Érdekes olvasmány tíz évvel ezelőtti írásom, melynek címe: Tanárbácsi egy napja. Ebben olyan fordulatok vannak, mint "valamivel 7 óra után ébredek" , "ma felettébb ráérek", "megnézem a híreket", "pihenek hat óráig", "céltalan bolyongás a neten", mindezek után volt pofám azt írni, hogy a nap végén még megnézek egy filmet és nem szakadt rám a plafon akkor sem, amikor odabiggyesztettem, hogy "fáradt vagyok, pihenésre van szükségem". Ha lenne időutazás, visszamennék tíz évvel ezelőttre és jól felképelném magam emiatt a baromság miatt, amit képes voltam leírni, hiszen tíz évvel ezelőtti énemnek fogalma sem volt arról, mit jelent fáradtnak lenni, mint ahogy arról sem, hogy hogy nem lehet valakinek ideje valamire. Mert manapság mindenkinek azt mondom: nincs időm. Nincs időm megnézni egy negyedórás videót, nincs időm kipróbálni egy új játékot, nincs időm elmenni másfél-két órára, akárhova. Vagy pihenni hatig. Hát hogy lehet ilyet leírni egyáltalán?! Bosszantó. :) Nagyot fordult a sors kereke, nem kell messzire menni visszafelé az időben, hiszen még egy éve is, amikor órákon keresztül róttam kerékpáron a kilométereket, magam sem gondoltam volna, hogy ez ilyen brutálisan át tud alakulni, de mégis megtörtént. A hétköznapok úgy száguldanak el mellettem, mintha az idő legalább háromszoros sebességgel telne.
De miért nincs időm? Leírom, csakis azért, hogy tíz év múlva majd idézhessem ezt a cikket, és kedvem legyen visszajönni az időben, felképelni magam. Piiff! :)
Napközben tanár vagyok. Próbálom rávezetni a tanulóifjúság egy részét arra, miért érdemes az informatikával foglalkozni. Mert van benne lehetőség. Mert van benne kihívás, bőven. És mert nem fizet rosszul. Érdekes és változatos. Sajnos sokszor süket fülekre talál szavam, de az is lehet, hogy nem vagyok elég jó tanár. Ezen már nem őrlöm magam, megteszek mindent, ami tőlem telik, ennek hol a tananyag korlátai szabnak határt, hol pedig az, hogy nem látom értelmét mélyebben belemenni egy-egy témába, mert nincs érdeklődés. Hogy ezután kiben milyen kép alakul ki rólam, az legyen mindenki magánügye.
Délután játszótárs vagyok. Magas tornyokat építünk a fiammal építőkockából, kergetőzünk a lakásban, hóembert építünk, csúszkálunk a jégen, mesét nézünk, zenélünk, vagy könyvet olvasunk. Kókuszos kekszet eszünk (persze mindegyikbe csak egyet harapunk, hiszen utána már nem jó.) Néha csak egyszerűen ülünk egymás mellett. Ő játszik, én meg csodálom, milyen ügyes. Aztán az esti rituálék jönnek: fürdetés, altatás. Ezeket persze mind együtt csináljuk anyával, aki egy csodás asszony, nélküle biztosan nem bírnám ezt a mókuskereket, hétről hétre.
 |
| A délutáni munka eredménye |
Késő este programozó vagyok. Szoftver- és weblapfejlesztő. Vállalkozásom van, pörgetni kell a bizniszt. Amikor minden(ki) elcsendesedik, engem a kódsorok várnak. Durva kihívások elé vagyok állítva, sokszor megoldhatatlannak tűnő feladatokat programozok le. Cégekhez dolgozok be, kisebb-nagyobb munkákat csinálok. A honlapkészítés eléggé rutinmeló, a programozás viszont szinte soha nem az. Az ügyfeleknek egyéni igényeik vannak. Az utóbbi időben már többször megleptem magam, amikor erőmön túl olyan dolgokat valósítottam meg, amikről nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán képes vagyok megcsinálni. De mégis sikerült. Éjfél környékén már összefolyik a szemem előtt a világ, mentés, bezárás és lecsatlakozás a szerverről. Mehetek aludni.
 |
| Éjszakai barátaim |
Éjszaka őrangyal vagyok. Sokszor felébredek. Hallgatom a neszeket, a konvektor kattogását az éjszakai sötétben. Ellenőrzöm, hogy mindenki rendben szuszog. Aztán visszaalszom, a következő ébredésig. Már 4:30. Már 5:15. Már 5:59. Mindjárt csipog. És tényleg. 6:00-kor halálpontosan és ellentmondást nem tűrően csipog. Egy szundi. És mégegy. 6:20. Itt az ideje felkelni. Rendbe szedem magam, majd családom hátrahagyva elindulok a suliba, újra. Hogy napközben tanár legyek, délután játszópajtás, éjszaka pedig programozó.
S hogy megéri-e? Persze. Megéri, mert így teljes az életem. Ezekkel a dolgokkal, ezekkel az emberekkel, ezekkel az érzésekkel. Hiszen mihez kezdenék magammal, ha mindezen dolgok nem lennének? Meglehet, felképelném magam minden este. A család fárasztó, de nagyon jó dolog. És ebben megint csak Charlie mondja meg az igazat:
És ha nem lesz majd, aki megvesse ágyad
és a félelem az estékre szárad
legyőzöd tudom, csak félek, hogy nincs győzelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése