Redőnyösök netovábbja

Nincs sok szerencsém a redőnyökkel. A nyár közepére pedig ott tartottunk, hogy igencsak elrongyolódott már kettőn is a gurtni (vagyhát felhúzó heveder, ha tudományos irányból közelítem a témát), s mivel a mi redőnyeink eléggé speciálisan, nagy precizitással, viszont ebből következően igen szarul felszerelt architektúrák, ráadásul van már redőnyszereléssel kapcsolatos tapasztalatom, ezért úgy láttam jobbnak, ha keresek mindjárt egy hozzáértőt, aki a csere lélektani határát már rég átlépő gurtnikat szakszerűen ki tudja cserélni újabbakra.

Mit csinál ilyenkor a magyar gyerek? Rögvest felhívja azt, aki a redőnyt szerelte annak idején, hogyhát itten kérem felmerült valami, amit nem akartunk, hogy felmerüljék. Fel is vette második csörgetésre a Vállalkozó, de közölte, hogy ők bizony redőny javításával nem foglalkoznak. Jóvan, mondom, semmi baj nincsen, én kérek elnézést, hogy egyáltalán megfogant elmémben ez a sötét oldalról származó gondolat. Van itt még bizonyára efféle bótot vivő ember, így aztán fentebb toltam a szemüvegem és felütöttem azonmód a helyi hirdetési újságot, hátha látok ilyen jellegű hirdetést. Mégiscsak szezon van, vagy mifene. Hívom az elsőt, azt mondja halló. Jó napot kívántam, majd elmondtam szomorú, de szép ívű történetemet, amely egy elrongyolódott gurtniban végződött. Az úriember replikázott rögvest: rendkívül örült, hogy a hirdetésének hatására megkerestem őt, de nyersen közölte, hogy ők bizony ilyesmivel nem foglalkoznak – csak azoknál a redőnyöknél, amiket ők szereltek fel, és azokból is csak azokkal, amik az idén kerültek az ablakokra. Azoszt', gondoltam, de úgy voltam vele, hogy jóvan, van itt még telefonszám biztosan garmadával. El is köszöntem illedelmesen.

Lapozom tovább az újságot, semmi. Oda-vissza nézegetem. Aztán az utolsó előtti oldalon megtaláltam egy hirdetést. (Ekkor még nem tudhattam, hogy maga Belzebub adhatta fel a hirdetést egy igen rossz napján.) Nagy betűkkel hirdette az írás: REDŐNYSZERELÉS. Ez kell nekem! Név nélküli telefonszám, mondom, ha már így minden kötél gurtni szakad, csak odacsörgetek. Nem vette fel a bestye. Ilyen könnyen azért nem adom a bőrömet, bátran odatelefonáltam újra. Igen, én ilyen vagány vagyok. Felvette, be is mutatkozott, de itt legyek eszkimó szőrmeárus, ha hallottam, hogy hogy hívják. Mondom neki, hogy itten bizony elrongyolódás esete forog fenn, veszélyben vannak a gurtnik, s egyszersmind a redőnyök is a soha fel nem húzhatóság fenyegetettségének vannak fokozottan kitéve. Azt mondja, hogy bizony ők hétvégén is dolgoznak. Ez állat, mondom neki, bár nekem ma is jó. Azt mondja neki csak a hétvége jó. Oké, mondom, akkor vasárnap 11 óra. Rendben.

A vasárnap úgy telt el, hogy redőnyösnek még a színét se láttuk. Igaz, hogy mérgemben felhívtam hatszor, de ő erre nem reagált, nem hívott vissza. Én úgy voltam vele, hogy rohaggyonmegakkor gurtnistul, de feleségem unszolására hétfőn még csak felhívtam egy ízben. Nem vette fel. Érdekes fordulatként azonban egy óra múlva visszahívott. Bemutatkozott, de itt legyek apró termetű afrikai vadászó-gyűjtögető pigmeus, ha értettem, hogy hogy hívják. Mondom neki: nem ösmer meg? Azt mondja: nem. Mondom hát tegnap 11-re kellett volna itt lennie, jóember. Kérdezi erre: mer' mi a probléma? Megropogtattam a tagjaimat és elmondtam megint neki, hogy itten bizony elrongyolódás esete forog fenn, veszélyben vannak a gurtnik, s egyszersmind a redőnyök is a soha fel nem húzhatóság fenyegetettségének vannak fokozottan kitéve. Azt mondja erre: ez borzasztó, szerdán négyre jön. Oké, mondom, majd odafigyelek. Letettük.

A szerdai nap gyakorlatilag úgy suhant el, hogy a redőnyösnek még a színét se láttuk. Próbáltam hívni hasztalan, semmi. Aztán, mintha a történelem ismételné önmagát, újra felhívtam másnap. (Magamtól már csak dacból se tettem volna ilyet, inkább nem húzom fel többet a redőnyt, de feleségem unszolására csak beadtam a derekamat, hiszen Móra Ferenc is odaírta cikornyás betűkkel a Zengő ABC-ben, pontosan a J betűnél, hogy Jó az anya, jót akar.) Harmadik hívásra felvette. Bemutatkozott, de itt legyek a cickányalakúak rendjébe tartozó közönséges vakond, ha értettem, hogy hogy hívják. Mondom neki: nem ösmer meg? Azt mondja: nem. Mondom neki, hogy vasárnap 11 órára és/vagy szerdán 16 órára kellett volna nálunk gurtnit cserélnie. Azt mondja, baj van a gurtnival? Miközben bal szemem rángatózott kissé, elmondtam neki, hogy igen, itten bizony elrongyolódás esete forog fenn, veszélyben vannak a gurtnik, s egyszersmind a redőnyök is a soha fel nem húzhatóság fenyegetettségének vannak fokozottan kitéve. Azt mondja, ők dolgoznak hétvégén is ám. Állat egy cég ez, mondom, bárcsak látnám. Azt mondja, jön ám szombaton négyre. Hát ez mégis fasza, úgy legyen, ámen.

Mivel rettentően ravaszak és kitanultak vagyunk, szombaton kettőkor felhívtam, hogy ugye tudja, hogy ma itten négykor gurtnicsere lesz foganatosítva? Azt mondja, tudja persze, de ha a címem újra elmondanám, az sokat segítene. Ó hát mi sem természetesebb, elmondtam a címemet negyedjére is, gondolván, hogy ugyanúgy, ahogy az előző három esetben, most sem fogja se felírni, se megjegyezni. Úgy is lett: itt álltunk négykor kézen fogva, az egész család, könnyes szemmel meredtünk a fel nem húzható, rongyos gurtnijú redőnyeinkre, s az aranyszín nap ragyogtatta délutánunk úgy tűnt tova, hogy a redőnyös se meg nem jelent, se nem hívott, se nem semmi, se semmi.

Ez aztán az ügyfélcentrikus vállalkozás, de lássuk be, megint én vagyok a hülye, hogy pénzt akarok adni egy szolgáltatásért, másrészről meg hogy odatelefonáltam az első olyan eset után, hogy a megbeszélt időre nem volt itt a szarevő szerelő. Ha nem nyári szünet lett volna és amúgy nem lettünk volna itthon, biztosan nem hívom fel újra – így viszont belefért itthon lenni, tudva, hogy úgysem jön. :)

Végül a problémát egy másik szaki oldotta meg, aki ugyan nem hirdeti magát mindenféle röplapokban, viszont itt volt, amikorra ígérte és fél óra alatt megoldotta a redőnygondot: gurtnit és görgőt cserélt, rendbe tette a gurtnik nyílásait, suhant a redőny, ahogy kell. Kár, hogy két nappal azután, hogy itt járt, a felhúzott redőnyt nem lehet leengedni, csak úgy, ha kinyitom az ablakot és kézzel rásegítek.

Meglehet, mindjárt fellapozom a helyi újságot, hátha van itt valahol egy redőnyszerelő.