Oldalak

2013. május 15., szerda

Osztálykirándulás Sástón - 2. nap

Másnap reggel korán felkeltünk, mert időben gatyába kellett rázni a csapatot. Én úgy ébredtem (osztálykirándulásos szokás szerint), mintha egész éjszaka léccel ütötték volna a lábaimat. Felébresztettük a csapatot és bár volt olyan is aki kialudta magát, a többségre nem ez volt a jellemző. Már csicseregték ébredés után rögtön a bal fülembe, hogy a velünk egy szálláson lévő másik csapatban nagyon kemény emberek vannak, szigorúan beszólogatnak és a sátánnal is cimborálnak és valójában ők a megtestesült gonosz földi helytartói. Gondoltam, majd a jól eső reggeli elűzi ezen gyúlékony kora reggeli gondolatokat, de miután belakmároztuk a fejenként három darab bundás kenyeret (citromos teával), visszafelé úton megállított a másik csapatot kísérő két tanárnő, Vörös Démon és Szigor Nővér. Mondják nekem, hogy bizony az én diákjaim úgy berúgtak tegnap este, mint a csacsi és lehetetlen volt tőlük aludni, mert előjött belőlük az agresszió. Meg nem mellékesen, az ő diákjaik elmondták nekik, hogy az én osztályomban nagyon kemény emberek vannak, szigorúan beszólogatnak és a sátánnal is cimborálnak és persze ők egyben a megtestesült gonosz földi helytartói is. Mondtam nekik, hogy mán' mégiscsak megbocsássanak eme inzultusért, mi őket érte, reménykedünk benne, hogy valahogy csak elférünk egymás mellett. Majd rámorgok mindenkire.

Nem sokkal ezután megérkezett Csapatvezető Zoltán, akivel elkezdtük a mai napra rendeltetett programot. Elsőként a sástói kilátóhoz indultunk, hogy iszonyatos magasságokba törvén mérjük fel a körülöttünk elterülő táj pazar szépségét. Amikor megérkeztünk, jutott idő egy csoportkép elkészítésére. Igazából kettőre, de a másodiknál, amikor közöltem, hogy mindenki vágjon hülye fejet, egyedül nekem sikerült ordenáré képet vágnom, a többiek meg csak bámultak bele a kamerába. :) Így aztán olyan, hogy csoportkép egy van, íme:

K11C osztály, 2013

Ezután következett a bátorságpróba: ki mer felmászni a kilátóba (ami egyébként egy üzemképtelen fúrótoronyból lett kialakítva, mint később megtudtam). Azért nem mindenki merte bevállalni ezt az utat. Én felmentem, mert szeretem a kilátókat. Meg bátor vagyok, és biztos Lara Croft is felment volna. :) Felfelé haladva emeletenként lehetett körbetekinteni. A legbátrabbaknak járó díj persze azokat illette, akik a legtetejére is felmentek, ami azért mocorgott már rendesen. Mert ennek a kilátónak igencsak nagy kilengése van, alig lehetett jó fotót készíteni onnan. Mondjuk, hozzá kell tenni, hogy pár környező településen és egy nagy halom erdőn kívül nem sok mindent lehetett látni, ráadásul a szél is igen erős volt már ott fent. Meg lehetett rettenni egy pillanatra, utána készítettünk pár fotográfiát és el is indultunk lefelé.

A sástói kilátó

Miki, Zoli, Bence


A kemping és a Sás-tó, háttérben az Adrenalin-park:
ilyen kilátás nyílt a kilátóból (kattintásra szép nagyra nő)

Miután lecsattogtunk a vas csigalépcsőn, csapatvezetőnk indítványozta, hogy kocogjunk fel a kalandparkba. Röviden ismertette, hogy a mai program: két bobcsúszás, számháború, utána pedig ha valaki szeretne olyan játékokat is kipróbálni, amik nincsenek benne a csomagban, azt is lehet. Eleinte attól tartottam, hogy a számháború hallatán majd ki lesz akadva a csapat, elvégre azt akár a közeli erdőben is lehet játszani, de mint később kiderült, ez egyáltalán nem így volt.

Tomi és Martin indulnak, Tomi kicsit el van késve a biztonsági övvel

A bobcsúszás után felmentünk a függőhíd érkezési oldalához, és az ott kialakított pályán kezdetét vette a számháború. Az osztály azon része, aki akart játszani, két csapatra oszlott. Az egyik csapatban még hiányzott egy ember, így nekem kellett beszállnom játszani. Ezzel semmi probléma sincs, mind fizikai kondícióm, mind pedig a számháborúzás során szerzett tapasztalatom indokolta, hogy részt vegyek a harcban. (Soha életemben nem számháborúztam.) Na, hadd ne mondjam, hogy amíg két generációval ezelőtt mindenkinek teljesen természetes volt, hogy gyerekkorában állandóan számháborúzott, ezeknek a srácoknak nem, így öt-hat kört nyomtak le. Én jobbára az először kilövendő ember szerepét alakítottam az első négy körben, mert valahogy mindig megfejtették a számkombinációmat, én viszont soha senkiét nem láttam, így aztán nem túlzottan hosszú, de ennek ellenére mégiscsak szép ívű karriert futottam be. A menet közben kialakított forogva arrébbtáncolás technikám egyöntetűen röhögésre késztetett mindenkit, azt viszont a mai napig nem értem, hogy miközben egy kő mögött arccal lefelé hasalva lapítok, a pálya másik végéből hogy lehet leolvasni a számomat... ez örök rejtély marad a számomra.

Bodnár rejtőzik

Joli kémlel

Rámennek, lopakodnak

Megvan a zászló

Miután mindenki kellemesen elfáradt az egyébként igencsak meleg és fülledt délelőttön, szabad programot hirdettünk a parkban. Izgalmas volt, amikor az éppen most felnőtté váló korosztály birtokba vette a gyerekjátszóteret és kipróbálta az ott lévő eszközöket. Jól mutattak a hintán, illetve majdnem mindenki végigpróbálta a mini-canopy-t is. Ez egy olyan szerkezet, amire ráállva egy drótkötélen lehet lecsúszni az irdatlan, 70 cm-es magasságból. Még én is hülyét csináltam magamból, jól láthatóan hajlik a drótkötél! Itt az ideje a szénhidrátmentes diétának. :)

video

Dani és Niki úgy gondolták, hogy ezt a lecsúszást egy kicsit komolyabban is megpróbálják és beneveztek az igazi canopy nevű játékcsodára. A függőhídnál magasabban lévő drótkötélen együtt csúsztak át a túloldalra, majd onnan (az erős ellenszél miatt külön-külön) vissza. Elmondásuk szerint egy élmény volt, és nagyon jó a dolog, nekünk ez kimaradt.

Megindultak, alattuk a semmi

Úton vannak

Miután a szabad program véget ért, lementünk újra a kempingbe, hogy bevágjuk az ebédünket. Hozzá kell tennem, hogy életemben nem ettem túrós csuszát sósan-szalonnásan (mert perverz módon, gyerekkori konyhásnéniknek köszönhetően, édesen szeretem), most viszont beleütöttem az orromat. Nem volt olyan rossz, de Michael-lel egyetértésben, jobb édesen, szalonna nélkül. Ebéd után mindenki lélekben felkészült az esti mozizásra, ami egyeseknél csónakázást, másoknál pókert, megint másoknál pedig egy kis délutáni sziesztát jelentett. Mivel a mozi nem volt egy ilyen előre betervezett, fix program, ehhez buszt kellett keresni, oda-vissza, jegyeket kellett lefoglalni (ebben segített a Zoli), el kellett intézni, hogy a vacsora hat óra helyett akkor legyen, mire sötétedésre visszajövünk, egyszóval ez csak látszólag egyszerű történet, de szerencsére nagyon segítőkészek voltak a kempingben és a moziban is. A gyöngyösi plázába átérve mindenki nagy vásárlásokat tervezett, de meglepetten tapasztaltuk, hogy így szombat este felé minden a világon be volt zárva, egyedül a mozi és egy trafik üzemelt.

Megváltottuk a jegyet a Vasember 3 című műalkotás 3D verziójára, meg rajtunk kívül még fél gyöngyös is, így aztán voltunk elegen a teremben, mire elkezdődött a film. Kellemes kikapcsolódás volt, jó a film, de a vége felé már percenként néztük az órát, mert 20:15-kor indult az utolsó busz visszafelé, nekünk pedig a film végét követően volt 15 percünk kiérni a buszállomásra, megint megkeresni, hogy honnan indul a busz, de szerencsére minden összejött, és majdnem időre vissza is értünk a kempingbe. A felkészültségüket dicséri, hogy a vacsora meleg volt, friss és ráadásul finom is. (Megint csak olyasvalami, amit soha nem ettem meg, édes-savanyú szószos csirkemell rizzsel. Inkább a szecsuánit szeretem, de ez valahogy... nem is tudom... finom volt és jól esett.)

Vacsora közben a kis csapat, akikkel egy asztalnál ültünk, elmondta a rémálmait. Attila közölte, hogy rémálmában ő krokodilokat látott a Balatonban, szóba jött az is, hogy én egyszer kolbász helyett az ujjaimat szeleteltem valami levesbe. A legjobb mégis Pisti volt, akinek a rémálmában szocialista teherautóval utaztak valahová. Jogosítvány volt hamisítva, azzal nem volt probléma, viszont nem volt menetlevél! Na, amikor ezt kibökte, már annyira röhögtünk, hogy simán azt hitték, hogy tajtrészegek vagyunk, pedig senki nem volt részeg az asztalnál. Alig tudtam befejezni a vacsorát, annyira röhögtem a történeten, egyszóval jó hangulatban vacsoráztunk meg.

Az esti program megint szabad volt. Az osztályom bejárta a kempinget, többekkel a bejáratot elállva beszélgettünk arról, hogy miért szakad le a plafon rendszeresen, ha a villám a Tiszába csap, illetve hogy ha egy részeg biciklis elindul az árok felé, a vele tartó társa miért kiáltja neki, hogy várjá' meg. Miközben eképpen kvaterkáztunk és persze megállás nélkül röhögtünk ezeken a dolgokon, a másik csapat már nem nagyon állt a lábán, lepisálták a kempingben parkoló kocsikat és görnyedve okádtak a focipálya gyepére. Nem sokkal ezután megjelent Vörös Démon és közölte az egyébként teljesen kulturáltan kártyázó csapatommal, hogy annyira hangosak, hogy ő nem tud aludni és ez tűrhetetlen és hogy ő már most nem is tudja, hogy ez hogy lesz. Csak azt nem látta, hogy én is ott vagyok. Én viszont láttam, hogy megérkezett, mint ahogy az idő is a bosszúra, így közöltem vele abban a szent szúrásban, hogy ahelyett, hogy az én báránylelkű szent gyerekeimet bántja, érdemes lenne szétnéznie a saját háza táján, megszagolgatni a környékbeli autók gumijait és felszedni a rókakomákat a focipályáról, mert igencsak félkeréken van a csapata.

Vörös Démon személyleírása megváltozott. Rögtön csengetett Szigornak, és ami ezután történt, arra nem nagyon számítottam. A Démon pongyolában elviharzott a focipálya végén összegyűlt tömeghez, akik egy pillanat alatt csendben lettek. Kiszórta belőlük azokat, akiket úgy kellett behajtogatni kétrét a bejárati ajtón, majd ezeket, amikor bejöttek, Szigor Nővér vette gondozásba. Gyakorlatilag másfél órán keresztül osztotta az észt nekik arról, már éjféltájban, hogy hogy lehet ilyet csinálni, mégis mit képzelnek, ez tűrhetetlen, igazgatói, fegyelmi, kicsapás, minden elhangzott már ott. Ezt követően Szigor és Démon feldúrták az összes szobát, az összes táskából az összes palack tartalmát ellenőrizték és bizony összejött ott egy tíz liter cefre, úgy szolidan. Ekkor megint kapta mindenki a fejmosást, hogy hát ez mégsem európai szintű viselkedés, ennek következménye lesz, ebből nagy baj lesz! Helyi és országos sajtó, nemzetközi média, BBC, mindenki megtudja, hogy mi folyik itt Gyöngyösön. (Sástón.) A végén már kicsit sajnáltam is a lehorgasztott fejjel a folyosón libasorban álló csapatot, de az osztályom tagjait hűvös elégedettséggel töltötte el ez a jelenet, beteljesülni látták az Isten nem ver bottal szólásmondást is. Gondoltam ráteszek egy lapáttal és hisztizni kezdek, hogy ilyen zajban, amit csapnak, nem lehet aludni, de ezt mégsem mertem bevállalni, mert Szigor Nővér nagyon csúnyán nézett mindenkire. Rám is.

Miután a puskapor eloszlott a levegőben, magunk is nyugovóra tértünk, tudván, hogy a holnapi műsorfüzetbe már csak a reggeli és az utazás van bejegyezve. Igazán sokáig akartam azon gondolkodni, hogy vajon helyesen tettem-e azt, hogy a másik csapatot ilyetén módon bemószeroltam, de elnyomott az álom. :)

A harmadik nap - katt ide!

Nincsenek megjegyzések: