Olyan negyven fölött a háziasszonyok másfél órán keresztül tudják elszórakoztatni családtagjaikat azzal, hogy felteszik a kérdést: már meg mit főzzünk már holnap? Ilyenkor általában sziporkázva érkeznek a válaszok, de valahogy egyik se jó: múlt héten volt, nincs hozzá tojás, apád nem szereti, az nagyon molyolós, ahhoz most nincs kedvem. Végül mégiscsak dűlőre jutnak, és a szokásos húsleves, pörkölt lesz a kaja.
Van azonban ennek a játéknak egy olyan, sokkal kreatívabb és érdekesebb formája, amikor feltesszük a kérdést, viszont tudjuk, hogy a kamrában és a konyhában nincs semmihez semmilyen hozzávaló. Mit főzzünk hát, ha semmi sincs otthon? Azért azt mindannyian tudjuk, hogy a semmi az eléggé tág fogalom, mert általában olyan nincs egy háztartásban sem, hogy a szó szoros értelmében semmi se legyen otthon. Ha van, akkor az nem háztartás. Ezen indíttatásból mentem én is a konyha felé: napok óta nincs semmi itthon, ezért úgy gondoltam, hogy ebből valami meglepetés-ebédet mégiscsak készítenék én a mai nap folyamán.
Nézzünk csak szét a kamrában! Van itt egy tök. Nem szeretem, ebből tényleg nem fog készülni semmi. Két tasak macskaeledel, hát ezt most hagyjuk. Alul árválkodik két szem krumpli. Ahol már két krumpli van, ott lesz öt is, így aztán az ebédünk egy része megvan. Fejre fordítva a kamrát találtam még egy pár hónappal ezelőtt vásárolt, de elsikkadt Nagykocka nevű száraztésztát, ebből már nagyon úgy tűnik, hogy krumplis tészta lesz. Ahhoz viszont kell hagyma. Csak fokhagyma van itthon, abból meg csak nem csinálunk krumplis tésztát. Ha kihúzogatjuk a kis komódokat, akkor egyrészt frissiben fel lehet takarítani a porcicákat, de még egy-egy elejtett tíz- és húszforintos érmét is találunk. Már mehetünk is a boltba. Csókolom, három fej hagymát kérek. Ez megfelel? Igen. Lemérem. Köszönöm. 19 forint. Viszont látásra. (Még egy 10 forintos érme maradt is!)
Alakul a tésztakülönlegesség, kérem! De az asztalra csak nem tehetünk le egy nagy kotli krumplis tésztát, mindenféle bevezető – mondjuk ki: leves – nélkül. Tudni kell azt, hogy levest gyakorlatilag bármiből lehet készíteni, ha elég víz van hozzá, így ezen a nyomon elindulva előkotortam a konyhaszekrény fiókjának aljáról 3 tyúkhúsleves-kockát. Hosszas küzdelem volt a különböző sütőporok és elfeledett fűszerek csomagolásainak dzsungelében. A kamrában addig matattam, amíg szárított zöldségre és egy kis eperlevél-tésztára nem leltem, ebből már lesz valami. Alföldi finomság, hogy visszaidézzem egyik tanítványom édesanyjának válaszát a meghatározhatatlan eredetű ebédeknél elhangzó Hát ez meg mi? kérdésre. Na, nagyon szépen alakul a mai ebéd, a mosogató fölötti szekrény nyomokban tartalmaz piros paprikát, sót, igen, már minden összeállt.
Kezdhetünk főzni. Na, gyulladj már meg... mi van ezzel? Úristen, befizettem a gázt? Itt a levél... késedelmes teljesítés miatt... na, ennyit erről. Ha török egy kis száraz akácot, akkor még bográcsban összerottyanthatom az udvar közepén. ;)
Van azonban ennek a játéknak egy olyan, sokkal kreatívabb és érdekesebb formája, amikor feltesszük a kérdést, viszont tudjuk, hogy a kamrában és a konyhában nincs semmihez semmilyen hozzávaló. Mit főzzünk hát, ha semmi sincs otthon? Azért azt mindannyian tudjuk, hogy a semmi az eléggé tág fogalom, mert általában olyan nincs egy háztartásban sem, hogy a szó szoros értelmében semmi se legyen otthon. Ha van, akkor az nem háztartás. Ezen indíttatásból mentem én is a konyha felé: napok óta nincs semmi itthon, ezért úgy gondoltam, hogy ebből valami meglepetés-ebédet mégiscsak készítenék én a mai nap folyamán.
Nézzünk csak szét a kamrában! Van itt egy tök. Nem szeretem, ebből tényleg nem fog készülni semmi. Két tasak macskaeledel, hát ezt most hagyjuk. Alul árválkodik két szem krumpli. Ahol már két krumpli van, ott lesz öt is, így aztán az ebédünk egy része megvan. Fejre fordítva a kamrát találtam még egy pár hónappal ezelőtt vásárolt, de elsikkadt Nagykocka nevű száraztésztát, ebből már nagyon úgy tűnik, hogy krumplis tészta lesz. Ahhoz viszont kell hagyma. Csak fokhagyma van itthon, abból meg csak nem csinálunk krumplis tésztát. Ha kihúzogatjuk a kis komódokat, akkor egyrészt frissiben fel lehet takarítani a porcicákat, de még egy-egy elejtett tíz- és húszforintos érmét is találunk. Már mehetünk is a boltba. Csókolom, három fej hagymát kérek. Ez megfelel? Igen. Lemérem. Köszönöm. 19 forint. Viszont látásra. (Még egy 10 forintos érme maradt is!)
Alakul a tésztakülönlegesség, kérem! De az asztalra csak nem tehetünk le egy nagy kotli krumplis tésztát, mindenféle bevezető – mondjuk ki: leves – nélkül. Tudni kell azt, hogy levest gyakorlatilag bármiből lehet készíteni, ha elég víz van hozzá, így ezen a nyomon elindulva előkotortam a konyhaszekrény fiókjának aljáról 3 tyúkhúsleves-kockát. Hosszas küzdelem volt a különböző sütőporok és elfeledett fűszerek csomagolásainak dzsungelében. A kamrában addig matattam, amíg szárított zöldségre és egy kis eperlevél-tésztára nem leltem, ebből már lesz valami. Alföldi finomság, hogy visszaidézzem egyik tanítványom édesanyjának válaszát a meghatározhatatlan eredetű ebédeknél elhangzó Hát ez meg mi? kérdésre. Na, nagyon szépen alakul a mai ebéd, a mosogató fölötti szekrény nyomokban tartalmaz piros paprikát, sót, igen, már minden összeállt.
Kezdhetünk főzni. Na, gyulladj már meg... mi van ezzel? Úristen, befizettem a gázt? Itt a levél... késedelmes teljesítés miatt... na, ennyit erről. Ha török egy kis száraz akácot, akkor még bográcsban összerottyanthatom az udvar közepén. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése