Oldalak

2015. július 30., csütörtök

A Windows 10 csata

A tegnapi napon megjelent a Windows 10 hivatalos kiadása. Annyiból nagy jelentőségű ez a dolog, hogy a Microsoft az eddigi gyakorlattal ellentétben hosszas és sok millió felhasználóra kiterjedő tesztelésnek vetette alá a legújabb operációs rendszert, amelyet a legális Windows 7/8.1 felhasználók számára ingyenes frissítésként tesz lehetővé az első évben. Az első év pedig tegnap kezdődött. Már hajnalban ébren voltam, bár teljesen más okból, de a számítógépemet azért bekapcsoltam, hogy hátha töltődik a frissítés. Nem töltődött. Úgy a nap közepén már élénken lapoztam a szaksajtót, hátha írnak valami okosságot, és írtak: erről a honlapról letölthető egy alkalmazás, amelynek segítségével elkészíthető a Windows 10 telepítője.

Nem bízom én abban, hogy egy 3 éve telepített, sok frissítést megélt rendszert automatikus frissítéssel fel lehet úgy frissíteni, hogy abból fürge, naprakész operációs rendszer legyen, ahol minden alkalmazás és beállítás megmarad, de mint viszonylag hamar kiderült, az ingyenesség csak úgy biztosított, ha a már meglévő operációs rendszerünket ezzel a módszerrel frissítjük be a legújabb verzióra. Egye fene. Csináljuk úgy, hátha meglepődök. A letöltés eleinte csigalassúsággal indult.

Kezdődik a buli

Eltelt kb. egy óra, mire az itthoni sávszélességen letöltődött a cucc, jött még pár lépés (frissítések keresése stb.), mire idáig eljutottam:

Telepítésre kész!
Na, ezután már nem volt visszaút, a Telepítés gomb lenyomásával elindult az operációs rendszer frissítése. Itt már azért eléggé izgultam, hogy mi lesz a végeredmény, de a telepítő egyre csak nyugtatott:

Addig lazítson

Eltelt 55 perc és megkaptam a frissített Windows 10 asztalt. Látszólag minden működött. Látszólag minden alkalmazás megvolt. A Xonar DS hangkártya is szólt, de csak a Windows 7-ből örökölt beállításokkal – beállítani már nem lehetett. Ez annak fényében nem csoda, hogy nincs hivatalos driver-támogatás jelenleg ehhez a hangkártyához. Az Office csomag is megsínylette a telepítést: bármelyik Office-alkalmazás elindítása után gyakorlatilag a rendszer összeomlott, eltűnt a tálca, alkalmazást váltani, vagy a gépet leállítani nem lehetett, a kép pedig villogni kezdett.

Reset.

Ez annyira nem is nagy probléma, gondoltam magamban, hiszen ez a frissítés kell ahhoz, hogy ingyenes Windows 10 legyen a gépen. Ekkor ugyanis a telepítő generál egy hardver-azonosítót, amivel a gépünkhöz láncoljuk ezt a Windows 10 licenszt, így a tiszta telepítéskor már aktív Windowst fogunk kapni. Gyorsan-frissen készítettem volna egy tiszta-telepítőt a fentebb már említett alkalmazással, ha nem ugyanaz történt volna újraindítás után is: az alkalmazások fele el sem indult, ami pedig elindult, az sem állt a helyzet magaslatán. Mivel beláttam, hogy ez nem egy járható út, ezért (mivel előrelátóan készítettem biztonsági mentést a működő Windows 7-ről) visszaállítottam a régi operációs rendszert és abban készítettem el a tiszta telepítőt. Ez jó móka, mert ekkor újra le kell töltenie a gépnek a több gigás telepítőcsomagot, de sebaj, van idő. Egy óra volt kb. Nem több.

Elindítottam a tiszta telepítést. Már ott gyanús volt a dolog, hogy a telepítés elején termékkulcsot kért a telepítő. Próbálkoztam a meglévő Windows 7 termékkulcsával, ami – természetesen – nem működött. Szerencsére van lehetőség kihagyni ezt a lépést, ki is hagytam. A tiszta telepítés sokkal gyorsabban végbemegy, mint a frissítés, ezalatt azt értem, hogy pendrive-ról SSD-re kb. 30 perc alatt lehet telepíteni. A telepítés utáni első indításkor a Windows újra termékkulcsot kért, ami még mindig nem állt rendelkezésre. Gondoltam, meg is nézem én az aktiválás állapotát, de a Windows azt közölte velem: a Windows nincs aktiválva.

Na, akkor most hogy?

Feldúrtam újra az internetet. Hátha írnak valamit. Azt olvastam én ott gyöngybetűkkel leírva, hogy ez az ingyenes dolog csak akkor működik, ha

  1. Befrissíted az operációs rendszert (7/8.1) Windows 10-re.
  2. Bejelentkezel a Microsoft fiókodba (na, ez a lépés nekem elmaradt).
  3. Csinálsz egy tiszta telepítést.
  4. Ott újra bejelentkezel a felhasználói fiókodba.
  5. Aktiválsz.

Na, hát akkor lássuk.

  1. Visszatettem újra a Windows 7-et, biztos ami biztos.
  2. A Windows 7 alatt újra kértem egy frissítést, ami megint újra letöltötte a több gigabájtnyi telepítőt.
  3. Kivártam a letöltést és a frissítést, ami kb. 2 órába telt.
  4. Az önkívületi állapotban képernyőt villogtató és halál-instabilan fetrengő, frissített Windows 10-ben eljutottam a felhasználói fiókig, bejelentkeztem a Microsoft fiókommal. Közölte velem, hogy a Windows 10 aktív. Boldog voltam.
  5. Ledúrtam a frissített Windows 10-et, feltelepítettem egy tiszta Windows 10-et, fél óra.
  6. Bejelentkeztem a Microsoft fiókommal, mire a Windows 10 közölte, hogy ő bizony nem aktív.

Ekkor már úgy éjfél felé járt az idő, gondoltam, hogy ott rohadjon meg. Mentem és aludtam egy jót. (Legalábbis így terveztem, de álmomban Windowsos mobilom volt, szóval mégsem aludtam annyira jól. Viszont az álmom végén elhagytam... Durva sztori.)

A reggeli kávé után kétségek gyötörtek: kerüljön vissza a Windows 7, ami tök jól működött, vagy haladva a korral adjak még egy esélyt a rendszernek? Adtam. Ekkor az értesítési sávon (merthogy a 10-ben olyan is van) mondja nekem a rendszer, hogy igazoljam már a személyazonosságomat. Mert jó az, hogy én bejelentkezem a Microsoft-fiókomba, de mégis: én vagyok én? Kértem egy e-mailes igazolást. Kaptam egy e-mailt. Benne a kód. Beírtam a kódot.

Köszönjük, a Windows 10 aktiválva van.

Így most van egy jogtiszta Windows 10 operációs rendszerem. Ugye nem is volt olyan bonyolult ez? :)

2 megjegyzés:

Kiss László írta...

Azt olvasva, hogy van olyan, aki ennyit szenvedett a Windows 10 rendszerért, nem is érzem magam kellően méltónak a használatához.

Nálam a frissítés kérdés hamar eldőlt, hogy nem opció. De ezt leszámítva a szokásos unalmas telepítés volt.

Thozoo írta...

Hozzászólásod első részén hangosan felkacagtam. :)

A második részt illetően: szokásos telepítés, így van, nem is azzal volt a probléma, hanem hogy szerettem volna, ha megmarad a jogtisztaság. De szerencsére sikerült. :)