Oldalak

2006. augusztus 24., csütörtök

Gólyatábor

Hamarosan elkezdődik az iskola, újra oktató-nevelő munkát fogok végezni mintegy 10 hónapon keresztül, kisebb megszakításokkal. Ráhangolódásként tegnap meglátogattam az új játékosoknak szervezett gólyatábort, ami, meg kell mondjam, nagyon jóra sikeredett. Az én szemszögemből nézve mindenképpen, de úgy gondolom, hogy a leendő elsősök sem krízisként élték meg a dolgot, ugyanis meglehetősen sokan otthonosan mozognak a terepen. Bár szokás szerint van egy-két ember, aki eléggé el van veszve; ők kissé a valamikori önmagamra emlékeztetnek. Én ugyan annak idején nem voltam gólyatáborban (véleményem szerint annak idején még nem is volt, de erre nem vennék mérget), viszont költöztem kollégiumba, és ott egy kicsit el is vesztem saját magam számára is, de aztán több éves munkával visszataláltam, csak akkorra meg már el is kellett ballagnunk: mindegy, ez talán nem is annyira lényeges.

A különböző ismerkedési- és vetélkedős programokban, mint leendő osztályfőnök, szerepet is kaptam: egy éjszakai, térképpel barangolós csapatversenyben az egyik fagyizó melletti állomáson alkonyattól kezdve vártam a csapatokat, akik jöttek is csőstül. Megérkezésükkor kiosztottam a feladatot: eszperente nyelven írják körül a fagyi szót. Mivel 11 csapat érkezett, 11-szer mondtam el a feladatot, közben próbáltam kiválogatni azokat az embereket, akik leendő osztályom tagjait képviselik, de nem mondhatnám, hogy túlzottan sokan jöttek el a táborba. Ez azonban nem keserített el, ugyanis a hátralévő négy évben bőven lesz időnk ismerkedni.

Két kép az esti versenyről, izibe':

Készül az eszperente mese


Beírom a pontot igazságosan, mátkám meg lefotóz, jól

A gólyatábor 3 napos, azonban én a második és harmadik napján nem tudok részt venni egyéb elfoglaltságaim miatt. Minden gólyának nagyon jó szórakozást kívánok, érezzétek jól magatokat, szeptemberben találkozunk!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Tóth Zoltán!

Bocs hogy pont én írok elösször,gondoltam már ideje valakinek irnia neked... Még ha az a saját tanítványod is :D
ha lehet adhatok 1 tippet???? :-) Ez lenne az: Hogy a gólytábor című linkre ne csak magadrol rakj fel képeket hanem akik még ott voltak csak ugy elvétve :-)
Főleg az teccik ebben a honlapban hogy a jelenlegi vagyis legalább a közelmúlti hírek vagy események vannak benne.
Csak így tovább.
Ja és persze nagyon jó osztályfőnökünk sztem legalábbis (még ha most elöször vagy osztályfőnök is akkor is nagyon jol kezdesz.)

Thozoo írta...

Kedves Zsolt!

Köszönöm a véleménynyilvánítást! A gólyatáboros képekről annyit szeretnék mondani, hogy mivel a napló alapvetően rólam szól, ezért kerültek fel csak azok a képek, amiket most is látsz. A gólyatábor nem témája a honlapnak, ezért az ott készült mintegy 600 kép máshol tekinthető meg. Köszönöm az egyéb dícséreteket is, a választ megírtam mailben.