Oldalak

2010. április 14., szerda

Két nap alatt két baleset

Autómnak, ha lelke volna,
Bizony mondom néked, sírna.
Két nap alatt két baleset:
Csoda, hogy ez megeshetett.

Eme rendkívül elmés, ámde szórakoztató bevezető után bizonyára kíváncsian várja a nyájas olvasó a folytatást, amelyben elregélem, hogyan törtem össze magam kétszer. Szerencsére ilyenről szó sincs, a sors nem volt ily kegyetlen hozzám, mindkét alkalommal ép bőrrel megúsztam a dolgot.

Nem úgy családi autónk.

A hétfői nap úgy indult, mint az összes többi. Barátságos, szakadó-esős időben indultam el dolgozni. A nap végén némi bevásárlást eszközöltünk életem párjával, amelynek során leparkoltunk a kocsival, megvettük, ami a fiatalos és modern háztartásunkból hiányzott, majd szépen-okosan indultunk volna haza. Igen ám, de a kézifék rögzítőkarja nem nagyon akart megmozdulni abból az állásból, ahogyan őt a parkolás elején hagytam, a fék pedig stabilan rögzítette a hátsó kerekeket, minekutána se előre, se hátra. Ejha, gondoltam zavart mosoly kíséretében, itt még lesznek bajok. Viszont hogy ekkor már kérdőn rám néző kedvesemnek, aki már-már meghiúsulni látta bennem mindazt, amiért annak idején belém szeretett (nyers férfi-erő, kidolgozott felsőtest stb.) is eleget tegyek, enyhén izomból rádolgoztam jobbal a kézifékrögzítő karra. Az egy rövid "krsszcs" kíséretében engedett a rá ható erőknek és az autó barátságosan gurult előrefelé. Csak a műszerfalon azóta is folyamatosan világító, piros [(!)] jelzés figyelmeztet arra, hogy Zoli, te sem leszel finommechanikai műszerész soha életedben.

A keddi nap is úgy indult, mint az összes többi. Még barátságosabb, mégjobban szakadó-esős időben indultam el dolgozni. Aképp gondoltam, hogy leparkolom a járművet a közeli vegyesbolt előtt, hogy munkám végeztével némi finomságot vásároljak, így nem kell ide-oda járkálnom ebben a cudar időben. Igazán jól sikerült parkolásomat követően elégedetten csettintettem, de negyed órával később rá kellett ébrednem, hogy a reggel nem mindenkinek indult ennyire tökéletesen. Főképpen nem annak a szürke tuning-Opelt vezető mazsolának, aki egy tolatós parkolást követően autója hátsó részét végighúzta az én gépjárművem oldalán. Reccs vót azon nyomban. Színt cserélt a két gépkocsi, és azt hiszem erre mondják, hogy a baj csőstül jön. Nem elég, hogy lélekben már megkrsszccsent tegnap a jármű, ma még egy rút, ezüstszínű horzsolást is ejtett rajta a kifürkészhetetlen sors.

Így járt hát a verdánk, haverek. Különösebben sok kommentár nem kell ahhoz, hogy belássuk, nem állunk jól egyáltalán. A "három a magyar igazság" frázist ezen történetek után tilos itthon említeni, sőt, ha lehet, a hármas számot is kerüljük mindenféle vonatkozásban, hiszen nem jó az ördögöt a falra festeni. Közlekedjen mindenki óvatosan ebben a ratyi időben!

Nincsenek megjegyzések: