Oldalak

2016. augusztus 30., kedd

Vízibomba

Vidám volt, lételeme neki. Széles gesztusokkal magyarázott, jókedve ráragadt az asztaltársaságra. Igaz, hogy éppen egy értekezlet kellős közepén ültünk, de ennek ellenére ragyogott a környezete, s ő maga is, ahogy történeteivel múlatta az időt. Még morogtam is magamban, miközben szoftverfejlesztettem, hogy annyira beszél itt az értekezlet közepén, hogy nem lehet tőle dolgozni.

Na, kis idő után megszomjazott, s előzékeny lévén megkérdezett mindenkit a környéken, parancsolnak-e egy kevéske ásványvizet. Parancsoltak, s ő töltött, ahogy illik. Miközben mondta a magáét és töltögette a vizet, akaratlanul is átfutott az agyamon, hogy annyira mennek itt a poharak oda-vissza, mindjárt beleborítja az egészet a laptopomba. S ahogy ezt így kigondoltam, már jött is az áldás: számítógép, telefon, semmi nem úszhatta meg víz nélkül, sőt, még magam is kaptam belőle rendesen.


Nem mondom, hogy nyugodt voltam, amikor a másodperc tört része alatt felkaptam a számítógépet, hogy kifelé csorogjon belőle a víz, ne pedig a réseken befelé. Röpke csend támadt az értekezleten is, majd nyilván mindenki azt nézte, mit szárítgatok én kedélyesen a terem közepén. A mutatványos sem volt már olyan harsány: amikor meglátta, hogy mit művelt, kissé alábbhagyott a lelkesedés. Miközben papírzsebkendőkkel próbáltam felitatni a billentyűzetből a vizet, s közben asztalszomszédom – igencsak ráérezvén sanyarú sorsomra – a telefonomat törölgette, válogatott szitkok jutottak az eszembe, de úriember lévén ezeket nem hangoztattam. Bevallom töredelmesen, kissé bosszús lettem volna, ha használhatatlanná válik a kicsi gépem. Ráadásul egy fél világnyi alkalmazás volt rajta megnyitva, mentve semmi, még csak kikapcsolni se lett volna hasznos. Viszont legalább kiderült, hogy a kicsi Acer állja a sarat vizet, így akár rögtönzött tesztnek is fel lehet fogni a dolgot. Persze csak így utólag. Ott és akkor nem a tudományos kíváncsiság munkált bennem, ezt elmondhatom.

Mindent összevetve nincs harag. Hogy lenne! Engesztelésképpen fel lett ajánlva nekem egy kávé, de úgy gondoltam, hogy ma már semmi folyékony dologgal nem kívánok kapcsolatba kerülni. Nehogy még a végén baj történjen...

Nincsenek megjegyzések: