Boldog új évet!

Minden kedves olvasónak nagyon boldog új esztendőt kívánok! Remélem, hogy jövőre is találkozunk!

Vészhelyzetben

Akkor tudatosul bennünk a legjobban, hogy mennyit ér számunkra egy rokon, vagy egy barát, ha hirtelen veszélybe kerül az élete, és nem vagyunk benne teljesen biztosak, hogy valaha még találkozunk. Az ilyen helyzetekben az ember tudata kicsit megborul; komoly önértékelést végez, és akaratlanul is egyre csak azon gondolkodik, hogy mit nem mondott még el neki. Rendre elő is kerül egy-két dolog. Aztán ahogy az ismerős állapota javul, és minden kezd visszatérni a régi kerékvágásba, úgy fakul ki ez az érzés is, majd tűnik el végleg. Az ismerős felépül, találkozunk, beszélgetünk, jókat nevetünk, de nem mondjuk el neki, amit a szorult helyzetben éreztünk és gondoltunk. Ott motoszkál bennünk végig az első újratalálkozás alkalmával, eszünkbe jut, de nem mondjuk el neki. Hogy miért? - örök kérdés marad számomra.

A gyerekkor szépségei

Szombat reggel felkelni, azt hinni, hogy iskolába kell menni, később rájönni, hogy mégsem, nagyon örülni, tovább aludni. Suliban csajoknak szépet tenni, tinidiszkóban bénának lenni, hazafelé magunkat szidni. Állandóan fehér zoknit viselni, magunkat sportosnak hinni, később visszagondolni, ezen jót röhögni. Iskolai büfében a spórolt pénzünkből kizárólag tejport venni, egy nap vagy 25 csomaggal megenni, több napig székrekedni. Nagytesó versenybiciklijével tekerni, minden házhoz becsengetni, csúnya öregasszony kiordítani "megállj, megmondalak nagyanyádnak!". Megijedni, oda soha többet be nem csengetni, udvarra évekig benézni se merni. Fogorvossal találkozni, fogorvos viccelni kezdeni, fogainkat kifúrni akarni utca közepén, megijedni, bömbölni kezdeni, mindenki minket figyelni, helyzetet felismerni, szívatásra rájönni, szégyentől elsüllyedni, fogorvosokat ott és akkor egy életre megutálni. Írószereket mániákusan gyűjteni, már hova tenni nem tudni, de még mindig gyűjtögetni. Bújócskázni, hunyónak lenni, megvárni, míg mindenki elbújni, aztán haverral hozzájuk játszani átmenni. Öt éve udvar végében leállított Ladában autóversenyt játszani, kesztyűtartót kinyitni, annak teljes tartalmát betöltő darázsfészket felfedezni, menekülni, öcsit ordítani-visítani hallani, hét-nyolc helyen megcsípve találni. Kondenzátor töltéstároló képességét felfedezni, rettentően megijedni, kondenzátorhoz soha többé nem nyúlni. Disznóvágáson felnőttek sajtot készíteni, mackósajtnak levést hinni, este kész sajtot meglátni, nagyot csalódni, felnőttek röhögni, szégyentől megint elsüllyedni. Kempingbiciklivel aszfalton fékezni, gumival nyomot húzni, később féknyommal defektig rajzolni. Régóta vágyott játékot megkapni, suliba elvinni, tanár meglátni, örök életre elvenni, lélek összetörni. Iskola udvarán a lapos részen megállt esővízben nyár közepén mezítláb gázolni, strandon levést érezni. Tanárt közeledni meglátni, tanár ordítani, hogy "megálljatok csak, megmondom anyátoknak", mi megijedni, azonnal hazamenni, a tanár ígéretet be nem tartani, megkönnyebbülni. Később suliban tanár történetet előhozni, újra megijedni, tanár ígéretet megint be nem tartani, az egész sztori elévülni. Azt hinni, hogy mindent tudni, megyei versenyre elmenni, rájönni, hogy semmit tudni, megijedni, depressziósnak lenni, visszazökkenni. Iskolai ünnepségre próbálni, valaki valamit mondani, "Kossuthné Szonját" érteni, továbbadni, a másik már "Kossuth víziszonyát" érteni, sikítva röhögni. Éles előadáson mindez eszünkbe jutni, ünnepségen, színpadon állva röhögéstől fuldokolni, magyartanár megőrülni, minket színfalak mögött, műsor után lealázni, beígérni, hogy ünnepségen soha többet nem lenni, persze következő évben ugyanott állni, víziszony eszünkbe jutni, próbán megint röhögni, magyartanár hőbörögni, tavalyira már nem emlékezni. Nyári szünetben esős napokon könyvet írni, világmegváltást tervezni, falutérképet készíteni (a kincs lelőhelyét feltünteni), később felnőtt fejjel a megsárgult irományt megtalálni, visszagondolni, szem könnybe lábadni, sohavisszanemjövést érezni.

Téli szünet

Ezzel a nappal véget is ért erre az évre az oktatás az iskolában. Elkezdődött a téli szünet, a karácsonyozás, és hamarosan köszönthetjük az új évet. Mivel az internetmentes övezetben élő család meglátogatása ilyenkor rendkívül időszerű, a Thozoo naplójában és a Photoblogban is kisebb szünetek lesznek. A hozzászólásokat küldjétek bátran: meg fognak jelenni, csak sokat késnek. Mindez persze nem jelenti azt, hogy pihenni fogok (egy főszerkesztő soha nem pihen), hiszen a szünet alatt is újabb és újabb történeteket fogalmazok, hogy jobban induljon az új év. Legközelebb 2006. december 27-én jelentkezem új posttal, utána újra egy kis leállás következik majd. Legyetek addig is megértőek és kitartóak, mindenkinek nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Vásárlási útmutató

Na, Sony CD-t se vegyetek. Két-három éve teleírt Sony CD-im mindegyikét csak 99%-ig lehet beolvasni. Három meghajtóval próbáltam végig, aztán Xanax. Pedig most nagyon kellene, másolgatnám őket ide-oda, de hiába. 98-99%-nál mindegyik megáll, olvasási hibával. Persze karcmentesek. Persze 2-3 alkalommal voltak lejátszva (filmek). Persze tokban voltak, állványon, közvetlen fény se érte őket.

Ennyit a 200 évnyi biztonságos adattárolásról most.

Petárdák

Elindult a petárdázás a mellettünk lévő ligetben. Az eddigi években is a december a durrogás, visítás hónapja volt. Javarészt 10-12 éves gyerekek bújnak el a liget fái között, persze megfordul itt az idősebb korosztály is. Ott, ahol senki nem látja őket, petárdáznak. Hallani persze mindenki hallja a környéken a durrogást, és talán ez a lényeg. Délutánonként, iskolából hazafelé menet jó móka, hogy 15-20 petárdát egymás után meggyújtva durrantanak el.

Az első évben, amikor ideköltöztem ez olyannyira zavart, hogy helyben felkapott bottal hajtottam el őket, amikor megláttam, hogy mire készülnek, és még olyan balgaságokat is utánuk üvöltöttem, hogy majd szólok apádnak!, pedig hát nem is ismertem sem őket, sem az apjukat. Második évben éppen a parkban fotóztam a havas fákat, amikor megláttam, hogy két gyerek sunnyog, majd amikor meglátták, hogy közelítek, eloldalogtak. Én pedig egyre csak közelítettem feléjük, aminek az lett a vége, hogy megijedtek tőlem: nyilván el nem tudták képzelni, hogy miért bóklászom a fák között hosszú, fekete kabátban, és visítva futottak ki az útra, onnan pedig, gondolom, hazafelé.

Idén még nem tudom, hogy mennyire leszek könyörtelen.

Hogyan borítsuk lángba lakásunkat?

Itt a karácsony, a szeretet ünnepe; mostanság felettébb aktuális ez a kérdés. Tegnap megvilágosultam, és a fent megnevezett problémakör elemzéséhez nincs is másra szükség, csak egy meggyújtott teamécsesre, amit egy illóolaj-párologtatóba helyezünk.


Két-három óra után teljesen felolvad a mécsest képező parafin, és leég a kanóc is, így a mécses alumínium tálkájában táncolni kezd a láng.


Kisvártatva fekete füsttel kezd füstölni a viszonylag zárt, forró levegőjű térben a mécses, ezután próbálja meg általában az ember elfújni. Ilyenkor azonban rendkívüli láncreakció indul el...












Mivel a párologtatót a forróságtól nem lehet megfogni, ezért szükségünk lesz egy ollóra, vagy egy kombinált fogóra, esetleg egy hosszú csipeszre, amivel a tomboló teamécsest kiemeljük a párologtatóból, és elvisszük egy olyan helyre, ahol el tudjuk oltani. Vigyázzunk (!), hogy ne közvetlenül víz alá vigyük, mert a felhevült parafin rendkívüli módon képes reagálni a hideg vízre (ez nálam gyakorlatilag a plafonig felcsapó, sistergő lángcsóva képében nyilvánult meg).

Eképpen párologtassatok.

---
FIGYELEM! Az itt bemutatott fotók rendkívül biztonságos tesztkörnyezetben (a ruhás komód tetején) készültek, senki ne próbálja meg otthon, házi módszerekkel utánozni!

Valósidejű dolgozat-tudósítás

Programozás gyakorlati dolgozatot ír az osztály. Én a hátsó padban ülök, úgy figyelek.

Az egyiknek máris fülén a fejhallgató, de csak az egyiken, hogy a külvilággal is kapcsolatot tudjon teremteni. Rendkívül lelkiismeretes, már szünetben elkezdte a dolgozatot, 3 másik társával együtt. Miután a szokásos variálás lecsengett (ez nagyon nehéz, jaj, én ezt nem tudom, inkább írja be tanár úr az egyest), csak hozzáfognak, hiszen a könyörgés ilyenkor már oly' hasztalan, mint égő erdő közepére zuhanó repülőgépben az Úrhoz fohászkodni. Két csapatban írják, az első csapat már lement, ők a második. Becsengetés után 5 perccel jönnek a szomszéd városból valók. Szokás szerint késnek.

Közben elöl kettő már beszélget. "Megtárgyaltatok mindent?" - kérdezem. A fő igazságosztó rögtön replikázik, hogy "hát még amit súg se jó!". Gratulálok. Tanulni kellene talán. De csak morog tovább. Már mindenki őt hallgatja. Kicsit mintha zavaró lenne, közbeavatkozom hát - újra. Nem tetszik neki. Néha halkan arréb rúg egy széket. Komolyan indulatba jövök, de mivel látom, hogy ez csak olaj a tűzre, taktikát váltok, és a sokkal hergelőbb megoldásnál kötök ki: nem szólok semmit. Passzív, de hatásos módszer: két-három indulatkitörés után megadja magát, szó nélkül feláll, felöltözik, és - befejezve a dolgozatot - kimegy a teremből. A lehetőséget azért megköszöni. Mindenki les. Nos, megszületett az első elégtelen. Ahogy kimegy, röhögés az osztálytársak részéről; közösen állapítjuk meg, hogy a Xanax neki nem túlzottan használna, csak mint csemegét fogyasztaná.

Később már a kérdések is felszínre kerülnek. Segítőkésznek bizonyulok, még egy kisebb központi részre is megadom a választ. A hallgatóság elégedetten írja a programot tovább. Az első sorokban kacagás hallik, valaki eljutott a hármas osztályzatot jelentő feladatrészig. Közben járkálok, osztom az észt. Legjobban azt szeretem, amikor saját maguk rájönnek egy-egy kis rész megoldására. Olyan emberek is megtáltosodnak dolgozatírás alatt, akik egyébként nem túlzottan sokszor brillíroznak órán. De valamit csak sikerül csinálniuk.

Még 15 perc van hátra. Kezdenek elfogyni az ötletek. Srác mellettem éppen egy kiválasztási szerkezetet elemez, mint ahogy én szoktam: mondja maga előtt, magyarra fordítva. "Ha nagyobb, mint nulla, akkor... mi van akkor?" Fiatalkori önmagamat juttatja eszembe, amikor még varázsosnak tartottam a programozás világát, és hajnal kettőig-háromig játékprogramokat írtam, körbe voltam véve papírokkal, vázlatokkal, színes rajzokkal. Ma már nem varázslatos, csak inkább érdekes. Néha izgalmas.

Vészesen fogy az idő. Elkezdenek menteni. Hülye szokás, hozzáteszem, rögtön az elején kellene. "Még 5 perc van" - jelentem be. "Ó, csak?!" - jön a kérdés elölről. Hát, csak. Közeledik a szünet, fejhallgatóból felhangzik a zene. Mentenek, és talán elégedetten távoznak. Ha nem is sikerült tökéletesen megoldani a feladatot, azért valamit mindenki csinált, és remélhetőleg jó jegyek születnek. Most kicsöngettek. Jó szünetet mindenkinek!

Újra spam-áradat

Hát az ideg, ha meg nem öl. Eddig sem volt kevés a kéretlen levél, főleg július közepe óta, de az utóbbi napokban meg aztán abszolút elszaporodtak. Olyannyira, hogy egészen egyszerűen immunis vagyok már a kis boríték-ikonra, ami az új levelet hivatott jelölni, tekintve, hogy szinte mindig ott van az óra mellett. A tegnapi nap termése:

Nagyobb méretben

Hihetetlen, hogy mennyi jön belőlük. Ráadásul egy olyan címre érkezik mindez, ami nincs beregisztrálva sehova, nincs megadva sehol, szóval rá nem tudok jönni, hogy honnan jutnak hozzá. Lassan már ott tartok, hogy minden levelet, ami .com-os domainről jön, töröltetek a szerverről, ne is töltse le a kliens, engem ne idegesítsen vele. Hiába üzenetszabályok, hiába tiltások, egy-két nap, és új címekről, új típusú levelek érkeznek, héber, kínai nyelven, franciául és angolul. Szoftvereket, gyógyszereket, meg kedvező tőzsdei ajánlatokat hirdetnek, de egyik-másik meg aztán olyannyira zagyvaság, hogy egész egyszerűen abból egy értelmes szót nem lehet kiolvasni - nem tudom megérteni, hogy ennek mi értelme van. Talán majd jön egyszer egy okos ember, és elmagyarázza, hogy az olyan spamet, amiben egy értelmes sor nincs, miért éri meg bárkinek is küldözgetni.

Szalagavató

Az iskola egyik legrangosabb eseménye a szalagavató, amelyet a végzősök tiszteletére rendez az iskola. A szombat esti ünnepségen hihetetlen mennyiségű ember volt képes bepréselődni a tornaterembe, de annyi, hogy azt csak így, egyszerűen, szavakkal, el sem lehet mondani. A műsort még láttuk, mivel ravaszul háromnegyed órával az esemény előtt elfoglaltuk a helyünket. A műsor után egy óra szünet, mindenki a tornateremből ki, aztán a helyiek a tornatermet átrendezték teljesen, majd mindenki a tornaterembe be, mivel kezdődött a végzősök tánca. Mi is - balga módon - kimentünk a műsor után, ennek szinte egyenes következménye volt, hogy a több, mint ezer ember mellé már nem fértünk vissza a tánc kezdetekor. Próbáltunk beszuszakolódni, de nem ment. Több rétegnyi emberen nem tudtunk keresztülgázolni, és hiába is gázoltunk volna, úgysem láttunk volna semmit. Így aztán erről lemaradtam. Remélem azonban, hogy a hivatalos videó jól sikerült, és legalább azon lesz módom majd megtekinteni a táncot, ugyanis több, számomra kedves ember is részt vett benne, és mindenképpen szeretném úgy méltatni a teljesítményüket, hogy tudom miről is beszélek, nem csak feltételezem, hogy jól táncoltak.

Hódít a Firefox

Nem tudható, hogy a folyamatos rábeszélő tevékenység eredményeként, vagy egyéb más okból, de a napló látogatottságánál immáron előnyt élvez a hódító Firefox böngésző a gonosz Internet Explorer nagyúrral szemben. A legutolsó kimutatás a következő eredményt hozta:


Eszerint a felhasználóknak már több mint a fele Firefox böngészőt használ, és faképnél hagyta az amúgy is lassú, rút, és minden szempontból sebezhető Internet Explorert. Csak így tovább, jó úton jártok.

Szánkózni, most!

Ma reggel hihetetlen vágyat éreztem arra, hogy szánkózzak.

Nem születtem olyan helyen, amely túlzottan szerencsés lett volna földrajzi elhelyezkedés szempontjából, mégis, volt a helynek egy nagy előnye, ez pedig nem más, minthogy egy gát húzódott a falu szélén, a Tisza partján, megelőzendő az árvizet (amely 2000-ben mégis majdnem elöntött minket, egy hajszálon múlt). Ez a gát tökéletes volt arra, hogy amikor télen leesett a hó, hatalmas szánkóversenyeket rendezzünk az oldalán lecsúszva. Voltak favorit helyeink, ahol jó volt csúszni, általában a fél falu ide járt. Egy nap után olyan betonkeményre csúszkáltuk a gát oldalát, hogy bejegesedett, és másnap a szánkók úgy húztak lefelé rajta, mint a bob a jégpályán. Hihetetlen sebességgel száguldott mindenki a gát alján lévő erdőbe, hogy ott a bokrok lelassítsák és megállítsák a szánkót. Ezután a vállunkra fogtuk a járművet, felsétáltunk a gát oldalán, és újra lecsúsztunk. Órákon keresztül. Sötétedésig.

Volt egy masszív kis kormányos szánkónk, alumíniumból. Szerencsétlent nem arra a sorsra szánták, amire mi használtuk: már majdnem a gát alján, elérve a végsebességet, a kormányát elfordítottuk, és a szánkó, velünk együtt, hatalmasat borult, repült, de soha nem esett ránk. Ma már nem merném megcsinálni, pedig akkoriban még nejlonzsákkal is lecsúsztunk a gát oldalán, nem törődve a földből esetleg kiálló fémdarabokkal, vagy törött üvegekkel.

A legjobb verseny volt, amikor a kikoptatott, jeges pálya alján ketten-hárman elhelyezkedtek, majd rajtjelre elindultak a gáton felfelé. A jeges pályán korántsem volt ez egyszerű, és röhögésekbe fulladó versenyeket vívtak a résztvevők. A pálya felénél megcsúszva újra és újra lesodorták egymást, nem sokan voltak, akik fel is tudtak jutni a gát tetejére, épségben. Vérző orr, bevert homlok, lefagyott fül: minden előfordult.

Most egyébként hó sincs. Majd amikor véget ér a karácsonyi hangulat, és beköszönt az új év, leesik a hó, és két hónapig rettentő hideg lesz. De ezt már megszokhattuk az utóbbi években. Hol vannak már azok az idők, amikor úgy kellett közlekedni a járdán, hogy hófalak között meneteltünk? Régen elmúltak, és meglehet, soha többé nem is lesz ilyen. Csak régi fényképeken maradt meg az örökkévalóságnak.

A ruszki kvarcjáték visszavág

Volt Neked ilyened?


Ha igen, akkor ismered az életérzést, ami ebből a játékból árad. A minap, amikor a Nintendo-féle Donkey Kong-hoz kerestem képet, találtam egy Handheld Quake nevű játékot, ami főleg orosz és ismertebb külföldi kvarcjátékokat emulál - tehát a számítógépen ugyanúgy játszhatóak, mint valamikor régen a valóságban. Hihetetlen a nosztalgia-érzés azoknak, akik valaha is játszottak ilyen, illetve ehhez hasonló játékkal.

Letölthető ezen az oldalon, néha akár magyarítással együtt is.

Ne sürgesd a szakembert

Utálok gépet újratelepíteni.

Igazából az életérzés onnan ötlött fel bennem, hogy ma láttam először működés közben is a Windows Vista-t. És elfogott a hülye vágy, hogy feltegyem én is a saját gépemre, kipróbáljam, teszteljem, és aztán jól véleményt alkossak róla itt a blogon.

De nem teszem. Mert minek.

Ennek ellenére is utálok gépet újratelepíteni. Van egy kis baja, kiír valami izét, nemtudom, valami error - szól a meghatározás, és én megyek. Próbálkozom. Olyan hibajelenségekkel találkozom, amikkel azelőtt soha nem. A legegyszerűbb műveletek tetűlassúak, nem segít csökkentett mód, kémprogram-irtó, sőt, igazából a kalapácson kívül semmi.

- Újra kell telepíteni - mondom ki a mindenki által utált ítéletet.

Ezzel azonban nagyon óvatosan kell bánni. Azért is utálatos ez a mondat (magam is utálom), mert egyrészt a szakember technikai jártassága hull hirtelen porba, szinte hallja, ahogy azt gondolják róla: na, ezt jól megoldanád te is, ennyit tudsz. Másrészt pedig ennek a varázsigének a kimondása óhatatlanul újabb és újabb kérdések sorozatát veti fel, ugyanakkor feltételezik a szakemberről, hogy neki most ehhez kedve is van, mintegy vágyat érez arra, hogy újratelepítsen egy rendszert - ötvenharmadjára. Ugyanott, ugyanazt.

Először is ugye rögtön jönnek a kérdések, szinte könny remeg a szemekben: és akkor most minden elveszik, ami a gépen van? Igen. De akkor most már nem tudom nézni a fényképeimet, és a dolgozataim, meg a munkáim?

Hát úgy néz ki.

- Készült róluk biztonsági mentés? - kérdezek vissza.
- Micsoda?
- Biztonsági mentés.
- Azt hogy kell?

Olyan ez, mint egy csata, csak verbálisan. Nem merülök bele. Lássuk, mi van a gépen. Tetűlassú. DVD-író ugyan van, üres DVD nincs. Nem lehet menteni semmire. Végül is a mentésre váró 23 gigabájtnyi adatról kiderül, hogy 10 giga zene megvan CD-n, a többi film, ami úgysem kell, és tulajdonképpen egy cédényi fotó, meg 3 excel-tábla az, amit le kell menteni. Gyorsan megoldjuk.

Elindul a telepítés. Szeretik figyelni, mindannyian. Főleg a százalékok alakulását a folyamatjelzőkön. Egyik kellemes élményem volt még a Sulinetes korszak elejéről, amikor mindenki gépet vett, és minden géphez csak Linux járt, és mindenki Windowst szeretett volna helyette. Családhoz mentem, elmagyaráztam, hogy a Linux és a Windows partícionálása kissé eltér egymástól, újrapartícionáltam hát a lemezt, és elkezdtem formázni. 1%. Mindenki lázasan figyeli a monitort. Állnak mögöttem, és figyelik, hogy az Új Géppel most mit fogok kezdeni. Kis idő múlva: 2%. Akkor már feszengtek, vakarózás is hallik. 3%. Már érdekesebb volt a plafon, meg egymással szóba is elegyedtek az addig csendben figyelő háziak. Azt hiszem, a legkitartóbb az a gyerek volt, aki a gépet kapta, olyan 27% környékén unta meg bámulni a monitort, és ment vacsorázni a többiekhez.

Én meg telepítettem. A formázás után ez jön. Szép színes, szagos, mindenkinek tetszik. Elvagyok a gép előtt, kornyadok. Egyszer csak jön a mindent vivő kérdés, amitől telepítéskor a falra tudok mászni.

- Mikor lesz kész?

Nem elég, hogy két órája a géped előtt ülök, és tulajdonképpen küzdök azért, hogy ebből a rakás vasból még egy használható gép legyen, te bekérdezel. Ütni tudnék. Általános fogadalom, hogy aki nem ér rám, arra én sem érek rá, és a rendszertelepítést követően átadom neki a kész rendszert. De arra én semmit nem teszek azon túl. A különböző apró kis alkalmazásokat, a furfangosabb drivereket majd oldja meg ő maga.

Én meg addig jót vacsorázok.

Ötödik kerületi kalandok

Ma nemzetünk fővárosában jártam, kedvesem kíséretében. Az ok, amiért oly sokat utaztam nem más, minthogy átvegyem az engem jogosan megillető tiszteletpéldányokat a Fotóvilág album 2007 című kiadványból, amelyben Holtsáv című képem is megjelent. Az utazás előkészületeiben meglátogattam az utvonalterv.hu weboldalt, amelynek segítségével pontosan megterveztem az utazás részleteit: mikor, melyik utcán hány méter után merre kell mennünk.

Fűtetlen vonatban utaztunk végig, fél tíz felé érkeztünk meg a Nyugati pályaudvarhoz. Térkép elő, és indulhatunk. Majdnem a Deák-térig tartott, amíg a térképről is követhető volt az út, azonban a Szent István bazilika környékén már egy kicsit elkavarodtunk, és mátkámmal együtt riadtan néztünk a vakvilágba. Ekkor, mintegy varázsütésre, hirtelenjében fantasztikus ötletem támadt: a legközelebbi élő emberhez léptem, és megkérdeztem, hogy tulajdonképpen akkor most hol van a Deák tér? A negyven év körüli nő furcsán nézett rám, majd intett egy fiatalabb lánynak, aki odalépett hozzánk. Megismételtem a kérdést, mire ő hozzáfogott:

- Mmm, er, so you need to go that way - mutatott a mögöttem lévő területre.

Tele volt az utca emberrel, nekem sikerült két olyat kiválasztani, aki egy szót sem tud magyarul. Máshogy fogalmazva: nemzetünk fővárosában én, mint magyar állampolgár két külfölditől kértem útbaigazítást, ráadásul olyan úticélt megjelölve, amely mögöttem volt 50 méterre. Nincs jelentősége.

A Deák-tér már látszott, a térkép szerint azonban csak érintőlegesen, a szélén kellett elhaladnunk a Bárcy István utcán keresztül. Az aluljáróból feljövő legelső embert megint csak megszólítottam, mondaná hát meg, merre is van a Bárcy István utca. Csak ezután vettem észre, hogy több "Budapest" feliratú térképpel vesződik, és nem nagyon találja az utat. De ha már ott volt, akkor megkérdezte, hogy merre van a Zrínyi utca, de ebben nem nagyon tudtunk neki segíteni.

Bekeveredtünk hát a Deák-térre. Aluljáró valami förmedvény, minden 2 méteren kérnek tőled pénzt, szeretetet, megértést, világbékét. Hallhatod, amint énekelnek, táncolnak; láthatod, ahogy a telefonfülke alatt (fölött, mellett) alszanak. Jó onnan kijutni. A Deák-téren már annyira nem tudtunk tájékozódni, hogy két posztoló rendőrhöz léptünk oda: mondanák hát meg, merre is van a Bárczy István utca. Mind a kettő nagyon okos volt, de sajnos térkép nélkül nem értek sokat, éppen ezért (meglepetésemre) a legnagyobb erőbedobással mentek le a metrólejáróhoz, kértek térképet, kedvesek voltak. Azt hittem, amikor elindultunk lefelé, hogy most aztán jól megvernek bennünket, amiért ilyen egyszerű dolgot nem tudunk, hogy hol van a Bárczy István utca, de nem ez történt: segítőkészen, megmutatva, ráutaló magatartással elárulták, hogy merre menjünk, igazán nincs mit, bármikor, szívesen, hiszen ez a dolgunk, viszont látásra, miegymás. Én voltam a legjobban meglepve.

Megtaláltuk az utcát vívódások közepette, és elindultunk, majd egy negyed óra múlva az Egyetem téren áthaladva jutottunk el a Digitális fotó magazin szerkesztőségébe, ahonnan tulajdonképpen a fotóalbum is ered. Átvettem a könyveket, mintegy öt perc alatt, majd elhagytuk az objektumot, ami tulajdonképpen nem más, mint egy egyszerű panellakás, pár számítógép, irodásítva kicsit, szóval nagyon kellemes hely volt. Azért egy képet készíttettem magamról, amint a szerkesztőség előtt állok, és feszítek, mint pók a lucernásban:


Örülök, hogy itt is járhattam, és láttam, honnan is indul a minden hónapban megvásárolt magazin. Hazafelé már fűtött vonattal érkeztünk. Az úton megnézegettem a fotóalbumot, és kissé csodálkozom, hogy ennyi jó fotó közé az enyém is befért, de természetesen büszke vagyok arra, hogy egyszer az életben én is a legjobbak közé kerültem valamiben. A sikerélmény páratlan, felemelő és furcsa a saját fotómat egy könyben látni, ami az elmúlt hetekben már a könyvesboltok polcaira is felkerült.

Ha valaki szeretne magának egyet a kiadványból (esetleg karácsonyra, vagy születésnapra), az album weboldalán található e-mail címre küldött levélben rendelhet magának (párjának, szeretteinek) egyet (kettőt, hármat) a neten, kedvezményes áron. (Ez itt most reklám volt. :-))

• A nyertes kép a PhotoBlogon.
  

Szavazás

Elindult a szavazás a napló jobb oldalán! Kérlek, szavazz te is, és áruld el, milyen gyakran látogatod a naplót!

Elemcsere

Réges-régen, amikor a kvarcjátékok már javában elkezdték lenyomni a társasjátékokat, gyakran megfigyelhető jelenség volt, hogy amikor a játékba behelyeztük az elemeket, az összes létező apró kis figura és mozdulat megjelent a játék képernyőjén, majd pár másodperc elteltével lehetett csak használni a kis gépet eredeti céljára: a játékra. Sokszor ötször-hatszor is betettük az elemeket a kis játékba, és megfigyeltük, hogy egy-egy mozgássorozat hány apró kis elemi mozgásra van felosztva. Főként a Nintendo-féle Donkey Kong duplaképernyős játéka volt ilyen, ráadásul ennek az volt az előnye a többi játékkal szemben, hogy az elemek behelyezése után, amíg meg nem nyomtunk egy gombot, láthattuk az összes létező figurát:


Ilyen nosztalgikus időket idézett ma vissza a Honfoglaló nevű internetes játék, amikor az európai játékszobába belépve a következő kép tárult elénk:

Megtekintés nagyobb méretben

Pár másodperccel utána minden eltűnt a játékosok nevei és pontjai helyéről, majd kezdődhetett a játék úgy, ahogy megszokhattuk.

Lehet, hogy a Honfoglalóban is most cseréltek elemet? :-)

---
Illusztráció: www.ggdb.com

Vezető hűtés

Ezt tegnap láttam a Városházán.



Nemazé, de mégismán, hogyhűti?

Állapot 3

Tegnap este elfogyasztottam az utolsó szem tablettámat is. Akkorák voltak, mint egy-egy satnyább zöldbab. A fülem már egyáltalán nem fáj, és a fejem környező része sem, tehát hivatalosan is egészséges-nek nyilvánítom magam immáron. Remélem, hogy ennyivel meg is úsztam erre a télre, és a különböző náthák és apróbb mocskok sem találnak majd meg.

Felezett kréker

A hétvége egyik legnagyszerűbb, a múltba tekintő felfedezése az volt, amikor a kedvesem elárulta, hogy gyerekkorában a Koktél kréker (manapság csak Tele kréker néven futó) sós keksz franciakártya-figuráit mindig úgy fogyasztotta, hogy először hosszában kettéharapta őket. Ez azért volt meglepetés, mert annak idején én is pontosan ugyanezt csináltam.

Jó, hogy ennyi minden közös bennünk.

Horvátoknál jobban eláll

A Rama Harmónia dobozának az alján találhatóak meg azok az adatok, amelyek a terméket jellemzik. Általában a környező országok nyelvein is megtaláljuk mindezt, de ezeket nem értjük. Én legalábbis. De ezen nyelvi hiányosságok ellenére is sok mindenre fény derül, ha a horvát nyelvű útmutatót fürkésszük.



Egyrészt megtudjuk, hogy a Rama minőségmegőrzési ideje 120 dana, másrészt pedig kiderül, hogy a horvátoknál jobb a helyzet, ugyanis ott még a Ramat sem kell 8 fokig lehűteni, elég csak olyan 15 környékére.

After Eight

Valamikor régen, amikor még az is álmatlan éjszakákat tudott okozni, hogy az utcában lévő villanykarókra valaki az iskolából lopott krétával felírta: "it járt a ződ ember", életemben először ehettem After Eight csokit. Ez a csoki a világ egyik legfinomabb csokoládéja, sötétzöld doboza és a nyolc óra öt percet mutató óra, mint szimbólum, már akkor is elbűvölt; ennél már jobban csak a csoki ragadott magával, ami a dobozban volt található. Aztán felnőttem, és több, mint tíz évig nem ettem ilyen csokoládét. Valahogy mindig elkerültük egymást. A minap azonban a mikulás hatalmas pakkal állított be, amelyben - végre! - egy doboz After Eight csoki is helyt kapott.


A csoki egy olyan dobozban kapható, mint amiben a filteres teafüveket kínálják. A csomagolása egy kicsit megváltozott az idők során, kapott egy kis sárgászöldes dizájnt, de a beltartalom (amennyire távoli emlékeimnek hinni lehet) nem változott.


A doboz felnyitása után izgalom fogja el az ember: friss mentaillat árad, majd alábbhagy, de csokit sehol sem látunk: eltakarja a falatokat egy fekete papír, amelyet finoman leemelve a dobozka tetejéről elénk tárul a lényeg, a finom csoki. Igényesen, minden csokit külön csomagolva helyeznek el a dobozban. Ez egyrészt rendkívül igényessé teszi az édességet (az áráért el is várjuk), másrészt pedig megakadályozza, hogy a csokik összeragadjanak.


A csokik egyenként való csomagolása igen izgalmas. Jól eső egy-egy falatot kivenni a dobozból, majd azt a kis csomagból, és elfogyasztani. A csomagok papírja is olyan jellegzetesen "eftöréjtes", zizegős papír, a jobb fajtából. A sötétfekete szín pedig csak fokozza az élvezeteket, a benne lévő, a csokik legjavából való édesség felkelti az ember mindenféle vágyakozását, és némileg fel is frissíti a szellemet.


Apró finomság (ez nekem egyébként minden csokoládénál rendkívül tetszik), hogy a csokilapok hátuljára a jellegzetes betűtípussal írt After Eight feliratot "gravírozták". Sokszor az ember anélkül fogyasztja el az édességeket, hogy az ilyen apróságokat észrevenné, mégis: jól esik a szemnek, jó látni, hogy ez egy igényes csokoládé, igényes embereknek gyártva.


Majd a legvégén jön az élvezet: a csokilapokon belül friss mentaízű krém található. Állagát tekintve leginkább a jobban ismert Melba kocka töltelékét tudnám felidézni, csak persze nem annak ananászos ízvilágát hozza a csoki, hanem a mentol utánozhatatlan aromáját. Ahogy majszolunk, az édes csoki és a mentol finom kontrasztja megmozgatja ízérzékelésünket, és minduntalan azt mondatja velünk: ez Isteni finom!


Én eddig kétféle kiszereléssel találkoztam, de biztosan van többféle is: a kis teafüvesdoboz-szerű 200g-os, illetve a dupla ilyen hosszú kiszerelés, (feltételezhetően 400g-os). Az ízét nem lehet elégszer élvezni, és mivel egy lapocska eléggé kis adag, állandóan újabb és újabb falatot akarunk majszolni, de a mértékletesség itt is kívánatos. Egyrészt egészségügyi okokból, másrészt pedig azért, hogy tovább tartson a csemege.

Megújulás

A fejlécünk megint megújult egy kicsit. Jön a karácsony, a tél, a hóesés, ezért mi is egy kicsit fehérbe öltöztünk.

A régi fejléc nyugdíjba vonult:

Nettelenül

Rendkívül izgága tudok lenni, amikor nincs netes kapcsolat. Nem is azért, mert nincs, hanem mert ember nincs, aki meg tudná mondani, hogy miért nincs. "Dolgoznak a hiba elhárításán, legyen türelemmel", mondják nekem, de egyre inkább elfogy a türelmem. Tegnap egész este nem volt kapcsolat az egész környéken, kör-SMS-ben kérdezgettük egymást, hogy "nálad megy? van már net?". A város másik felén élő ismerősöm viszont egész este használta a netet, szóval nem értem én, hogy hol van itt az igazság. Havi tízért egész egyszerűen nem működik. Ezért a Thozoo naplója megjelenése is akadozik. Én kérek elnézést. Ezt a szöveget most pl. egy szövegszerkesztőben gépelem, hogy majd amikor Nagyjaink visszaállítják jogosan megérdemelt kapcsolatomat, fel tudjam tenni a netre. Addig azonban marad a sivárság. Úgy látszik, a nomád életmód egyre inkább beszivárog mindennapjainkba.

Nomád életmód

Nagyon dolgoztak az utca végén, egy villanykaróról vettek (vágtak) le dolgokat, hullott a vas és a kerámia, majd valami újabb egységet helyezhettek fel - hacsak az egész karót ki nem vágták. Így az egész utcában nem volt áram; az iskolában sem. Ez nem okoz gondot akkor, ha magyar-, vagy mondjuk matematikaóra van. Igaz, hogy sötét van, és kissé hidegebb, mint a megszokott, de azért még lehet tanítani, és felolvasni, számolni...

De mi a helyzet az informatika-órákkal? Számomra meglepetéseket hozott a mai nap, ugyanis jobb volt, mint gondoltam. Előszöris kiötlöttem, hogy első órában röpdolgozatot fogok íratni. Azt áram nélkül is lehet. Kicsit ugyan sötét volt, és a nyolcas méretű Arial betűt talán nehéz volt kiolvasni, de ennek ellenére megszülettek a dolgozatok. Hogy milyenek lettek, még nem néztem. Aztán elméleti óra következett, amin megint csak rutinosan lendültem át: projektor helyett kinyomtatva a kérdések, mindenki felolvas egyet-egyet, és megválaszolja. Remek volt. Talán tartalmasabb, mint a projektoros üzemmód.

Harmadik órában programozni kellett volna: hát, igen, ez az, amihez azért csak kellene egy kis áram. Végül is nem lett belőle semmi, átadtuk magunkat a beszélgetésnek, és megcsodálhattam, milyen ügyesen rajzol egy srác, akit tanítok, de erről az oldaláról még nem is ismertem igazán.

Doktorhoz vonultam ezután, aki megállapította, hogy valamiféle mirigyem durrant be, és az fáj, meg aztán kis középfülgyulladásom is van, így aztán felírt nekem tablettát, szép zöldessárgát, nagyot, hogy abból leszek szíves napi kettőt elfogyasztani. Plusz beígérte, hogy ha nem változik az állapotom, akkor kénytelen lesz sebészhez küldeni, aki felnyit, és kiveszi a fejemből azt a részt, ami fáj. Ezt az opciót már nagyon nem akartam én, így inkább hevesen bólogatva ígértem meg, hogy szedni fogom a gyógyszert.

Egyébként jó anyag. Olvastam a betegtájékoztatóját.

Szórványosan előfordulhatnak központi idegrendszeri zavarok (szédülés, zavartság, rettegés-érzés, álmatlanság, rémálmok). Ritkán epepangás okozta sárgaság.

Meggondolandó.

Állapot 2

Egyre rosszabbul vagyok. Már nem csak a fülem, hanem a fél fejem fáj - hátul. Valami kínság elért, holnap doktorhoz vonulok, miután megtartottam 3 informatikaórát úgy, hogy nem lesz a suliban áram. Se fény. Se fűtés.

Izgalom a köbön.

Butaság

Dühít az emberi butaság. Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogyha valakit nem érdekel a világon semmi, csak szimplán bunkó. Azért próbálkozom a neveléssel, de egyre inkább érzem úgy, hogy semmi értelme az egésznek. Azalatt az idő alatt, amíg hazaérek, annyi igénytelenséget látok, hogy alig várom már az időt, amikor becsukhatom magam mögött az ajtót.

Még csak hét év körüliek. Fogalmuk sincs a világról, esetleg csak a saját kis világuk kezd még kinyílni előttük. Ennek ellenére olyan undorítóan mocskos a szájuk, hogy amikor megszólalnak, azt is sajnálom, hogy az utcára kiengedik őket. Minden nap a parkban találkozom velük, valószínűleg iskola utáni perceiket tölthetik ott. Elég belőlük az a két perc, amíg találkozunk, bőven.

Mivé lesz a világ?

Búcsú a Kerttől

Elhagyjuk éttermünket. Másfél éve járunk oda szinte minden délben ebédelni, de mára már olyannyira alámerült a színvonal, hogy szinte meg sem lehet találni a zavarosban. Egy kicsit besokalltam: elegem lett abból, hogy a jó kaják egy negyed óra alatt elfogynak. Ha az ember délben megy ebédelni, már garantáltan csak a menza-vonalat kapja, ugyanannyiért. Drágáért. Elegem lett a privát emberekből is, akik utánunk jönnek, és jóval előttünk végeznek, sürög-forog körülöttük mindenki, minden nap, ráadásul ők bármiből választhatnak, részükre a kondér alján csak marad még egy-két jó falat. (Sértődött menzás-fíling.) Manapság már egy negyed óra üldögélés sem elég ahhoz, hogy a körülöttünk sürgő-forgó felszolgálók megkérdezzék: tulajdonképpen mire várunk? Kérünk még valamit? Kiszolgált már bennünket valaki? Pedig minden délben úgy hagytam ott a helyet, hogy többet adtam, mint ami járt. Kár volt. Ha félreraktam volna, kifutná az új vincseszterem felét.

A kaja meg már csak olyan, amilyen. A húsok egyre zsírosabbak, a levesek egyre üresebbek, elvész a tartalom. Szinte alig van változatosság. Jósolható, mit fogunk enni. Haladunk egyre lejjebb, és én ezt nem akarom nap mint nap elviselni. Ezért most váltani fogunk. Szerencsénk van, hogy van hova. Aztán ha az új helyet megunjuk, visszajövünk majd ide. Addigra hátha megváltozik valami, és újra felfedezhetem a helyben azt, ami miatt másfél éve átigazoltam ide, és ami mára olyannyira eltűnt.

Állapot

Nézzedmán, mitír:


Akkora köd van odakint, hogy nem látok egy méterre sem, semmi nincs lefagyva, de a böngésző ezt állítja határozottan. Igazából nem is hallottam még jégesőről, ami így közel télvíz idején hullott volna; úgy tudom, hogy az csak nyáron lehet. Szóval az algoritmust átírnám, hogy ne tájékoztassa félre a közt. (Nagyon érdekelne, hogy hogyan működik ez az időjárás-előrejelző, honnan szedi az adatokat...)

Mellesleg fáj a (felőlem nézve) bal fülem, úgyhogy lehet, hogy egy kicsit le fogok robbanni egy héten belül. Éreztem már, hogy lappang bennem, tegnap a drágám kidiagnosztizált, és egyértelművé tette: begyulladt a vitorlám. Így most szenvedek. Hallani még hallok, reméljük, hogy nem súlyosbodik az állapotom.

Reméljétek velem ti is! :-)

---
Update: 13.53-kor a böngésző "Napos"-nak határozza meg az időjárást. A Napot még ma a sűrű ködtől nem láttuk. Nem tudom, hogy hol él ez.

Update 2: Olyan délután 5 felé eltalálta, hogy köd van. :-)

Ma

Hát eléggé nyomorék idő lett mára is. Olyan nyomasztó volt ez a ködös idő, de mindennek ellenére jól éreztem magam. Igaz, hogy rettentően sok dolgom volt, de ez nem lényeg, hozzászokhattam már. Ma tulajdonképpen reggel nyolctól délután négyig, az ebédszünetet leszámítva, folyamatosan beszéltem, órát és tanfolyamot tartottam. Az első két óra még viszonylag gyorsan eltelt: programoztunk egy jót. Én jól éreztem magam a táblánál, még annak ellenére is, hogy egy kezemen meg tudtam volna számolni azokat, akik figyeltek is arra, amit mondok. Megpendítettem egy félévi dolgozatot, ami nyögéseket eredményezett. Ez még ugyan mindenkinek távolinak tűnik a csoportban, de hamarosan téli szünet, az gyorsan elszalad, aztán itt a január, és már meg is fogjuk írni. Szóval pár hét, és azon is túl leszünk.

Látkép a gépteremből

A harmadik órában dolgozatot írtunk. Fantasztikus volt látni, hogy még mindig van, akinek 17 évesen egyszerűen nem megy az Excelben az összeadás és az átlagolás. Az átlagolás Excel nélkül sem mindig. Teljes csődként éltem ezt még még 2 éve, rettentőenkezdő koromban, viszont most úgy gondolom, hogy nem nekem kellene lenni annak az embernek, aki elmagyarázza egy ilyen korú embernek, hogy hogyan kell átlagot számolni. A technikai megvalósítás meg csak egy olyan dolog, amit meg kell tanulni. Hogy egyenlőségjellel kezdődik. Tulajdonképpen ennyit kell hozzá tudni. Gyorsan át is lendültem a negyedik órára, ahol progamozási tételeket oktattam. Nem történt itt semmi érdekes.

Ötödik órában informatika az osztályommal. Legnagyobb csodálatomra majdnem mindent el tudtam mondani, amit akartam; nem gondoltam, hogy elég idő lesz rá. Jól viselkedtek most, meg voltam velük elégedve. Csak a szokásos izgő-mozgó emberek izegtek-mozogtak.

Ötödik és hatodik óra meglehetősen pangás volt, erről nem is beszélek...

Kimentünk ebédelni, de sajnos az étteremben négyféle kajából egy volt választható, az se olyan volt, amit szerettem volna, így hét óra után, korgó gyomorral indultunk el kaját vásárolni, majd gyorsan haza, ahol ebédelhettem egy keveset. Eztán vissza a suliba, fél háromtól négyig Excel felkészítő a diákoknak. Ez is jobban haladt, mint ahogyan én gondoltam, rengeteg anyagot leadtam, ők pedig - remélem - megértettek mindent. Majd a vizsgán kiderül.

Valamivel négy után estem haza. Volt egy fél óra pihenőm, utána öttől fél kilencig lehetőségem nyílt egy fénykép-videó kombinációt megalkotni. Ezalatt a majdnem 4 óra alatt valamivel több, mint 6 percnyi videót sikerült kitermelni, de a megrendelő elégedett volt, és jóvoltából még pizzát is fogyasztottunk ma este. Ez volt a vacsorám olyan hat óra tájban, igazán jól esett, és jól is laktam (még mindig érzem). Köszönöm.

Most, azt hiszem, játszok még egy Bejeweled-öt, aztán pedig nyugovóra térek. A holnapi napom már nem lesz ilyen macerás. A csütörtök viszont gáz: délelőtt suli, délután fél háromtól négyig gépterem, négytől ötig fogadóóra, öttől hatig szülői értekezlet.

Kész. Az életem egy rohanás.

Bejeweled 2

Akarsz egy órányi jó játékot? Hát persze. Ide kattintasz, download, installálás, és mehet. Action-t próbálod, pörög, mint gép.

1220, 6-2-4-1

Visszakaptam szervizbe adott telefonomat. A Pannon ügyfélszolgálatán keresztül lehetőség van egy ún. munkaszám alapján érdeklődni a szervizbe adott készülékek iránt, megtudakolván, hogy hol is tart a javításuk. A három hetes javítási periódus első két hetében felhívtam az ügyfélszolgálatot párszor, az eredmény mindig ugyanaz a gépi hang volt:

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy javításra leadott készüléke még nem készült el. További értesítésig kérjük szíves türelmét.

Rendkívül türelmes voltam, így aztán két hét után kaptam egy SMS-t, melyben közölték, hogy a telefonom - sajnos - nem készült el határidőre, további információért hívjam a 1220-at, hatos-kettes-négyes-egyes menüpont, és majd ott megmondják a tutit. Felhívtam, megadtam a munkaszámot, majd jött az üzenet:

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy javításra leadott készüléke még nem készült el. További értesítésig kérjük szíves türelmét.

Mit vártunk mást?

Mintegy 3 hét elteltével múlt hét csütörtökén visszakaptam a telefonomat. A kíváncsiságtól űzve azért újra felhívtam a számot. Nem lepett meg, amikor a búgó női hang közölte velem, hogy a készülékem még nem készült el, és további értesítésig legyek türelemmel.

Még mindig kitart

Október ötödikén adtam hírt egy villáról, ami a strand előtt hánykolódva várta további sorsát. Azóta volt már egy havazás, számtalan eső, lehullottak a levelek, amit a szorgos-dolgos munkásemberek összetakarítottak, bezsákoltak és elvittek az utcából, a minap azonban egy nagy sárga levél alól előkerült ő: még mindig kitart, ki tudja meddig. Eddig még senkinek nem szúrt szemet, én meg direkt nem teszem arrébb.

IPTC adatok

Közel 19.000 digitális fényképem van, mintegy 14 gigabájtnyi tárhelyen. A digitális fényképezőgépek úgynevezett EXIF-adatokkal látják el a fényképeket, amelyekből könnyen kideríthető, hogy a fénykép mikor készült, és milyen beállításokkal (villant-e a vaku, mennyi volt a zársebesség stb.). Emellett a JPEG-fájlok rendelkeznek egy ún. IPTC-rekorddal is, amelybe különböző, a fényképre jellemző adatokat (kulcsszavakat) írhatunk be. Mivel meglehetősen macerás már a keresés özön fényképem között, főleg akkor, ha egy adott témájú fényképet keresek, ezért tegnap ünnepélyesen elkezdtem a fényképeim IPTC-adatainak feltöltését.

Erre a hosszadalmas műveletre a (véleményem szerint) legjobb fotókatalogizáló programot, az XnView-t használom. Az IPTC-adatokban tulajdonképpen egy fényképről bármit eltárolhatunk, a módszer viszont lassú: be kell írnunk a kulcsszavakat, amelyek a képre utalnak, megadhatjuk a fénykép készültének helyét és idejét (az idejét, ha a fényképezőgépben az idő jól be van állítva, maga a gép is kitölti az EXIF-adatok között), szerzői jogi információkat állíthatunk be, állapotot, prioritást, és még számtalan hasonló mezőt írhatunk be, ha van türelmünk. Nekem ebből olyan sok nincs, éppen ezért én csak a kulcsszavakat és a fénykép készítésének helyét töltöm ki.

Az eljárás azonban így sem csekély időmet emészti fel. Kb. 5 órai munkával 600 fényképet láttam el kulcsszavakkal és a készítés helyének megjelölésével, viszont már most látszik a hatékonyság: ha én ezekből a képekből azokat szeretném kiválogatni, amelyiken kutya van, akkor a keresőbe elég csak annyit beírnom: kutya, és máris megkapom a kívánt képeket. Ha azonban specifikálni akarom, és nekem csak egy adott kutyáról kellenek képek, akkor beírom a kutya nevét, és csak róla kapok képeket (természetesen csak akkor, ha előzőleg a kép IPTC-adatai között megemlítettem a négylábú nevét). A keresés kombinálható is: ha olyan képek kellenek nekem, amin mondjuk egy kutya és egy labda található, akkor a két szót ÉS-kapcsolattal összerendelve kell elindítani a keresést, és csak olyan képeket kapok, amin van kutya is, meg labda is.

Szóval a technológia kiváló, tetszik, az XnView pedig továbbra is a legjobb képkezelő program címet kapja meg nálam, ingyenes volta ellenére kenterbe veri az összes fizetős programot.

Ugyanakkor gondoljunk bele abba is, hogy ha 600 kép 5 óra, akkor 19.000 kép 158 óra, tehát ha napi 24 órában csak az adatokat töltöm, jó esélyem van rá, hogy egy hét alatt befejezem az összes kép adatainak kitöltését. :-)

Útban a vonathoz

A papa az út túloldalán lévő járdán sétált. Meggörbült háta, öreges testtartása ellenére elegáns fekete kabátot, és hozzá illő sapkát viselt. Miközben haladt az állomás felé, hangosan szidta a jószágot:

- Ne menj mán olyan gyorsan, te! Hát nem bírok utánad menni! Na! Ej, hát de bolond vagy! Elérjük még azt a vonatot! Nem az a baj, hogy csak lassan tudok menni, hanem hogy már lassan egyáltalán nem bírok menni!

Felnevetett, és az égre nézett. Fürkésző tekintetemmel végigmértem az öreget, ahogy nevetve próbált lépést tartani, de minduntalan csak le-lemaradozott. Jókedve engem is mosolyra derített, azt az aprócska momentumot pedig elnéztem neki, hogy teljesen egyedül ballagott.

Instant banánturmix

Kisvárosunk környezetében előszeretettel fogyasztom a különböző elárusítóhelyeken kapható turmixokat, ma viszont rájöttem, hogyan lehet kedvenc banánturmixomhoz a legjobban hasonlító italt kikeverni instantilag. A recept a következő.

1. Bemész a boltba. (Mondtam már, hogy Coopba nem megyek, mégis ott akadtam rá.)

2. Veszel egy csomag ilyet:


Én 219-ért vettem, gondolom más helyen olyan 150 Ft körül lehet... :-)

3. Két deci tejbe egy púpozott evőkanálnyit keversz, és (hogy a csomagolást idézzem) "addig keverni, míg el nem olvad". Granulátum van a kis csomagban, így gyorsan oldódik, kb. fél perc alatt az egész kész.

4. Iszol mint gép.

Gyerekek, ez annyira finom, hogy ha belekóstoltok, nem tudjátok abbahagyni, mint ahogyan én sem. Ma már közel 1 liter banánturmixon vagyok túl, izgalommal várom a holnapi napot... :-) Szerencsére csak kevés órám lesz.

Pukli

Eljött a hétvége előestéje, a helyzet pedig nagyon eldurvult. Belevetettem magam az ágyba, majd egy hirtelen mozdulattal próbáltam lefeküdni. Hatalmas durranás követte mindezt, majd én a fejemet fogva meditáltam egy hosszúnak tűnő percig. Eközben válogatott szitkokat mormoltam el, és ha már időm volt rá, megátkoztam az összes bútorasztalost is, minden pereputtyával együtt. Az történt ugyanis, hogy rosszul számoltam ki a röppályát, és a búrám nem a párnán, hanem annál valamivel följebb, a fejtámla élén landolt, ez okozta a durranást. Kicsit talán meg is szédültem ekkor. Amikor magamhoz tértem, megvizsgáltam egészségi állapotomat, és azt kellett megállapítanom, hogy egy jó minőségű puklit sikerült összeszednem ezáltal, melyet egész hétvégén viseltem. Hogy ne maradjanak a történtek bosszú nélkül, ezért ököllel belegyógyítottam még egyet a fejtámlába, közben annyit közöltem az előbb ijedt, majd később már rajtam önfeledten kacagó kedvesemmel, hogy ha baltám lenne, már egészen biztosan felaprítottam volna az egész ágyat. De balta az nem volt nálam (nem tudom hogy történhetett, egyébként mindig van), így hirtelen haragomból másnapra csak a jól fejlett pukli maradt, és az ágyból sem lett tűzifa.

Látogatás a szerkesztőségben

Minden tévéműsorban, illetve nyomtatott, vagy elektronikus médiumnál érdekességszámba megy, amikor bemutatásra kerül, hogy vajon hol és hogyan készítik azt. Úgy gondoltam, hogy a Thozoo naplója sem kerülheti el a sorsát, lássuk hát, hogy hol is születnek a napló újabb és újabb cikkei...


Íme itt látható "az iroda", ehhez az asztalhoz ülve fogalmazódnak meg bennem azok a magvas gondolatok, amelyeket nap mint nap közlök a blogon. Szeretek ebben a sarokban dolgozni, jó kis hely. Tisztán látható a rend, ami általában itt szokott uralkodni: úgy gondoltam, hogy most, amikor az olvasók idelátogatnak se nézzen ki máshogy, mint ahogyan egyébként szokott.


Következő képünkön a szerkesztőség legfontosabb hardvereszköze foglal helyet, amely egy kivénült billentyűzet. Szegényke eléggé el van koptatva, de ennek ellenére még nagyon jól bírja a kiképzést, és várhatóan évekig velem marad - az új billentyűzeteknek nagyon sokáig tart, amíg kellemesen megpuhulnak.


A szerkesztőség élete, valamint a még meg nem jelent anyaga ezen a számítógépen foglal helyet. (Természetesen a megjelentekről is van itt egy napi mentés.) A kicsike adatai a hozzáértők kedvéért: Intel Pentium 4 S478 3.0GHz proci, 1 GB (4×256MB) dual RAM, 30+80 GB HDD, 16×DVD-RW DL, 16×DVD-R+CD-RW combo, plusz még egyéb nyalánkságok. Most két éves, de sok régebbi számítógépemmel ellentétben őt még nem akarom kihajítani az ablakon.


A külvilág felé való kommunikációt ez a kábeldzsungel valósítja meg egy lefelé 2 megabites, felfelé pedig 192 kilobites vonal formájában. (Szeretem.) A hivatali kuka is látható a képen, azt majdnem sikerült teljesen kitakarítanom, de egy használt papírzsebkendő a rend kedvéért helyet foglalt benne.

Itt készül tehát az alkotás. Örülök, hogy benéztetek. :-)

Tojás

Tippelős kérdés a Honfoglalón: Hány sejtből áll egy tojás?

Válaszom: 15 400.

Helyes válasz: 1. (Hiszen a tojás maga egy sejt.)

Gratulálok.

Jó napot kívánok!

Kósza pillantást vet rám, de többre nem méltat. Ahogy közeledünk egymás felé, hirtelen minden érdekesebb lesz: az útszéli fák, a cipő orrán lévő apró folt - vajon hogy került oda? -, a kabátujj helyzete, vagy éppen pont akkor van arra szükség, hogy köhögjön, mintha csak rászakadt volna a világ összes tüdőbaj-nyavajája. A távolság azonban még mindig nem fogyott el kettőnk között: szétnéz az utcán, vagy csak hanyagul lógatja maga mellett a cigit, aztán kéjes mozdulattal beleszív, de véletlenül se néz rám, kerüli a szemkontaktust, hiszen az már ismeretséget feltételez; azt pedig, hogy a külvilág megtudja, hogy mi ismerjük valahonnan egymást, nem akarja. Hogy milyen megmagyarázhatatlan okból, nem tudom. Én azért oda-oda pillantok, hátha mégis történik valami, de nem. Később már megállás nélkül figyelem. A távolság aztán végérvényesen elfogy közöttünk, eddig közeledtünk, most már távolodunk egymástól. Anélkül ment el mellettem egy újabb tanítványom az utcán, hogy annyit mondtunk volna egymásnak: jó napot kívánok.

Webfordítás

Meglehet, hogy csak az én informatikai műveltségem sekélyes, de erről, hogy online weblapfordítás, még nem hallottam. Olvasom az indexen a rendkívül intelligens című cikket, és megőrülök csendben.

Ha elkocogunk a www.webforditas.hu weboldalra, ott pedig rákattintunk a Weblapfordító linkre, majd beírjuk az angol nyelvű lap webcímét, a fordítás után megkapjuk az eredményt. Döbbenetes. Nyilvánvalóan nem kell számítanunk teljesen tökéletes magyarságra, de azért érthetőbbé válnak a dolgok. Én kezdetnek a blogomat is hosztoló blogger.com kezdőlapját fordítottam vele, az eredmény olyan 80%-ban tökéletes, persze azért vannak itt is izgalmas mondatok (A Bejelentkezés a Blogger Beta rendszerbe szöveget pl. Jel a bétában levő Bloggernek szövegként fordítja, de azt is megtudhattam, hogy most könnyebb mint valaha blogolás által csinálni pénzt.)

Brutálisabb összetételű (de egyelőre csak angol nyelvű) oldalak esetén azért elvérzik a rendszer, de ezen nem kell csodálkozni: maga a fordító-algoritmus nem találhatja ki, hogy milyen szövegkörnyezetben alkalmazzuk az adott szavakat, ezért néha mellényúl. A microsoft.com főodalán található hír, mely a cég legújabb zenelejátszóját, az iPod riválisaként említhető Zune-t reklámozza kissé (Zune is coming: Stay up to date as the launch approaches, vagyis magyarul kb.: Jön a Zune: legyél naprakész, ahogy közeledik a megjelenés (kibocsátás) ideje) webfordítás módra a következőképpen hangzik: Zune jön: Maradj fenn hogy az indítás megközelítésekként randevúzz.

Ami még rettentően ott van: ha a lefordított oldalon egy linkre kattintunk, a link által hivatakozott idegen nyelvű weblap is lefordított változatban tárul elénk, azt nem kell újra fordítani.

A rendszer közel sem tökéletes, azonban van egy elvitathatatlan előnye: ingyenes, mindenki által szabadon használható, és ha teljesen nem is értjük meg, amit a weboldal közölni akar velünk, minimális angol tudással, és az eredeti, valamint a fordított oldal összehasonlításával igen jól haladhatunk az angol nyelvű weboldal szövegének fordításával.

Érdekes fogás

Érdekes fogás a tegnapi menüben:

Nagyítva:

Még jó, hogy sikerült időben átírni, mert nekem sem mindegy, hogy kit mit eszem.

Kódolt üzenet

Hétvégén egy kicsit munkálkodtam, megrendelésre írtam egy kisebb programot. Közben egy pillanatra megálltam, mert eszembe jutott, hogy a múlt héten drága tanítványaim a Pascal nyelv okítása közben több ízben is megkérdeztek engem, szeretek-e programozni? A kérdés mindig akkor hangzott el, amikor már több ciklusba ágyazott ciklusba ágyaztunk be CASE szerkezetben egy-egy apró IF kiválasztási szerkezetet, és én éppen felhevülve zárogattam azokat lefelé end utasításokkal, majd magammal megelégedve éppen a művemet csodáltam a táblán. A kérdés mindig váratlanul ért engem, pedig a válasz egyszerű: én szeretek programozni. Ülök a buta gép előtt, és ahogy egyre szaporodnak az eljárások, újabb és újabb alprogramok születnek, a gép megtanul valamit, amit addig nem tudott. Ahogy készülök az órákra, és éjszakába nyúlóan írogatom a programokat, előfordul, hogy egy-egy alkotás nem lesz sablonos, és nekem is nagyon tetszik. Azt gondolom, mennyire fog ez tetszeni majd az osztálynak, amikor látják, hogy milyen rugalmasan le van benne kezelve minden eset, és általában csempészek bele valami újat is, amit addig még nem láttak – de legtöbbször csalódnom kell. Senkinek sincs szüksége ilyen programra – hallom sokszor, egy-egy egyszerűbb program megírása után. Ebből tudom, hogy a programozó-tanoncok még mindig nem látják a lényeget: tanulás közben sokszor nem a végeredmény számít, hanem az út a fontos, amin keresztül eljutunk a megoldásig. Túrázni sem azért megy az ember, mert azt várja, hogy megérkezzen az út végére, hanem azért, hogy amíg tart a menetelés, leküzdje a számos megpróbáltatást, ami rá vár, megcsodálja a természetet, és érezze a friss levegő mámorító illatát. Egy kicsit ilyen a programozás is. Jó programozó pedig csak abból lesz, aki élvezi az utat a kezdettől egészen a „túra” végéig, a kész programkód megszületéséig.

Költözés

Vannak sorsfordító pillanatok az életben. Ilyen pl. a költözködés. Hétvégén egy rokonom költözött, ebben segédkeztem: bútorok, akváriumok, és millió bedobozolt apróság, bezsákolt ruha várta a teherautót.

Amikor az ember megszokott környezetéből egy másik helyre költözik, hirtelen minden felborul. Az új hely megszokása korántsem egyszerű feladat. Egy ideig az ember nem érzi még otthonának az új helyet, a régit pedig már nem tekinti annak, szóval kell egy pár hónap, amíg minden visszaáll a régi kerékvágásba. Emlékszem, amikor én a jelenlegi kuckóba költöztem, a nap végén sokszor volt olyan pillanatom, hogy bámultam a négy falat, és azon gondolkodtam, hogy vajon jó döntés volt-e, amikor elköltöztem itthonról, és ezt az életformát választottam. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem döntöttem rosszul, de ezt majd a jövő fogja igazolni igazán.

Csokit akarok!

Tegnap éjszaka csokihiányban szenvedtem. Mindent feldúrtunk, de sehol nem találtunk csokira utaló nyomokat. Nyüszítettem. Végső elkeseredésemben a szekrény mélyéről előkerült, valaha szebb napokat látott mogyorós csokigolyót kellett, hogy egyek. Az édesség szavatossági idejének lejárta - az ízéből ítélve - valamikor a bakelitlemezek fénykorára volt tehető, mivel a mogyoró, póriasan szólva, vonult volt a csokimázon belül, így annak élvezeti értéke ezáltal jelentősen redukálódott. Ez azonban nem tántorított el attól, hogy vagy tízet be ne tuszkoljak, de az utolsónál már igencsak kékültem, így ezt abba kellett, hogy hagyjam. Ma reggel azonban egy tábla finom, friss, lila csomagos csoki várt engem a reggelim mellett… Hiába, a kedvesem egy tündér, aki tudja, hogyan is kell gondoskodni egy magamfajta, meglett férfiemberről.

Reggeli vendég

Minden reggel ezzel a kis kínai figurával ébredek fel. Barátnőm kedvenc kispárnáján figyel belőle több is, és valahogy mindig úgy sikerül kinyitnom a szememet, hogy egyikük vigyorog rám. Meg mintha mondaná is: "Kelj fel! Menjél dolgozni!" Hogy valójában ő egy csöcsösfaros kínai nő lenne egy buggyos szoknyában, vagy egy kis kínai gyerek lenne egy bazi nagy köcsögben, azt nem tudom eldönteni. Szerintem inkább az utóbbi.

Megint pénzedvan

Magára ismert a negyvenezres kabátos ember a környezetemből, miközben a naplóm egyik előző cikkét olvasta, és úgy gondolta, megvédi az igazát. Elmagyarázta nekem, hogy az, hogy a kabátja nem bőrből van, tulajdonképpen igaz is, meg nem is. A kabát zsebeinek szegélyezése ugyanis kb. egy 10x3 centiméteres sávban (zsebenként) valódi bőrből vannak varrva, valamint a kabát cipzárának apró fogantyúja is valódi bőr. Olyan is elhangzott, hogy a kapucni szegélyén található szőrme rókától származik, de aztán abban megegyeztünk, hogy ez nem igaz. :-)

Főzzetek ma gombócot

Leendő anyósom gombócot főzött. Ez a drága asszony olyan beleéléssel képes elkészíteni ezt a testet és lelket nemesítő ételkülönlegességet, hogy a türelmetlenségen túl (mikor lesz már kész?) a vágy kapja el az embert, hogy lakmározhassék. A tésztát finoman, érzéssel nyújtja a megfelelő vastagságúra, majd azt négyzet alakú szeletekre vágja. A kis szeletek elkészítése után elkészül a töltelék: a fahéjjal finoman meghintett, saját főzésű szilvalekvár. Ezek apró csomagokként ülnek meg a négyzet alakú tésztaszeletek közepén. Ezután, mint egy kis batyut kell a tésztát a lekvár köré ügyeskedni, majd innen szinte rögvest a forró vízbe kerülnek a gombócok, ahol (és ezt is ma tanultam meg) addig főnek, amíg fel nem jön minden gombóc a víz felszínére, plusz még egy pár percig. Ezután tésztaszűrővel kihalásszuk a gombócokat, és nincs más hátra, mint az előzőleg pirított, aranyló zsemlemorzsában megforgatni a kis, lekvárral töltött golyókat, így kapva meg a mennyei finomságot, mely minden valamire való férfiember szívét melegséggel, gyomrát pedig a jóllakottság érzésével tölti el.

Aki gombócot tud készíteni, rossz ember nem lehet.

Újra két keréken

Olyan jó, hogy mostanában kellemes az idő! Mivel a szolgálati kétkerekű rosszalkodott, ezért egy ideig nem használtam, de időközben megjavíttattam, és a mai remek időjárást kihasználva tekertem is vele egy pár kilométert. A főtrógernek innen üzenem, hogy a láncból, végül is, nem kellett kivenni egy szemet sem, az én javasolt megoldásom (kerék hátrébb helyezése) hozta meg a kívánt eredményt.

Újra száguldok, szóval vigyázzatok... :-)

Pénzedvan

Ma tudomásomra jutott, hogy a közelemben is vannak emberek, akik 40 ezer forintot képesek kiadni egyetlen kabátra. 40 ezret. Nyilvánvalóan ezt eddig is tudtam, azonban a közvetlen környezetemben még csak most fedeztem fel ezt az anomáliát. A kabát egyébként nem bőr, látszatra semmi extra; nyilván a belső értékei érnek neki ennyit. (Meg a felirat, ami rajta szerepel szép, míves bötűkkel.) Amennyire én magamat ismerem, soha az életben nem adnék ki 40 ezer forintot egyetlen kabátra, mert egyszerűen nem éri meg. Egy kicsit olyan ez nekem, mint a Nokia által vitt Vertu mobilmárka, amelyből egy, a jobb oldalon látható, szépnek egyáltalán nem mondható készülék kis hazánkban 800 ezer forintról indul. (Specifikációk és teszt a telefonról a mobilarena.hu-n, ezt elolvasva látható, hogy nem egy észlény a készülék, de ezt ennyi pénzért nem is várhatjuk el, ugyebár.)

Szóval a fogyasztói társadalom nevelgeti önmagát és fiait: szórjátok a pénzt, és legyetek boldogok.

---
Illusztráció: www.interstar.ua

Siemens over

Fájdalom, de bekövetkezett az, amire a mobilpiac változásait éber szemmel figyelők már számíthattak: a Benq által megvásárolt Siemens veszteséges európai mobil üzletága kivonult az európai piacról, és hirtelenjében az összes Siemens és Benq-Siemens készülék el is tűnt a szolgáltatók kínálatából. Alternatív útvonalakon, internetes áruházakban ugyan még hozzá lehet jutni a Siemens legutóbbi modelljeihez, de hamarosan ezek is el fognak tűnni, és azt hiszem, szépen lassan elfelejthetjük a márkát. Nagy kár érte.

Valamit érezhetett a saját készülékem is, ugyanis 1-2 nap alatt gallyra ment hardveresen és szoftveresen is. A jobb funkcióbillentyűje megszűnt működni; enélkül meglehetősen nehéz volt a leggyakorib műveleteket elérni (pl. t9-es gépeléskor szavak váltása, mindenhol az Opciók menü elérése). Izommal nagyon nem akartam rádolgozni, mert nem akartam, hogy kettérepedjen a telefon alaplapja, igazán kár lett volna érte. Szoftveresen fagyások jelentkeztek a wapos könyvjelzők elérésekor, ez eddig nem volt jellemző.

Mivel még 1 nap volt hátra a garanciális időből, ezért bementem a kék-fehérekhez, és leadtam garanciális javításra a telefont. Ez 70 percet vett igénybe. Na nem a javítás, csak a telefon leadása. Első voltam, nyitásra ott álltunk a kedvesemmel, de mégis: amikor megtudták, hogy garis javítás lesz, minden vásárló fontosabb lett nálam. Egy-két egyenlegfeltöltés (meg nem tudom érteni, hogy miért kell manapság még mindig bemenni a szolgáltatóhoz azért, hogy feltöltsük a telefonunkat, használjunk bankautomatát vagy netes bankolást; legkényelmesebb), elmaradt számlák csekkjeinek faxolása meg mit tudom én még, hogy mi után sorra kerültünk. A személyes adataimat legalább ötször mondtam el, közben meghalt a rendszer is alattuk, ezért újra begépelés... hát szóval nem egyszerű, de azért előbb-utóbb sikerült.

Így szegény telefonom "kórházba" került. Legalább 3 hétig ott lesz. Jelen pillanatban egy nagyon régi telefonnal tolom, Siemens C55-ös, így ezzel nagyon menő vagyok. Kicsit nosztalgikus érzés fog el, ha arra gondolok, hogy 3 éve még rendkívül professzionálisnak tartottam ezt a készüléket, és közel 30 ezer forintot képes voltam kiadni érte. Hihetetlen módon fejlődik a technika, észre sem vesszük, csak ilyenkor, amikor vissza kell lépni 1-2 generációt, és régebbi gépeket kell használni, mint amiket megszoktunk nap mint nap. A noszalgiából azonban hamar elég lesz, és vágyunk vissza a jelenbe: várom én is vissza a telefonomat, ami ki tudja, merre jár most az országban...

A macska halála

Barátnőm macskája ma reggelre virradóan elpusztult. Hosszú ideje vele volt már, és a kedvesem minden nap szentelt arra pár percet, hogy együtt legyenek. Ilyenkor megetette az állatot, és nem röstellt játszani sem vele. Ma reggelre azonban megtörtént a szörnyűség: Maffia (mert így hívták a macskát) jobblétre szenderült. Még én is megsajnáltam kicsit, főleg ahogy a kedvesem fátyolos szemeivel rám nézett, miközben közölte velem a tragédiát. Azt hiszem, így utólag bevallhatom, hogy a macskával nem sokat törődtem, mindig csak barátnőm tájékoztatott arról, hogy hogyan növekszik és hogy okosodik a kis cica. Az utóbbi időben már annyira okos volt a jószág, hogy hajlott a kő-papír-olló játékra is, ráadásul kvízt is lehetett játszani vele. Szép idők voltak.

- Milyen legyen a következő? Macska vagy kutya? – kérdezte tőlem barátnőm, a telefonnal a kezében.
- Legyen kutya – válaszoltam én. Nevet választottunk neki, majd az új, tamagocsi-szerű, de a Pannonnál csak Csimótának nevezett új virtuális lény megkezdte létezését kedvesem telefonján. Remélem, hogy ő tovább bírja, mint a 247 napig élt Maffia, aki majdnem felért az örökranglista csúcsára is.


---
update: minden állatbarátnak üzenem, hogy csak a rendszer viccelt meg bennünket. Délutánra az új kutya eltűnt, és Maffia visszatért. Tisztára egy kedvencek temetője - éld át a mobilon! :-)

Húsvét boltja

A hosszú, hazafelé vezető úton egy kis édességre vágyódtunk, ezért betértünk a legközelebb útba eső kisváros kisboltjába. Besétáltunk, majd rendületlenül álltuk a pénztáros és a vásárlók "Ezek idegenek"-tekintetét, de ehhez már hozzászoktunk. (Ehhez, azt hiszem, manapság mindenki hozzászokott, annak ellenére is, hogy sokat vásárolunk bevásárlóközpontokban.) Kiválasztottunk egy zsáknyi csemegét a fogyókúra jegyében, és a pénztárhoz fáradtunk, ahol az unott képű pénztárosnő tételenként a pénztárgépbe ütögette az árakat, mindent kétszer átnézett, nehogy ellenőrök legyünk, majd mintegy oldva a feszült hangulatot, hozzátette:

- Mennyi finomság!
- Hát igen - replikáztam -, kell egy kis energia.
- Milyen szép időnk lett! - próbálta ő folytatni.
- Valóban - tettem hozzá -, előbújt a nap is.

Ezzel, azt hiszem, ki is merítettünk mindent, ami ebben a társalgásban rejlett. A vásárlás végén kéréssel fordultam az unott képű pénztárosnőhöz:

- Egy szatyrot is kérnék, ha lehet.

Lehetett. Meglendült a keze, és leakasztott hirtelen egyet a látszólag több kilónyi szatyorból, majd a pénztárgépbe azon frissiben be is ütött 20 forintot. A szatyor maga az a fajta, ami már attól szétszakad, ha az ember ráordít, de nem is ez volt a legnagyobb probléma, hanem a felirat, ami díszelgett rajta: Kellemes húsvéti ünnepeket!

Október végén egy ilyen feliratú szatyorral kellett elballagnom egy kisváros üzlete előtt. Kellemes húsvéti ünnepeket!

Nem bírom az ilyen igénytelenséget. Tartogassa legközelebbre, lesz még húsvét. Ne most árulja húszért a betévedt vándoroknak. Kedvem lett volna megkérdezni, hogy "Valami aktuálisabb nincs? Valami Mindenszentekes?", de a kérdés elmaradt. Megtépázva léptünk ki a boltból. Pedig megfogadtam már egy párszor, hogy nem vásárolok ebben az üzletláncban, de néha a sors rákényszerít. Olyankor pedig mindig meglepnek engem valamivel. Ma például egy időutazással.

Őszi szünet

Véget ért mára az iskola, lezajlott a gólyabál is, és ezzel beköszöntött az őszi szünet. Ennek megfelelően én is alkotói szabadságra, internetmentes övezetbe vonulok. Azonban a kihagyás csak látszólagos, mert bár ezidő alatt nem publikálok semmit, a szünet közben is újabb érdekes történeteket vetek majd lemezre, bekészítem őket a következő hetekre. Legközelebb november 5-én, vasárnap este jelentkezem. Addig is legyetek jók, akinek elmaradása van (vagyis még nem olvasta el a napló összes cikkét), az igyekezzen behozni. :-)

Kellemes kikapcsolódást minden őszi szünetelőnek!

Fórum

Mivel ma nagyon rossz hangulatban vagyok, ezért megszüntettem a fórumot. Nem akarom, hogy bárki bármi rosszat írjon rólam, elég volt a mai nap, bőven.

Természetesen a régi módon, az egyes témák alatt lévő Hozzászólok! linkre kattintva továbbra is lehet hozzászólásokat elhelyezni.

Ez van.

Vers a gólyáktól

A gólyabál előtt szokás, hogy az osztályok verset írnak az osztályfőnökről, és azt elő is adják. Ennek keretében ma kiderült, hogy egy idült alkoholista vagyok, akit az út szélén, a saját hányadékában fetrengve kaparnak majd össze, de én ettől persze nem leszek szomorú, mert az alvilágban a sátánnal is jól megértjük egymást, ő ugyanis szintúgy szeret inni. Ezt az osztályom állította ma a nagyszünetben, a kollégáim és a diákok népes hada előtt, versbe foglalva. Azt hittem megnyílik alattam a föld, soha életemben nem volt még ilyen megalázó élményben részem. Már maga az alkoholizmus feltételezése is sértő, de hogy ez még annyi ember előtt le is vezetődött, és jó poénnak gondolódott általuk... hát nem tudom, hogy mit mondjak. Gáz volt. Nagyon gáz.

---
Update: olvassátok el a hozzászólásokat!

Szellem a gépben

Kényelmesen feküdtem az ágyban: bekucorodva a sarokba, ölemben a laptop. Gondoltam, ez a testhelyzet lesz a megfelelő arra, hogy a holnapi órára felkészüljek. Miközben éppen elmerültem a Turbo Pascal okozta patthelyzetben, és megfejtettem a mátrixok rejtelmeit, és mindezt a halmaz adattípus szépségeivel tetéztem, a mellettem lévő 15 éves Videoton tévé bekapcsolt, mint egy rossz horrorfilmben. Ez azonban nem volt neki elég: vadul elkezdte váltogatni a csatornákat, majd elkezdte önmagát egy másik adóra hangolni. Megijedtem, nem kicsit: közel-távol senki, a tévé pedig éppen most kel önálló életre. Eldobtam a laptopot, és már éppen szaladtam volna a fényképezőgépért, hogy ezt a nem mindennapi jelenséget megörökítsem, amikor ez a nem mindennapi jelenség hirtelenjében gondolt egyet, és megszűnt.

Tanácstalanul pislogtam kettőt, de mivel nem volt mit tenni, így folytattam tovább a munkát. Újra bekucorodtam, újra ráhangolódtam, de kisvártatva a tévé újra bekapcsolt. Ekkor már azért sejtettem, hogy itt valami technikai furfang lehet a ludas, és elkezdtem a távirányító után kutakodni. Gondoltam ráültem, vagy mifene. De nem, az a szoba másik végében pihent, így nem volt esélye arra, hogy bekapcsolja a tévét, de akkor mi?

Nagyot csattant a tenyerem a homlokomon, amikor rájöttem a megoldásra: a laptop infra-portja a gép oldalán volt, ami fekvő testhelyzetemben pontosan kb. fél méterre a tévé infravevőjétől, vele pontosan szemben helyezkedett el. Mivel a laptop kereste az új eszközt, úgy látszik, meg is találta. A keresés során kibocsátott infrát a tévé vezérlőkódoknak érzékelte, ezért kapcsolt be. A laptopott hitte távirányítónak. :-)

Okulásul: 15 éves Videoton tévé felé ne fordítsd Acer laptopod infráját, mert rádjön a frász.

Egy kis játék
A digitális fényképezőgépek (így a mobilba épített kamerák is) "látják" az infravörös fényt. Kipróbálható: vegyünk egy távirányítót, és a felső részét (ahol a jelet küldi) fordítsuk egy bekapcsolt digitális fényképezőgép lencséje felé fordítva, majd kezdjük el nyomkodni valamelyik gombját. Kékesfehér villogás látszik a kamera kijelzőjében, melyet akár le is fotózhatunk, vagy videóra is rögzíthetünk. Éjszaka, vaksötétben kisebb tárgyak is megvilágíthatóak ezzel a módszerrel, de az eredményt szabad szemmel nem, csak a fényképezőgép (mobil) kijelzőjén lehet látni. Jó móka. (Remek megoldás annak kipróbálására is, hogy működik-e egy távirányító.)