A lyukszalag-lyukasztót és egyáltalán a lyukszalagot azután találták fel, hogy az egyre szaporodó adattárolási igényt a lyukkártyák már nem tudták kielégíteni. A szalag végteleníthető, egy tekercsre sokkal több adat írható, mint a lyukkártyák széleire vagy egész területére. Ráadásul a kártyáknál fontos volt a sorrend. Két kártya sorrendbeli összekeveredése problémákat, le nem futtatható programokat eredményezett. (Csak gondoljunk bele, ha az asszisztens a kártyacsomaggal a kezében elcsúszott a folyosón és szanaszét repültek a kártyák. Hamar rájöttek, hogy a kártyák sorszámozása kívánatos.) A lyukszalagnál nincs ilyen gond: a rajta lévő lyukak biztosan egymás után következtek. Probléma csak akkor jelentkezhet, ha a szalagot fordítva fűzzük be, de az olvasó ez ellen védve van.
Hogyan tárolja az információt egy lyukszalag? A digitális adatot 1-esek és 0-k formájában tároljuk, a lyukkártyán a kilyukasztott helyek az 1-es, a nem lyukasztott helyek a 0-s értékeket reprezentálják. Az egy sorban tárolt 8 bit 1 bájt adatnak felel meg. Megéri elmélázni azon, hogy ha egy bájtot 3 milliméter hosszú területen tudtunk tárolni, akkor egy megabájthoz megközelítőleg 3,1 kilométernyi szalag kell. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy abban az időben, amikor a lyukszalagoknak létjogosultsága volt, 1 megabájt tárterületen rendkívül sok adat elfért. Pontosabban szólva, ugyanannyi, mint ma, de a multimédia és a különböző formázások mellőzésével tárolt adatok, illetve a kis méretű gépi kódú programok nem foglaltak sok helyet, így belőlük ugyanakkora területen több volt tárolható.
Már csak azt sajnálom, hogy a gépet nem láthattam bekapcsolt állapotában. Kíváncsi lettem volna a hangjára és a sebességére. Valószínűleg döbbenetes lett volna mindkettő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése