Oldalak

2009. március 28., szombat

Vezetékneved keresztnév

Az úgy volt, hogy fotózni megyek a magyar rónaságba, de aztán az eső teljesen lehetetlenné tette ezt a próbálkozást. Éppen ezért nem tudok fotókkal feldobott túranaplót közzétenni, helyette inkább arról írok, hogy mennyire ismeretlen magyar keresztneveink vannak, és hogy mennyi az olyan vezetéknév, amiről gőzünk sincs, hogy egyben keresztnév is.

Valamikor pár éve lehetett, amikor kiderült számomra, hogy szinte az összes olyan vezetéknév, ami i-re végződik (ezt nem tudom jobban defininálni, de ilyen neveket értek alatta, hogy Csáti, Karádi, Monoki, Kóródi, Szilágyi stb.) helységneveket jelöl, tehát az ezt viselő emberek ősei vélhetően innen erednek, és így különböztették meg egymást régesrég. Ennél azonban sokkal érdekesebb, hogy milyen keresztneveket választhatunk születő gyermekünknek manapság, és hogy ezekből a nevekből mennyi olyan van, amit tudatlanul vezetéknévként is használ sok ember.

Íme egy közel sem teljes lista azokról a vezetéknevekről amiket én is ismerek – a lista olvasásakor ne feledjük, hogy ezek mindegyike magyar keresztnév is egyben:

Ambrus, Andor, Bacsó, Bozsó, Cobor, Csomor, Dienes, Dózsa, Erneszt, Erős, Fábián, Faragó, Farkas, Fodor, Gál, Godó, Gyenes, Holló, Jámbor, Kabos, Kádár, Kapos, Kardos, Kenéz, Kolos, Kozma, Lantos, Ludas, Maksa, Márkus, Mikó, Móric, Nemere, Nyakó, Nyikos, Nyilas, Örkény, Örsi, Pető, Radó, Rókus, Szamos, Szepes, Szórád, Tarján, Tibád, Tömörkény és Vadász.

További érdeklődésre tarthat számot az alábbi link mögött meghúzódó veretes tartalom:

Ma ennyit tanultunk.

Nincsenek megjegyzések: