Oldalak

2012. május 13., vasárnap

Osztálykirándulás: Egerben újra! - 1. nap

Életemben harmadjára vettem részt osztálykiránduláson osztályfőnökként. Úgy gondoltam, megyünk a tutiba: újra meglátogatjuk Egert, ahogy tettük azt az előző osztályommal, 2008-ban. Érdekes módon napra pontosan 4 év telt el a két kirándulás között: május 11-én indultunk akkor is és idén is. A két kirándulás, bár hasonló elemekkel operált, mégis teljesen más volt, hiszen egyrészt az osztály összetétele is más, másrészt pedig kísérőtanár nélkül, ámde eljegyzett menyasszonyommal próbálkoztam meg ezzel az embert próbáló küldetéssel. :)

A vonatunk reggel 6:30-kor indult. Ez marha korán van, még annak is, aki helyből indul, nem pedig másik városból. Ez viszont olcsó járat, így szűkös költségkeretből gazdálkodva ez tűnt optimálisnak. Amikor reggel 4 órakor csipogott a vekker, hirtelen azt se tudtam, hogy hol vagyok, de azért hősiesen helyt állva ugrottam ki az ágyból. Gyors készülődés és pakolás után elindultunk az állomásra, ahol már legalább tízen vártak ránk. Hamarosan összegyűlt a csapat, és miután az első vágányon tolatást végeztek, felszálltunk a kis piros vonatra, aminek egyik kocsija rögvest tele is lett velünk. Kenderesen, Kunhegyesen és Abádszalókon is szálltak fel, így kisvártatva teljes lett a létszám.

A srácok lazára vették a figurát

Másfél órán keresztül zötykölődtünk, én néha majdnem elaludtam a reggeli napfényben. A srácok meg a lëányok ettek-ittak, jól érezték magukat, kivéve Mikit, akivel néha forgott a világ, pedig ekkor még a borvidék közelében se voltunk. Aztán megérkeztünk Kál-Kápolnára, ahol várnunk kellett egy rövidet, mire megérkezett az Eger felé induló vonat.

Várakozunk a vonatra, a napos oldalon

Minden probléma nélkül jutottunk el Egerbe, ahol leszálltunk mindannyian, majd az Xperiába épített GPS segítségével jutottunk el a szállásra. Időközben megvilágosodtam, hogy van rajta gyalogosoknak szóló navigáció is, így ha ezt már induláskor tudom, akkor nem kell kerülni egy egész háztömböt, hogy eljussunk a Motel Botaxba. Erről persze hallgattam, nehogy megtudják, különben is a városnézés eleme a programnak. :) A szállás pontosan ugyanaz volt, mint négy éve: mondhatom, vajmi keveset változott, viszont érdekes módon olcsóbb lett az akkori árakhoz képest. Megérkezve az volt az első dolgunk, hogy mindenkinek alá kellett írnia a vendégkönyvet, így legalább tisztában voltam vele, hogy mindenki megérkezett, aki velem együtt elindult.

Írjad alá, gyerekem, ahányan csak vagy!

Kifújtuk magunkat, ebédeltünk, pihentünk, majd első programként elmentünk megnézni az egri várat. Ahhoz képest nem is hisztiztek, hogy többen már ezerszer látták és nem akarnak jönni. :) Útközben megnéztük a Bazilikát is, ahol elkészítettük a kihagyhatatlan osztály-csoportképet. Egész jól sikerült:

Az osztályom és én

Érdekes módon alig mentünk 2 kilométert, mindenki fáradt volt. Ezt nem annak tudom be, hogy puhányak lennénk, inkább annak a 30 foknak és a tűző déli napsütésnek, ami ott és akkor tombolt. Hiába na, van érzékem ahhoz, hogy mikor kell elindulni a fiatalokkal programot csinálni. Az árnyékos oldalban pihentünk egy keveset, némelyek elnyúlva a friss gyepen, majd kisvártatva indultunk tovább, fel, egyenesen a várba! Miután tanult, hatékony pedagógiai módszerekkel rendeztem le a "muszáj bemenni?", "miért megyünk ide?", "most oda fel kell menni?" kérdéseket, megvettük a jegyet, majd útba is igazítottak bennünket. Bejelentkeztünk kazamata-látogatásra, az addig rendelkezésre álló időben pedig megnéztünk egy képtárat, amin egyesek olyan gyorsan végighaladtak, hogy ha keresztülfutottam volna a tárlaton, akkor se értem volna utol őket. Nem égett a pofám akkor se nagyon, amikor a teremőr néném elmondta, mik a teendők és a szabályok, majd a csapat második fele, berobbanva a terembe, hangosan tette fel a kérdést a páncélba öltözött történelmi alak láttán: "Ki ez a dzsedi?!" Jobbnak is láttam továbbállni. A hűvös börtönmúzeum megtekintése után a hősök termében a tárlatvezető Dzsó végigmondta a vár minket érintő történetét, majd lementünk a kazamatákba, ahol elszabadultak az indulatok.

Azt hiszem, onnan eredeztethető minden, hogy olyan zárt helyen voltunk, ami egyirányú volt, ráadásul egy kijárattal. Májki ezt nem bírta feldolgozni és amikor összezsúfolódtunk a kanyarban, a levegőbe eresztette a metánt. Nem előtte: akkor. De olyat ám, amitől bezöldült rögvest a fal. Akkor már nagyon vártuk, hogy tovább mehessünk, de valahogy végig az orrunkban maradt az esszencia a zárt folyosón. Nagyon jó hűvös volt a kazamatákban, onnan feljőve megcsapott bennünket a forróság, rettenet! Perzselt bennünket a Nap, muszáj voltam gumicukrot venni, hogy jobban elviseljem a hőséget.

Gumicukor a várból: alig volt rajta pár darab a felettem látható fa virágaiból

Nem mintha hűtött volna rajtam bármit is, de jól esett. :) Miközben ezzel próbálkoztam, Gyémánt úr Robintól kért tanácsot íjjal való lövéshez, de megállapította, hogy ez gagyi, és különben is félrehord. Robin fel is húzta a szemöldökét, majd amikor egyedül maradt, gyorsan letette a műszert és elvonult egy hideg sörre. Hogy mit gondolt közben, az örök titok marad.

Gyémánt úr és Robin

A várlátogatás után visszamentünk a Dobó-térre, majd mivel a kisvasút előzetes számításaimmal ellentétben drágának bizonyult, mindenki kapott egy fagyit helyette. Mivel nem volt mindenki egy helyen, ezért már megismert a fagyis, amikor az ötödik csapattal vonultam oda vásárolni, hát van ilyen. :) 

Miután összeverődött mindenki, elindultunk nagy reményekkel a völgybe. Namost nincs túlzottan nagy helyismeretem Egerben, ezért ismét csak a GPS-re hagyatkoztam. Íjjal Lövő Gyémánt viszont vállalta, hogy ismervén az utat, vezet bennünket. Csak gyanús volt, hogy a telefon a zsebemben minden kereszteződésben rezeg és minden létező módon arra figyelmeztet, hogy nekünk az ellenkező irányba kellene mennünk. Akkor kaptam agylobot, amikor majdnem visszaértünk a szállásra, és elindultunk egy, az előzővel párhuzamos utcán visszafelé! Hogy szemléltessem, hogy is volt, bemutatnám a dolgot:

Optimális útvonal, a technológia szerint. 2,3 kilométer

A híres Gyémánt-út. 3,8 kilométer.


Na, ha már ilyen jót sétáltunk, csak leültünk a völgyben. Ekkor már úgy menni senki sem tudott, le is kerültek a cipők a fa alatt. Hogy ezért hullottak alá rögvest elsárgult, reményvesztett falevelek, nem tudjuk már meg, de mindenesetre sokan úgy gondolták: megkímélik a társaságot attól, hogy leveszik a lábbelit. Ezt hálás szívvel köszöntük meg, majd miután Niki vércukorszintje is helyre állt, bementünk bort kóstolni. Azt hiszem időben jutott eszembe a pince előtt, hogy a szülőkkel aláíratott papirosokat, melyben engedélyezik a borkóstolót gyermeküknek, igen biztos helyen, az íróasztalomon hagytam. De nem csinált belőle senki problémát a pincében. 


Bikavér van terítéken


A borkóstoló lezajlott, ismertetőt is kaptunk a borok mellé. A bor és a pogácsa mindenkinek jobban ment befelé, mint a borokról szóló infó, így aztán tulajdonképpen az egy órásra tervezett program fél óra alatt véget is ért. Szerencsére a pincéből kijőve senki nem dobta el magát, aminek felettébb örültem. Csak a gyomrok korogtak, így aztán mentünk vacsorázni.

A vacsora jó hangulatban telt, főleg akkor, amikor megérkeztek a cigányzenészek. Egy demó nótával kezdtek, mintegy tehetségüket és művészi érzéküket fitogtatva, majd ezt követően ajánlatot tettek arra vonatkozóan, hogy bárkinek készséggel elhúzzák a nótáját. Egy, csak egy legény volt talpon evés közben: Mátyus úr gondolta úgy a csapatból, hogy neki a Jegenyefán fészket rak a csóka kezdetű örökzöld megér egyezer magyar forintot, így neki innen köszönjük meg mindenki nevében a jó hangulatú zenei aláfestést. 

Hede: jegennyefánn fészkett-rakaaa csóó-ka!

A vacsora után nem maradt hátra más: visszamentünk a szállásra. Ekkor már gyakorlatilag a talpunkat nem éreztük, ezt a ma gyalogosan megtett (összeszámoltam!) 12 és fél kilométernek köszönhetjük. Frissítő fürdés után lélekfeltáró beszélgetést folytattam a sötét udvaron az osztályom azon tagjaival, akiknél még nem szűnt meg a világgal való online kapcsolat. Sokat tanultam az Eger rallyról, a vasúti kocsik felépítéséről, a csillagképekről, az iszlám vallásról és arról, mivel is múlatták idejüket hajdanán a postások. 

Ahhoz képest, hogy milyen eleven osztályom van, csak háromszor ébredtem álmomból az éjszaka folyamán. Első ízben akkor, amikor nem bírt magával az én osztályom, és úgy hőbörögtek, mintha fizetnének érte. Másodszor akkor, amikor az alattunk lakó lengyel-magyar vegyesválogatott dorbézolt a folyosón, és olyan hangot hallattak a lépcsőn szaladgálva, mintha hajszolt pacik közlekednének le és fel. Harmadszor akkor ébredtem, amikor a lëányok riadtan közölték, hogy hatalmas probléma van: Anita eltűnt! Utólag belegondolva folyamatosan azon a groteszk helyzeten röhögök, hogy Anita mindeközben ott állt pislogva mellettük. :) 

Holnap elmesélem, mi is történt a kirándulásunk második napján. 

Nincsenek megjegyzések: