Sárga görög

Soha ennyi rossz dinnyét nem sikerült még ennem, mint ezen a nyáron. A nyár elején (idén legelőször) vásárolt görögdinnye igen finomra sikeredett, így aztán egy kellemes nyarat vetített előre. Később aztán egymás után jöttek az ehetetlenebbnél ehetetlenebb dinnyék, jó drágán. Az egyik szépen kongott, de belülről olyan fehér volt, mint a fal, és ennek megfelelően igencsak tök jelleget öltött. A másik ugyan piros volt, szép színű, állaga viszont mint a szivacs, és ennek megfelelően íze egyáltalán nem volt. Egymást követték ezek, és eszembe jutott nagyszüleim kertje, amiben számolatlanul nőttek a piros- és sárgabélű görögdinnyék. Eszembe jut az a girbe-gurba kézírással írott képeslap is, amit tőlük kaptunk nyáron, és amelyben arról írtak kacskaringós betűikkel, hogy addig egy dinnyét sem szednek le, amíg haza nem érkezünk. Szép idők voltak. Ez azonban régen volt, és az akkori ízletes dinnyék ugyanúgy eltűntek a múltba, mint a nagyszülők.


Viszont amit azóta sem találok sehol: a sárgabélű görögdinnye. Régebben pár helyen lehetett kapni, a dinnyeárusok is tolták, de manapság csak piros belsejűvel találkozni. Annyira eltűnt, hogy olyanokkal is találkoztam már, akik még csak nem is hallottak erről a finomságról.

Erről szeretnélek benneteket kifaggatni:



---
update@2008.07.30: e-mailben kaptuk a hírt, hogy Fegyverneken a főút mellett árulnak sárga görögdinnyét. Ha a sors úgy hozza utunkat, hogy arra járunk, leteszteljük!