
Némiképpen morcos lettem. Bántotta az igazságérzetemet, hogy ez az ember most itt embertársaimmal tol ki, amikor beáll az egész sor elé, de még jobban bántott, hogy én a sor elején voltam. Legalábbis eddig. Az elsőbbséget igazságtalan versenyben elvette tőlem ez a balfék.
A felhangzó kérdésre (nem kéne sorba állni?!) méltatlanul csak annyit közölt a vén autó vezetője, hogy ő, amikor néhanapján gyengeség gyötri, az orvoshoz is időpontot kért, éppen így járt el most is. Mindezt a megvillanó felnikulcsok és pajszerek kereszttüzében meglehetős nyugodtsággal és az autójához illő eleganciával közölte.
Nem sokunknak volt fogalma arról, hogy miért pont 8 óra 23 percre kapott időpontot (és egyáltalán hogyan kapott időpontot), és miért pont ennek a sornak a legelejére, tűrtük tehát a megpróbáltatásokat.
Hamarosan kinyílt a kapu, és ez az unalmas szürke kocsi begurult rajta. Eltelt 10 perc, majd még 20, mire a kapu újra kinyílt, és az én autóm következett. A csotrogány még akkor is bent állt, vadul rángatták a kormányát, és sokadjára is a fékpadra küldték. Még akkor is játszottak vele, mikor az én autóm vizsgázott.
Kicsit később kinyílt a túloldali kapu, és ez a szar régi gép olyan megalázottan jött ki onnan, hogy a várakozók egész hada elégedetten csettinthetett, és kedély-lenyugodva ülhetett vissza az autójába. Ők nem látták, csak én, hogy a hátsó rendszámtábláján vidám citromsárga címke díszelgett, jelezvén, hogy megnyerte a diadalt, és két év múlva ugyanitt találkozhatunk vele.
---
Illusztráció: http://tidentenn.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése