Oldalak

2012. május 28., hétfő

Nyertünk a pályázaton?

Valamikor kora tavasszal indult az a pályázat, amiben a szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozói igényelhettek némi támogatást nyaralásukhoz. Életem párja ezen a pályán mozog, így belevágtunk a dologba. A pályázat nagyon egyszerű volt: keresetigazolást kellett benyújtani. Mi ezt meg is tettük, majd értesültünk róla, hogy nyertünk a pályázaton. Tízezer forintot kellett befizetni, mint önerőt, sárga csekken, ezt támogatta meg az állam 30.000 Forinttal, így tulajdonképpen abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy 40.000 Ft már be van fizetve a nyaralásra. Amit azonban a pályázat benyújtásakor nem tudtunk (legfeljebb csak sejthettük volna), hogy ez a pénz nem úgy van ám, hogy megyünk tetszőleges időtartamra, tetszőleges helyre... mint utóbb kiderült, nagyon nem így van.

A minap megpróbáltunk szétnézni, hogy akkor mégis hova menjünk nyáron. Bejelentkeztünk a rendszerbe, majd tapasztaltuk, hogy gyakorlatilag a 40.000 Ft-unk nem túl sok mindenre elég. Először is a pénzt csak szállásra lehet felhasználni, semmi másra. Nem olyan univerzális, mint az üdülési csekk (volt). Mi olyan 2-3 napra szerettünk volna menni nyaralni, ehelyett lehetőség csak 5, illetve 6 napos nyaralásokra van (legalábbis azokon a helyeken, ahová mi mennénk), mindezt úgy, hogy a szállások zöme erre az időtartamra 70.000, illetve 80.000 Ft. Nincs lehetőség kevesebb napra kevesebb pénzért menni, hogy legalább a szállásért ne kelljen már plusz pénzt otthagyni a szállodákban. Legkevesebb 30.000 Ft-ot így is le kell szurkolni még, ami a befizetett tízessel együtt már negyven. Két éve Esztergomban három éjszakára ennek töredékét fizettük ki, a szállásunk pedig messze túlmutatott egyik-másik, a jelenlegi programban igénybe vehető vendégházon, fabódén és valamikori úttörő-táborhelyből átalakított kis bungalókon.

Így aztán most rettenetesen csalódottak vagyunk, ugyanakkor nem lep meg ez a furcsa fordulat. Nem is tudom, hogy honnan gondoltuk, hogy csak úgy támogat bennünket az állam valamivel, amivel némiképp egyszerűvé tehette volna a nyári kikapcsolódást. Azt persze leírva nem láttuk sehol, hogy "a megnyert összeget NEM tetszőleges helyen, NEM tetszőleges célra és NEM tetszőleges időtartamban használhatja fel, hanem CSAK az általunk kijelölt üdülőkben, CSAK az általunk megadott időtartamon belül CSAK szállásra, amelyre TELJESEN BIZTOS, hogy még a megnyert összeget rá kell fizetnie." Pedig jó lett volna, ha ezt előre tudjuk, mert (mint sokan velünk együtt) tuti biztos, hogy nem fizettük volna be a pénzt. Bár tudja a fene... ma már a legeldugottabb helyre se tudtunk volna helyet foglalni, ugyanis rohamosan telnek befelé a foglalások, még a bungalókat is sokan igénybe veszik.

Hozzátartozik, hogy két személynek 4 éjszakára 70.000 Ft egy frekventált helyen talán nem is kerül sokba, a probléma alapvetően azzal van, hogy nem lehet rövidebb intervallumokat választani, így túlzottan sokat az ember nem spórol a nyaralás költségein.

Összefoglalva a dolgot: nyertünk, de nem nyertünk a pályázaton.

Nincsenek megjegyzések: