Az úgy volt, hogy a nyár elején nem indult el a rokonszámítógép. BIOS RAM CHECKSUM ERROR – hirdette a felirat, majd ennek nyomatékosítására a masina kitartóan, három szólamban dudált. Többszöri resetelés után nagy nehezen csak-csak elindult, de kívánatos volt nem kikapcsolni, ugyanis az újbóli indítás során végig kellett járni ugyanazt a procedúrát: duda-reset-duda-reset-lefagy-reset… és így tovább. Az én Életem Párja már akkor mondta, hogy BIOS-t kellene frissíteni, de én csak okosabb vagyok és úgy gondoltam, hogy egy alaplapcsere megoldja majd a fent említett problémát; ez olyan régi gép, hogy talán frissíteni sem lehet rajta. Kitartó nyomozásom eredményeképpen kiderült a Hosszúhajú Rendszergazdától, hogy teljesen felesleges lenne az alaplapot egy másik ugyanilyenre cserélni, ugyanis mindegyik alaplap ugyanezt csinálja egy idő után.
Nem volt tehát más út: BIOS-t kell frissíteni. Fiatalos lendülettel ütöttem össze egy bootolható pendrive-ot és rámásoltam mindent, ami a BIOS frissítéséhez kell. Azonban a számítógép (már amikor nem dudált, hanem elindult) nem túlzottan értékelte ezt, mindössze egy Boot error felirat éktelenkedett a képernyőn minden (sikeres) indítási próbálkozás után. A második bootolható pendrive elkészítésekor már egy kicsit kezdtem szitkozódni. Mindeközben figyelembe vettem, hogy református iskolában tanítok, így csak lebbencslevest és lemezjátszót emlegettem a szitkok között. Felhívtam a Hosszúhajút, hogy akkor most ezt így hogy. Azt mondja, van ezeken az alaplapokon EZ-FLASH funkció, nem kell bootolható pendrive, meg semmi, csak a friss BIOS-t másoljam ki az adathordozóra. Nagyon jó!
Az újabb csapás akkor ért, amikor az EZ-FLASH menüt kiválasztottam: a rendszer simán tudja frissíteni magát akkor, ha a BIOS tartalmát az A: meghajtóba helyezem egy floppylemezen. Floppy! Érted! Azt se tudom, hogy mikor láttam utoljára floppyt! Az egész családot mozgósítva az éj leple alatt floppylemezt kezdtünk keresni rég elfeledett szekrények pókhálós mélyén. Az eredmény öt darab, enyhén viseltes, ámde harcedzett floppylemez lett. Koruk kb. 10-15 évre tehető. Ezt követően már csak életre kellett kelteni a számítógépben lévő floppy-meghajtót (ez nem tartott sokáig), majd a rendszer vígan búgva tekergette a floppykat a meghajtóban. Rögvest találtunk egy jónak tűnő floppyt, rámásoltuk a BIOS-t, minden további nélkül. Elindult a BIOS frissítése, majd amikor a rendszer elemezte a fájlt, azt találta mondani, hogy ez a BIOS nem ehhez az alaplaphoz való. Újabb lebbencsleves, újabb lemezjátszó, majd utána megállapítást nyert, hogy a floppylemez csak addig működött, amíg a BIOS-t rámásoltuk, utána elhalálozott. A négy másik lemezből újra találtunk egyet, ami működött, erre újra rámásoltuk a BIOS-t és ekkor a rendszer már hajlandó volt frissíteni magát. Kicsit azért felment bennem a szint a frissítés alatt, reméltem, hogy minden rendben lemegy és nem lesz áramszünet a kérdéses időben. Szerencsére nem volt és a BIOS sikeresen frissülve várta a számítógép felhasználóit. Nem volt dudálás, nem volt hiba, csak stabil indítás.
Be kell látnunk tehát, hogy floppylemezre még 2012-ben is szükség lehet: bár nem a legnaprakészebb konfigurációknál, de esetenként mégiscsak hasznát vesszük ezeknek a tíz-tizenöt éve még igenis mindennapos adattárolóknak. Engem tegnap megmentett, hálás vagyok érte. Ugyanakkor nagytudású, tanult férfitársaimnak üzenem, hogy ha a Kedves azt mondja, hogy BIOS-t kell frissíteni, akkor BIOS-t kell frissíteni. Semmi cicó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése