Oldalak

2015. január 21., szerda

A jövő idén van

Kedvenc filmjeim egyike a Vissza a jövőbe című trilógia, gyakorlatilag kívülről tudom, oda-vissza. Idén megint csak aktuális lesz a megtekintése, hiszen a 2. részben Marty McFly és a Doki a jövőbe – egészen pontosan 2015-be – látogatnak, hogy megelőzzenek egy, a McFly családot a romlásba taszító eseménysort. Emlékszem, amikor először láttam a filmet, azt hittem, soha az életben nem lesz 2015, hiszen az még mennyire messze volt akkor – most meg itt van. Ez az az év, amikortól kezdve a filmben a jövőutazás is a múltba vész.

A film készítőinek '80-as, '90-es évekbeli gondolkodásmódját mi sem példázza jobban, mint hogy katódsugárcsöves televíziókkal képzelték el a jövő kijelzőit, s ezt egyben a modernitás fokmérőjének is tekintették, hiszen a 2. részben számos helyen előfordul egy rakás tévé, egymásra pakolva. Azt is megálmodták, hogy az áruházi blokkok és a nyakkendők műanyagból lesznek... hát, a műszálat leszámítva, egyik sem jött be. Csakúgy nem, mint a portaszító papír, a vonalkódos autórendszám, vagy éppen az álomkeltő alfaritmus-generátor. Vannak azonban dolgok, amik igenis bejöttek, még ha nem is pontosan olyan módon, mint ahogyan azt az írók megálmodták. 

Videószemüveg

Az ifjabb McFly még vacsora közben sem akarja nélkülözni a tévét, éppen ezért az adást egy videószemüvegen követi nyomon.

Videószemüveg a filmben

2015: Oculus Rift - már működik

Elektronikus eszköz, papír helyett

Az óratorony megmentésére irányuló adománygyűjtő kezében nem papír, hanem egy elektronikus eszköz van. Kissé vastagabb és bumfordibb, mint ami ma modernnek mondanánk, de ott van, az elképzelés létezett.

Elektronikus eszköz a kézben

A ma mindenki által használt tablet
Videókonferencia

A '80-as, '90-es években a gazdagság jól látható mutatója egyértelműen a videókonferencia megjelenítése volt, bár ezzel leginkább csak a gazdag maffiózók éltek a filmvásznon. (Lásd pl. a Tango és Cash című műalkotást.) Az írók úgy gondolták, hogy 2015-re ez teljesen általános lesz – lássuk be, nem tévedtek szemernyit sem.

Videókonferencia Needles-szel, a filmben

Skype-olás a nagyival – mindennapi dolog ma már

Hologramos reklám

És legvégül: emlékszünk a jelenetre, amikor Marty 2015-ben az utcán tájolva egy hologramos reklám előtt találja magát? Azt hiszi, itt a vég, hiszen egy hatalmas virtuális cápa csap le rá a magasból. 


Az emberek persze élből hülyének nézik őt, hiszen ott és akkor már senki nem dől be az efféle reklámoknak. Ebből se nagyon lett semmi... vagy mégis? Éppen tegnap olvastam ezt a cikket: Szabadtéri reklámokban is jöhet a 3D megjelenítés. Lehet, hogy még idén mégiscsak megvalósul valami abból, amit Robert Zemeckis és Bob Gale álmatlan éjszakáin kigondolt, eggyel növelve azon találmányok számát, amik tényleg megjelentek a mindennapi életben, 2015-ben.

Kíváncsian várom, mikor robban a hír, hogy sikerült elkészíteni az első légdeszkát. :)

Kis kiegészítés: utólag hívták fel a figyelmem arra, hogy már az önbefűző cipő is létezik... :) Hihetetlen ez! Köszönjük szépen!

---
Aki segített kicsit, s akitől képeket is loptam: Elite Daily

Nincsenek megjegyzések: