Oldalak

2006. július 21., péntek

Retró

Nagyon szeretek fényképezni, de sok emberrel ellentétben én azok közé tartozom, akik nem csak a gépet kattogtatják, hanem nézegetik is az elkészült képeket. Órákat tudok eltölteni azzal, hogy a fotókat vizslatom a számítógépen, véletlenszerű listában, ugrálva térben és időben. Egyik képen még csak 5 éves vagyok, a másikon éppen a középiskolából ballagok. A következőn egy, a napokban készült tájkép látható. Imádom ezt a játékot.

Ahogy telik az idő, úgy válnak egyre érdekesebbé és értékesebbé a képek, és nem is a kép mondandója, hanem a háttérben elhelyezkedő, a korra jellemző emberek, tárgyak és életképek miatt. A minap egy ilyen pillanatomban előkerült egy nagyon régi fényképezőgépemmel készített, nagyon régi papírképről szkennelt zajos-maszatos kép, ami tökéletlensége ellenére hihetetlen emlékekett idézett fel bennem. Olyanokat, amikre már nem is emlékeztem.


A képen az első számítógépem. Hihetetlen paraméterei voltak, a mai napig emlékszem rá:

  • Vendex HeadStart PLUS számítógép,
  • 8088/86 CPU, 4.77 MHz
  • 640 KB memória (volt olyan, aki azt mondta, hogy ez mindenre elég, de végül is nem lett igaza, ettől eltekintve gazdag ember lett),
  • Merevlemez nincs, minden indítás rendszerlemezről történik, őrület!,
  • Egy 5,25"-es hajlékonylemez-meghajtó, 360 KB adat/lemez,
  • Hercules borostyánsárga színű monitor,
  • 84 gombos billentyűzet (egér még nem volt), ezt nem hátulra, hanem a ház elejére kellett csatlakoztatni,
  • Hangkártya, net, ilyesmi nincs, természetesen.
1990-ben kaptam ajándékba, akkor 60 ezer forintért lehetett ilyesmi gépet venni, persze rendelésre, persze rendeléstől számított 1-2 héten belül. Szóval valahonnan innen indult ez a dolog. Meg sem próbálom összehasonlítani a mostani gépemmel... teljesen felesleges volna. És legyen bár mostanában hihetetlen a multimédia, hasítson az 5.1-es hang a szoba minden sarkából, menjen a letöltés megabites sávszélen és történjen bármi, soha olyan hangulata nem lesz már a számítógép előtt eltöltött időnek, mint akkoriban, amikor a sárga monitoron felváltva játszottunk testvéreimmel a Prince of Persia feltöretlen, valóban 1 óráig játszható változatával, közben a speaker zenéhez hasonló hangokat próbált kicsiholni magából.

Ahogy nézem ezt a képet, szinte hallom, ahogy elindul a gép, látom magam előtt, ahogy 64 KB-onként ellenőrzi a memóriáját, háromszor egymás után, biztos ami biztos. Hallani vélem, ahogy a 3.3-as DOS betöltődik a rendszerlemezről, még az ütemét is tudom, ahogy a fej a lemezen mozog, a mai napig. Aztán elhallgat, és miután a dátumot és az időt beállítottam (megjegyezni nem képes a rendszer, így minden indításkor be kellett állítani), magam előtt látom a jelet: A:\> _

Kezdődhetett a munka.

2 megjegyzés:

Hvetebolle írta...

Didn't understand much of the text, not polish and noone to teach me so hope English is OK. I have the same exact computer and I'm trying to restore it, but I do not have any of the disks or manuals. Do you have or can make a copy of it?

Pictures of my machine on blog at https://hvetebolle.blogspot.no/2017/10/vendex-headstart-plus.html, feel free to ignore non-sensical ramblings in Norwegian.

Thozoo írta...

I have really enjoyed to see my first computer on your blog. :) Unfortunately I don't have any disks or manuals because I sold this computer in 1994 with all of its accessories... :( If you have more images or videos of Vendex HeadStart PLUS, please send it to thozoonaploja@gmail.com.