Oldalak

2010. május 7., péntek

Szervizelés magasfokon

Meséltem már, bizony, hogy beletolattak az öreg japánba. A helyzet azóta fokozódott, ennek rövid történetét megosztanám a nagyközönséggel.

Az úgy volt, hogy a kifogásolt eset után bementem a biztosítóhoz. Ott megkérdeztek tőlem pár dolgot, jobbára azokat, amiket a kék-sárga baleseti bejelentőre összeírtunk a másik féllel. Ezt követően kaptam egy telefonszámot: ezt kell felhívni, ha ügyintézni szeretnék. Na kösz. Felhívtam, a hang megkérdezett engem pár dologról. Ilyen rafinált kérdéseket tett fel, hogy ha most ő beüti ide ezt a rendszámot, akkor kinek a nevét fogja kidobni a gép? Nagyon kemény a védelmi rendszer. Gyakorlatilag megint mindent elmondatott velem, amit a baleseti bejelentőre összeírtunk. A hang ezt követően megígérte, hogy küldenek hozzám egy jól szituált kárszakértőt.

A kárszakértő két nap elteltével és óramű pontossággal jött is. Mindenféle furcsa műszereket hozott, készített pár sztárfotót a járműről, feltett egy csomó furcsa kérdést. Újra megkérdezett mindent, én válaszolgattam szépen, tulajdonképpen újra elmondtam mindent, amit a baleseti bejelentőre is összeírtunk. Ezt követően megegyeztünk abban, hogy városunknak a biztosítóval szerződött autószervizébe viszem a gépet javításra.

Így is lett. Verőfényes-napos délelőttön gurultam ki a sérült gépjárművel a javítóüzembe, és megkezdődött a helyszíni szemle. Egy nyurga, ámde tekintélyes bajuszú férfiú volt az, akivel értekeznem kellett az ügyben. Ő megkérdezte tőlem konkrétba’, hogy hány éves az autó. Mondom neki az éltes kort, mire azt mondja:

– Ccc.

Nem sejtettem sok jót a ciccegésből. Kérdezi a gyártmányt, mondom Toyota.

– Ehh – aszondja.

Ezzel sem voltam bentebb. Miközben a kocsihoz haladtunk, hosszas eszmefuttatást hallgathattam végig arról, hogy a biztosítók mennyire nem szeretnek fizetni és hogy ők azért az özön, de tényleg rengeteg munkáért, amivel rendbe tesznek egy autót, gyakorlatilag alig kapnak valami lefittyent alamizsnát. Rablás, vadkapitalizmus, elkorcsosulás. Ez a gondolatmenet megerősítette bennem azt, hogy a két cég közötti szerződéses konstelláció komoly megbecsülésen, közös értékrenden nyugszik.

Az első vizsgálatot követően kiderült, hogy itt bizony hatalmas a gond. Főként a metálkék szín adja a probléma gyökerét, meg az eltelt közel negyed évszázad által okozott kopás színfakító hatása. (Ilyen szín, kérem, a világon nincs.) Hátra is mentünk a törött autók közé, ahol egy igazi, hozzáértő szakinak is megmutattuk a sérülést. Ő késedelem nélkül, egy az egyben homoszexuálisnak titulálta a kárszakértőt és nem is értette, hogy hogy lehet az, hogy csak és kizárólag a törött rész lett beírva javításra, mert – mint mondotta – ennek az autónak már úgyis mindegy. Kicsit meg is ütköztem ezen egy pillanatra, hogy egy behorpadt ajtóról sebtiben ilyen diagnosztikát húzott le, de azért figyelmesen hallgattam tovább, ahogy a két szakember egymással vitatkozik a lehetséges beavatkozási módozatokról. Amikor a brainstorming véget ért, a szaki hozzám fordult, belenézett a szemembe, és őszinte választ várva megkérdezte:

– Figyelj mán. Nem tudsz te ezzel a horpadással együtt élni?

Nyeltem egy alig hallhatót, hirtelen nem is tudtam mit válaszoljak. Amikor szóba jött a biztosító által fizetett javítás, én nem feltétlenül erre a megoldásra gondoltam. Hogyne tudnék egy horpadással meg egy nagy, hosszú, fehér csikarással együtt élni, ami az autóm oldalán éktelenkedik?! A szaktárs biztosan azt gondolta, hogy azért jöttem ide ki korán reggel, hogy megerősítsenek engem abban a hitben, hogy bizony ezzel együtt kell élni, mert – írd és mondd – itt bizony már nincs mit tenni. A horpadást kikalapálni és a csikarást eltüntetni nem lehet. Nincs rá mód, eszköz, tudás. Ez így marad, punktum, kész.

Végül, hogy mindenki megnyugodjon, azt válaszoltam, hogy együtt tudok élni vele. Erre a szaki arca felderült, éppen csak azt nem mondta: „jóóó fiúúú, hát persze, hogy együtt tudsz vele élni.” Azt mondjuk nem tettem hozzá, csak gondoltam, hogy biztosan lesz más, aki hajlandó lesz kikalapálni a sérült részeket. De hogy ezek nem ők lesznek, ez teljességgel bizonyos.

Nincsenek megjegyzések: