Oldalak

2008. augusztus 27., szerda

Tapasztalatok

Az elmúlt napokban megint csak okosabb lettem. Megtapasztaltam azokat a dolgokat, amelyeket a kertes házban lakók már régóta tudhattak, élvezhettek. Az alábbi tárgykörökben tettem maradandó felfedezéseket:

Tűzgyújtás. A költözéskor használt, tönkrement dobozok elégetésekor óvatosan kell eljárnunk, hacsak nem akarunk égig érő tüzet gyújtani, és a szomszédok rosszalló tekintetével találkozni. Ugyanakkor békés szalonnasütéskor legalább háromszor hallható az utcán tekerő biciklisek szájából az „e, szalonnát sütnek, jááá” kifejezés, valamint minden járókelő és kerékpáros bekukkant az udvarra, azt kutatva, hogy éppen mit csinálunk.

Pókok. A legkisebb méretű pókok, lepkék és ismeretlen eredetű bogarak a szobák fehérre mázolt falainak sarkaiba szeretnek leülni társalogni, általában a legelérhetetlenebb pontokra, minél közelebb a plafonhoz. Leszedésükkor két eset lehetséges: vagy arrébb repülnek, ahogy közeledik a végítéletet hozó poroló, vagy dacból fogják magukat, és szétplaccsannak a fehér falon, jól látható nyomot hagyva maguk után. Ha a porolóval mégis sikerül őket összeszedni, akkor a lakás egy másik pontján ugranak abból ki, még mielőtt az udvarra juthatnék velük.

Szőnyegmosás. A szőnyegek mosásához legalább fél év előzetes kondizás szükséges, mivel a magát vízzel teleszívott szőnyeget a kádból kiemelni rendkívül nehéz. Másnap izomláz a test minden pontjában és általános levertség, a szőnyeg több napig szárad az udvaron.

Laminált padló. A laminált padló legalább annyira gyűjti a porcicákat, mint a padlószőnyeg, csak a padlószőnyegen mindez nem látszik meg (beletapossuk, gyakorlatilag), a padlón azonban szépen vándorolnak ide-oda a kis porból gyúrt golyók. Teszik mindezt annak ellenére is, hogy naponta van felseperve és feltörölve. A söprés és törlés ellenére a mezítláb tett megfontolatlan lépések igen jelentős nyomot hagynak a padlón, melyet a napnyugtakor bevilágító óarany fény még inkább kiemel környezetéből.

Mérőórák. A mérőórák naponta való megtekintése azon túl, hogy egy idő után unalmassá válik, nem eredményezi a gáz-, víz- és áramfogyasztás drasztikus csökkenését.

Karnis és redőny. Egy utcafrontra néző, a járda mellett elhelyezkedő lakás karnisok és redőny nélkül átadva hordoz magában sóhajnyi hiátust. Szerelvényezésből be is írtam egy elégtelent a lakás átadóinak. Kiváltképp égető a probléma az éj leszálltával, amikor a fény belülről világít kifelé. Az utca népe már gyakorlatilag székekkel és pattogatott kukoricával ül ki az útra, és lesnek befelé, mit is csinálunk esténként. A kíváncsi tekintetekkel szemben az ablak fölött futó gázcsőre erősített vastag pokróccal védekezünk, mely módszer – bár valóban megfelel a célnak – mégiscsak megkérdőjelezhető a szoba esztétikumát és a sötételés praktikumát tekintve.

Nincsenek megjegyzések: