Oldalak

2010. augusztus 21., szombat

Nyár végi gondolatok

Forró nyári napjaim leáldozni látszanak, miközben a lemenő nap fényenél, hintaágyból blogolok. Miközben a hűs szellő lengedez, azon gondolkodom, hogy a jövő hétnek első napjain már előkészülünk a következő tanév megpróbáltatásaira. De addig is, amíg ez be nem következik, próbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy emlékeztessenek az elmúlt hetek gondtalan, kikapcsolódással, nyaralással töltött napjaira.

Ha számvetést kellene csinálnom, azt mondanám, hogy ez a nyár igen tartalmasan telt. Amellett, hogy készültem és készülök a nyelvvizsgára angolból, ugyanakkor beszámoltam arról, merre nyaraltunk, otthon töltött szabadidőmben sikeresen végigjátszottam a Blur nevű játékot. Remek produkció, csak ajánlani tudom. Autóverseny másképp. :) Többek között próbálkoztam a Split/Second nevű alkotással is, de az nem okozott akkora örömöt, mint amekkorát a feltelepített program összmérete indokolt volna. Így azt valószínűleg ledúrom a lomtár kiismerhetetlen mélyére. Hogy némi ismétlés is legyen a dologban, rajongóhoz híven újra végigjátszottam a Tomb Raider: Underworldöt, ami így másodjára is remek szórakozást nyújtott.

Ezen túlmenően rendbevágtam elektronikus tananyagaimat, melyeket jövőre kiemelten fogok használni. Az elavult dolgokat aktualizáltam, a szükséges szoftvereket feltelepítettem, egyszóval minden készen áll arra, hogy elkezdődjön a következő tanév.

Azért nagyon nem sietek. A hintaágyban megvárom az estét, utána pedig kialszom magam (remélem nem itt), lehet hogy a nyáron utoljára.

Akinek még tart a szünet, élvezze maradéktalanul. Akinek véget ér, vesse bele magát a munkába szívvel-lélekkel. :) Én is igyekszem így tenni, már holnapután.

Nincsenek megjegyzések: