Oldalak

2014. április 20., vasárnap

Kellemes húsvéti ünnepeket!

A húsvét gyönyörű népünnepély, magam is kedvelem, ha távolról látom. Idén megfordítottuk a szokásokat és a tavaszi szünet elején indítottuk el országjáró turnénkat, hogy kis családunk fontosabb állomásain tiszteletünket tegyük. Olyan jó ez ilyenkor! Szeretek menni és szétnézni, sőt, még locsolkodni is szeretek. Szert tettem már piros (csomagolású csoki)tojásra is. Elolvastam 3 éve húsvét után írott írásomat, és bár csomó dolog egyezik, sok különbség is akad. Volt idén is húsvéti tál, nem otthon, hanem itthon, így nem kellett utaztatni. (Isteni finom volt idén is... szavak sincsenek rá!) Hazafelé utazván a kompon egy kör már nem 700, hanem 900 forintba kerül és a kölnilöttyös üvegem se félig van, hanem már csak meg-meglöttyen az alján egy kis kék színű aromás. Azt hiszem, így tíz év után ideje lesz valami nemes löttyöt találnom, ami a következő 10 évben jó szolgálatot tesz majd így húsvét táján.

Meg is ragadnám az alkalmat, hogy minden kedves olvasónknak kellemes húsvéti ünnepeket kívánjak!


A húsvét együtt jár a tavaszba fordulással. Előbújt belőlem a fotográfus és készítettem pár tavaszi jellegű képet az elmúlt napokban-hetekben. Fogadjátok szeretettel!











Nincsenek megjegyzések: