Oldalak

2007. május 2., szerda

Főzni tűz nélkül

Ma még legalább olyan futurisztikusan hangzik, hogy víz nélkül is lehet mosni, mint pár tíz éve az, hogy tűz és felforrósított lap nélkül lehet főzni. Pedig manapság teljesen természetes, hogy ha valamit csak fel akarunk melegíteni, akkor behelyezzük azt a mikróba, és pár perc elteltével melegen vesszük ki onnan.

A mikrohullámú sütő - sok találmányhoz hasonlóan - teljesen véletlenül született. A technológia atyja, egy bizonyos Dr. Percy Spencer éppen egy új vákuumcsővel kísérletezett (amit magnetronnak hívott), amikor arra lett figyelmes, hogy a zsebében megolvadt a csoki. A következő kísérletben Percy már céltudatosabb volt, és egy pár pattogatni való kukoricát helyezett el a cső közelében. Kis idő elteltével a kukorica kipattant, forró volt, és finom.

Mindez, hihetetlen, de 1946-ban történt, 61 éve. Dr. Percy már akkor sejtette, hogy valami újat fedezett fel, és nem is kellett sokat várni az első sütőre: 1947-ben megjelent a Radarange nevű klasszikus mikrohullámú sütő. A kor szellemében próbáltak olyan formatervezést adni neki, mint az akkori sütők, ennek megfelelően bumszli volt, és ormótlan, viszont működött. Mindössze 180 cm magas volt, és mintegy 340 kilogrammot nyomott, valamint közel háromszor annyi áramot zabált, mint egy mai átlagos mikrohullámú sütő (kb. 3000 wattot).

Ezután megkezdődött a fogyasztás és az ár lefelé tornázása. 1954-ben már "csak" 1600 wattot fogyasztott egy akkori mikrohullámú sütő. Egyre inkább egy 220 voltról működő, falba építhető sütőt próbáltak előállítani, de nem jártak túlzottan sok sikerrel, mígnem 1967-ben már 495 dollárért (durván 100 ezer forintért) kapható volt az első mikrohullámú sütő a kereskedelemben. A kezdeti bizalmatlanság ellenére az emberek egyre több mikrót vásároltak: 1975-ben már annyi volt belőle a háztartásokban, mint amennyi gázzal működő sütő.

Miből is áll egy mikrohullámú sütő? Van benne egy nagyfeszültségű transzformátor, ami az energiát pumpálja a magnetronba, ami tulajdonképpen a mikrohullámokat állítja elő. Aztán van ugye maga a magnetron, illetve egy elektronika, ami azt vezérli. Találunk még benne egy ún. hullámvezetőt, aminek a feladata a mikrohullámok irányítása, illetve több apróságot leszámítva még egy sütőtér, amibe eljutnak a mikrohullámok, és felmelegítik az ételt.


A mikrohullámú sütőnek, ugyanúgy, mint bármely más háztartási eszköznek, megvannak a veszélyei. Leginkább talán a sugárzás az, ami az egészségre ártalmas, az is főként a szemet és a központi idegrendszert támadja. De vannak még furcsa dolgai: a folyadékok például úgy tudják benne elérni a forráspontjukat, hogy valójában nem forrnak. Amikor azonban a melegítés leáll, és a folyadékot tároló edény megmozdul, a forrás robbanásszerűen indul el, és a forró gőz mindent leégethet rólunk. Aztán bizonyára mindenki ismeri, hogy a fedéllel lezárt edények (és például a tojás) eszméletlen nagyot képes robbanni a sütőben. A fémtárgyak pedig bizonyos fokig antennaként viselkednek, összegyűjtik a mikrohullámokat, amik kisülést produkálnak a fémtárgyon, így ezt sem szerencsés a mikrohullámú sütőbe helyezni.

Mindezek ellenére, a szabályok betartásával, ez a háztartási eszköz is elérte a "nélkülözhetetlen" kategóriát - szinte mindenhol találni már belőle egy-egy példányt az egészen egyszerűtől kezdve a fullextrásig.

Egy mai mikrohullámú sütő

---
Forrás:
  • http://www.gallawa.com/microtech/history.html
  • http://en.wikipedia.org/wiki/Microwave_oven
Illusztráció:
  • http://ieee-virtual-museum.org
  • http://www.ccohs.ca
  • http://www.beyondconnectedhome.com

Nincsenek megjegyzések: