Oldalak

2012. június 27., szerda

Érettségi 2012

Harmadik napja ülök az érettségin, hallgatom a feleleteket. Páran brillíroznak, de nem mondhatnám, hogy általánosságban véve el vagyok ragadtatva: sokszor úgy érzem, hogy az elmúlt tanévek elméleti órái úgy ahogy vannak, mentek a levesbe. A szavak visszapattantak a tanterem faláról úgy, hogy egy embert se találtak el. Igazából nem tudom, hogy mi lehet a probléma: általános érdektelenség az érettségi iránt, vagy pedig az írásbeli érettségi eredményein felbuzdult lustaság az, ami győzött. Érdekesek egyébként az angol feleletek, mivel annak elején némi személyes dolgot is megtudunk. A tanárok azzal kezdik, hogy megkérdezik a vizsgázót, hogy érzi magát. A vizsgázók pedig (kevés kivételtől eltekintve) hol szép, hol pedig tört angolsággal mondják el, hogy fáradtak. Miért? Azért, mert tegnap este hajnali 2 óráig néztek egy filmet a tévében. Nem emlékszem kristálytisztán a saját érettségimre, egy dologban azonban biztos vagyok: nem néztem tévét hajnali két óráig, sőt, ha tehettem, minél előbb lefeküdtem, hogy másnap azért tudjak domborítani. Filmet nézni meg ráérek azóta, nem feltétlenül kellett az érettségi előtti estébe beleszuszakolni azt.

Akinek nem inge, az nem vegye magára, szokták mondani, de az is eléggé izgalmas, hogy többet beszélnek a tanárok, mint a diákok. 15 percesre kalibrált szóbeli érettségihez leülnek úgy felelni az érettségizők, hogy 2-3 percben összefoglalják a mondanivalójukat. Inkább kettő, mint három. Ez már alapból leviszi a színvonalat. Minden további dolgot úgy kell kihúzni belőlük, majdhogynem harapófogóval. Sokuknál ez össze is jön, a kérdésekre újabb, több percig tartó eposzokban válaszolnak. Nehezebb eseteknél a végén már eldöntendő kérdéseket tesznek fel a vizsgáztató tanárok, aztán vagy jó válasz érkezik, vagy nem. Az esély egy a kettőhöz, mégis olyan nehezen, olyan vontatottan jutunk néha előre.

Ennek ellenére bírom nagyon a témát. Első érettségim így 8 év után, és bár nem sokban különbözik a szóbeli rész a szakképzés szóbeli vizsgáitól, mégis más, emelkedettebb hangulatú, izgalmasabb – csak a feleletek gyászosak néha. Ma még 8 embernek van lehetősége megváltoztatni bennem a feleletekről alkotott általános képemet, remélem, hogy sikerül nekik.

Nincsenek megjegyzések: