Holnap újra allergia-vizsgálatra kell mennem. Helyesebben szólva, nem is vizsgálat ez, hanem a szokásos rutineljárás, melynek keretében megkérdezik, hogy soha nem javuló allergiám javult-e valamit az elmúlt időben. A nemleges választ követően kapok majd egy fecnit aláírással-pecséttel, amely felhatalmazza a háziorvosomat arra, hogy hat hónapig felírhatja nekem a szokásos kis pirulákat és orrspray-ket.
Fantasztikus hangulatú találkák ezek a kórházban. Emlékszem az utolsó alkalomra, ahogy bementem az apró ablakú helyiségbe (amely leginkább egy csempézett pincéhez hasonlított), és még körbe sem néztem, egy röntgenszemű nő már át is vizsgált a szemeivel. Szeméről orrára tolta a szemüvegét, majd - miután az asszisztense köszönt helyette is - nekem szegezte a kérdést:
- Panasz?
Tárgyilagos. Mit lehet ilyenkor mondani?
- Tulajdonképpen semmi, csak a szokásos fecniért jöttem.
- És miért ilyen náthásan jött? - kérdezte, mintegy támadólag.
- A háziorvos utasítására a vizsgálat előtt egy hétig nem szedtem az allergiára való gyógyszereimet - válaszoltam.
- Miféle vizsgálat?! - állt fel egy hirtelen mozdulattal, maga alól a széket hátralökve. - Itt nem lesz semmiféle vizsgálat! Az allergiája soha nem múlik el, ezt jobb, ha tudja. Érti? Érti? - Ekkor már, mint a kutyák szoktak, oldalt fordított fejjel nézett kikerekedett szemeimbe. - Tessék! - mondta, majd egy határozott, hirtelen mozdulattal kitépte a megírt papírt az asszisztens kezéből, majd ugyanazzal a lendülettel a kezembe nyomta azt. - Ezzel a háziorvos felírhatja a gyószert. Jó lenne, ha szedné is, ha már egyszer kiírja magának. Következőőő!!!
Hát ennyi volt az akkori, 2 percig tartó kalandom. Holnap, gondolom, újabb élményekkel gazdagodom.
Drukkoljatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése