Oldalak

2008. február 14., csütörtök

Ismeretlen ismerősök

Rá kellett jönnöm, hogy lassan négy éve dolgozom úgy pár kollégám mellett, hogy semmit nem tudok róluk. Persze tudom, hogy hogy hívják, meg hogy mit tanít (bár pár esetben ez sem egyértelmű), de ezen túlmenően nem tudnám megmondani, hogy hol lakik, mi a kedvenc kajája, vagy például azt, hogy van-e jogosítványa. Hozzá kell tennem, teljesen kölcsönös a dolog: meglehetősen kevesen vannak, akik tudják rólam a fent említett információkat.

Ez egyébként jobbára a diákokkal kapcsolatosan is igaz: nagyon keveset tudok róluk. Ők mondjuk abban a korosztályban vannak, amikor ez inkább előnyös nekik is és nekem is. Van persze egy-két ember (és itt valóban 1 vagy 2 embert értek ezalatt), akiknek jobban ismerem a hátterét, tudom, hogy miket csinálnak, mik foglalkoztatják őket. Viszont ha összeszámolom, 109 diákot tanítok rendszeresen (és kb. 200-at ismerek is), az arány így meglehetősen rossz.

Ha jobban belegondolok: bemegyek a suliba egy csomó ismeretlen ember közé. Becsengetnek, bemegyek órára egy csomó ismeretlen ember közé, majd szünetben visszamegyek az ismeretlenek közé. Durva, de vannak olyan diákok, akiket jobban ismerek, mint pár kollégámat, bár azt hiszem, ez sem egyedi jelenség, szerintem minden kollégám hasonló helyzetben van.

Ami a legjobban meglep a dologban, hogy számomra ez pontosan tökéletes így: nincsenek erőltetett érdek-kapcsolatok, nincs felesleges önámítás. Van, akivel elegendő a köszönőviszony megtartása és van, akivel bármiről el lehet beszélgetni. Azt hiszem, közönyös és önző világunkban ha már azt sikerül elérni, hogy senkivel nem vagyunk haragban, eredményről beszélhetünk.

Nincsenek megjegyzések: