Oldalak

2014. szeptember 24., szerda

Odacsorgatott

Éppen megérdemelt délutáni kávémat fogyasztottam az udvaron bóklászva kedvesemmel, amikor a nagy, szürke autó lassított a kapu előtt. Azt hittem, ki akarja kerülni a teherautót, ami az út szélén parkolt, de nem így történt. Az autó megállt, a sofőr pedig kiszállt és pár lépést tett a kapu felé. Majd vissza, mint aki keres valamit. Végül a kapu előtt található fánál állapodott meg. Felnézett rá, végigmérte azt, mintha csak az ősz színeiben találna gyönyörűséget. Már ez gyanús volt, akkor azonban még jobban meglepődtem, amikor elkezdte a nadrágját gombolni. Újra körbenézett, majd sunyi mozdulattal sűrűn deszkázott kerítésünk felé fordult és kezében tartva elsődleges nemi jegyét, hamarjában pisilni kezdett.

Torkomon ekkor megakadt a jó ízű fekete, és egy pillanatig nem is hittem el, hogy nem látja, hogy ott állunk vele szemben, miközben ő éppen felénk vizel. Néztünk egymásra, majd azt kérdezgettük: "Ez most komoly?". Idétlenül tartottam a bögrémet és úgy gondoltam, mégsem járja a város közepén pisilni, főképpen, hogy mindez előttünk történt meg. Így közelebb mentem és megkértem rá, legyen szíves ne itt intézkedjék. Mindeközben szomszédasszonyunk is, ki éppen vacsoráját költötte el és közben tanúja volt a történteknek, kilépett az ajtón.

Ez az eseménysor nem várt láncreakciót indított el. Egyrészt, mivel főhősünk mindeddig abban a tudatban leledzett, hogy őt itt senki nem látja, ezért igencsak meglepődött, amikor egyszerre ketten is arról tájékoztattuk, hogy biza rossz helyet választott szükségleteinek elvégzéséhez. Az arca eltorzult, ráadásul meglepődésében a műszert valahova el kellett helyeznie, s egy pillanatig úgy látszott, hogy a pontos helyét sem tudja annak. Összevissza kalimpálva helyezte vissza végül biztos rejtekébe azt. Hogy közben sikerült-e a megkezdett folyamatot leállítania, nem derült ki, mert pillanatok alatt, szó nélkül távozott, nagy gázt adva.

Amit ma tanultunk tehát, mintegy összefoglalván az elmondottakat: deszkakerítés mellett pisálni fényes nappal, a város közepén, igencsak nagy megfontolást igénylő, kockázatos művelet.

Nincsenek megjegyzések: