Április elseje a bolondozáson túl mindig eszembe juttatja, hogy ezen a napon váltam dolgozó emberré. Mindez 2003-ban történt, egy borongós napon. Emlékszem az első időszakra: bemutatás mindenkinek (persze 2 hónapig senki nevét nem tudod), körbevezetés, elmagyarázás. Aztán két óra üldögélés egyedül, arra várva, hogy valaki majdcsak jön, mond valamit. Aztán belevetettem magam a munkába, ahogy kell. Nagy tempóval, mindent azonnal megcsináltam. Aztán később ez alábbhagyott, nem azonnal és nem mindenkinek dolgoztam. Ez már csak így szokott lenni. Idővel kialakult a szokásos munkatempóm, amelytől azóta se nagyon tértem el.
Kiszakadva az addig megszokott életmódomból rá kellett jönnöm, hogy minden nap reggel hatkor felkelni azért nem a legjobb buli, viszont a kereset reményében még ezt a kínt is képes voltam (és vagyok) elviselni. Eleinte irodai munka, keményen, később szakmai, gépszerelgetős, szoftverhangolós, 2004 őszétől pedig oktatós-tanáros. Nem tudom, hogy mi következik, egyelőre ennyit tudok magam mögött.
Maga a szám, hogy mindez 4 éve megy, nekem kevésnek tűnik. Valahogy sokkal többnek érzem, nagyon sok minden történt velem - nem gondoltam, hogy ennyi minden belefér ebbe az időbe. Megismertem rengeteg embert, aztán legalább a felét már el is felejtettem, csak azzal tartom a kapcsolatot, akivel nagyon fontos. Úgy gondolom, hogy ez is természetes, így működik ez mindenkinél. Meglehet, a 8 éves évfordulót még mindig ugyanezen a munkahelyen ünneplem, bár ha a dolgok így haladnak (és jelenleg semmi nincs, ami afelé mutatna, hogy nem így fognak haladni), akkor nem hiszem.
Lehet, hogy ennyi idő kell, amíg az ember kiábrándul egy munkahelyből?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése