Dühít az emberi butaság. Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogyha valakit nem érdekel a világon semmi, csak szimplán bunkó. Azért próbálkozom a neveléssel, de egyre inkább érzem úgy, hogy semmi értelme az egésznek. Azalatt az idő alatt, amíg hazaérek, annyi igénytelenséget látok, hogy alig várom már az időt, amikor becsukhatom magam mögött az ajtót.
Még csak hét év körüliek. Fogalmuk sincs a világról, esetleg csak a saját kis világuk kezd még kinyílni előttük. Ennek ellenére olyan undorítóan mocskos a szájuk, hogy amikor megszólalnak, azt is sajnálom, hogy az utcára kiengedik őket. Minden nap a parkban találkozom velük, valószínűleg iskola utáni perceiket tölthetik ott. Elég belőlük az a két perc, amíg találkozunk, bőven.
Mivé lesz a világ?
2 megjegyzés:
Én lakásotthonban dolgozom, azt az igénytelenséget látnád, néha az is öröm ha a wc-be szarik, nem mellé.
Nyilván vannak olyan helyek, amik gyűjtik az ilyen embereket. Nekem az fáj, hogy a mindennapi életben fordulnak elő ilyen dolgok. Olyan helyeken, ahol nem kellene, hogy előforduljanak.
Megjegyzés küldése