Oldalak

2012. január 14., szombat

Hétvégi iskola

Lecsengett a félévi hajrá, kinek jobban, kinek kevésbé jobban sikerült teljesítenie a követelményeket. Nincs is más hátra, mint a félévi bizonyítványokat nyomtatni – hála az elektronikus naplónak, nem kell kézzel beírni minden jegyet az ellenőrzőbe, meg dátum meg aláírás meg vonalkázás. Csak reá kell bökni a megfelelő gombra, majd a rendszer terheltsége miatt lehet indulni lefőzni egy kávét, megvárni, míg lefő, kedélyesen elkészíteni és meginni. Ezt követően vissza lehet fáradni a géphez, konstatálni, hogy még nem készült el a félévi bizonyítvány, ezért nyugodtan kicsit körbe lehet takarítani a lakást, majd ha ezzel végeztünk, talán előáll a megfelelő dokumentum, bár ha nem megfelelően paramétereztünk, kérem, akkor újra lehet kezdeni az egészet. Ha minden oké, akkor már csak nyomtatni kell a PDF fájlt és – eltekintve a résztantárgy-jegyek beírásának egy órás műveletsorától – készen is vagyunk.

Egyébként vannak érdekességek a közoktatásban, informatikai vonalon is. Év elején jött a hír, hogy búcsút inthetünk márciustól a Microsoft szoftverek licenceinek, tehát a Windowsok és MS Office-ok helyett ingyenes megoldásra kellene átnyargalni. Ez felvetette azt a problémát, hogy ha négy évig MS Office-t tanult a gyerek, akkor hogy is lesz az, hogy Linux alatt LibreOffice-ben érettségizik. Nem beszélve az emelt szinten tanulókról, akik Windows alatt futó programozási környezetben tanultak meg programozni. Aztán most meg már beszélnek mindent, a legutóbbi információ szerint már nem biztos semmi sem. Mindenesetre ez arra jó volt, hogy belénk állítsák az ideget, de gondolom, hogy előbb-utóbb csak meg tud egyezni az állam és a Microsoft. Nem lennék ellene a nyílt forráskódú szoftvereken való tanításnak sem, egyedül csak az általa teremtett helyzettel nem volnék elégedett: a tanulónak iskolában Linux, otthon (szinte biztosan) Windows... De lehet, hogy kialakulna belőle valami, egyelőre nem tudom ezt ebben a formában elképzelni.

Azt hiszem, hétvégére talán elegendő ennyit foglalkozni az iskolával. Mindenkinek kellemes félévzárást, jó bizonyítványokat kívánok!

Nincsenek megjegyzések: