Elballagott az első osztályom, akik még olyan ismeretlenek voltak 2006-ban, amikor ezt a bejegyzést írtam. Aztán hipp-hopp, eltelt négy év, és többek között az én osztályom lett az érettségiző, a végzős osztály. Hihetetlen. Azt kell mondjam, rendkívül hamar eltelt az együtt töltött idő. Magam sem gondoltam volna, de az események forgatagában csak azt vettem észre, hogy napra nap jön, hétre hét, és véget is ért a mi életünknek ez a közös szakasza. Ők elmennek máshova, én – remélhetőleg – maradok itt. Megmaradnak számomra az emlékek, egy pár csokor virág, az osztálytabló és egy ajándékba kapott USB-s kaméleon, ami igencsak nyújtogatja a nyelvét és forgatja a szemét, ha USB-csatlakozóhoz jut.
Hát nem aranyos? Ezt a műveletet egyébként véletlenszerűen ismétli, amikor éppen szükségét érzi. Remek ötlet, csak ipari hangja van (mint az osztályomnak volt), így csak néha csatlakoztatom a géphez. :-)
Éles szemű olvasóink a videó hátterében láthattak egy órarendet, ami tele van X-szel. Az X-ek az osztályom ballagása következtében keletkező lyukas órákat jelölik. Heti 11 órával kevesebb jut nekem, ami azért előnyös, mert ezzel egyrészt szabadidőhöz jutok, amit az egyetemre beadandó cuccaimra tudok fordítani. Hátrány viszont, hogy eléggé kilyukad az órarendem, ez pedig eléggé rendszertelenné teszi a napjaimat.
Ha minden jól megy, az osztályom felét nem kell nélkülöznöm: itt maradnak jövőre, szakképző évfolyamon. Én akkor már csak szaktanár leszek náluk, de nem hátrány, hogy ismerem a csapatot, akit tanítok. Meglátjuk majd, hogy mit hoz a jövő. Merengeni azonban nem fogok most: vár a munka, az adminisztráció, ami ilyenkor aktuális. Megyek is a dolgomra.
K12C2006-2010
2 megjegyzés:
Szép lett a tabló!
Nekem is tetszik. Majd továbbítom az illetékesnek. :-)
Megjegyzés küldése