Gizel nénéd és a kincs

Elmondom nekëd most, hogy hát mé’ vagyok mëgint ágynak esve, ë.

Én mondom nekëd, hogy ennyi vizet legutóbb akkor láttam, amikor még csëpp jánykint az ájtatos iskolába jártam, ha nem melléje. De valahogy mëmmaradt bennem, hogy akkoriba annyit esëtt, hogy nem győztük hordani kifele a döngölt padló lapossába mëgátt pocsolyavizet az udvarra. Mëmmondom őszintén, kiborogattam én, rajtam oszt’ nem fogott ki, de hogy mi értelme vótt? Ugyanúgy befolyt a házba az ajtó alatt tátongó csótányjáraton, mondhatni izibe. Mëg nem gondoltam vóna, hogy még ëccër az életbe beköszönt ez. De oszt’ csak begyött.

Emlékszëk ebbű az időbű ëgy mocskos sihëdërre. Fattyú vót, de ha most zsíros traktorlánccal vernének agyon, akkor së tunnám mëmmondanyi, hogy hogy hítták. Srévizavé vótt a házuk tülünk. Az ollyanokat csinátt (de anyám szërint bolond vót a gyerëk is, meg az egész fëlmënője), hogy amikor mëgátt a víz a tehenszaros udvarjokon, akkor nem átallott lënge magyarba kimënni az udvarba mán hajnalba’, oszt’ visongatva, kurjongatva ugráni bele a fekálijás vízbe, a fene a gusztusát. Csuppa-atta haburc lett a gyerëk mindég, mire kigyött az annya-apja. Azok mëg oszt’ ott ordítottak neki, hogy bizony ezt fejezze be mënten. Ollyan hanggal vóttak mindég, mint a tridenti zsinat, mán a kakas is arra kelt fel ahogy ezek kurjongattak ottan. De hogy hítták mán… hát eszëmbe nem jut a neve, na. Mindëggy. Majd előgyön a kűsűbben.

Szóval hát ugyë itt vót ez a támítalan sok esső, Jézus Urunk akárhova tëgye mán ezt a sok vizet, ë. Mëgrëttentem rendëssen, mer’ az udvaromon a lapossába szintúgy megátt, mint lyánkoromba, oszt’ fítem, hogy majd gyön be a házba. A Fángli úgy néz ki, akár valami vizibornyú, rëttenetmódon mëgíjjettem tüle, ahogy valamelyik rëggel kigyöttem, oszt’ ott csöszmög az ámbitus ajján átázva. Mondtam is neki, Fángli, tekerdmëg, apád inkább a Holdat ugatta vóna ahelyëtt, hogy tégëd lëgyártott, te. De oszt’ rëttenetësen mëgsajnáttam, áttürűtem porronggyal, a fene ott ëgye mëg, az këll nekëm, hogy tüdővészt kapjon, oszt’ éccaka hörgesse magát az ablak alatt a bestye fattya.

De oszt azé’ mindég vótt segíccségem, na, mer’ vagy a Zelënákgyerëkët ëtte erre a fene, oszt’ valami risszrossz konzumé’ megcsinátta nekem, hogy pakkba tëtte az udvart. Átvezette a szomszéd kertyibe a vizet, mëg több efféle. Úgy is vótt, hogy a fijam gyött át rámnézni, hogy élëk-ë, halokë. Nem gyön mostanába, hogy a mënyem kárt tëtt magába, de láccik rajta, hogy mëg van törve. A onokámat valami bentlakásos iskollába gyugták, a szërëncsétlen, mongyuk amúgy ráfér ëggy kis nevellés. De amillyen rongy, még’ összetöri magát vagy űt törik össze, ha nem tudja tartani a kákabélű mënyemtű örökölt lepcsës pofáját, ë. Na, de heee, nem mondok mán rosszat, nëhogy rosszabbú lëgyën az is, mer’ majd az is én lelkëmën szárad, az Úrjézus në aggya. Amijóta esëtt az esső, ollyan depresszió gyött rá, hogy a fijam alig tutta megvégasztalni. Sajnálom a gyerëkët, dehát én montam neki, hogy nem kéne még mëhházasonnyi, fijam. Hallgatott rám? Deehogy hallgatott, mënt a saját okos feje után. Ollyan a, mint a Dezső vót, Isten nyugosztajja. Most oszt’ ott tart, hogy csak ëggyet hajt, mint Hóka, hogy jajjnekëm, anyuka, milësszvelünk? Tekerdmëg, fijam, gyön aminek gyönni këll, mégis mi a zízt mondhatnék én néki? Nékem is ezt monta anyám a halálos ágyán: Gizël, sorsod elű el nem bújhatol, ájjá ki mindég, becsűlettel. Kiálok azóta is. Mint mikor a járdámat fël akarták szënnyi a napszëmüvegësëk, az annyukba a babot.

Na oszt’ várjá mán, most gyön amit mondani akarok, nesijessé! Hogyjártam! Mënëk a csirkének anni ëggyik nap a háccsókertbe, bár inkább tartanék kacsát, az legalább ellavírozik a vízën, csëndësségbe, ezek meg kárának mindég. Ollyan hangot csináttak akkor is, mintha a sátán láncos kutyája hörgött vóna az ólba. Azúristenaz, mondom, beszökött valami férëg, oszt’ öli őket? Mindënesetre kërësztët vetëttem, soha nem lëhessën tunnyi. Látom ám, hogy veszekënnek valami kösöntyűn a csirkék. Mondom, mimána? Léccel rendët tëttem köztük gyorsan, oszt’ látom ám, hogy valami risszrossz fábul készűtt portíkájé marták ëgymást. Ë, mondom, mit mosott mán ide a víz? Akkor látom, hogy vajmiféle ládika e, de merejű sárral. Ollyasmi, mint anyámnak az ékszërësse vót, de csak a jeggyűrűjit tartotta benne, mer’ mássa së vótt. Mënten rájamëntem, szëdëm ki a sárbú. Súlya vótt, tán’ az is benne vótt, aki csinátta. Mondom most oszt mëggazdagszok, kincs van ebbe, soha többet lotóra nem kőtök, de oszt’ ahogy kinyitom, csak illyen iszapos főd vót abba. Annyira mëmmérgesëttem, hogy még csak ëgy vekni kënyérre való se vótt benne, hogy átalhajítottam a szomszédba.

Pár nappal utánna oszt’ mënëk az ábécébe, kënyéré, nyugdíjjamon mëgvënni. Hallom ám, hogy beszégetik az embërëk, csak úgy csëndësen, hogy az árëndáná aki lakik, az öreg Székhidi Béninek a jánya, bánatnak atta a fejit, mer’ bemënt a víz a házba, oszt’ kimosott néki mindënnyit, merejű. De legjobban azt a ládikát sajolja, amit még a dédapja adott neki, mer’ aranyberakás vótt abba, mëg tán nem tunnának annyi ékszert tënnyi bele, hogy többet érjen, mint az egész portíka. Nekëm së këllëtt több, gondolhatod: szëmvillanás alatt otthon vóttam, még az alsó szoknyám is lebëgëtt, úgy kotricoltam hazafele. Lestem átalfele a szomszédba, hogy mit látok? De bizony nem láttam én ott mán sëmmit, a ládának nyoma së vótt. Gyön a szomszéd, illedelmessen köszön, aszongya nëharaguggyon, mama (ezé’ mán el tudnám törni a lábát), hogylëhet, hogy magáná alig van víz, énnállam mëg csurig ál? Hát nem nagyon tuttam a diskurzusra koncëntráni, de fénoman a láda irányába terelgettem a dijalóg fonalját. De ahogy észrevëttem, nem tudott a ’ssëmmitsë! Biztos továbbvitte a víz a drága, míves portékát, mer’ ez még csak mëg së látta, milyen értéke van a vízbe!

Ebbe oszt’ belebetegëttem. Három napig csak Gektizálon éltem, az orvos mán lëmondott rullam, de oszt’ csak talpraáttam. Azóta oszt’ feszt hallgatom, mikor ölik ëgymást a csirkék, hátha hoz mëgint valamit a víz, de oszt’ sëëëmmi, lelkëm, sëmmi. Elúszott a gazdagságom, ú’lláccik, hogy szegínyen éltem, úgy is halok mëg.

Jó nézzétëk mëg, ha leltëk valamit, szomszédba mëg ëgyik së hajigájjon sëmmit, mer’ lëtöröm a dërëkát! Csókol bennetëket,

Gizël