Illa berek
Nádak, erek
A motorosok jó emberek
Ez egyébként valamiféle himnusz lehet, mert olyan gyakran felhangzik.
Persze itt már lennének öten, akik azt mondják, hogy a motorostalálkozó nem erről szól, a motorosok valójában kapcsolatokat építenek, összetartanak és egyebek. De higgyétek el: nem minden esetben van így. Volt idő, amikor pontosan abban az utcában laktunk, ahol a motorostalálkozó zajlott. Mert hiszen hova is kell szervezni egy motorostalálkozót, ha nem a város közepére? Egy fél utca az övék, ehhez innen gratulálok. Lényeg a lényeg, jól megvoltunk. Persze hol otthon voltunk, hol nem. Ők annyira nem zavartak minket, mi meg egyáltalán nem zavartuk őket.
De azért mindennek van határa. Szombaton, negyed nyolckor (=ma reggel, kurva korán) egy magányos motoros megállt a kertünk végében. Négy utcányira a rendezvénytől. Körbenézett, majd iszonyatos módon elkezdte bőgetni a motorját. Ordított a gép, majd' szétszállt az egész rendszer, de ő továbbra is csak húzta neki. Aztán abbahagyta. Körbekémlelt, hogy ki ébredt fel (ekkor én már hallottam, de még vissza tudtam aludni), majd mivel látta, hogy nem sikerült osztatlan sikert elérnie ezzel a páratlan mutatvánnyal, újra megpróbálta, csak ekkor hosszabban. Sírt a gép a kezei alatt. Erre már felébredtem, és nem is kívántam neki mást, csak hogy akarata ellenére hirtelen kapcsoljon sebességbe a gépe, és azon a fordulaton, amin éppen bőgeti azt, induljon el. (Bűn, de én olyan dolgokat is mormogtam az ágyban, amit ezen blog hasábjai már nem bírnak el, csak rövidítve: k. a. t. t. a. k. m.)
Őszintén: noooormális?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése