Oldalak

2011. december 8., csütörtök

Romhíradó

Ritkaságszámba megy, amikor megnézzük a híradót, tegnap azonban valamilyen indíttatásból mégiscsak megtettük ezt. Hihetetlen élmény volt, meg kell mondanom. Több hírrel kapcsolatban is megkérdezték az utca emberét, akik elmondták, hogy mi történt velük, meg hogy ők hogyan látják a szóban forgó dolgokat. Valójában azonban nem is ez volt a lényeg. A tartalom mögé nézve érdemes volt megvizsgálni, hogy milyen környéken laknak ebben az országban az emberek. A legtöbb ilyen bejátszásban a megszólaltatott személyek mögött omladozó falú házak, széttört kerítések, törött ablakok, kátyúk ezrével megfoltozott utak, hatvanéves bútorok voltak láthatók, ami jól példázza, hogy ma ebben az országban milyen állapotok között él nagyon sok ember. Valahogy, egyébként, alig szólal meg az "utca embere" kategóriában olyan, aki jól szituált lenne, inkább csak rongyokban járó, bedőlt falú házakban lakó emberek azok, akik kifejtik a véleményüket, úgy a maguk módján.

Távol álljon tőlem, hogy bármilyen politikai érvelést elővezessek, de úgy gondolom, hogy ezek a felvételek igazán hűen tükrözik a jelen kor állapotát. A folyamatos, évek óta tartó megszorítások, rendezetlen pénzügyi helyzetek magukkal hozzák az egész ország pusztulását, ami ilyen formában is jól látható. Az emberek közül nagyon soknak nagyon kevés pénze van, nagyon kevésnek pedig nagyon sok, ami igazán igazságtalan, de ez minden történelmi korra jellemző. Persze mindenki ragaszkodik ahhoz, amije van, én is azt tenném, ha gazdag lennék. De nem vagyok. Ahogy a helyzet most kinéz, nem is leszek. Viszont egyre inkább úgy érzem, hogy nem áll módomban ötről a hatra jutni, inkább most csak úgy állunk az ötön, bár volt időszak, amikor ötről a négyre jutottunk vissza. De nem csak nekünk vannak problémáink: egy ismerősöm, illetve az összes kollégája, aki állami fenntartású intézményben dolgozik, így karácsony előtt nem kapott fizetést. Volt hülye indoklás, hogy miért nincs bér, de még tárgyalgatnak, gondolkodnak, ő meg hozzám jár kölcsön kérni. Szép lesz így a karácsony mindenkinek. Előre félek a jövő évtől...

Na, mindegy is. Hosszú eszmefuttatás lenne ez egy ilyen szeles napon, így ma csak ennyit mondok. Legközelebb Xperia Mini Pro témakör jön, szóval mobilosok előnyben.

Nincsenek megjegyzések: