Oldalak

2012. július 5., csütörtök

Gizel nénéd és a hőhullám

Na, ottan kezdem, ahun këll. Hat napja nem alszok, nem ëszëk rendësen, mind ettű a retkës melegtű van. Mán adom lëfele a kilokat, lassan akkor ér mán csak a valagamho’ a rakott szoknya, ha jó’ fenékën rúgnak, mint anyám, amikor zsënge sűdőjány koromba sütött vóna kőttkalácsot apámnak, én mëg kiëttem az élesztőt a komrábul. De nem szóttam neki, mer’ priccoltam, hogy szájon vág. Majd amikor mán ott tartott, hogy këllëtt vóna, csak pislogott, hogy hun az élesztő. Biztosra vëtte, hogy vëtt a kisbótba. Én mëg ódalogtam elfele, amíg mëg nem szólalt: Gizël! Akkor mán tuttam, hogy kapok. Kaptam is, bëtyárrendësen; úgy elkente a számat, hogy a vasárnapi iskolába csak a lajbimrul ösmertek mëg a pajtások.

Így hogy nem alszok, éccakánként olvasgatok. Művelődök, hogyúgymongyam. Sosë késő, Somlai is mëmmonta annak idejibe. Mán az összes gyászjelentést elolvastam az újságokba, ami csak létëzik. Annyi halott van, mint a csicsóka. Mindënkirű ollyanokat írnak, hogy ha csak a fele vóna igaz, az is sok vóna. Fëlröhögök néha a kislámpa fényiné! A Bánatos Julisrú olyan képët tëttek az onokái a nyomdagíp alá, amin ollyan cábárul ál a haja, mint akit a villanyáram mërrázott merejű. Biztos nagy táti szélbe fotografátták lë, valamikor a hatvanas évekbe, mer’ azon ëgy ránc nincsen, de amúgy mëg eléggé lëharcolódott vótt a bűre. Aztán Sáfár Jolánnak mëg képesek vótak kiírni a férjes nevit – Zacskós Bërtalanné –, hát mondom ez a család së lëssz mán kijjebb. Rendkívűl jól szórakozok, ez a lényeg, aképp gondollom.

Na, ami mëg a modërnitás nëtovábbja, lelkëm, vëttem ëggy szélgépet, akciós vótt a vasedénybe. Vagy műszaki bótt, ëgyeel a zíz, nekëm vasedény marad. Kerek ötezret kértek érte, de én mëgmontam a gyerëknek: olyat aggyá, amelyik átfújja a barhéttot, mer’ azé’ attú, hogy meleg van még nem vetkëzünk itten mindenki szëme láttára, parázna módra. Mëg lëttem én kërësztëlve! Aszongya a gyerëk, ez az ötezres nem csak fúv, de rëttenet halk, nem is hallom, ha mëgyën. (Akkor ösmertem mëg, hogy ez mëg a Zelenákgyerëk nagy komája, ez a nyikhaj, az annyájék gyerëkkorába rozsdának hítták, mer’ mindënt mëgëtt otthon, ami csak a komrába, hüttőbe vótt.) Mondom néki, osztán akkor hunnat tudom, hogy fël van csukva, ha nem hallom, hogy jár? Aszongya hát ollyankor fúj, csak észrevëszëm. Këgyetlenűl igaza vótt, majd’ elsüllyettem úgy szégyëlltem magam, de mivel rëzzenéstelen pofával nézte a mëgszégyënűlésëmet, csak rámordúttam, nem bántottam. Jóvan na, nekëm még sosë vót szélgépem! De most van, oszt fújja estefele az állottat a szobába, keringetyi. Nem jobb vele, de legalább nem rosszabb.

Valamelyik nap mán á’mosabb vóttam, mint éhes, oszt’ elmëntem a doktorho, aggyon nekëm valamit, mer’ ez nem álapot, hogy én së nem ëszëk, së nem alszok. El akarta vënni a Gektizált éntülem, montam is, hogy alásszógája, el is gyöttem onnat. Annyit azé’ még kiderítettem, hogy a kolesztériummal van valami probléma, de majd álítom szalonnával, ahogy szoktam. Mëg mëggyes piskótával, de sütni mëg ilyen melegbe, ë? Fëlforr az agyam a konyhába a ler mellett, nem bírom én aztat mán. Mindég azt érzem, mintha fordúnék lëfele a kockakűre, neeem énnekëm való az, haddel. Szëgény mëgbódogútt Tërka vótt ollyan, Isten nyugosztajja: arra mindég a legnagyobb nyári melegbe gyött rá a süthetnék, ott szaladgátt farkafëlvágva a konyhába állandóan, a sparhëlt mëg majd lëolvasztotta rulla az otthonkát. Emez mëg, ë, szërintem a sütőt së gyútotta be, mióta itt lakik, nagy kanpókok mán lëhet beszőtték belürül, fuj! Bele së merëk gondolni, mi lëhet ott a konyhán.

Nem mondok el többet, mer’ fëlhólyagzik a nyelvem, ha sokat plëtykálok, mëhetëk mëgint a körzetihe akkor pegyiglen. Lëgyetëk jók, tőccsétek értelmessen a nyarat, në zsonglőrköggyetëk a sörrel, cigarëtát lëtëgye mind! Në virtuskoggyatok a fürdőbe së, mer’ belefútok. A fëlëttünkvaló vigyázzon rátok, maj’ gyövök, ha mondanivalóm lëszësz. Csókol bennetëket,

Gizël

Nincsenek megjegyzések: