Oldalak

2006. augusztus 8., kedd

Szívás drágáér'

Zenelejátszót az ember nem választ magának csak úgy ripsz-ropsz. A kínálat ugyanis mindenhol elég nagy, zavarba ejtő a sok pici csillogó kütyü tudása, alig lehet belőlük megtalálni azt, ami színben is és képességiben is az igényeinkhez igazodik. Néha a termék mellett elhelyezett árcédula is tud némi pírt csalni az ember arcára, de általában, amikor már benne vagyunk a vásárlásban, hajlamosak vagyunk erről elfeledkezni.

Egy ilyen pirítós-árcédulásat vásároltam én is, gondolván: megéri az árát. Mégse veszek valami olcsót, ez biztosan tartós darab, ha már ennyibe kerül. Aranyos kis gép volt, felvértezve mindennel, hatalmas memóriájával pedig abszolút az élmezőnyben járt az árát tekintve. Nagy reményekkel hajtottam vele haza, és amint lehetett, ki is próbáltam. Nagyon jó. Szépen szól. Kaptam 2 bónusz számot is a lejátszóval; feltételezem a szerzői jog miatt ez legalább 3000 forintomba került a vételár kifizetésekor, de sebaj! Egyszer élünk, megengedhetjük magunknak.

Töltsünk föl rá számot. Minden tökéletes, majdnem telepakolom a memóriát, bírja. Lejátssza. Aztán, amikor a zenehallgatás élvezete a csúcspontra hágna, hirtelen csend.

Mi történt? Kikapcsolt. Eh, szoftverhiba. Kapcsoljuk be. Igen ám, de nem lehet. Elem ki, elem be. Semmi. Akkor formázzuk meg. Csatlakoztatva a számítógéphez, az hozzáfog viccelni, és az USB eszközt nem lehet felismerni... kezdetű poénját süti el. Nem nevetek, inkább ráncolom a homlokom. Mit tegyek? Sehogy nem működik. USB sebesség le, port ki-port vissza, port újrainstallálás, semmi nem működik. Az USB eszközt, akárhogyan is nézzük, nem lehet felismerni, és ehhez az állásponthoz a gép mindenképpen ragaszkodik. Aztán egyszer csak: felismerte. Kapok egy meghajtót, amin semmi nem látszik, és az egész gépem lefagy ezt követően. Még jobban ráncolom a homlokom. Végső elkeseredési stádiumban supportnak telefon, természetesen csak csörög, senki nem veszi fel. Magyarország 2006, mit várunk? A ráncok már, mint sötét felhők, gyülekeznek a homlokomon. Tegyük be a driver CD-t; nem kell ugyan, hiszen meghajtóként látszik, de hátha. A CD összes alkalmazása csak a CD-vel együtt képes elindulni, nem telepíti fel magát, ráadásul DelAll nevű trójai vírussal fertőzött az egész lemez. Felejtős.

Kétségbeesetten nyüstölöm még 2 órát az egészet, aztán feladom.

Felháborító, hogy egy eszköz, amire kiadom a fizetésem egy jelentős részét, mindössze 5 percig volt képes normálisan működni. Ennyi erővel azt is ráírhatták volna, hogy használat után eldobandó. Mert számomra ennyit ért az egész.

Másnap visszavittem, ki akarták cserélni egy ugyanilyenre, de én ragaszkodtam egy másik típushoz. Mert hülye azért nem vagyok.

Nincsenek megjegyzések: