Oldalak

2009. április 1., szerda

Öcsémhe'

Nem azért mondom, de ez a mai nap túltesz mindenen.

Reggel arra ébredtem, hogy bögrefejű hülyegyerekek zörgetik a redőnyt, és a "kejjé, kejjé" rigmust skandálják. Persze mire felhúztam a redőnyt, és kinéztem az ablakon, már sehol sem voltak. Jó így ébredni, friss levegő orcán csap, nagyon ott van. Nagy nehezen kimászok a fürdőszobába, hogy ott én próbálom rokonszenvesebbé tenni a tükörképemet, erre elmegy az áram. Tök sötét lett, hát sikerült (ahogy sikerült) rendbe szednem magam. (Mivel áram nem volt, ezért melegvíz sem volt, mert nem kapcsolt be a vízmelegítő, sebaj, persze, jó nekünk a hideg víz is. 20 évvel öregebb lettem, ahogy az arcomhoz ért.)

Előre féltem attól, hogy mi lesz a suliban, de ott azon túl, hogy tanult emberek a kezemre kúrták csukták a tanári ajtaját (amitől a jobb kezem most kétszer akkora, mint a bal) nem történtek izgalmas dolgok. A rettenet itthon folytatódott, amikor elhatároztam, hogy én bizony meglepetésként főzni fogok: paprikás krumpli lesz a menü. Gyönyörűszépen megtisztítom a hagymát, megpucolom a krumplit, felteszek mindent főni. Bele a paprikát, rotyog szépen minden. Aztán fűszereket bele, ahogy kell, szokásos oregánó, majoranna, szerecsendió, és pici tárkony. Isteni finomság lesz, gondolom én magamban. Eljön a kóstolás ideje, gyanútlanul kanalazok egyet, és így utólag azon csodálkozom, hogy a kanál nem oldódott fel a termékben, ugyanis – mint utóbb kiderült – fiatalos lendülettel pakolgattam én az édespaprika helyett a csípősből, kanálszámra. Természetesen ehetetlen lett az egész, legszívesebben kivágtam volna az udvar közepére, lábassal együtt, tanulságképpen.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Conficker, vagy más hulladék miatt teljesen kinyiffant a kölcsönlaptopom, telepíthetem is újra az egészet, majd ha lesz egy csöppnyi ráérő időm ezzel foglalkozni.

Előre félek az estétől... talán csak le kellene ülnöm egy helyre, és nem csinálni semmit, abból nem lehet probléma. Hacsak rám nem szakad a plafon...

Nincsenek megjegyzések: