Oldalak

2006. november 14., kedd

Kódolt üzenet

Hétvégén egy kicsit munkálkodtam, megrendelésre írtam egy kisebb programot. Közben egy pillanatra megálltam, mert eszembe jutott, hogy a múlt héten drága tanítványaim a Pascal nyelv okítása közben több ízben is megkérdeztek engem, szeretek-e programozni? A kérdés mindig akkor hangzott el, amikor már több ciklusba ágyazott ciklusba ágyaztunk be CASE szerkezetben egy-egy apró IF kiválasztási szerkezetet, és én éppen felhevülve zárogattam azokat lefelé end utasításokkal, majd magammal megelégedve éppen a művemet csodáltam a táblán. A kérdés mindig váratlanul ért engem, pedig a válasz egyszerű: én szeretek programozni. Ülök a buta gép előtt, és ahogy egyre szaporodnak az eljárások, újabb és újabb alprogramok születnek, a gép megtanul valamit, amit addig nem tudott. Ahogy készülök az órákra, és éjszakába nyúlóan írogatom a programokat, előfordul, hogy egy-egy alkotás nem lesz sablonos, és nekem is nagyon tetszik. Azt gondolom, mennyire fog ez tetszeni majd az osztálynak, amikor látják, hogy milyen rugalmasan le van benne kezelve minden eset, és általában csempészek bele valami újat is, amit addig még nem láttak – de legtöbbször csalódnom kell. Senkinek sincs szüksége ilyen programra – hallom sokszor, egy-egy egyszerűbb program megírása után. Ebből tudom, hogy a programozó-tanoncok még mindig nem látják a lényeget: tanulás közben sokszor nem a végeredmény számít, hanem az út a fontos, amin keresztül eljutunk a megoldásig. Túrázni sem azért megy az ember, mert azt várja, hogy megérkezzen az út végére, hanem azért, hogy amíg tart a menetelés, leküzdje a számos megpróbáltatást, ami rá vár, megcsodálja a természetet, és érezze a friss levegő mámorító illatát. Egy kicsit ilyen a programozás is. Jó programozó pedig csak abból lesz, aki élvezi az utat a kezdettől egészen a „túra” végéig, a kész programkód megszületéséig.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon szépen fogalmaztál! :-)