Minden bajom van!

Úgy érzem magam pár napja, mint akit jól megvertek lánccal és megrugdostak a hideg utcakövön. Fáj minden porcikám. Ezen belül a derekam úgy, hogy bizony küzdelem egyik helyről eljutni a másikra. Mindemellett folyik az orrom és állandóan könnyezik a szemem. Gyakorlatilag ilyen lumbágó-közeli állapotban vagyok napok óta, ami pedig igazán nem jellemző a hozzám hasonló korban lévő fiatalemberekre. Próbálom nem elhagyni magam, de aztán rá kell jönnöm, hogy amikor nem tudok kiegyenesedni, akkor bizony – nemes egyszerűséggel – nem tudok kiegyenesedni.

Bizonyos források (édesanyám) itt is a kutyaharapást szőrével-gyógymódot tartják elfogadhatónak, nevezetesen hogy ha a derék fáj, akkor minél többet kell – persze ésszel – mozgatni azt. Nos, amikor estére már gyakorlatilag járókeretig-mankóig lefokozódok, mindig eszembe jut ez a drága asszony és az ő kifogyhatatlan kitartása, de ugyanakkor az is eszembe jut, hogy édesanyám, ilyen állapotban te fel nem ülnél. És hát, én sem. Némiképpen aláássa ez az önbecsülésemet és férfias mivoltomban is kissé megtépáz, de reménykedem a természetes gyógymódok áldásos hatásában. Kúszva mégsem mehetek be hardverismeret órát tartani, mert rögvest rám mondanák, hogy tanár úr ma nagyon gatya. Így aztán elviselek és tűrök.

Egyébként ma elindult a második félévem a mesterképzésen. Ennek keretében másfél órán keresztül hallgattam, amit érettségi tételként mondtam el másfél hete. Azt pedig, hogy matekból miről volt szó, el sem mondom, hogy nyugodtan tudjatok aludni.