Oldalak

2011. október 15., szombat

Vitamin, energiaital, kávé

Az X-vitamin annyira intelligenssé teszi a macskákat, hogy megtanulnak beszélni – legalábbis ez állt azon az okkersárga macskatápos zacskón, amit kifejezetten felnőtt korú, reptéri macskáknak ajánl a gyártó. Meg is próbáltam belőle pár szemet szerezni a mi macskánknak, hátha elmondja, mit gondol. Ezzel másfél óráig próbálkoztam és mindent bevetettem, de nem sikerült hazaérni vele, a délutáni megérdemelt szieszta és vele együtt ez az álom is ezzel ért véget. Így aztán nem derült ki, hogy ha a macskánk beszélni tudna, mit is mondana rólunk.

Nagyon valószínűnek tartom egyébként, hogy jól érzi magát. Éppen most gondolkodom valami büntető szankció bevezetésén, ugyanis a kis prémes veszi magának a bátorságot és üldögél, mosakodik és alszik is a kocsin. Nem egy kisállat veszett nálunk megboldogult gyerekkoromban a feledés homályába, csak azért, mert szemet emeltek a család büszkeségének számító fehér Dacia-ra, szóval Grizzli is gondolkodhat azon, hogy hogy is lesz jobb. Persze ennyire drasztikus nem akarok lenni, elegendő lesz néha egy kis légycsapóval vagy porolóval a helyes döntés felé terelni. (Mindkettőtől tart.) Kár, hogy nincs egy kis X-vitaminom, akkor mindezt elmondhatnám neki és meg is értené.

Az igazság az, hogy az ördög elviszi a hétköznapjaimat és alig marad időm és energiám blogot írni. Ezért van most az, hogy szombatonként osztom meg kedvenc történeteimet a nagyérdeművel. Péntek délután letészem a lantot, nyugodjék, aztán bezuhanok az ágyba, semmihez sincs erőm. Talán őszi fáradtság van, fogalmam sincs, mindenesetre próbálom energiaitalokkal és kávéval kordában tartani magam. Itt említenék meg két remek terméket, ami bejött, a fentebb említett kategóriákból.

Neked is bejön I.: Hell Red Grape Energy Drink

Namost az úgy volt, hogy kisvárosunk bevásárló centerében eleinte el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet egy energiaital, ami feketeszőlő-ízű, de azt hiszem igencsak hozzátették magukat Hellék, amikor kikavarták a löttyöt. Ez ugyanis olyannyira finomra sikeredett, hogy literszámra lehetne inni. A szokásos tutti-frutti íz megmaradt, ehhez dobtak hozzá egy kis otellót a srácok, a végeredmény pedig szerintem fantasztikusra sikeredett. Nem sűrűn fogyasztok energiaitalt, nem veszem észre, hogy olyan nagyon hatna rám, bár ezen bejegyzés is energiaital hatása alatt íródik, szóval ha tetszik, akkor valamit biztosan dob a közérzetemen. :)

Neked is bejön II.: Nescafé 3in1 Green Blend

Zöld teáról már hallottam, zöld kávéról még csak annyit, hogy a kávébab, mielőtt megérik, ebben az állapotban van. A Nescafénál úgy gondolták, hogy megér egy próbát és előálltak a legújabb remekművel: zöld- és hagyományos kávé keveréke kávékrémezővel és egy kis cukorral. Nos, erről is állíthatom, hogy igazán fantasztikus ízvilág kavarodik a kis csomagokban. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a kávét igazán keserű étcsokoládéval keverve fogyasztjuk. Hihetetlenül érdekes, hogy sikerült a nyers kávéízt felerősíteni, akárhogy is csinálja a Nestlé, nagyon elkapta, nekem legalábbis bejött ez a kávé, sőt, állíthatom, hogy a kapható kávéjaik közül ez a legjobb. Sajnos egyelőre elég kevés helyen kapható, legtöbbször 6 vagy 7 kávét tartalmazó kis dobozokkal találkoztam, csomagos kiszereléssel még nem. (Van zöld csomagos Nescafé, de az a Nescafé 3in1 Strong a bátraknak, nem ugyanaz a kettő.)

Nos, azt hiszem, hogy ma kellőképpen szép ívű utat tettünk meg az X-vitamintól a kávéig. Élvezzétek a hétvégét, vásároljatok, fogyasszatok, de ne féktelenül, mert úgy jártok, mint én tegnap a bankautomatánál...


Már X-vitaminra se telik...

2 megjegyzés:

Gyula írta...

Hát igen ez így van Zoli!
Te is tudod hogy aki dolgozik annak nincs ideje pénzt keresni!
Amúgy olyan X cuccot hozhatnátok majd ha jöttök hát ha jó a Szutyoknak is. (Kíváncsi vagyok hogy mit gondol a minden napi életéről!)

Thozoo írta...

Na, majd előbb-utóbb te is megtudod ezt! :) Szerintem jobb, ha nem tudjuk meg, hogy mit gondolnak rólunk az állatok, lehet, hogy nem örülnénk neki. :)