Gizel nénéd újévi tanácsai

Nna, gyerëkëk, nagyon sok dógot nem tuttok még az életrű, mer' börtönbe së vótatok még, de csak énrám hallgassatok, oszt’ kitanúttak lësztëk! Elmondom nektëk, mit fogaggyatok mëg az újév kezdéssire, hogy në érjën bennetëket csalódás! Sokan vartyognak, hogy gyön a végítélet gyüvőre, de én mondom, ezëk assë tuggyák mit beszének. Mé gyönne mán? Szërëncsétlen dédanyám is álandóan monta, mikor humtam a sutba’, oszt’ mán mikor mëghótt! Évekkel ezelőtt! Lassan rám is rámkaparják a fődet (mëgsirassá, ha elgyön, mer’ visszajárok kísírtenyi), de még mindég csak eltëszëk-vëszëk az ámbitus ajján.

Na, elég ahho’ annyi, hogy elősször is mindënképpen vëgyetëk valami ëtetőt, hogy a csëpp, szërëncsétlen madaraknak tuggyatok valami mënedéket adni. Van azoknak annyi baja, mint Zelenáknénak! Górjátok rá az apparátost valami culápra, oszt’ tőccsétëk fël avas szalonnával, hogy a kis hitvány álatok tudjanak csípni belüle, mëg borítsátok tele maggal, oszt’ mingyán lëssz ëgy kis élet januárba, februárba, mer’ én mondom nektëk, hogy gyön a tél, mint annak idejibe az oroszok, oszt’ itt is marad ëggy ideig még. Mint annak idejibe az oroszok.

Osztán másodjára aztat mondom, hogy a cigarëtárú okvettlenül szokjatok lë! Monta a tévé, hogy gyüvőre ollyannyira mëgemelik az árát, mint a mocskos Mutatványos Ágoston a krumplicukorét búcsú mëg falunap idejin, a zíz ëgye el a mellyit. Pegyig a krumplicukor nagy fínomság, magam is bëszëdëk belüle, de csak ha mëkkapom az ábécébe, vagy a zőccségësné, mer’ a Ágoston nem engedne belüle ëgy pëtákot së! (Ollyan akkar az apja.) Na elég ahho’ annyi, hogy mindënképpen tëgyétek lë a cigarëtát, sodrottat së szíjjatok, mer’ az se éri mëg, pipázni mëg mán vígkípp. A múttkor vëtt előttem a bóttba a Zelenákgyerëk pipadohánt, mer’ mostanába’ ilyen hagyományőrző lëtt az is, úgy ál a haja, mint a várvédőknek Egerné, oszt’ hát úramfija, én szégyëlltem magam, amikor mongya a Pirók jány az árát a péztárba. Rája is ripakottam, hogy nem sűl ki a szëmed, mennyit kérël el érte, de kitessékëltek a bóttbul, mer’ az a málészájú jány bömbölni kezdëtt, oszt’ a bóttvezető, aki az apja, mëg éppen nem vótt ëggyezkëdős kedvibe. Bezzeg annak idejin, amikor mëgkezdte a bótot, én mëg – nyilván – mëgtanátam a lëjárt kefírt, oszt’ szóvá tëttem, akkor így kedves Gizël, mëg úgy, most mëg mán ha az egész bót rája rohadna, akkor is nagy embërnek tartaná magát. Szíjja az is igyebkint, dobozszámra füstöli elfele a bestye.

Ami nagyon fontos: në akasszatok fël sëmmilyen törűközőt, konyharuhát, szennyes rongyot sëhova! Inkább lökjed lë a padlóra, vagy vessed a tűzre a hitvánnyát, de fël në akasszad sëmmire, mer’ az bizony még mindég akasztott embërt jelent az elkövetkëzőkbe. Az së érdekëjjën, hogy kikoszorálódik a konyharongy, në lëgyën a fogason, sëmmin së, mer’ bizony gyön a fekete dísztávírat. Mëllátod! Tyúkot nëhogy ëgyé! Úgy elkaparja a szërëncsédet, hogy magad së ismerël magadra. Bukszádra is rágyön az apadás, mëg të is csak kapkodod majd a fejed! Úgy járol majd, mint szëgény Tërka, Isten nyugosztajja, hát nem mëffőzte a kappant Szilvesztërnek napján? Úram Jézus, segíjj mëg, montam, a plébánost rángattam, hogy vëgye lë a rontást a házrú, végtire is csak a szomszéd vóna. Mëg is halt a követkëző évbe, rögvest. Mán Tërka, nem a plébános. Úgy gyöttünk a málészájú ministrángyerëkkel hozzája. Én még a fagyasztót së nyitom ki! Hagy pihennyënek ottan a szárnyassok. Ëgyedű amit lëhet ënni, az a virsli, kilószám. De nem a kétszáz forintos szivacsmassza (pácával verném vígig amellyik ilyet kiad a kezibű), hanem a jóféle roppanós. Én mán csak tudom, hogy hova këll tënni a forintot, de magam is mëgvëszem a jobbat illyentájt. Újévkor mëg csak a lencse, gyerëkeim, ëszëm én is kétpofára, hátha mëgemellik a nyugdíjjat. Eddig nem gyött be, de bízok benne, hogy ollyan ez, mint a lotó, hogy elébb-utóbb csak bëaggya.

Két dógot még mindënképpen mëgemlítëk. Az ëggyik a pukkongatás. Éngëm nem érdekël mán, pukkongassa a bombëttatelepët, amellyiknek erre van péze, de az én ablakom alá amellyik belöki, hátrakötöm a sarkát! Akkorákat ugrálok itt a tévé előtt, hogy bëál a dërëkam mindég. Ótán mëg másodsorba ha részëg embërt látok, amellyik assë tuggya milyen rendëzvényen van, hát rájavágok a bottal ollyat, hogy annak biztos nyoma marad. Másnap mëg majd gondolkodhat, hogy akkor most hun szëtte össze a ződ fótot a lábikrájára. Én nem tudom, hogy mé’ nem bírnak az erejökkel az év utolsó napján, vagy annyira jó’ érzik magokat, vagy annyira nem várják, hogy dógozni mënnyënek, de hát űk tuggyák. Én mán nem tudom fëlvënni a fordúlattot. Assë tudom, hogy mi lëssz, ha lëkapcsojják Kabhëgyen az adót, nem lëssz ertéell? Végem is lëssz itt, ha csak a Kosút marad. (De azt is lëkapcsojják, monták a Petőfin.)

Hát ennyit tudok mondani nektëk tanácsképpen. Mámma még csöszmögök ëggy kicsit a sajtos rúddal, hónap csinálok káposztás rétëst, mëg tökös-mákost. Nem azé, mer’ ollyannyira szeretëm, de ezëk vannak itthon hozzája. A fijam, mëg a kákabélű mënyem imággya, de hát ebbül most nem kapnak. Mulassatok jól, bulyék, mëg a többi. Csókol bennetëket otthonkába:

Gizël

Boldog karácsonyt!

A Thozoo naplója szerkesztősége kellemes karácsonyi ünnepeket kíván minden kedves olvasójának! Díszítsétek a karácsonyfát, bontogassátok az ajándékokat, egyetek sok bejglit és érezzétek jól magatokat a karácsonyi pihenő alatt!

Kellemes karácsonyi ünnepeket!

Mit fotóztam 2011-ben?

Gyorsan telnek az évek - íme, újra elszaladt egy belőlük. Mit fotóztam? - sorozatunk ötödik részében újabb képeket osztanék meg veletek (2011 lévén 11 darabot), amelyeket egész évben a zsebemben hordoztam, mivel telefonommal készítettem őket unalmas, vagy éppen mozgalmas perceimben. Lássuk tehát, mit fotóztam 2011-ben?

Tengeri dekorációt

Szimatot

Tavaszt

Nyári hűsítőt

Kis kínait

Korai kezdést

Őszi sorokat

A nap végét

Rágcsálókat

A fény utáni vágyat

Ébredést

• Mit fotóztam 2010-ben?
• Mit fotóztam 2009-ben?
• Mit fotóztam 2008-ban?
• Mit fotóztam 2007-ben?

Házimunkamacska

Ha nagy a szükség, közel a segítség: íme Grizzli, ahogy a háztartásban segít.

Xperia Mini Pro gyorsteszt

Megérkeztek a várva-várt kis jövevények a hét közepén, így aztán mi sem természetesebb, minthogy egy rövid teszt erejéig bemutatom a készülék képességeit az érdeklődőknek. Előre bocsátom, hogy az egész bejegyzést a telefonnal készítem el: ha már okostelefon, bizonyára arra is alkalmas, hogy egy blogbejegyzést megírjak vele. Legelőször a blogger.com oldalt próbáltam, ahová tökéletesen be is lépett a ketyere, csak a szerkesztő volt tényleg picike, így maradtam az e-mailben való publikálás lehetőségénél. 

Mi van a dobozban?
A telefon doboza közepes mennyiségű hasznos cuccot tartalmaz. Magán a készüléken kívül kapunk egy akkumulátort, egy vezetékes headsetet, egy 2 GB-os MicroSD memóriakártyát, egy töltőfejet, egy USB-kábelt, valamint apró figyelmességként egy kijelzővédő fóliát és egy picike méretű mikroszálas törlőkendőt. Használati utasítás nincs nyomtatva, csak egy pár kötelező elem: jótállási jegy, első lépések és a sugárzásra vonatkozó információk. Az összes többi leírás a telefonban van, elektronikusan tárolva, amiért rögtön be is írok egy piros pontot a Sony Ericssonnak.

Pihenő Xperia Mini Pro

Az első indítás
Tudatosan készültem a készülék érkezésére és minden fontos nevet, címet és telefonszámot beírtam Google-fiókom címtárába. Így az első indításkor, amikor a készülék a fiókadatok felől érdeklődött, csak meg kellett adni a belépési adatokat és semmit sem kellett foglalkozni a kapcsolatok listájával, azokat a készülék szépen letöltötte az internetről, így rögtön birtokba is lehetett venni a cuccot. Az előző években az első nap mindig azzal telt el, hogy a telefonszámokat írogattam át egyik telefonról a másikra, szerencsére erre most nem volt szükség. Ami rögtön feltűnt, hogy az érintőképernyő extra érzékeny, a QWERTY kiosztasú billentyűzet kényelmesen használható, bár a legfelső sort meg kell tanulni kezelni, afölött még kellett volna pár mm-nyi hely az igazán kényelmes használathoz.

1 fok van odakint

A billentyűzet
Ha már a billentyűzet került szóba, elmondom róla, hogy szerintem ez a telefon egyik erőssége. Pár nap megszokás után rendkívül gyorsan lehet rajta gépelni. A beépített magyar nyelvű támogatás jól sikerült, a szótár gyorsan tanulja azokat a szavakat, amik nincsenek alapból benne. Az ékezetek kezelése remek és gyors, egy idegesítő dolgot találtam eddig benne, nevezetesen hogy a "meg" szó helyett mindig a "még" szót akarja leírni, pedig az előbbi van a listában elöl. Ettől eltekintve gyorsítja a gépelést az egyszerűbb szavak felajánlása, jól lehet rajta hosszabb szövegeket gépelni, nem lassul be a készülék. A virtuális billentyűzet már magyar QWERTZ kiosztású, de ezt még egyszer sem használtam, tekintve hogy helyette sokkal érdemesebb és jobb a fizikai billentyűzetet használni. A telefon összecsukott állapotában normál telefongombos billentyűzetet kapunk alapértelmezés szerint, amin a rövidebb üzenetek írása nem csak hogy élvezetes, de sokkal praktikusabb is, mint nyitni-csukni a kicsúsztatható billentyűzetet.

Kitolt billentyűzettel

A vas
Olvastam a tesztekben, hogy izmos  (1 GHz órajelű) processzor hajtja a relatíve kis kijelzővel rendelkező gépet, így a működés extragyors. Ezt csak megerősíteni tudom: a telefon csak akkor halt meg egy kicsit, amikor egy viszonylag nagy memóriaigénnyel rendelkező repülős flash játékot kenyszerítettem rá. Ezalatt meghalt, pontosabban a játék betöltése után fehér képernyőt kaptam, de a Vissza gomb megnyomására működött tovább minden, bár pár másodpercig memóriáért kapkodott. Egyszerűbb flash játékok simán mennek rajta, még a népszerű Farmerama-t is betöltöttük, de a képernyő kis méretéből fakadóan pixel-pontosan kellett aratni. :-) Egyébként a böngésző, a menük, az animált hátterek és a widgetek is teljesen rezzenéstelenül futnak, nincs akadozás és gondolkodás. Minden úgy zajlik, ahogy kell és ahogy az elvárható. A kijelző képe tényleg fantasztikus, úgy, ahogy mondják, a BraviaEngine - akármit is takarjon fehéregyensúly-állításon és zajszűrésen kívül - rendesen teszi a dolgát, az elkészült képek és videók is ténylegesen jobban mutatnak a telefon kijelzőjén, mint pl. monitoron.

Üzemidő
Mindennek ára van, tartja a mondás, esetünkben sincs ez másképp. Bár viszonylag nagy kapacitású, 1200 mAh-s akkumulátort kapott a telefon, az üzemidő egyelőre meglehetősen rövidnek tűnik. Erről még azért nem lehet érdemben beszélni, mert jelenleg állandóan nyomkodva van a cucc, így merül jobban, mintha csak napjában párszor lenne előhúzva az őzbőr tokból. ;-) Egy töltéssel még nem bírt végig egy napot, de egy 8 órás időszakot aktív e-mailezéssel és csevegéssel simán kibír. Az újdonság erejének csökkenésével valószínűleg nem lesz gond neki végigvinni egy napot, bár a játékok, a videózás vagy a navigáció látványosan fogyasztják az energiát (a számítógéphez való csatlakoztatás viszont tölti az akksit). Hosszabb úton való navigáláshoz mindenképpen ajánlott egy autós töltő, illetve a Google Maps-hez korlátlan, vagy legalábbis sok megabájtot magában foglaló mobilnetes csomag.

A hátlap

Összegzés 
Sok mindent lehetne még írni a készülékről, tényleg fantasztikus, hogy ekkora méretben ennyi funkció elfér, de ennyi gépeléstől már elfárad az ember ujja. Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy nem bántam meg a vásárlást, nagyon jó vétel volt és remélhetőleg sokáig bírja majd a kis gép a kiképzést. Mindenkinek ajánlom, aki mérsékelt árához képest viszonylag nagy tudású okostelefonra vágyik.

 Ez a bejegyzés és az annak illusztrálására szolgáló képek Xperia Mini Pro telefonon készültek.

Xperia Mini Pro - rendelés alatt

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, hamarosan eljön a napja, hogy okostelefonra váltunk itt a háztartásban, megidézve ezzel azon kor szellemét, amelyben élünk. A középmezőnyt céloztuk meg és egy nyár délelőtti fejtegetésemben már utaltam arra, mely készülékek lehetnek a befutók. Sokáig a HTC ChaCha volt az esélyes, de aztán az valahogy érdeklődést vesztett nálunk és az éjfekete Xperia Mini Pro lett a végleges döntés – valahogy jó érzéssel tölt el, hogy tovább erősítem a Sony Ericssonosok táborát és nem nyergelek át másik gyártóhoz. A döntésünk pedig olyannyira végleges, hogy kicsiny szabad tőkénket ebbe forgatva leadtuk a rendelést, így most már csak a futárt kell várni hátradőlve. Gyakorlatilag egyet fizet, kettőt kap akció van: igazán jó áron lehet most szolgáltatónknál ehhez a masinához jutni, így eljött a pillanat, hogy beruházzunk és lecseréljük több éves, kopófélben lévő készülékeinket valami vadiúj csodára.

Xperia Mini Pro

Természetesen a megfelelően alacsony árért két évre hűséget szerződtünk hozzájuk tarifailag-készülékileg, sőt, ha lehetne még két évig ilyen telenorszínű vízműkék pólóban is járatnának bennünket, mert manapság olyannyira hűségesnek kell lenni egy kis árengedményért, hogy arra szép magyar szavakat nem is lehet találni a kéziszótárban. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy mivel a mostani tarifacsomagunk is évekkel ezelőtt köttetett, nem szokásunk váltogatni. Akkor meg miért ne rendeltük volna meg a cuccot, pikkpakk?

Na azé' nem ment ez ilyen flottul, hogy a pikkpakk szót használjam rá, álljunkmegkicsit. Bízvást mondhatom, hogy jót akarok azzal, ha azt mondom, hogy a Telenor Netshopban vasárnap este senki ne rendeljen semmit, mert 10 percet kell várnia egy-egy lapozásra a rendelés során, amelynek negyedik lépésénél (az ötből) tulajdonképpen két dolog történhetik: vagy a végtelenbe nyúló várakozással szórakoztat bennünket a jól összerakott rendszer, vagy pedig egy hibaüzenetet dob, amelyen az informatív ismeretlen hiba történt üzenetet lehet olvasni 9-es Arial betűkkel. Ugyanakkor ugyanezen internetes áruházban hétfőn délelőtt rendelni teljesen úgy lehet, mint bármelyik másik webshopban: kiválasztás, katt, katt, katt, oké, visszaigazolás, kész.

A Telenor Okostarifa 180 csomagjával a telefonszámlánk kb. felére fog csökkenni, ami mindenképpen jó dolog, mivel így a készülékek ára egy fél év alatt visszajön. Nagyon sokat remélek a kicsi eszköztől (minden teszten dicsérték), illetve az Androidtól is, mint mobilos platformtól, bízom benne, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Nincs más hátra, mint előre: várjuk a futárt, mint a messiást szokás, aztán természetesen itt a blogon kőkemény tesztnek vetjük alá a kicsi jövevényt.

Romhíradó

Ritkaságszámba megy, amikor megnézzük a híradót, tegnap azonban valamilyen indíttatásból mégiscsak megtettük ezt. Hihetetlen élmény volt, meg kell mondanom. Több hírrel kapcsolatban is megkérdezték az utca emberét, akik elmondták, hogy mi történt velük, meg hogy ők hogyan látják a szóban forgó dolgokat. Valójában azonban nem is ez volt a lényeg. A tartalom mögé nézve érdemes volt megvizsgálni, hogy milyen környéken laknak ebben az országban az emberek. A legtöbb ilyen bejátszásban a megszólaltatott személyek mögött omladozó falú házak, széttört kerítések, törött ablakok, kátyúk ezrével megfoltozott utak, hatvanéves bútorok voltak láthatók, ami jól példázza, hogy ma ebben az országban milyen állapotok között él nagyon sok ember. Valahogy, egyébként, alig szólal meg az "utca embere" kategóriában olyan, aki jól szituált lenne, inkább csak rongyokban járó, bedőlt falú házakban lakó emberek azok, akik kifejtik a véleményüket, úgy a maguk módján.

Távol álljon tőlem, hogy bármilyen politikai érvelést elővezessek, de úgy gondolom, hogy ezek a felvételek igazán hűen tükrözik a jelen kor állapotát. A folyamatos, évek óta tartó megszorítások, rendezetlen pénzügyi helyzetek magukkal hozzák az egész ország pusztulását, ami ilyen formában is jól látható. Az emberek közül nagyon soknak nagyon kevés pénze van, nagyon kevésnek pedig nagyon sok, ami igazán igazságtalan, de ez minden történelmi korra jellemző. Persze mindenki ragaszkodik ahhoz, amije van, én is azt tenném, ha gazdag lennék. De nem vagyok. Ahogy a helyzet most kinéz, nem is leszek. Viszont egyre inkább úgy érzem, hogy nem áll módomban ötről a hatra jutni, inkább most csak úgy állunk az ötön, bár volt időszak, amikor ötről a négyre jutottunk vissza. De nem csak nekünk vannak problémáink: egy ismerősöm, illetve az összes kollégája, aki állami fenntartású intézményben dolgozik, így karácsony előtt nem kapott fizetést. Volt hülye indoklás, hogy miért nincs bér, de még tárgyalgatnak, gondolkodnak, ő meg hozzám jár kölcsön kérni. Szép lesz így a karácsony mindenkinek. Előre félek a jövő évtől...

Na, mindegy is. Hosszú eszmefuttatás lenne ez egy ilyen szeles napon, így ma csak ennyit mondok. Legközelebb Xperia Mini Pro témakör jön, szóval mobilosok előnyben.

Az első decemberi nap

Ismét eljött a december, karácsony hava. Mit ne mondjak, nem túl kellemes az időjárás odakint, ennek ellenére fotósoknak kedvében jár ez az idő, ugyanis olyan szép motívumokat alkot a fagyott dér a fákon, amit csak az évnek egy ritka szakában, ilyenkor lehet látni. Magam is fotóztam pár szépet idén a nulla fok alatt, be is illesztem ide immáron.

Az utolsó levelek egyike

Mintha csak tüskéi lennének

Hozzá kell tenni, hogy csak látszatra szép ez az időjárás: a gázóra egy stopperóra sebességével pörög. Ez pedig igazán nem vet jó fényt az egyébként is gyászos költségvetésünkre. Félre bánat, félre bú: hamarosan megérkezik a mikulás és hoz némi vigasztaló édességet. (Eddig minden évben hozott, lehet, hogy idén is fog egy keveset becsempészni a cipőmbe. Már ha megérdemlem, persze. Csak akkor.) A mikulás után pedig párat alszunk és elérkezik a várva-várt téli szünet, de úgy ám, hogy nem kell vizsgára készülni, beadandót írni, angol szavakat magolni: semmi mást nem kell csinálni, csak pihenni és élvezni, hogy karácsony van. Alig várom.

Ma ezen rövid gondolatokkal adnék életjelet, ma ugyanis még egy fogadóóra és egy szülői értekezlet vár rám. Következő alkalommal talán magvasabb témákról is szó lesz.

Macska melegedési technikák

Nem tudom, hogy a házi cirmos macskánk milyen továbbképzésen vesz részt, annyi azonban bizonyos, hogy rendkívül kitanult lett különböző szemtelenkedési technikákban. A legjobb eredményt a Hogyan dugjam be az orrom rögtön a kinyíló ajtón? nevű kurzusban érte el. Villámgyorsan képes a több méterre lévő macskamanzárdból a bejárati ajtó előtt teremni, még azelőtt, hogy egyáltalán a gondolat megfordulna a fejünkben, hogy ki kellene menni. Mindenesetre, a macska már ott van, amikor nyílik az ajtó és rögtön szökik befelé. Mindezt olyan profin teszi, hogy a csütörtöki napon egy teljes órát bent töltött bezárva, mert amikor elmentem itthonról nem vettem észre (!), hogy bejött az ajtón. Annál jobban megijedtem, amikor hazajöttem, kinyitottam az ajtót és valaki jött kifelé.

Ha sikeresen beér, akkor talál magának egy biztos pontot valami meleg helyen, majd leül. Esetleg neki is fekszik. Nincs az a macskaeledel, jutalomfalat vagy egyáltalán bármi, ami képes lenne kimozdítani a kiszemelt helyről a cirmost. Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint a macskát megfogni, felemelni (4 és fél kilós a jószág, a múltkor lemértem), leszidni, de csak aranyosan, mert úgy tud az emberre nézni, hogy nem lehet vele kiabálni, meg hát amúgy sem érti. Majd utána ki kell tenni a szűrét. Ez azonban nem mindig egyszerű, mivel ha a kisállatnak olyan kedve van, akkor szaladgál előlünk a lakásban, mindig más helyet találva, ha pedig másmilyen kedve van, akkor leül, de úgy, mint egy tapadókorong, alig lehet felszedni a padlóról. A legalattomosabb (és mostanában ez a bevált technika nála), amikor eldobja magát nyújtózkodó-pózba. Ilyenkor ugyanis nehezen lehet fogást találni rajta, így aztán ő élvezi, hogy össze-vissza vakargatja meg simogatja az ember, amíg fel nem tudja kaparni a padlóról, csakis azért, hogy kitegye a szűrét.

Amikor a szűr kitevődött, nem hagyja szó nélkül. Jön a büntetés! Bravúros mozdulattal ugrik fel a konyhaablakba és néz befelé. Bűntudatot keltve, miszerint mi bent vagyunk a melegen, ő pedig, szegény védtelen macska, ki lett pakolva a hűvös kövezetre. Mozgatja a fülét, kapargatja az ablakot és dagaszt rendületlenül. Néha beremeg, amikor a hideg szél belekap a bundájába. Ennek ellenére kőkeményen néz befelé. Viszont ha kimegyünk a konyhából, akkor rögtön eltűnik az ablakból ő is. Már kifigyeltem hová megy: a bejárati ajtó elé ül és vár. :)

Miről álmodik a macska?

Avarégetés szakszerűen

Ma jártamban-keltemben ezt a szakszerű avarégetést figyeltem meg. A gázpalack bizonyára nagyon fontos volt, mert egy gyufával nehezen gyulladt volna meg a nedves avar, ellenben a malacperzselővel keményen lehetett dolgozni. Később, amikor a tűz meggyulladt, a palack barátságosan pihent az árokszélen. 

Mink itten betarcsuk az előírássokat. Kérem, ne fotózzon ön.

Eredményhirdetés

Nagyon vártam már a november 22-ét, tehát a mai napot. Sokkoló élmény volt, amikor kora délután végre-valahára hozzájutottam a nyelvvizsga-eredményeimhez. Olyannyira, hogy legelőször, amikor megjelent a sok adat, hirtelen be is zártam az egész ablakot és látványosan elpirultam. Majd végiggondoltam az egész addigi életemet, mintha annak adott pillanatban lenne bármi jelentősége. Aztán morfondíroztam még, de csak győzött a kíváncsiság, beírtam újra az azonosítóimat és lenyomtam a zöld háttéren a szürke gombot még egyszer. Elém tárult a táblázat, amit először még nem is tudtam értelmezni, csak azt láttam kétszer, hogy megfelelt. Férfiasan bevallom, hogy felordítottam, amikor tudatosult bennem, hogy sikeres vizsgát tettem. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az osztályom éppen dolgozatot írt eközben, így hirtelen azt sem tudták, mi lelt engem a katedrán, mit visítok én ott, mint akit karikáznak. (Később megmagyaráztam.)

Tovább elemeztem az eredményeket. Én úgy becsültem, hogy a szóbeli gyatra lesz, az írásbeli meg kb. határon (ami 60%), ennek ellenére a szóbeli sikerült jobban, 78%, az írásbeli pedig csak szerény 73%, de ez engem ezen túlmenően már nem érdekel jobban, mint egy múltbeli számszerű adat. Engem a sikeres vizsga érdekel, meg az, hogy C típusú nyelvvizsgával és egyúttal mérnök-tanári diplomával is rendelkezem immáron, bár még egyik sincs a kezemben.

Mert innentől kezdve már egyszerű a hőn áhított diplomás fizetésemhez való hozzájutás is! Várok vagy két hetet, elutazunk a székes fővárosba, átvenni a nyelvvizsgát a Petőfi híd budai hídfőjéhez. Aztán átcsattogunk Budára, a tanulmányi osztályra, ahol leadom a nyelvvizsga-bizonyítványomat, majd utána, vélhetően egy másik alkalommal, újra elcsattogunk Budára, átvenni a diplomát. Aztán becsattogok a gazdasági irodába, leadom a diplomát, ott ezt iktatják, majd előbb-utóbb végre kategóriák közötti átsorolás következik be és az is lehet, hogy kicsit jobban fog menni a szekér, mert most – hogy képszerű hasonlattal éljek – tengelyig merült az út sarába és alig várom, hogy ki tudjuk onnan szabadítani. Nem azt remélem persze, hogy nyolc táltost tudunk elébe fogni, de ha ezt a kivénhedt gebét, ami most húzza, egy tisztességes pacira tudnánk cserélni, az már sokat jelentene a szekér előrehaladásában.

Ma egész este mulatunk!

iPad 2 tapasztalatok

Apple iPad 2

A hétvégén lehetőségem nyílt kissé közelebből is megvizsgálni az Apple iPad 2 nevű készülékét, ami alapvetően átformálta bennem a tabletekről alkotott képet. Jómagam nem rajongok az érintőképernyős eszközökért, ennek ellenére szerethető megoldást fedeztem fel ebben a kis kütyüben. A csak érintőkijelzős berendezések iránti halovány utálatomat fel lehet fogni régimódi dolognak, vagy annak is, hogy küzdök a divat által diktált, előbb-utóbb úgyis mindent elsöprő hullám ellen, de alapvetően inkább azért volt bennem eddig ez az érzés, mert nagyon bénán bánok (megszokás híján) az ilyen eszközökkel, nekem hiányzik a billentyűzet.

Hallottam már az iPad-ről, sőt, kb. egy éve volt szerencsém egy teljes öt percig kipróbálni az eszköz legelső szériáját, akkor azonban nem győzött meg. Annál inkább meggyőzött most hétvégén, amikor úgy használtam, ahogy én akarom és arra, amire én akarom. Alapfunkciókat teszteltem csak, mivel nem az enyém volt a készülék így jobban nem merültem bele a működés elemzésébe, mezei felhasználóként értékelem a látottakat.

A hardver
Hogy is lehetne értelmesen összefoglalni azt, amit az ember tapasztal, amikor kezébe veszi az eszközt? Talán a "mérnöki csoda" kifejezés jut az eszünkbe önkéntelenül. Legalább akkora élmény iPad-et használni, mint amikor életemben először mobiltelefont vásároltam és vezetékek nélkül telefonáltam. Akkor hihetetlennek tűnt az élmény és nem gondoltam, hogy valaha bármi is felér ezzel, de az iPad ilyen: az ember egyszerűen nem hiszi el, hogy mindez működhet egy ekkora tokban és ott van a kezében. Nehéz ezt elmagyarázni. Hogy lehet megoldani, hogy egy érintőképernyő, egy alaplap, a processzor, egy hangszóró, az akkumulátor (ami 10 óra működést biztosít), egy 64 GB-os tároló, a memória és minden egyéb belepaszírozódjon egy ekkora készülékházba? El sem tudom képzelni. Éppen ezért kerestem rá a neten. :)

Technológia kicsiben - iPad alaplap

Az érintőképernyő sajnos ugyanúgy gyűjti az ujjlenyomatokat, mint minden egyéb érintőképernyős berendezés. Ami azonban pozitívum, hogy sok érintőkijelzős telefonnal ellentétben a kis zsíros sávok egyáltalán nem látszanak akkor, amikor a fantasztikus képet nyújtó kijelzőn megjelenik a kép, szóval használat közben egyáltalán nem zavaró.

Apple Store
Amikor egy rövid ideig Linuxot használtam, abban is az tetszett nagyon, hogy a programokat egy hatalmas gyűjteményből kiválasztva egy kattintással lehetett telepíteni a rendszerre. Hasonlóan van ez az iPad 2 esetén is: az Apple Store elképesztő mennyiségű alkalmazást tartalmaz, amit tényleg csak két érintés telepíteni a gépre. A szükséges Apple ID és jelszó beírása után működik a dolog. Az ingyenes programok minden további kérdés nélkül, a fizetős programok némi hitelkártyaszám-beírás után azonnal települnek, WiFi használatával kellemes sebességgel töltődnek le és onnantól kezdve használhatók. Nincs Tovább gomb, nincs mappaválasztás, semmi sincs: az alkalmazás feltelepedik, az ikonja megjelenik és már indul is. (Lehet, hogy öregszem, de amennyire érdekelt régen, hogy melyik mappába hány és milyen fájlt másol fel egy alkalmazás, ma olyannyira nem hat meg: csak szeretem, ha olajozottan mennek a dolgok.)

PC-szinkronizáció
No, hát ez nem volt egy olyan fantasztikus élmény. Először is ugye a legegyszerűbb (ha nem az egyetlen) módja a PC-vel való szinkronizációnak az iTunes telepítése, majd azon keresztül az eszköz szinkronizálása. 2000 fényképet töltöttünk át a PC-ről az iPad-re, amik eleinte gyorsan, majd később, a 800. fotó környékén már csak csigalassúsággal töltődtek át az eszközre, ráadásul a PC merevlemeze rendkívül le lett terhelve. Az iTunes ugyanakkor kérdés nélkül mindenféle almappákkal pakolja tele azokat a mappákat a PC-n, amiket szinkronizálunk az iPad-del, szóval ez a megoldás nem jött be, de persze alapból nem is PC-vel való szinkronizációra van tervezve a cucc, inkább a Mac-ekkel való párbeszéd megy neki (bár azt Mac híján nem próbáltam ki).

Szoftverek, használat
Az iPad szoftverei minden gond nélkül futnak az eszközön (nyilván), legalábbis azok, amiket kipróbáltam. A zenelejátszó fut a háttérben, közben gond nélkül tudunk egyik játékról a másikra váltani. Nincs akadozó hang vagy kép, minden megy flottul. A kép bármelyik irányba elfordul, szuperül kezeli az eszköz a több ujjas tapicskolást. Fényképeket nézegetni első osztályú, remekül lehet tallózgatni és lapozgatni a képek között, sőt alapvetően azt mondhatom, hogy minden nagyon kézre áll abban az esetben, ha nem kell gépelni valamit. Sajnos a szoftveres billentyűzetnek az a tulajdonsága, hogy nem érezni melyik billentyűt nyomjuk le, továbbra sem tartozik a kedvenceim közé. Ennek ellenére meglepően jól lehet gépelni az eszközön, bár a szakdolgozatomat nyilván nem ezen készíteném – feltételezhetően nem is ilyen célból készült az iPad. Webcímek, e-mail címek, feljegyzések beírására azonban jól használható a virtuális billentyűzet is.

Nyomjuk a Fruit Ninját multiban az iPad-en, osztott képernyőn.
Talán hihetetlen, de kényelmes.

Konklúzió
Megyek holnap iPad 2-t venni? Nem hiszem. Mennék, ha nem kétszázezer forint lenne? Rögtön. :) Igazából olcsóbb ajánlat is van, 16 GB-os háttértárral "már" 140 ezerért is hozzá lehet jutni a cucchoz, de az még mindig nagyon drága. Hozzá kell tenni, hogy az Apple cuccok soha nem a költséghatékonyságukról voltak híresek: a kényelmes használatot, az egyedi dizájnt és a hardverrel maximálisan összehangolt szoftveres környezetet mindig meg kellett és ezután is meg kell fizetni. Jót játszottunk vele hétvégén, de azt hiszem, a mindennapokban a netbookot jobban tudom hasznosítani. Persze itthon azért elolvasnám a leveleimet ezzel a kis géppel is, miközben a kanapén fetrengek, de ezért kétszázezer forintot nem fogok fizetni.

A virágzó tea

Érdekes és egyben izgalmas, amikor az ember megszokott tevékenységeit valami újító erejű megoldással tudja helyettesíteni. A végeredmény ugyanaz, de a megoldásig megtett út teljesen eltérő. Ilyen például a mai délután, amikor (hűvös idő lévén) forró teát készítünk, de nem ám úgy, hogy belevágjuk a filtert meg a vizet a teafőzőbe aztán bekapcsoljuk, kivárjuk, amíg kipréseli magából a nedűt és iszunk, mint állat. Nem, mi ma, megadva a módját, kínai luxus módra, türelmesen készítjük el a teánkat. Ehhez, kedves olvasók, kínai teavirágot használtunk. Ez úgy készül, hogy a virágokat és tealeveleket tartalmazó keveréket egybekötik és így szárítják meg, a végeredmény egy kicsi csomag, ami a forró vízben szépen kinyílik.

Nézzük meg nyolcszoros gyorsításban az eseménysort!

Valami furcsa okból nekem a virág nem akart pályára állni, mindig lefelé nézett, így nem tudtam megcsodálni a középen lévő piros leveleket, amiktől igazán virág lenne a virág. Viszont a forrázás így is sikerült. A virágot  ügyesen kihalásztam, majd leszűrtem a nedűt, így el is tudtuk azt fogyasztani. Az íze érdekes, kedvesem szerint fűízű és van is abban valami, amit mond: a tea íze mellett harsányan jelenik meg a "növény-íz". Egyfajta herbateára emlékeztet, de ugyanakkor finom és kellemes, két és fél kanál cukorral. Anélkül nem mertem megkóstolni.

A teavirág fajtától és virágtól függően olyan 4-500 Ft-ba kerül, léteznek persze ennél jóval drágább és valamivel olcsóbb kiszerelések is, de alapvetően a bögrébenvirágzás mintegy 10 perces megtekintése ennyit kóstál. Ebből is fakad, hogy nem egy mindennapi tea, inkább különleges alkalmakra érdemes tartogatni. Például hideg, összebújós novemberi délutánokra. :)

Aszfalt projekt

Az autóbejárókkal soha nem volt szerencsénk.

Annak idején, amikor még a Rákóczi út feledhetetlen miliőjében teltek a napok, mindenféle bejárónk volt: salakos, saras és betonos is. Akkor többször is írtam erről, egy megemelő poszt a múltból, hogy emlékezzünk, ide kattintva olvasható. Aztán elköltöztünk, ugyebár, és mindaddig tökéletes volt a határmenti földutakat megszégyenítő bejárónk, amíg az első komolyabb eső meg nem áztatta a földet és nem kezdtem el dagonyázni gépjárművel együtt, lökhárítóig a sárban. Akkor már éreztem, hogy a megoldást valamiféle szilárd burkolat jelenti, de lehetőségem és szaktudásom mindösszesen annyira volt elég, hogy járdát építettem (amin a kocsival is gurulok kifelé), illetve téglával béleltem ki a télvíz idején kidagonyázott bejáró bokatörő mélyedéseit.

Hozzá kell tenni, hogy ezek a megoldások részemről soha nem szolgálták a teljes megelégedettséget. Egészen odáig kellett várnom, hogy a helyzetemet átérző, autóval rendelkező szomszédom legyen itt a kisvárosi társasházban, aki megérti, hogy ősszel-télen feldúrni az udvart autóval nem éppen a legjobb dolog. Addig házalt ez a jóember, amíg valahonnan nem szerzett egy pótkocsi felmart aszfaltot és le nem borították azt az udvarunkba. Úgy, ahogy az Isten megadta, egy kupacba.

Innentől kezdve nem volt más feladat, minthogy eldobáljuk a törmeléket, amire nincs is jobb alkalom, mint egy kimerítő iskolahetet követő péntek délután, amikor az eddig enyhe novemberi időjárás hirtelen megreccsent és hideg szél kezdte gyötörni a levelüket hullató fákat, valamint az aszfaltterítő emberek feje búbját. Hozzáláttunk autóbejárónk korszerűsítéséhez, immáron. Képes összefoglalónk következik.

Először csak két kocsinyomot, hátha nem lesz elég az anyag!

Ritka pillanat: infótanár lapáttal

Dolgozni, rabszolga! (Grizzli besegít)

Elképesztően jó minőségű sztráda lett az udvaron, egyszerűen nem találok szavakat. Jövő héten fényvisszaverő oszlopokat teszünk ki a két szélére és ráhúzzuk a felezővonalat is. :) (Nem.) Lényeg a lényeg: zökkenőmentesebb lett a ki- és beállás az udvarra, reményeim szerint ez még nagyon sokáig így is marad.

Roxette - Charm school

Egy rajongónak nincs is nagyobb öröm, mint amikor kedvenc együttese új albumot ad ki. Ez egy-két évente is eseményszámba megy, de ha egy zenekar több mint 10 évet vár két stúdióalbum között, jelentősen felcsigázza az érdeklődést. (Rosszabb esetben elfelejtik őket.) A Roxette történetében ez a tíz év nem feltétlenül azért telt (látszólag) tétlenül, mert megunták a zenélést. A 2001-es, általam nagyon kedvelt Room Service című album után nem sokkal Marie Fredrikssonnál, az énekesnőnél, agytumort diagnosztizáltak. Éppen ezért, érthető okokból, hosszú idő kellett, amíg felgyógyul – és mondjuk meg, szerencsénk van, hogy sikeresen vette az akadályokat és így tíz év után, 2011 elején egy új albummal (Charm School) jelentkezett a zenekar.

Én már nagyon vártam erre. A svéd csapat olyan sokáig nem adott hírt magáról, hogy azon zenekarok közé sorolhatók, akik még ugyan aktívak, de máris emlékzenekarokat alapítottak a tiszteletükre. :)

A kieső időben nem kellett azért zenehiányban szenvednünk: a csapat másik tagja, a dalszövegíróként díjat nyert Per Gessle adott ki angol nyelvű albumokat. Valószínűleg a svéd nyelvű alkotások sem rosszak, de valahogy közelebb áll hozzám az angol nyelv, már csak azért is, mert egy-egy kedvelt számot így magam is el tudok üvölteni a sztárokkal, miközben jelentősen feltekert, szomszédirtó hangerőn hallgatom a műalkotásokat.

Valamilyen érthetetlen okból én csak hónapokkal később értesültem arról, hogy a Roxette visszatért és újra elemükben vannak. Szert is tettem legújabb albumukra, amit már napok óta hallgatok és meg kell mondanom, hogy nagyon tetszik. Különösen a She's Got Nothing On (But the Radio) és a Dream On című szám jön be nagyon, ez a kettő valamiért jobban tetszik a többinél, pedig a többi szám is igazán kedvelhető. Valószínűleg csak dallamuk könnyebb megjegyezhetősége végett van így, mert jelen sorok írása közben az In My Own Way című dal forog és hát az sem utolsó. Megkapó, lírai alkotás. Ilyenekből többet is találni a lemezen.

Minden rajongónak csak ajánlani tudom! Az albumon lévő 12 szám közel 41 percig szól. Ha van kedvetek, hallgassátok meg a fentebb már említett She's Got Nothing On (But the Radio) című számot ízelítőként.

Szóbeli nyelvvizsga élményeim

Ha minden jól ment, akkor ma lecsengett az utolsó vizsgám. Szóbeli nyelvvizsgára mentem eme szikrázó őszi napon. Igazából minden olyan gyorsan történt... odaértünk 10 órára, mert Az Írás szerint 11.00-kor kezdődik a vizsga. Már éppen azon gondolkodtam, hogy vajon hány órát kell várni, mire beszólítanak, meg hogy vajon névsor szerint megyünk-e, mert akkor megint megszívom, amikor közölték velem ott az előszobában (ahol wall-to-wall carpet volt), hogy ez ám nem úgy megy, mint faluhelyen, hanem itt ám mindenkinek egyedi időpontja van, kéremalássan. Na, mondom, ez jobb, mint a fogorvos, mert oda ha kettőre kaptam időpontot, még este 8-kor is ott ültem vagy hat emberrel, akik szintén 2-re kaptak időpontot. :) Na, amíg ezen morfondíroztam, 11 óra lett és hát nevemen szólítva vonultam be a nagyterembe, ami meglehetősen nagy volt, így, három ember számára.

A vizsga három részből állt: először be kellett arról számolnom, mióta tanulok angolt, hány éve, milyen tanároktól, mi volt benne a legkellemesebb. Semmi bemutatkozás nem kellett részemről, belecsaptunk a közepébe emberesen. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, mert mindenre készültem a magyar iskolarendszertől kezdve a tömegközlekedésen át a brit mesevilágig, de valahogy erre nem, így aztán ott rögtön kellett előszednem a dolgokat. Még fel sem ocsúdtam, máris önálló témakifejtés volt a munka világáról. Erről tudtam beszélni, kifejtettem a képzett és képzetlen munkaerő, a külföldi és az itthoni munkavégzés, a munkanélküliség kérdéskörét mind a négy percben, mivelhogy ennyi idő állt a rendelkezésemre. Ezt követően szituáció: házat akarok venni (bárcsak úgy lenne) és egy ingatlanközvetítő irodában adom elő, milyenre is volna szükségem. Kicsire vagy nagyra, régire vagy újra, külön konyhával vagy amerikai stílusú konyhával. Párbeszédünk egy részlete:

– Régi házat szeretne, vagy újat?
– Új házat szeretnék.
– De ez többe fog kerülni így.
– Akkor sem szeretnék régi házat, mert... (itt megállt a tudományom, majd annyit tudtam kinyögni:) ... mert félek a kísértetektől.

Ezen mindkét vizsgáztató hozzáfogott röhögni, de vagy azért, mert ekkora baromságot nem szoktak nyelvvizsgán mondani, vagy kínjukban, vagy csak simán viccesnek találták a kijelentést. Aztán közölték, hogy a vizsga véget ért, mehetek Isten hírével a nagyvilágba, have a nice day, good bye. 


Nos, ez a negyed óra volt az én fantasztikus szóbeli nyelvvizsgám, izgatottan várom az eredményeket, november 22-én.

Halloween

Beköszöntött a halloween a Thozoo naplójára is, amint a fantasztikus fejlécen láthatjátok. Igaz, hogy a megújult Blogger felületen öt percig kerestem, hogy hol is lehet megváltoztatni a fejlécet, de végeredményben sikerrel jártam.

Elkapott ez a halloween-mánia: az általam játszott, régebben már említett játékokban is beköszöntött a halloween. A RamaCity időközben teljesen megújult, újraindult az 1-es szinttől. Köszönhetően a változásoknak most már itt is különböző event-ök jelennek meg, amik legtöbbször az aktuális ünnepekhez köthetők. Saját városom így néz ki, miközben éppen a sírköveket gyártom azért, hogy eljussak a boszorkányüst gyártásának lehetőségéig:

Halloween a RamaCity-n

A repülőtér is felvette a halloween-jelmezt: többek között tökből készült repülőgépeket és kísértetkastélyokat lehet a repülőgépek küldözgetésével és az általuk visszahozott tök-érmékkel  megszerezni. Imádom az ilyen kis hülyeségeket. :)

Hozzá kell tenni, hogy az ünnep nálunk össze van kapcsolva a halottak napjával, ami ma van és nem holnap lesz. Holnap Mindenszentek ünnepe van, amit a valaha élt igaz emberek tiszteletére tartanak. Így vagy úgy, de nálunk a két esemény a köztudatban eléggé keveredik egymással. A halloween, a világító töklámpások, boszorkányok és fekete, felborzolt szőrű macskák az évnek ezen szakában évről évre egyre nagyobb teret hódítanak maguknak. A Valentin-napot sem ünnepeltük egy ideig, meg az apák napját sem. A Valentin-nap viszont most már teljes értékű ünneppé nőtte ki magát, ahol a kereskedők eladhatják az egész éves rózsaszín plüssmaci-készletet. Az apák napja még csak most kezd lassan, évről-évre bekerülni a köztudatba, a halloween olyan félúton jár. Egyre több helyen látni igazi sárga halloween-tököt és lehet belőle vigyorgó rémtököket csinálni a kreatívoknak, mindenkinek a saját igénye szerint. Ennek ellenére nem sok udvaron virít belőle még. Szerintem pár év és megtelnek nálunk is az éjszakai utcák cukorkákat gyűjtő, rémisztő jelmezbe öltözött gyerekekkel, csakúgy, mint Amerikában. Így aztán halloween környékén nem lesz érdemes édességet vásárolni, mert – mint jelenleg a krizantémnak és a mécseseknek – annak is feltolják az árát háromszorosára. :)

Nagyon szép szokás nálunk a temetőkben a mécsesek gyújtása elhunyt szeretteinknek, azért, hogy tudják: emlékezünk rájuk. Talán morbid dolog, de nekem tetszik, ahogy a rengeteg mécses fénye megvilágítja a temetőket. Megállunk szeretteink sírja előtt pár percre, emlékezünk, régi történeteket elevenítünk fel velük kapcsolatban, aztán tovább megyünk. A láng még ott ég tovább, pár óráig, pár napig. Utána kihuny, de csak azért, hogy jövőre újra meggyújthassuk. Ha a mindennapos rohanásban nincs is időnk felidézni a régieket, legalább ilyenkor szakítsunk rájuk egy órát.

Írásbeli nyelvvizsga élményeim

Na, ma aztán belecsaptam a lecsóba és letettem egy másfél vizsgát. Merthogy ilyet is lehet manapság! Az úgy volt, hogy elutaztunk a nagyvárosba: én és hű kedvesem, kinek jelenléte megnyugtatott, valamint erőt adott a megpróbáltatásokhoz. Ahogy az őszi fák szegélyezte utakon robogtunk, gondolataim már két dolog körül forogtak: hogyislesz, mintislesz.

No, Szolnok városának panorámáját megpillantva hirtelenjében belém állt a konkrét frász, hogy akkor most hogyislesz, mintislesz. Annyira, hogy véletlenül elkanyarodtam a körforgalomban és a város másik végén mentünk be, nincs jelentősége. Mindez azért történt, mert azt hittem, hogy teherautó vagyok és követtem a számukra előírt terelőutat. Mikor megérkeztünk a helyszínre, még korán volt: csak a hulló őszi levelek zaja törte meg a még éppen ébredő város távoli morajlását. Azért átsétáltunk a gyaloghídon, hogy erről is elmondhassuk: jártunk már rajta (kellemes élmény volt a verőfényes napsütésben rakni a talpunkat oda és vissza), majd beültünk egy helyre, ahol én személy szerint feketeribizli-teát ittam, de nem ám amolyan filtereset, hanem rendes nagy darabos teát, amit egy teatojásban kellett leforrázni. Nagyon finom lett, meg is beszéltük, hogy beszerzünk egy ilyen eszközt és hozzá a megfelelő mennyiségű és minőségű teát, hogy rituálévá tegyük a teázás meghitt pillanatait.

Teatojás - pontosan ilyen eszközzel dolgoztam

Ámbátor visszakanyarodnék a vizsgának témaköréhez, mert bebocsátást nyertem fél órával a vizsga megkezdése előtt több, lepusztult arcú sorstársammal együtt. A nyelviskola színeiben megjelent egy szőkített nő, aki a névsorolvasás előtt gáláns mozdulattal előhúzott egy akkora faliórát a retiküljéből, hogy csak lestem. Ezt átlátszó ragasztóval az aktív tábla legaljára erősítette, így annyira láttuk a pontos időt, mintha a táskájában maradt volna az irdatlan vekker. Nincs is idő már ezt tovább elemezni, mert hirtelen kiosztották a feladatlapot és elkezdődött a magnós rész (a szóbeli vizsga egyik fele – ezért tudtam másfél vizsgát letenni). Hallott szöveg alapján kellett válaszolni a lapon feltett angol kérdésekre, angolul, illetőlegesen el kellett dönteni, hogy a felvázolt állítások vajon igazak-e, avagy hamisak. Ez a vizsgarész fél óra alatt lezajlott, utána szünet, amikor is elfogyasztottam a kedvesem által vásárolt páratlan, friss pékáruból álló ebédemet a déli fényben ragyogó aszfalton. Utána húztam vissza a helyemre, el ne foglalják azt, ott a hátsó sorokban, a radiátor mellett.

A vizsga írásbeli része következett, ami 45+160 percnyi elfoglaltságot jelentett. A 45 perces részben szótár nélkül a finnek szaunázási szokásairól, a női box elterjedéséről és a briteknél szokásos lakás-kiadási projektekről olvashattunk angolul, a hiányos mondatrészeket be kellett írogatni, illetve A, B és C válaszok közül is válogathattunk kedvünkre. Olyan sormintát rajzoltam A-ból B-ből és C-ből, hogy ez egyszerűen nem lehet rossz. Én maximális pontot adnék magamnak. Ezeket átmásoltam a kék színű papirosra, majd a 45 perc leteltével lecsapott a szőkített nő, mint a sas, kimarva a kezemből az írást.

Következett az írásbeli vizsga 160 perces, maratoni szakasza. Beadási határidő a táblára celluxozott papíron figyel, tollal írva, így azt sem lehet látni. Mindegy is, egyébként, mert a pontos időt meg végképp nem lehet látni. Tetszőleges sorrendben megoldható feladatokból mazsolázhattunk. A hozzám legközelebb álló feladattal kezdtem, s így haladtam a hőn áhított cél felé. Elsőként angolról magyarra fordítottam egy, a szibériai tigriseket fenyegető erdőtűzről szóló írást és ez nekem olyan ismerős volt, mintha már fordítottam volna valaha. Ahhoz képest, hogy a felkészülés során voltak olyan szövegek, amiknek minden második szavát szótárazni kellett, ebben alig volt olyan szó, amit meg kellett keresni – sokat csak az adott szó szinonimája végett kerestem meg, hogy színesítsem és magyarosabbá tegyem a fordítást. 2. feladat: angol szöveg egy orosz síparadicsomról, kompletten hiányzó mondatokkal: szerintem ez a vizsga legkönnyebb része, egyértelmű, hogy az alul felsorolt mondatok közül melyik hova kerül. Felkészülésem során ebből is volt olyan, ami rendesen megizzasztott, de legtöbbször ezt teljes pontszámmal teljesítettem. Remélem, hogy a vizsgán is így lesz. 3. feladat a legnehezebb: angol nyelvű szöveg a Go nevű japán játékról, majd utána 10 kérdés angolul, amire a szövegben kell megkeresni a választ és angolul válaszolni, de saját szavainkkal. Másolni tilos. Na, hát itt már voltak problémák, egyáltalán nem vagyok biztos a sikeremben, ez a feladattípus nekem mindig is a nehezek közé tartozott. Utolsó feladat: baráti levél írása. Csak úgy kanyarítottam a sorokat! Arról kellett írnom, hogy miért szeretem az iskolámat, mi a jó benne és miért ajánlanám ezt a jövő félévben érkező cserediáknak. Testhez álló feladat, leírtam a munkahelyemről mindent. :) Remélem, hogy nem követtem el túlzottan sok nyelvtani hibát benne. A levélírás szabályait is elsajátítottam még éppen időben, így aztán itt is reménykedhetem a sikerben. Átmásolás a sárga, zöld és kék papirosokra, aztán végeztünk.

Mikor beadtam a dolgozatot, már ki voltam égve. A rőt fák mellett elsuhanó, gépkocsiban töltött hazautat teljesen átaludtam, pedig én vezettem. :) Állítólag csak testben voltam ott, lélekben nem, de ugyan ki ne lenne teljesen leamortizálva egy ilyen maratoni elmepróba után? Hát persze, hogy mindenki ugyanezt érezné. :)

A mai estét pihenéssel töltöm. Rám fér. Csütörtökön újra játszom, csak akkor orálisan fognak egzaminálni engem. A beszámoló akkor sem marad el.

Legyetek jók!

Kellő életjel

Nehogy már mindig szombaton osszam az észt, mikor pénteken is lehet. Egy kicsit előbb lett vége a mai napnak, így aztán most mindenképpen el kell mondanom azoknak, akik kocka módon ki sem mozdultak a lakásból, hogy bizony ősz lett, esővel, hűvössel, hulló levelekkel. Háztartási macskánk eleddig még nem nagyon vett részt esős napokon, így nem is tudja hova tenni a lehulló vízcseppeket. Sajnos, a mancsával sem vigyáz és amit lehet, összesároz, így most már ott is meglátszanak az egyébként igen formatervezett tappancsnyomok, ahol eddig azt sem tudtuk, hogy a macska egyáltalán járni szokott. :) De sebaj, ilyen a macskatartók élete. Kíváncsian várom, hogy az első havazásra hogy fog rácsodálkozni a kisállat és hány hópelyhet akar majd elkapni, mire rájön, hogy az bizony elolvad a mancsán.

Telnek a hetek és vészesen közeledik a nyelvvizsga időpontja – mindösszesen egy hét maradt hátra. Egyre inkább úgy érzem, hogy semmit sem tudok. Nem tudom mennyire normális, hogy napközben a kimondott vagy hallott mondatokat próbálom angolra fordítani és bizony vannak olyan esetek, amikor ez nem sikerül. Ez rendkívül elszomorít, de bízom a sikerben: úgy érzem, hogy 60%-ra csak tudom teljesíteni a követelményeket, az meg már nekem éppen elég ahhoz, hogy nyelvvizsga-bizonyítványt kapjak. Ekkor végre végérvényesen magam mögött tudhatnám felsőoktatási képződésemet, még a fizetésem is emelkedne és végre az oktatásnak szentelhetném a teljes szabadidőmet.

Időközben meg a Sony Ericsson bejelentette, hogy nem kíván több klasszikus mobilt gyártani, jövő évtől csak és kizárólag az Androidra mennek rá, így a régi, jól bevált menürendszer és a megszokott kis megbízható Sony Ericsson telefonok eltűnnek. A Walkman, a Cyber-Shot meg az összes többi, egy funkció köré csoportosított mobilok sem lesznek már elérhetők, helyettük az Android és az Xperia hódít teret. Én még mindig nem veszek részt ebben az őrületben, pedig megjelent az operációs rendszer 4.0-s verziója, szóval már most éppen ideje lenne váltani, de egyrészt a valamire való androidos telefonok relatíve magas ára, másrészt pedig a szolgáltatóval kötött készülékhűség gátol meg abban, hogy magam is az Androidosok táborát gyarapítsam.

Nos, eme kellő életjel megadása után koccolok vissza angolul tanulni, azt hiszem, hogy kihasználom az előttünk álló hétvégét és tanulok megállás nélkül, amíg magyarul is elfelejtek. :-) Kezdetnek lefordítom ezt a bejegyzést angolra (bár az erősen felsőfok, nem közép) – aztán a többit majd meglátjuk. Kellemes hétvégét minden olvasónak, holnap reggel aludjatok sokáig! (Úgyis esni fog.)

Vitamin, energiaital, kávé

Az X-vitamin annyira intelligenssé teszi a macskákat, hogy megtanulnak beszélni – legalábbis ez állt azon az okkersárga macskatápos zacskón, amit kifejezetten felnőtt korú, reptéri macskáknak ajánl a gyártó. Meg is próbáltam belőle pár szemet szerezni a mi macskánknak, hátha elmondja, mit gondol. Ezzel másfél óráig próbálkoztam és mindent bevetettem, de nem sikerült hazaérni vele, a délutáni megérdemelt szieszta és vele együtt ez az álom is ezzel ért véget. Így aztán nem derült ki, hogy ha a macskánk beszélni tudna, mit is mondana rólunk.

Nagyon valószínűnek tartom egyébként, hogy jól érzi magát. Éppen most gondolkodom valami büntető szankció bevezetésén, ugyanis a kis prémes veszi magának a bátorságot és üldögél, mosakodik és alszik is a kocsin. Nem egy kisállat veszett nálunk megboldogult gyerekkoromban a feledés homályába, csak azért, mert szemet emeltek a család büszkeségének számító fehér Dacia-ra, szóval Grizzli is gondolkodhat azon, hogy hogy is lesz jobb. Persze ennyire drasztikus nem akarok lenni, elegendő lesz néha egy kis légycsapóval vagy porolóval a helyes döntés felé terelni. (Mindkettőtől tart.) Kár, hogy nincs egy kis X-vitaminom, akkor mindezt elmondhatnám neki és meg is értené.

Az igazság az, hogy az ördög elviszi a hétköznapjaimat és alig marad időm és energiám blogot írni. Ezért van most az, hogy szombatonként osztom meg kedvenc történeteimet a nagyérdeművel. Péntek délután letészem a lantot, nyugodjék, aztán bezuhanok az ágyba, semmihez sincs erőm. Talán őszi fáradtság van, fogalmam sincs, mindenesetre próbálom energiaitalokkal és kávéval kordában tartani magam. Itt említenék meg két remek terméket, ami bejött, a fentebb említett kategóriákból.

Neked is bejön I.: Hell Red Grape Energy Drink

Namost az úgy volt, hogy kisvárosunk bevásárló centerében eleinte el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet egy energiaital, ami feketeszőlő-ízű, de azt hiszem igencsak hozzátették magukat Hellék, amikor kikavarták a löttyöt. Ez ugyanis olyannyira finomra sikeredett, hogy literszámra lehetne inni. A szokásos tutti-frutti íz megmaradt, ehhez dobtak hozzá egy kis otellót a srácok, a végeredmény pedig szerintem fantasztikusra sikeredett. Nem sűrűn fogyasztok energiaitalt, nem veszem észre, hogy olyan nagyon hatna rám, bár ezen bejegyzés is energiaital hatása alatt íródik, szóval ha tetszik, akkor valamit biztosan dob a közérzetemen. :)

Neked is bejön II.: Nescafé 3in1 Green Blend

Zöld teáról már hallottam, zöld kávéról még csak annyit, hogy a kávébab, mielőtt megérik, ebben az állapotban van. A Nescafénál úgy gondolták, hogy megér egy próbát és előálltak a legújabb remekművel: zöld- és hagyományos kávé keveréke kávékrémezővel és egy kis cukorral. Nos, erről is állíthatom, hogy igazán fantasztikus ízvilág kavarodik a kis csomagokban. Leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a kávét igazán keserű étcsokoládéval keverve fogyasztjuk. Hihetetlenül érdekes, hogy sikerült a nyers kávéízt felerősíteni, akárhogy is csinálja a Nestlé, nagyon elkapta, nekem legalábbis bejött ez a kávé, sőt, állíthatom, hogy a kapható kávéjaik közül ez a legjobb. Sajnos egyelőre elég kevés helyen kapható, legtöbbször 6 vagy 7 kávét tartalmazó kis dobozokkal találkoztam, csomagos kiszereléssel még nem. (Van zöld csomagos Nescafé, de az a Nescafé 3in1 Strong a bátraknak, nem ugyanaz a kettő.)

Nos, azt hiszem, hogy ma kellőképpen szép ívű utat tettünk meg az X-vitamintól a kávéig. Élvezzétek a hétvégét, vásároljatok, fogyasszatok, de ne féktelenül, mert úgy jártok, mint én tegnap a bankautomatánál...

Már X-vitaminra se telik...

Mire jó a vadgesztenyegyűjtés?

Ahogy elkezdett hullani a vadgesztenye (egyébként szerintem némely helyen életveszélyesen sok potyog a járdára – ha valaki éppen alatta jár és a fejére esik nem fogja dicsérni), egyre több embert látni, ahogy keresztül-kasul róják a várost és gyűjtik a gesztenyét. Felmerül az emberben a kérdés, hogy ezek az emberek milyen megfontolásból gyűjtik a gesztenyét egész nap, mit kapnak érte és mire jó egyáltalán a vadgesztenye?

Az utolsó kérdésre a legkönnyebb megadni a választ: azt írja a Wikipedia, hogy a vadgesztenye az aranyér, a vénás- és hajszálér-keringési elégtelenség kezelésére ajánlott növény, az erre való kencék és kulimászok jelentős mennyiségben tartalmaznak belőle. A vadgesztenye-átvétel valóságos lehúzás: olyan 20-30 Ft-ot lehet keresni egy kiló gesztenyével. Tekintve, hogy egy átlagos vadgesztenye súlya olyan 15 gramm körül mozog, kb. 66-70 db gesztenyét kell gyűjteni egy kilóért. Ez azért jelentős hajlongást jelent, ráadásul a gesztenye alattomosan érik: nem egyszerre hull le a földre, hanem, mint a dió, időszakonként, tehát kb. 2-3 hetes elfoglaltságot jelent az ezzel foglalkozóknak.

Mennyit lehet ezzel keresni? Ha valaki magát nem megszakítva a környező utcákból mondjuk 20 kilót összehúz egy nap, akkor egészen pontosan (25 Ft-os középárral számolva) 500 Ft kerül a bukszába, tehát két hét alatt vaskos 7000 Ft-tal lehetünk gazdagabbak.

Azt hiszem, én megmaradok az évekkel ezelőtt említett módszernél: évente 1 darab gesztenyét gyűjtök össze, ezzel is mérve kisvárosunkban és egyben a közoktatásban eltöltött éveimet. Hihetetlen, de már 8 darab van belőle... Telik az idő!

Egy év - egy gesztenye

Macskamanzárd házilag

Hamarosan itt a tél, így gondoskodnunk kell az időközben teljesen tulajdonunkká vált Grizzli macska téliesítéséről. (Időközben az is kiderült, hogy pár házzal odébb született a jószág és egy tavaszvégi esten szilárd elhatározással döntötte el, hogy elköltözik, így kötött ki nálunk.) Egyrészt ő maga is gondoskodik önnönmaga téliesítéséről, mégpedig úgy, hogy macskához méltóan téli kabátot kezd növeszteni. Érzi, hogy október van és az időjárás jobb, mint az ilyenkor megszokott, ennek ellenére a kis hormonjainak hatására egyre vastagabb bundával kezd rendelkezni. Ez azért előnyös, mert a macska nem fog fázni, ugyanakkor egyre puhább díszállat válik belőle.

Heteken belül megérkeznek a talajmenti fagyok és ki tudja, talán nemsokára lehull az első hó is, így mi is beleadtunk apait anyait abba, hogy a macskánknak téli vackot alakítsunk ki, házi módszerekkel. Hosszasan gondolkodtunk, hogy vajon hol helyezzük el a mancsost, aztán választásunk egy, az ötvenes évek környékéről származó, egyébként nem sok mindenre használt kis komódra esett.

A lakás - bejárati ajtóval, több szinttel. A macskának a földszintet ajánljuk fel.

Mivel a macska téliesítési projektjében oroszlánrészt vállalt az én kedvesem, ezért ő szerzett be valahonnan egy legalább harminc éves paplant, amiből klasszikus módszerekkel leválasztott egy 30×40-es, egyébként a komód alapterületével megegyező darabot.

Leválasztás a jó vastag anyagból

Ezt követően a kapott anyag két oldalát végig kellett varrni nemes gojzervarrással, ami a macskának szánt szőnyeg stabilitását növeli, valamint ezzel megelőzhető kicsi, de annál élesebb karmai által való szétkapargatása is.

Nemes varrás, trükkös hurkok

Mivel manapság nem épül már ház valamire való hőszigetelés nélkül, így egy három centiméter vastag hungarocell-lapból vágtunk egy 30×40 cm-es darabot.

Rosszul vagyok a nyiszorgásától...! :)

Ezt követően nem maradt más hátra, mint a hungarocellre ráhelyezni az időközben elkészült kis paplandarabot, majd az egészet egy régi párnahuzatba csavarni és elhelyezni ezt a macskamanzárdban. Csalogatónak a cica kedvenc játékait is elhelyeztük a házikóban, hátha belátogat oda.

A kész, hőszigetelt téli bebúvó

Most már csak egy egyszerűnek tűnő, de annál rafináltabb lépés van hátra: rá kell vennünk a macskát, hogy behaladjon az odúba és meg kell neki mutatni, hogy a hely az övé. Aki próbált már meg macskát vezérelni, az tudhatja, hogy ez nem egy egyszerű feladat, mivel a macskák alapvetően nem azt csinálják, amit mondunk nekik, hanem azt, amit ők szeretnének. Ennek ellenére nálunk simán ment a "honfoglalás", bár a próbát követően egyszer sem láttuk bent a cirmost a profin kialakított macskaodúban. ;-) Még jobban érzi magát kisajátított foteljében.

Hrrr... jó lesz, köszi. :)

Gizel nénéd és a nyári szünet

Hajj, ha ín azt elővezetëm Nékëd, hogy mír nem tuttam eddig előadni magamot, hát mënten elhajítod magadot. Gyere no, úgy la, üjjél lëfele ide a fotëlbe. Kicsit mërrágta a Fángli, hozzája is vágtam a küpü rúggyát, de jóvana’, arra jó lëszëssz, hogy rája űjjél, amíg sorolom hogy vótt, mint vótt.

Kezdëm ottan, hogy az onokám mán évek óta nyarvog, hogy ű bizony elgyönne mán hozzám, a Gizëlhë, a nyárára. Én mindég hárítottam, hogy fáj a dërëkam, mëg hogy szaggat a lábom, aztán mëg nem győztem gyónni járni, mán annyit hazudgáttam össze. Plébánosnak annyi lëcsot főztem mán, hogy a pötyője mind összenyákogta a papéromat a gáz fëlëtt, ábécébe mëgint vëhetëk. Na, elég az hozzája, hogy éppen itten vótt a kákabélű mënyem, a fijam, mëg az onokám. Vasárnap dé’be ëttünk, ëddëgéttünk, amikor oszt rája kérdëz mëgint a gyerëk, hogy Gizël mama, oszt’ akkor itt lëhetëk ëgy hétre a nyárára? Rögtön rámgyött a hidegrázás, pegyig a piros paprikátú úgy szakatt rúllam a víz, alig bírtam mëg magamon a lajbit. Fijam mëg mënyem ëgybű ëgymásra nézëtt, de láttam a szëmökbe’, hogy mán el is képzelték, hogy pajzánkodnak majd a tisztaszobába, amég az onokám nem lëssz otthon. Mëgint csak előhozakottam valami kórságommal, hogy bizony a vérnyomássom rëttenet lënt van, lëhet, hogy nem kéne itten nekünk ëggyütt nyaralgatni.

Erre oszt ollyan történt, amit még én életëmbe së láttam. A gyerëk eldobta magát a kövezetën, oszt’ hánkollódott, mëg azt hajtotta, hogy ín itt akarok nyaralni mamáná’. Abba a pillanatba fé’renyeltem a cérnát mëg a répát, mëkköhögősöttem, alig tutták visszahozni a színëmet. De így oszt’ kikényszërítették belüllem, hogy válaljam el a gyerëkët ëgy hétre. Azé nem akartam, hogy itten lëgyën, igyebkint, mer’ ollyan rossz az a külyök, féttem, akármi történhetik. De oszt csak mondom, jóvan, anyádszencségit, hazamënnyé, hozzá tiszta ancúgot magadnak, mer’ én nem mosok rád a tárcsással, az szentigaz.

Na, fërtályóra múva fordúttak a fijamék, ollyan gyorsak vóttak még csak fël së tuttam mosogatnyi. Begyött a gyerëk, erett befele a tisztaszobába a pakkjával, namondom mëgájjá, kisfijam, nemúgya! Mëgyël hátra a mëgibe, ottan lëszël elszállásolva. Nem is problémázott rajta a gyerëk, mënt a hátsó szobába.

Nem is vótt sëmmi baj keddig. Akkor ëccër dilutá’ hallom a kert gërádjárúl, hogy këgyetlen nagy zörgés-csattogás van. Ollyan vótt, mintha a régi rocskát rágdosná a pokol láncos kutyája, szóval el tudod képzelnyi, micsoda fërtelëm-hang vótt az. Mënëk hátra, hát akkor látom, hogy az onokám kotoz a fészërbe. Mënëk befele, mondom rája pirítok ëggyet, hát úramfija, micsinát? Fëlmászott a fűríszgíp tetejibe a bestye, oszt’ ott maratt, mer’ beszorútt a lába. Ott nyivákolt, mint a miskárolt macska, hogy mama szëggyélë. De jó vagy të is, apád csinátt vóna inkább kisszékët, hát hun vagyok én akkora, hogy fëlérjek oda, mondom neki, de mán páratlan logikával hoztam is a nagylétrát. Mondom néki, idefigyejjé, fejedet behúzzad oda a kucikba, mer’ ha ez mëgcsap, legalább ollyan bolond lëszël, mint Volosinovszki Pityu, mikor lëfordútt a díszpapagája az űlésrűl. Hát, mëgmarhútt utána, de jóvanaz, këllëtt annyira magára szoktatnyi a jószágot. Na, ahogy ott sorollom neki, ëccër csak pűf-páf, oszt’ mán a fődön is vótt a gyerëk, fejjel a plétekenőbe. Én mëg ott álok a nagylétrával, oszt’ legalább annyira mëgíjjettem, mint amikor vaddisznót láttam mezgerélés közbe’ ötvenháromba. Mëgátt bennem az ütő, na mondom ez vagy mëgnyekkent, víge van, vagy elmënt az esze. Kérdezem tűle, onokám, jóistenmëgággyon (de mán akkor a cukrom lëszalatt), mëgvagy-ë? Aszongya csoki, vanílija. Ë, mondom, férebeszél, kérdëzëm tűlle mëgint élsz-ë, halsz-ë? Aszongya sumahhër. Na, mondom, ennek fele së tréfa, csak fëlhíttam a fijamékat, hogy gyűjjenek valami doktorral, míg mielőtt összesusinkásodik a gyerëk tudománya a fejibe. Mán akkor hallottam a telefonba, hogy visít a mënyem, hogy vizesruházzam a gyerëkët, én visszaüvöltöttem a kagylóba, mer’ fëlmënt bennem a szint, hogy nem lázas, në aggóggyá, mëgmarad! Pegyig sejtelmem së vótt rúlla, hogy mëgmarad vagy nem, a gyerëk.

Elég a’hhozzá, hogy éppen csak eldúdoltam a gyerëknek a Szent Pál otthagyta az oláhokat nótának a kezdettyit, mán ott vótak a fijamék. A mënyem úgy rontott bëfele, mintha ingyën attam vóna valamit. Csókolgatta a gyerëkët, az mëg még assë’ tutta milyen rendëzvényen van. Utána gyött a doktor, aki mëgálapította, hogy fëlëslegës vót az aggodalom, kicsit mëgzúzódott a gyerëk balkarja, de igyebkint sëmmi baja sincsen, a tudomány, ami összekeverëdëtt a bumbi fejibe, majd helyre gyön, igyebiránt ötezër lëssz. Hát a nyugdíjambúl këllëtt kifizetni, fijamék aszonták többet ide soha nemhogy az onokám nem gyön, de űk së tëszik be a lábokat, a fűríszgípet mëg nemhogy elattam vóna mán, lassan több rajta a rozsda, mint maga a gíp. Ezzel oszt’ rámcsapták az ajtót, oszt’ viszo’hhallás.

Éccaka magamba méllyettem a gyërtyafényné. Néha mëggyútom a szagossat, a százasba vëttem, nagyon jó illattya van. Arra döntöttem, hogy éngëmet nem zavar az a gíp ottan hátul, mégiscsak a Dezső lelke nyugodik abba, el nem adom én azt onnat. Az mëg, hogy a nagy szőrös kanonokám nem tud vigyázni magára, csak nem lëhet az én problémám. Ennek ellenire ríttam úgyannyira, hogy rëggelre bëdagatt a szëmem, a fülembe mëg ollyan durrogást hallottam, mint mikor az öreg Tóth addig pompátta a Pannónia hátsó kerekit, hogy a ménkű nagy nyomás lëszakajtotta a munkásnadrágja alsó lábszárátt, oszt’ a nagykapu fogta mëg az ancúgot. Annak oszt’ vótt hangja!

Na, hát ez vótt velem, csëppeket írt fël a doktor, ággya mëg a fëlëttünkvaló érte, el is mútt pár nap alatt. Nem a doktor, a durrogás. De lelkibeteg vagyok azótta is, hiába híjjom a fijamékat, nem vëszik fël a telefont, mintha űknékijek bármi baja lëtt vóna. Asziszem mëgöregëttem, fëlvigyázónak së vagyok jó. El is búvok pár hónapig, majd utánna gyere, mikorron kihevertem eztet.

Csókol bennetëket,
Gizël

Kivilágos kivirradtig

Tegnap este kilátogattunk a városunkban zajló Kivilágos kivirradtig nevű népfesztiválra. A délelőtti programot nem nagyon preferáltuk: káposztás ételek főzése zajlott és pálinkakóstoló – egyikben sem vagyunk nagyon erősek. Délután azonban kíváncsiak voltunk a Szabad lovagok rendjének bemutatójára, éppúgy, mint a Városháza falának esti fényfestésére és a tűzzsonglőrök bemutatójára.

Az előzetes elképzeléseimmel ellentétben a programok tetszési indexe teljesen máshogyan alakult.

A Szabad Lovagok Rendje például tök jól használta ki a rendelkezésére álló rövid időt. Érdekes, izgalmas programot nyújtottak, ami azzal kezdődött, hogy szakállas puskával lőttek kettőt, aminek akkora hangja volt, hogy rögtön csendben lett mindenki. :) Kezdeményezni kellene a tanórai alkalmazását, bár annyi süket gyereket, amennyi ebben az esetben elhagyná az iskolát, még a világ nem látott. Kisvártatva bemutatót láttunk a különböző középkori kézi- és lőfegyverekről, lezajlott egy verseny is, majd ölre mentek a fiatalok (az egészen aprótalpúak is úgy csépelték egymást, hogy nem mernék nekik beszólni, mikor kard van náluk), véresnek tűnő harcok folytak, majd a legvégén ágyúkat sütögettek, ami nem szólt nagyot, csak befogott füllel és tátott szájjal is olyan volt, mintha a föld megugrott volna alattunk.

Középkori hangulat

Böstörködnek!

Ezt követően bejártuk a különböző népművészeti tárgyakat és házi finomságokat áruló árusokat, akiknek az ilyen rendezvényen történő árképzését törvényben szabályoznám. Aztán begyűltünk a térre, ahol fellépett a Fran Palermo zenekar, akik azzal kezdték, hogy hát akkor elkezdjük, szórakozzanak jól, majd a főfigura hozzáfogott almát enni, ide-oda gurította a színpadon pár harapás után a friss gyümölcsöt, de bizony nóták közben újra csak falatozott belőle. Ettől eltekintve azt kell mondanom, hogy jól húzták a fiatalok, bár csak rövid ideig muzsikáltak.

Na, átvonultunk a néppel a Városháza elé, az egyik főattrakció, a fényfestés megtekintéséhez. A kezdés csak fél órát csúszott, közben gyakorlatilag egy 4/4-es ütem ismétlődött újra és újra, ami már 10 perc után is sokkoló volt, nemhogy fél óra után. A mellettem állók tudni vélték, hogy ez végtelenített magnószalaggal van megoldva. :) A fényfestés gyakorlatilag nem állt másból, mint projektorokkal a falra vetített vizuális installációkból, a két oldalsó falra pedig írásvetítőkkel (!) vetítették a színes homokból készült mintákat, fölöttük vizet lögyböltek, így némi mozgás is vegyült a képbe. Az egész bemutatóval alapvetően nem lett volna semmi baj, ha nem lett volna annyira elvont, mint amennyire az volt. Kezdem a zenével: el nem tudom képzelni, hogy hol lehet ilyen darabokat találni, illetve mi az a gyűjtőszó, ami alá foglalhatók ezek a gyakorlatilag zavarjelekből és zenedarabokból összetákolt, ritmust nélkülöző művek, amik keretbe foglalták az egész produkciót, de az biztos, hogy egy idő után úgy éreztem, mintha a hang és kép nem lenne szinkronban, sőt, a hanggal valami probléma lenne, folyamatosan ismétel, beakad stb. Biztosan nem volt gond, ugyanis a műsorszámot bonyolító fiatal korosztály rendkívüli módon rázta magát ezekre az ütemekre, így gondoltam minden rendben van. Néha megjelent egy egérkurzor, egy hiba-ablak a városházán, de ezek nüansznyi apróságok. A végére meg kiírták, a magyar életérzés jegyében, hogy thanks for watching! (Kösz a megtekintést.)

Na, ekkor aztán a tűzzsonglőrök következtek. Ők már egy fokkal élvezhetőbb produkciót nyújtottak, még úgy is, hogy eléggé a boxutcából néztük a művészetet, ahol – miközben éppen elkábították a népeket a tüzes menyecskék – mi azt láthattuk, hogy ömlik a füst az elfújt tűzszerszámokból, másrészt meg öltözködnek, felkészülnek a következő produkcióra. Szerintem nagyon kevés hely volt a művészek számára is csakúgy, mint az érdeklődő közönség számára.

Körbe-karikába'

Ezt követően már nem maradtunk a fesztiválon, mivel meglehetősen hűvös lett és nem igazán készültünk meleg öltözékkel. Nem egyedül tettük ezt: a fényfestés kissé sokkolta a népet, hallottuk a tömegből kiszűrődő véleményeket, tehát nem voltunk egyedül. :) A többi produkció azonban meglepően jól sikerült, jól éreztük magunkat,