Oldalak

2007. május 16., szerda

No disc


Másfél percnyi lemezpörgetés, és felismerni próbálás után ennyit volt képes röfögni nekem a DVD-lejátszó, miután elhelyeztem benne Ákos új maxi cédéjét (Minden most kezdődik el). Egy maxiért igencsak tetemes összeget fizettem ki, így aztán (amiért ilyen rútul átvágott a technika) vért akartam, és igazságot. Rögvest ellenőriztem még két meghajtóval a lemezt, mindkettőnél azt tapasztaltam, hogy be sem lehet olvasni egyáltalán, így aztán feldúlt lelkiállapotban mentem vissza a boltba, ahonnan a lemez származik. Útközben kedvesem is mellém szegődött, szúrós tekintetének senki nem állhat ellen.

- Nem jó - tártam fel a tényeket teljeskörűen, ahogy beléptünk a csendes boltba. Öblös hangvételem és kedvesem fentebb említett szúrós tekintetének hatására a hatvanas évei felé járó hölgy a szívinfarktussal küzdve közölte, hogy bizony ilyen eset itt még soha. És hogy mivel a helyiségben nincs cédélejátszó (miért is lenne az egy zenei kiadványokat is árusító boltban, ehh, ugggyanmár), ezért leszek szíves átfáradni a szomszéd üzletbe, és ott megkérni valakit, hogy márpedig játsszák le nekem.

- Hah! - közöltem, felkaptam a lemezt, majd kedvesemmel és szúrós tekintetével átszaggattunk a szomszédba. Később a cédéboltos asszonyság is átmerészkedett, mert csak nem akartunk haladni, és furdalta az oldalát a kíváncsiság. Bő negyed órás várakozás után elővezettük, miben is rejlik ittlétünk titka. A hölgy ebben az üzletben készségesnek bizonyult, behelyezte a cédét az ótvar CD-meghajtóba, majd kisvártatva felcsendült az első szám. Aztán a második. Miután az államat valahonnan a pince padlójáról összeszedtem, és úgy éreztem, hogy eleget pislogtam, sűrű elnézésezés közepette takarodtunk el a helyszínről.

Azóta csak ótvar cédémeghajtóban hallgatom a lemezt. Ott legalább megy. Ákos meg mintha kiröhögne a borítón.

Nincsenek megjegyzések: