Oldalak

2010. augusztus 17., kedd

Az első autóbalesetem - és ami mögötte volt

Húzom még a jobb lábam, amin méretes, teniszlabda nagyságú, borostyán színű, de mályvaszín körvonalú, kemény folt van. De már géphez ülök, mert le kell írnom életem első autóbalesetének tanulságos, mi több, szívszorító történetét, amiből eme fent említett folt is származik. Nos, ilyen is megtörténhetik velem, úgy látszik. Bloggerhez hűen próbálom töviről hegyire körüljárni a témát.

Elmesélni hosszú, de valójában pár pillanat leforgása alatt megtörtént a baj. Vázolom a helyzetet. Kezdődött ott, hogy a lámpa zöldre váltott, és ahogy az már lenni szokott, mindenki elindult az úton. Előttem bénázott egy autós, mert lefulladt alatta a járgány, rutinos kormánymozdulatot alkalmazva kikerültem és haladtam tovább az úton. Kisvártatva egy sárga autót előztem meg, majd olyan ötvennel mehettem, amikor láttam, hogy a távolban a lámpa pirosra vált. Megálltam annak rendje és módja szerint a saját sávomban. Pár másodperc múlva egyszer csak hátulról: durr! Hatalmas csörrenés, hullottak az alkatrészek, mert egy mazsola sikeresen belehajtott az én autómba. Rendesen meg is ütöttem a fejem, még jó, hogy az ülésen volt nyaktámasz, különben biztosan kitörik a nyakam. Villant azért a világ egyet és hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Úgy kísértek le a gokart-pályáról, szombaton, a Vidámparkban. :)

Családostul voltunk szórakozni és a fentebb vázolt esettől eltekintve rengeteg nagyszerű élménnyel lettünk gazdagabbak. A baleset egyébként csak azért következhetett be, mert hosszú küzdelem után a kb. hatkörös versenyben – természetesen – én szereztem meg az első helyet. (Ezért is jöttek belém hátulról. Szerintem bosszú volt.)

Sebességemet képtelenség fotón megörökíteni

Kipróbáltunk sok játékot ezen kívül, természetesen. Bejártuk az Elvarázsolt kastélyt, mégiscsak itt kell kezdeni a dolgokat. Mondhatni a magyar Vidámpark kötelező programja ezt meglátogatni. Ködös emlékeimben olyan húsz évvel ezelőtt él a Vidámpark, valamikor voltam én ott, de akkor még nem nagyon érzékeltem sokat a világból, az élmény sem maradt meg. Az Elvarázsolt kastély azonban valahogy mégis, szinte mindenre emlékeztem, csak a plafon-leszakadós dologra nem. Férfiasan bevallom, ennél igencsak besz_rtam. Miután kipihentem az ijedelmet, kedvesem, aki nagyon bátor minden játéknál (először), elcsábított egy Spinning Coaster nevű csodára. Ez egy ilyen mini-hullámvasút, annyival megbolondítva, hogy a kocsi amiben utazunk a függőleges tengelye körül is forog. Így a hullámokat nem szemből élhetjük át, hanem oldalról, meg hátulról... meg mindenhogy.

Amíg a család apraja ugrált, a nagyja a háttérben lévő coasteren tolta

Ezután a remek kikapcsolódás után végignézhettük, ahogy blogunk hivatalos reppere bevállalta a Top Spin nevű csodát, aminek működését oly' nehéz szavakkal leírni - talán a Vidámpark oldalán található kép és videó segíthet.

A rögzítés megtörtént – nincs menekülés!

Az üzem, működés közben

Csak a jegyzőkönyv kedvéért írom ide, hogy 2010. augusztus 14-én, életem 11152. napján ültem először hullámvasúton, amit rendkívül élveztem. Gyerekkoromban az istennek nem tudtak rávenni, hogy menjek egy kört, most azonban visítottam, mint akit karikáznak. Gondosan ügyeltem arra, hogy mindezt lefelé menetben tegyem. :) Az előttem ülő sógor hihetetlen sátáni kacajokat eresztett el egy-egy hullám után, ijesztőbb volt mint az egész menet. :)

Helló!

Elmaradhatatlan a Szellemvasút, amit imádok, ezt is ki kellett próbálni, nagyon élveztem. Érdekes, hogy ezért külön 300 Ft-ot kellett fizetni, előtte hatalmas tábla figyelmeztetett arra, hogy itt bizony bent vér, horror és rettegés, de szerintem egyáltalán nem volt vészes. Imádom a sötétben annak a kicsi, két személyes kocsinak a síneken való kattogását, rohadt sejtelmes. A bábok is jól meg vannak csinálva, de persze egyáltalán nem vér, horror és rettegés, talán csak inkább borzongás. Azért elbizonytalanított a falra krétával felírt "KÖSZÖRÜLNI" szöveg, meg egy nyíl, ami a sínre mutatott. :) De legalább karban tartják az üzemet. (Itt mindent üzemnek hívnak.)

Kipróbáltuk még a Tükör útvesztőt, ami egy üveglapokból és tükrökből álló labirintus volna. Ki kell jutni belőle. Persze az üvegeken mindenhol ilyen kéz- meg fejnyomok vannak, egyik-másiknak nagyon nem sikerült a tájékozódás. :) Viszonylag gyorsan kijutottam ugyanoda, ahonnan elindultunk, aztán visszamentem, de végül kiderült, hogy ugyanoda kellett kijutnom. :) Szóval eléggé fogalom nélkül voltam néha. :) Pedig nem is ittam. Sokat.

Kavarognak, tájékozódnak

Nem maradhatott el természetesen az Óriáskerék meglátogatása sem: kellemes felüdülés volt az autóbaleset után szétnézni Budapesten, megvizsgálni a Nyugati pályaudvar szépségét, a háttérben zajló építkezéseket – vagy csak úgy élvezni a magasságot. :) Szuper volt.

Kilátás az Óriáskerékről

Be kell látnom, hogy az ilyen rendkívül adrenalin-növelő és gyomormozgató játékokhoz (mint a T-Rex, vagy például a Break Dance) öreg vagyok már. Nem úgy fentebb már említett repperünk, aki annyira bevállalós kedvében volt, hogy a Torony nevű csodát is kipróbálta. A 37 méteres magasságba 10 másodpercen belül kétszer fellőtt utasok igencsak lent (vagy fent) hagyhatják belső szerveiket, mire kimásznak a berendezésből.


Aztaku

Vége a menetnek. A mosolyok nem természetesek

Eképp telt a szombat délutánunk. Estefelé már nagyon kész voltam: ez köszönhető annak is, hogy nem a megfelelő lábbelit választottam egész napra, meg annak is, hogy a Vidámpark előtt bejártuk a teljes Fővárosi Állat- és Növénykertet – erről azonban holnap mesélek, szuper fotókkal körítve.

4 megjegyzés:

misty írta...

Én nagyon jól éreztem magam, de már nagyon sajnálom, hogy a Torony nevű játékra a végén csak nem ültem fel. Ha következőnek eljutok oda és felül velem valaki, azzal fogom kezdeni. :-)

Thozoo írta...

Szerintem túlzottan sokat nem vesztettél. De hogy én nem fogok Veled menni, az biztos. :) Majd viszünk magunkkal egy bevállalós embert is.

Milán írta...

Egy hullámvasútra énis kíváncsi lennék, egyszer elmegyek majd egyre, viszont kicsit félek, mert minden évben szokott lenni baleset belőle, nem elrettentésképpen írom, de volt olyan is, nem tudom pontosan melyik hazai vidámparkban, hogy szó szerint kizuhant a kocsi a sínekről, és az elöl ülő két ember meghalt. Állítólag le is bontották azt a hullámvasutat az eset után nem sokkal, sőt az is lehet, hogy csak afféle városi legenda, de ez a félelem mindig bennem van. Nem Tanárúr az egyetlen aki nem mer mindent kipróbálni, nekem pl. tériszonyom van, szerintem már egy óriáskeréken is összevissza **rtam volna magam. Amúgy ez az elvarázsolt kastély leszakadós mennyezet ez hol, hogyan mikor? Én még régebben voltam egy másik verzióban, de abban nem volt ilyen, igaz az Debrecenben volt, és vagy 10 éve.

Thozoo írta...

Ez a félelem bennem is bennem van. Én pl. azokat a játékokat, amik pörögnek-forognak, nem azért nem próbálom ki, mert félek, hogy kiszakad vagy hasonlók, hanem azért, mert nem akarok utána hányni meg szédülni. Azoknak semmi értelmét nem látom. A hullámvasúttal úgy voltam, hogy egyszer élünk, majdcsak nem éppen most szakad le alattunk. Nagyon ki szerettem volna próbálni. Az óriáskerékben ülve is mindig azt éreztem, főleg amikor haladtunk felfelé, hogy az egész balra dől, és a kerék ki fog innen szakadni, de mint felelős mérnök ember, persze, megnéztem a rögzítéseket és a mechanikákat, mielőtt beszálltunk. Túlzottan nagy tériszonyom nincsen, de azért a sok méterre fellövő toronyra szintén hányós okok miatt nem ültem volna fel. A nekem való lájtosabb szórakozásokat végig próbáltam.

Az elvarázsolt kastélyban mikor már majdnem kiérsz, van egy mennyezet, ami ilyen piramis-mintás, tehát mintha apró porrá zúzó alkalmatosságok állnának ki belőle. Ez annyit csinál, hogy elkezd zuhanni, de persze jóval a fejed fölött hatalmas csattanással megáll. Azért az ember ösztönösen nem hátra ugrik (legalábbis én), hanem megáll és várja a végzetét. :) Ez ilyen, de szerintem jól volt megcsinálva.