Időjárásjelentés

Úgy-ahogy túléltük az órák átállításával járó nyugalmatlan-álmatlan éjszakákat, lassan kezdünk visszaállni a pályára. A fákra se kellett sokat várni, elkezdtek virágozni, sok helyütt már hull is róluk a virág. Végérvényesen itt van a tavasz a maga napsütésével és illatával.


A macskák nem bírnak magukkal, éjszaka vernyákolásuk hallik. A madarak hullanak be a fürdőszoba szellőzőjébe és a kéménybe. A kéményből manuálisan, a szellőzőből csak ijesztéses módszerrel lehet őket eltávolítani, egyébként napokig képesek vergődni. A jó idő hatására mindenféle alvilági, eddig soha nem látott bogarak jelentkeznek házon kívül és belül egyaránt. Ma volt az első nap ebben az évben, hogy szúnyogot láttam idebent, ezt fel is kell jegyezni ide. A legyek is hasukat süttetik a kerítésen - hamarosan összejön már a gusztustalan bogárbanda.

A tavasz beköszöntével gyönyörű naplementéket is komponál a természet, ezt például tegnap lőttem itt, mellettünk.


Bjutifull.

Inter You: az olvasó kérdez (2)

Mi miért nem vagyunk benne soha a naplóban?

@kukac@, 2008. március 30.

Kedves @kukac@, osztályom tagja!

Amikor elkezdtem írni a naplót, már az első bejegyzésben ígéretet tettem saját magam, és az olvasók számára is: nem akarok túlzottan konkrétumokba merülni a napló megírása során. Ez többé-kevésbé sikerült is, hiszen nem írok a családomról, a szerelmemről, vagy a saját életemről sem teljes mélységében. Az viszont, hogy nem írok rólatok, nem állja meg a helyét: való igaz, hogy a diákokról és az iskolában történt dolgokról csak általánosságban szoktam írni (ld. például a nemrég született Tanári lét című cikket), de a Kuc-kuc, a Tudás: 6 alma, a Csak halkan, az Elkezdődött, vagy a Gólyatábor bejegyzések mind olyan dolgokról szólnak, amiket veletek együtt éltem át. Nem is beszélve a Vers a gólyáktól című postról, amit életem egyik legmegalázóbb eseménye után voltam muszáj kiírni magamból - jobb híján ide.

Figyelembe kell venni azonban egy publikus munkánál azt is, hogy konkrétan senkiről sem írhat az ember teljes lelki nyugalommal. Volt olyan az ismeretségi körömből, aki (amikor tudomást szerzett a napló indításáról) nem kis meglepetésemre külön kérte, hogy soha, semmilyen formában ne szerepeljen a történetekben. Azt pedig Te is beláthatod, hogy senki sem szeretné, ha a neve tudtán és beleegyezésén kívül egy olyan honlapon szerepelne, ahol a vele megesett történeteket mindenki elolvashatná.

Maradok tehát továbbra is konkrétumok nélkül. A figyelmes olvasó tudja, ha róla van szó, a többieknek pedig nem kell tudniuk. Nekik csak a sztori a lényeges, nem a szereplők.

---
(Kérdezz te is, válaszolok!)

Inter You: az olvasó kérdez

Miért szeretsz naplót írni? Nem csak erre a naplóra gondolok, hanem azokra is, amiket még kézzel írtál. Mit szeretsz ebben? Erre szeretném tudni a választ!

Misty, 2008. március 22.

Kedves Misty,

a naplóírás számomra valami olyasmi, aminek segítségével vissza lehet forgatni az időt. Olyasmi, aminek varázsa van: nem akkor, amikor egy-egy bejegyzés megszületik, hanem évekkel később, amikor olvasás közben vagy azért lesz könnyes a szemünk, mert hatalmasat röhögünk azon, milyen kis idióták is voltunk, vagy pedig azért, mert hiányzik az elmúlt idő, vagy az akkor lezajlott események. Naplóim lapjain olyan emberekkel találkozhatok, akik már nem léteznek számomra - azért, mert időközben teljesen máshol élnek, vagy azért, mert már nincsenek az élők sorában. Ugyanakkor vannak olyan napok, amiket jó újra olvasni, viszont újra élni már nem szeretnék mégegyszer (pl. matekszigorlat. :-)).

A blogírás az teljesen más világ. Itt elsősorban nem magamnak írok. Hogy ezt miért szeretem? Kicsit a cigizéshez vagy a teázáshoz, illetve annak rituális szertartásához tudnám hasonlítani. Leülök a gép elé, blogger.com, belépés, és máris megjelennek az általam szerkesztett blogok. Szól a zene, új bejegyzés készítés, pici gondolkodás, aztán elkezdem írni. Befejezem, átolvasom, teljesen átírom. Szüttyögök vele, képeket és videókat szúrok be, elhelyezgetem őket a megfelelő bekezdések közé - mindezt csupa élvezetből csinálom. Azért írok naplót, és azért írtam régebben is, mert örömem lelem benne. Blog esetében örülök annak, ha másokat is érdekel, amit írok, és egy-egy hozzászólással kifejtik a véleményüket.

Egy bölcs ember, akit Orlando di Lassónak hívtak, megfogalmazott saját maga számára egy mottót: Ne legyen nap alkotó munka nélkül! Én ehhez tartom magam. Mivel az alkotásra manapság kevés az idő, a blogban kiélem mindenféle kreativitási, alkotási vágyamat.

Én ezért szeretek naplót írni.

---
(Kérdezz te is, válaszolok!)

Számítógépházak

Motorosoknak


Linuxosoknak



Zenészeknek



Távoli kultúrák szerelmeseinek



Hűtés-mániásoknak



Militaristáknak



Rendmániásoknak



Éjszaka berhelőknek


... és a hétköznapi tárgyak szerelmeseinek

Körítés nélkül

RE: Ez miez?

Felsővezetőm meghatározta az állatot: ez kérem szépen egy pók-százlábú. Ő ért hozzá, rögtön látta, hol az eleje, meg hol végződik, és azt is megtudtam, hogy nem négy csápja van, nem-nem, csak kettő. A másik kettő az valami farok, vagy hátsó láb, erre már nem emlékszem.

Ez a pók-százlábú a hivatalos magyar neve a jószágnak, egyébként latinul aszongya Scutigera coleoptrata. Jó hír: nem eszik embert, csak rovarokat. A szakirodalom szerint bámulatos sebességgel képes futni, ha úgy hozza a szükség (mondjuk ennyi lábbal nekem se lenne nehéz), ráadásul vannak olyan példányok, amelyek egész életüket lakásban élik le, bár riasztó külsejük ellenére kevés éri meg az aggastyánkort (a tegnap nálunk járt példány se lesz nyugdíjas, mivel alkatrészeire hullott, amikor rákúrtam a légycsapóval, izomból).

Szerencsére a legtöbbjük képtelen átharapni vagy akár csak megcsípni az emberi bőrt, de ha mégis sikerül neki, csak a méhcsípésnél jóval kisebb fájdalmat lehet érezni, ami pár óra múlva magától elmúlik, bár erre a csípésre éppen allergiásak is lehetünk, ekkor kiütések formájában jön az áldás.

A legjobb védekezés ellenük a falak repedéseinek betömködése - ekkor ugyanis nem tudnak előjönni, így nem találkozunk velük soha többé.

Ez miez?

Biológusok, figyelem! Mi ez a rettentő 28 lábú, négy csáppal rendelkező állat, ami a szobafalon várt haragos tekintettel?


Mikor véget ér a nap, mindig azt hiszem, hogy nem jöhet már újabb csapás, erre most ez az undorító, sehova nem tehető hernyószerű valami figyel a falon, és azt hiszi, hogy nem vesszük észre, pedighát majdnem akkora a jószág, mint a tenyerem, így kissé nehéz volt figyelmen kívül hagyni. Több szálon is elindítottam a nyomozást, hogy megtudjam, melyik bolygóról származik ez az űrlény, de egyelőre eredménytelen vagyok.

Mindazonáltal, mint informatikus, felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan lehet megkeresni a neten ennek az élőlénynek a nevét. Létezik vajon online állathatározó? A lábak és csápok száma a Google-ben igencsak irreleváns eredményeket adott, a pöttyök száma pedig annál inkább. A meghatározáshoz ennél kifinomultabb, speciális eszközre, vagy egy tanult biológusra lenne szükség.

Ennyi történt

Oly nehéz az ébredés, iskola van megint! Hjaj, vége van a szépemlékű tavaszi szünetnek, könnyes szemmel, fehér zsebkendővel integethetünk neki. Olyan rettentően kreatívnak kellene lennem, de valahogy mégsem megy: ma például negyed órát szívtam azzal, hogy egy, a suli weboldalára általam feltöltött excel-fájl helyett valami teljesen más töltődött le weben keresztül, mint aminek kellett volna. Rápróbáltam ötször, persze nyilván semmi hatása nem lett, hiszen nem olyan ez, mint a tanulóifjúság, hogy többször el kell mondani neki, oszt' majd megérti. Isteni szikraként jött később a megvilágosodás, hogy a webszerver-cache volt a ludas. A Rendszer Gazdája segítőkésznek bizonyult a probléma elhárításában, és miközben a cache-törlés folyt, csak ennyit szólt: "Hát, most egy kicsit senkinél nem lesz net". Ekkor arcán sátáni vigyor terült szét, éppen csak annyi időre, hogy egy rutintalan szemlélődő észre sem vehette azt. Szép dolog a hatalom, annál már csak a káröröm szebb.

Aztán itt van az időjárás, amiről mindenki beszél és ami valahogy generációkon át örök téma. Az úgy volt, hogy reggel nem fagyott le az autó első szélvédője, csak a hátsó. Ritka, és örülhetnék is ennek, térdemet csapkodva kacaghatnék, viszont tegnap úgy parkoltam, hogy reggel tolatni kellett kifelé. Így olvaszthattam. Aztán volt már ma hó, eső, szél, napsütés, perpillanat itt van a tavasz. Másfél órája még, amikor annyira oktatnom kellett volna, amennyire nem oktattam, éppen tél volt: szakadt a hó, és jósoltuk a világvégét, a pusztulást, de aztán az valahogy csak elmaradt mára. Bár ki tudja, most belassult a netem, az pedig egyértelműen a pusztulás első jele. Nem vagyok nyugodt. Ellenben az a 10 foknyi fordítás az asztalomon délnyugat felé, aminek eredményeképpen igen kis alapterületű lakóhelyünkön plusz négyzetcentiméterekhez jutottam fölöttébb jó hatással van rám. Sikerült a hangszóróimat is belőni megfelelően, most pont középen ülök a négy doboz között, így aztán olyan dolgokat hallok meg bizonyos dalokban, amiket eddig nem is hallottam.

Lehet, hogy süketülök is, egyébként.

Miért pont 9 perc a szundi?

Sok misztérium van a világban, hallottunk már sokat a vajas kenyerek és a macskák földet érési szokásairól, vagy éppen a hétvége és az eső viszonyáról, viszont van egy rejtély, amire mind a mai napig nem jöttem rá. Ez pedig az, hogy miért éppen 9 percig hallgat egy ébresztőóra, miután lenyomtuk rajta ébresztés után a szundi (snooze) gombot? Nem élhettem tovább a válasz nélkül, kutakodtam, és sok-sok idióta dolgot végigolvasva végülis a következő tűnik a legésszerűbb magyarázatnak.

A szundi funkció az 1950-es években jelent meg az akkor még javarészt mechanikus, fogaskerekes-számtárcsás kijelzővel rendelkező ébresztőóráknál. A szabványosítás után a szundiért felelős fogaskeréknek illeszkednie kellett a már meglévő, az idő kijelzésére szolgáló fogaskerék-rendszerbe, így a mérnökök választás elé kerültek: 10 percnél egy picivel hosszabb vagy egy picivel rövidebb időre kellett időzíteniük a következő ébresztést. (Azért pont 10 perc körüli értékről beszélünk, mert ennyi időbe került, amíg a percek második számjegyét mutató kerék teljesen körbefordult.)

Számtárcsákkal működő óra számlapja

Mivel kutatások bizonyították, hogy 10 perc elegendő idő ahhoz, hogy egy ember újra mély álomba merüljön, ezért az óragyártók a 9 perc mellett döntöttek, abban a hiszemben, hogy az időben felkelni nem tudók majd gyorsan és frissen kelnek ki az ágyból egy rövidebb szundizás után. (Úgy látszik, én minden alól kivétel vagyok.)

A szundi 9 percét az ilyen és ehhez hasonló számtárcsáknak
köszönhetjük. Ma is találkozhatunk velük régebbi autók kilométer-
számlálójaként, esetleg víz-, villany- és gázórák számlapjain.

A mai digitális órákat már bármilyen szundi-időtartamra be lehetne állítani, a 9 perc azért maradt kvázi szabványos, mert a vásárlók többsége ezt várja el egy ébresztőórától.

Ha mi olyan fajtából volnánk, hogy végképp nem tudunk felkelni még szundi után sem, érdemes beszerezni egyet Clocky-ból, aki nem a polcon riaszt, hanem amikor eljő Az Idő, fogja magát, és monstrum kerekein a szoba véletlenszerű pontjára gurul, kényelmesen elhelyezkedik, majd ott kezd el bődület módon sivalkodni. Muszáj leszel felkelni, hogy belerúgj egyet. :-)

Clocky

---
Világosságot a WikiAnswers mutatott nekünk, képet meg a Bigyóblogról loptunk.

Söpredék

Néha úgy megijedek magamtól. A minap éppen hazafelé tartottam, amikor szembe jött velem egy ápolatlan, büdös tizenéves, a hajából folyt a zsír (ez annak ellenére is látszott, hogy kapucnit viselt). Meg-megállított embereket és cigit kért tőlük, majd - talán azért, mert nem kapott, talán csak megszokásból - iszonyat nagyokat köpködött jobbra-balra. Egymás után több méretes csula is a hideg járdán landolt, a legutolsó nagyjából 20 centire az én cipőmtől. Nem mintha a cipőm komolyabb értéket képviselne, azt azért mégse szerettem volna, hogy nyílt színen köpjön le egy ismeretlen, főleg egy ilyen ismeretlen, ezért önkéntelenül is kissé félrehúzódtam. Ahogy elhaladt mellettem, éreztem, hogy dől belőle a piaszag.

Na, ekkor ijedtem meg magamtól, mert gyilkolni támadt kedvem. Aznap nem voltam éppen toleráns, és egész konkrétan össze akartam terelni az összes hasonlót, majd valamilyen brutális eszközzel el akartam takarítani őket a Föld színéről.

Az ilyen megnyilvánulást a hasonló megjelenéssel párosulva én söpredéknek tartom. Valami olyannak, amitől rohad ez a világ, amitől egy kissé olyan az ország, amilyen. Amiért nem szeretek nyilvános vécébe menni, amiért graffitik vannak még a legújabb vonatokon is, amiért tele van szeméttel és rongálással minden város, és amiért félünk kimenni este az utcára. Ahogy telik az idő, egyre több ilyennel találkozom. Ők vannak egyre többen, vagy csak én figyelek fel jobban rájuk?

Inter You

Mióta írsz naplót?
1997-ben kezdtem el komolyabban foglalkozni a naplóírással: annyira belejöttem, hogy több, mint három éven át megszakítás nélkül írtam a sorokat, minden nap. Ha egy nap kimaradt, azt másnap vagy harmadnap bepótoltam, de minden napról született valami iromány. Aztán azt egyszer csak meguntam, abbahagytam. Később aztán megint több szabadidőm lett, így újra és újra belefogtam, alig van pár év, aminek napjai '97 óta nincsenek feljegyezve.

Ezeket a naplókat kézzel írtad?
Igen, eleinte kézzel írtam, aztán volt egy időszak, amikor hittem abban, hogy számítógépen is lehet jó személyes naplót írni - fél év kellett, hogy rájöjjek, nem lehet. Egy jó naplóhoz oda kell ülni, tollat a kézbe venni, és éjszaka az asztali lámpa fényénél kell lekörmölni, hogy mi történt aznap. Esetleg kicsit kiszínezni, hogy viccesebbnek tűnjék, ne pedig önnön sorsunkon való siránkozásnak.

Mi lett ezeknek a naplóknak a sorsa?
Minden naplóm megvan, többek között az is, amit még 1993-ban, általános iskolás koromban az akkor még rendkívül ronda kézírásommal fogalmaztam. Ezen általában rendkívül jókat mosolygok, hihetetlen nagy problémák foglalkoztattak akkoriban. :-) (Pl. le kell mosni a biciklimet. Holnapra tanulni kell kémiából. Krisztus!)

És honnan jött az az ötlet, hogy blogot írj?
Blogot tulajdonképpen már régen akarok írni, csak nem tudtam, hogy így hívják. :-) Régebben voltak próbálkozásaim, amikor kézzel frissítettem az indexeket, meg HTML-kódban szerkesztettem meg az egész oldalt, és nem értettem még, hogyan lehet, hogy másoknak ez hihetetlen mennyiségű cikk esetén is pontosan és hibátlanul megy, nekem meg minduntalan el-elcsúszik egy link. Aztán megvilágosodtam egy napon, megértettem, hogy mi az a blogmotor meg webkettő, a homlokomra csaptam, és azóta nincs megállás.

Mikor indult az első blogod?
A Thozoo naplója előtt is voltak próbálkozásaim, de azokba nem feccöltem annyi időt, mint ebbe a blogba, így pár post után meg is haltak. 2006. januárjában úgy döntöttem, hogy az addigi szerencsétlen weblapjaimat egy, az igényeimnek sokkal jobban megfelelő formára alakítom, és így jött létre a Thozoo nevű blog. Ezen találhatóak meg a dalaim, az általam írott programok, és minden letölthető cucc. (Manapság csak mint hivatalos honlap emlegetem, pedig annyira nem is az, a Thozoo naplóján sokkal nagyobb élet folyik.) A dalok és programok azonban nem minden nap jöttek, nekem pedig szükségem volt arra, hogy a bennem rejlő kreativitást valamilyen formában felszínre juttassam, ezért 2006. június 9-én elindult a Thozoo naplója blog, majd még ebben az évben, augusztus 29-én létrejött a Thozoo Photoblog is, amelyre az általam készített, véleményem szerint vállalható fotóimat töltöm fel, igencsak rendszertelenül.

Hogyan döntöd el, hogy melyik nap milyen témáról írsz?
Nos, igen, a kérdésben már benne van: ez nem egy naponta többször frissülő blog. Elég ritka, amikor egy nap több cikk is felkerül, ennek pedig az az oka, hogy sokszor fáradt vagyok már ahhoz a nap végén, hogy kreatív legyek. Ráadásul ez nem is egy kimondott énblog, ahol csak azt írom le, ami velem történt aznap. Több cikk előtt adatokat gyűjtök, és próbálok ismeretet terjeszteni, már amennyire ez lehetséges. A témák pedig teljesen véletlenszerűen jönnek: az aznap velem történt dolgok, vagy egy tévéműsor témái ihletnek, de olyan is van, amikor egy engem érdeklő téma után kutakodom a neten, és a végeredményt ide írom, mindenki okulására.

Mennyi időt fordítasz egy-egy cikk megírására?
Általában egy fél órát. Persze voltak 5 perc alatt megírt, meg több órán át készített postok is. Emlékeim szerint a hiánypótló gigantikus gumicukorteszt, illetve a szlovákiai nyaralásunk megírása tartott a leghosszabb ideig.

Hány post született eddig a naplóban?
Amikor a napló elindult, megfogadtam, hogy száz postig nem hagyom abba. Az ötvenedik post körül jól meg is ünnepeltem magam, milyen fasza gyerek vagyok, amiért idáig eljutottam, hatalmas teljesítménynek tekintettem, pedig haha, nem is volt az. Aztán írtam tovább, és a 100. postnál már úgy éreztem, életem részévé vált a napló, írtam tovább, mintha muszáj lenne. Jelenleg ez az 521. bejegyzés a naplóban, ami büszkeséggel tölt el, mivel nem egy-két mondatos postokról van szó.

Voltak olyan pillanatok, amikor abba akartad hagyni?
Hogyne lett volna, nem is egyszer megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de olyankor meg mindig jó nagy bűntudatom lett, ráadásul egy-két napon belül annyi írnivalóm akadt, hogy egy hétre előre megvoltak a cikkek, nem lehetett abbahagyni. Most meg már nem is akarom. Amíg van látogatója az oldalnak (jelenleg napi 25-30 ember olvassa), biztosan írni fogok. Ha ez a szám nagyon visszaesik, akkor már nem lesz értelme írni.

Neked is lennének kérdéseid? Írj egy hozzászólást ehhez a posthoz, és a következő interjúban megkapod a választ!

Flippertörténelem

Mindig is csodáltam a flippereket. Gyerekkoromban még nem volt játékterem flipper nélkül, meg az azokat össze-vissza taszigáló fiatalság nélkül. Csodáltam ezeket a gépeket, főleg azért is, mert ezek nem olyan „egyszerűen másolható” berendezések voltak: számos alkatrészt kellett beléjük építeni. Később, amikor a programozással megismerkedtem, a rajtuk futó programok is kezdtek érdekelni – érdekes, hogy addig eszembe sem jutott, hogy a különböző kapukat, lámpákat és hangokat ezeken a gépeken is program vezérli.


A flippergépek a legtöbb mechanikus játékgéphez hasonlatosan a kezdeti időszakban szerencsejáték-funkciót is betöltöttek. Ha a játékos elég ügyes volt, vagy kellően sok pontot szerzett, ingyen játékot nyerhetett, esetleg visszakapta a pénzt, amit a gépbe dobott, néha netán még annál többet is.

A flipper annyira népszerű volt az 1900-as évek közepe felé, hogy 1932-re már 150 cég gyártott flippergépeket, a legtöbbet Chicagóban szereltek össze. Chicagot azóta is a flippergyártás központjaként tartják számon. A gyártók közötti verseny azonban olyan szinten brutális volt, hogy két évvel később, 1934-ben már csak 14 cég foglalkozott a játékgépek gyártásával.
A második világháború, mint sok mindenre, erre a területre is rányomta a bélyegét, mivel a háború alatt a játékgépek gyártói jelentős kapacitásukat a hadifelszerelések, semmint a flipperek gyártásába feccölték. A flipperek igazi felfutása a háború után kezdődött. 1947-ben a Humpty Dumpty nevű játék volt az első, amelyben a játékos által irányított karokkal kellett a golyót minél tovább a pályán tartani - ezzel megteremtve a modern flipper alapjait.

Flipper-játékterem

A mikroprocesszorok megszületésével a flippereknek is egy új korszaka indult el. Az ’50-es és ’60-as évek flippereiben alkalmazott elektromechanikus relék, és a pontokat számláló forgó számtekercsek nyugdíjba vonultak, helyüket áramköri lapok és digitális kijelzők vették át, valamikor a hetvenes években. Rengeteg híres gép készült ekkor, a játékosok jobbnál jobb játékokkal játszhattak, a tervezők képzelete szárnyalt: több szintes, forgó pályák, hihetetlen mennyiségű kapu és lehetőség, látvány és hangeffektus tette színessé a már egyébként is színes pályákat.

A nyolcvanas évek videójáték-őrülete a flippergépek végét jósolta – országunk történelmi fejlődését jól szemlélteti, hogy nálunk igazán ekkor kezdtek megjelenni a flipperek tömegesen.


Mikor aztán a pénzbedobós játékgépek piaca teljesen összeomlott a videojátékok miatt, a kilencvenes évek elején remény látszott a flipperek újbóli visszatérésére. Az eladásokat híres filmek témáját feldolgozó flipperekkel próbálták növelni, ami rendkívül sikeresnek is mutatkozott: az Addams Family flipperből például több, mint 20.000 darabot gyártottak és adtak el (ezzel még én is játszottam suttyó koromban). Hasonlóan jó eredményeket produkált az Indiana Jones, vagy a Star Trek nevével fémjelzett flipper is. A piacokat Európára és Ázsiára kiterjesztve még inkább megnyíltak a lehetőségek, és a flipperek újra teret hódítottak. A diadalmenet azonban nem tartott sokáig: 1996 végén újra lefelé ívelt az ipar csillaga. Voltak még próbálkozások az ezredforduló után is, ezek azonban nem lehettek annyira sikeresek, mint a flippertörténelem régi nagyjai.

Az Addams Family flipper pályájának részlete

Aki nem tehette meg, hogy játéktermekbe járt, viszont volt számítógépe, számos flipperprogram közül választhatott. Az én kedvenceim az alábbi progik voltak (ezek még nem 3D-ben, csak a képernyőn szkrollozó módon jelenítették meg a táblát):

Pinball Dreams 2

Pinball Fantasies

Pinball Illusions

Psycho Pinball

Az igazi flipperekben az volt a jó, hogy – a mai játékgépekkel ellentétben – az ott lezajló dolgok valóban véletlenszerűen történtek, nem előre programozott módon, hiszen a játékos a golyót a kar minden egyes pontjáról máshová lőtte ki, és pontosan ez volt a flipper lényege. Ha koncentrálva, a megfelelő kapukba vagy érzékelőkre irányítottuk a golyót, megnyerhettük a Jackpotot, kaptunk egy ingyen golyót, vagy a játékba épített játékokkal játszhattunk (az újabb modelleknél a kijelzőn, a régebbieknél a flipperpálya egy elkülönített területén, általában extra magas pontokért).

A flipper tehát remek szórakozás, ha valahol még láttok ilyen gépet, feltétlenül próbáljátok ki! (Illetve írjátok meg, hol lehet még flipperrel játszani, kisvárosunkban sajnos nyoma sincs a technológiának - vagy csak én nem tudok róla.)

---
Történelmi tudás fordítás által: wikipedia.org

Optikai csalódások - Színek

A lila X


Gondoltad volna, hogy a lila színű négyzetek egyformák? Látásunkat nyilván a lilák mellett lévő zöldek vagy fehérek zavarják meg. Ellenőrzésképpen fotófeldolgozó programot hívunk segítségül, és megnézzük a két szín kódját:


Teljesen megegyezik.

A zöld két árnyalata

Úgy gondolod, kétféle zöld árnyalatot látsz? Bizony nem: csak egyféle zöld van a képen.


Íme a bizonyítás, ugyanazzal a módszerrel:


Sakktábla

Hitted volna, hogy az A és B mező színe teljesen egyforma?


Hopp, ez egy kicsit már hihetetlenebb. Az illúzió 15 éves, de népszerűsége töretlen, és még mindig van, aki nem ismeri. Engem mind a mai napig ámulatba ejt, pedig többször ellenőriztem. A legegyszerűbb itt is képszerkesztő programmal: a pipetta eszközzel a két mezőre állva ugyanazt a színkódot dobja ki a gép - szükségképp a két szín egyforma.


Analóg, de teljesen meggyőző módszer lehet az is, ha a felső sakktábla-képre kattintunk, és a nagyban megjelenő képet kinyomtatjuk (fekete-fehérben is tökéletes). Ollóval kivágva és egymás mellé rakva az A és B mezőt egyértelművé válik, hogy a két szín egyforma. Hihetetlen, nem igaz?

Szívatva-e vagy?

Köszönöm a kérdést, nem érzem úgy, hogy a sorsom ellenem fordult volna. Egyáltalán. Az, hogy tegnap három lyukas órámból kettőben helyettesítettem, és csak akkor esett az eső (akkor viszont szakadt), amikor a boltból tartottam a délutáni órám helyszíne felé, és gyakorlatilag fél perc alatt szarrá áztatott, még lehet a véletlen műve. Az, hogy ma délután (este) öttől hatig be kell mennem a suliba magyar próbaérettségire ügyelni, szintén lehet csak a sors bohókás szereposztása, mint ahogy az is, hogy a csütörtök délutáni angolversenyre a számos főt számláló tanári kollektívából pont engem találtak alkalmasnak arra, hogy ügyeljek. De a legnagyobb kitüntetés mégis az, hogy pénteken, a tavaszi szünet első napján bejöhetek matekversenyre, valamiféle dolgozatokat javítani. Alig várom, éppen szólni is akartam, hogy nem-e lenne valami program, hogy ne unjam magam.

Ja, és a szerda délutánom szabad, ha lenne valami.

Köszi.

Matekszigorlat - négy éve

A blog előtti időkben is ki kellett élnem a bennem szunnyadó renkdkívüli mértékű kreativitást, így annak idején a nap végén mindig naplót írtam, olyan igazit: tollal, papírra. Az akkori stílusomon ma is jókat röhögök, hiszen mivel nem a nyilvánosság számára készült az iromány, mindenféle kifejezőeszközt és nyelvi fordulatot megengedhettem magamnak.

A napokban lesz négy éve annak, hogy főiskolás koromban átcsusszantam a matekszigorlaton. A Thozoo naplója hűséges olvasói most betekintést nyerhetnek az akkor írt sorokba. Ez történt 2004. március 24-én...

2004. március 24., szerda

Na gyerëkëk, beadta ezt a gép rendesen. Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy hogyan kerültem Pestre, annyira blokkos volt az agyam. Az már dereng, hogy ott ülök a Számalkban, mint egy pöcs, és várom, hogy leteljen az a másfél órácska, ami a szigorlatig van. Közben ilyen kétdimenziós folyamatos eloszlásfüggvényeket próbáltam még megtanulni, bár ennyi erővel akár rumbát is járhattam volna, ahhoz is kb. annyi közöm van.

Aztán egyszercsak! Jaj, mondom, Uramjézus, mëghalok. Ránézek a tételre: 17-es A, 4-es B. Ez most Neked éppen semmit nem mondott, de tudni kell, hogy nagyon jó tételek: semmi deriva meg integra, csak fehér embernek való logika. Leírtam, aztán odaültem, bekérdezett, kussoltam, aszongya:

- Na ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy KETTES.

Ég a főddel összement.
Halleluja.
Danolhattok, parasztok.

Ezután még elkapott egy migrénes roham, jaj, de túléltem, és nagy sokára hazaértem; a faluban nem volt villany. Olyan sötét volt, alig találtam haza.

Optikai hullás

Az úgy történt, hogy a DVD-íróm már napokkal ezelőtt hallatott magából oda nem illő hangokat. Pattogások és recsegések, apró kis szöszmötölések búttak ki a rések között, de ennek ellenére még keményen írt a szentem. Nem merem megnézni, hogy vajon az utolsó 5-6 lemez, amit kiírtam, olvasható-e, csak reménykedem benne. Bosszankodjak inkább később, amikor majd vissza akarom olvasni őket. Ez még mind nem elég, a CD-író/DVD-olvasó kombóm nem megbízható másolatokat készít, mint kiderült nem minden esetben lehet olvasni a vele készült lemezeket. Ennek ellenére bizakodó vagyok a jövőt illetően, bár azt mondják, a baj csőstül jön.

A NEC-ND4550A tehát halott, helyét minden bizonnyal egy ASUS-DRW-1814 veszi át.


A CD-író marad változatlan, már egy ideje nem is használok CD-t, csak és kizárólag DVD-t, szóval az igazából nem téma.

---
Update: a cikk írása után jött az infó, hogy az Asus írók úgy hullanak, mint a legyek, így meglehet, hogy másik márkát választanék én.

Hány passz?

Plastik Angelday Józsi osztotta meg a magyarral ezt a szépet, mi most ezt átvesszük, mert ezt nem lehet nem továbbadni. Indítsd el a videót, és számold meg, hányat passzol a fehér csapat egymásnak.

Angolul gyérül értők a hozzászólásra kattintva fedhetnek fel dolgokat. (Csak akkor kattints a hozzászólásokra, ha egyszer már megnézted a videót, és nem esett le a dolog.)

Este tíz

Érzelmes önvallomás következik.

Éjszaka van, tíz óra múlt egy perccel, amikor elkezdem ezt a fogalmazványt. Nemhogy mennék aludni. Az van, hogy véget ért egy igencsak kemény hét. Egészen pontosan 29 tanórát tartottam, helyettesítésekkel együtt. Meg volt egy-két óraösszevonásom is - én már nem is számolom...

Világossá tették számomra, hogy tovább kell képeznem magam: mérnöktanári mesterképzés alá vetnek, hogy iskolánk értékes tagja legyek. Nyomozgattam iskolák után, és úgy fest, hogy a Budapesti Műszaki Főiskola nyer. Rossz hír: 4 félév folyamatos tanulás + eközben/ezelőtt középfokú, C típusú nyelvvizsga required. Jó hír: tandíj és útiköltség fizetve. Kivéve a nyelvvizsga. Sebaj, kibírom.

A héten két alkalommal ettem kitüntetett finomat: szerdán tejszínes-sajtos rakott krumplit fogyaszthattam jóravaló emberek házában, csütörtökön pedig, mintegy megkoronázva a napot, vacsorára hívtam meg kedvesem: enyhén csípős, igazán magyaros, lecsós sertésbordát ettünk karikázott sült krumplival. Mindkét étek mennyei volt...


Más említésre méltó nem történt. Evickélek. Közeleg az érettségi. Mindenki stresszel. Én sajnos jobban, mint a diákok. Sebaj, ezt is kibírom. Mindent kibírok. Így este tízkor már minden mindegy.

Húzok aludni. Cső! Álmodjatok képeket!

Nem írtam én

Nem írtam én

Nem írtam én mostanában,
Röstellem is cefetül,
Nehéz súly az, mi manapság
A lelkemre nehezül.

Bírom még és harcolok,
De blogot írni nincs idő,
Talán hétvégén, ha otthon
Lesz majd elég térerő.

Jövő héten minden szépen
Visszaáll a régibe',
S beszorítok egy-egy postot
A napnak legvégibe.

Kitartás hát, jó pajtások,
Vízen lebeg a bója,
Mond még nektek újdonságot
sej, a Thozoo naplója. :-)

Volt idő...

Volt idő,

• amikor 100 forintért akkora fagyit kaphattunk, hogy nem bírtuk megenni,
• amikor mindenki csapvizet ivott, ásványvizet pedig csak akkor, ha vendégségben kínálták,
  
• amikor azt hittük, hogy a Prince of Persia egy olyan játék, aminél jobbat nem lehet készíteni,
• amikor a számítástechnikai boltokban 1000 forintért írtak ki egy CD-t, és mindez vállalkozásszerűen működött,
  
• amikor 1 literes üvegben (és nem műanyag flakonban) lehetett kapni a kólát és a Traubisodát,
  
• amikor nem használtunk emlékeztetőket (mégis mindenre emlékeztünk, amire kellett),
• amikor (több) nyelvvizsga nélkül lehetett diplomát szerezni,
• amikor 5-6 évet kellett vártunk arra, hogy bekössék a telefont otthonra,
  
• amikor felháborodott az ország, és taxisblokád robbant ki, mert 30 Ft-ról 60 Ft-ra emelték fel a benzin árát (ma 300 Forinton felül van),
• amikor a távirat még egy megfizethető alternatívája volt a mai SMS-nek,
• amikor még voltak olyan flippergépek, amelyekkel pénzt lehetett nyerni,
• amikor a levélszemetet úgy lehetett szűrni, hogy letiltottunk minden .com végződésű címről érkező levelet,
  
• amikor még 10, 20, 50 filléres, valamint 1 és 2 forintos érmék is forgalomban voltak, fizetni lehetett velük.

És nem is volt olyan régen.

A Pannon sötét oldala

A Pannon, mint magyarországi mobiltelefon-szolgáltató már akkor is szimpatikus volt számomra, amikor még Pannon GSM volt a nevük, és piros-zöld a logójuk. Ennek ellenére, de ifjúkorom igencsak lehangoló financiális helyzetének eredményeképpen első mobiltelefonomat mégsem náluk vásároltam. Aztán telt-múlt az idő, és amikor elérkezett az idő a váltásra, hozzájuk szegődtem. Ez 5 éve történt. Akkor még másodperc alapú számlázás, a többiekhez képest kiemelkedően jó, informatív weboldal, és alacsony percdíjak, meg mindenféle kedvezmények határozták meg a szolgáltatót. Aztán eltelt egy fél év, megszűnt a másodperc alapú számlázás, jött a perc alapú, ami azóta is határozottan irritál. (4 perc 3 másodperces hívásoktól teljesen kész vagyok.) Megszűntek az olcsó internetes csomagok, az MMS pedig még mindig drága.



Aztán később, mindezek ellenére elköteleztem magam két évre hozzájuk, főleg amikor a djuice márkájuk megjelent. Írtuk az SMS-t orrba-szájba, mígnem meg nem szűnt a móka, és azt kell mondjam, azóta megállt valahogy az élet. A díjcsomagokat egyszerűsítették, alig van belőle pár, a legjobb szolgáltatások eltűntek, vagy megmaradtak, csak éppen dupla annyiba kerülnek, szóval amióta bekékültek, valami negatív irányba kezdtek el menni, ami nekünk, ügyfeleknek, nem kimondottan jó. Egyre többet fizetünk ugyanazért, ha megrendelek egy szolgáltatást, pár hónap múlva már nem létezik, tehát ha egyszer lemondom, soha többé nem rendelhetem meg újra... a franc se érti, miért van erre szükség.

Hétvégén a 3G hálózatuk miatt akartam földhöz vágni a telefonomat: mindaddig van 3G térerő, amíg nem kezdek el telefonálni, vagy internetezni. Akkor szinte rögtön szétszakad a beszélgetés, nem megy a net. Ami nem is lenne probléma, ha nem perc alapon fizetném a beszélgetést is, tehát ha csak 10 másodpercet recsegtünk oda-vissza, akkor is ki kell fizetnem az egy percet, holott se nem én, sem pedig a hívott fél nem akarta megszakítani a hívást. Egyelőre tiltani kell a 3G-t a készüléken, mert annyira silány és gyenge a jel, majd fél év múlva rápróbálunk.

Egyetlen pozitívum van még mindig, amiből a többi szolgáltató is tanulhatna: nem barmolják át a telefon szoftverét a saját színviláguknak megfelelően (csak a gyári téma pannonszínű, de azt úgyis rögvest ledarálja mindenki), nem nyomják rá a Pannon logót a telefonra és nem butítják le csak azért a telefonok szoftverét, hogy olcsóbban tudják eladni azt. Nem hiszem, hogy mindenkinek tetszik a piros szín, csak azért, mert Vodafone-os, a T-Mobile lilájáról (urambocsá', magenta) meg ne is beszéljünk. Mindamellett néha azért anomáliákkal is találkozunk: vágyálmom, a Sony Ericsson K850i Pannonos előfizetéssel (2 év hűség, készülék Pannon hálóra korlátozva) 30 forint híján 90.000 forint, kártyafüggetlenül pedig 100 körül meg lehet venni, tehát annyira azért nem nagy a kedvezmény a hűségért. Régebben ez sem volt jellemző a szolgáltatóra, sokkal olcsóbban kaptuk meg a mobilt, ha hozzájuk szegődtünk.

A piac telített, több mobil van az országban, mint ember, így azt gondolná az ember, hogy a cél a fogyasztók megtartása lenne akciókkal, kedvezményekkel, csábító díjcsomagokkal és használható készülékekkel. Manapság mégsem ezzel találkozunk. Inkább örülj, hogy telefonálhatsz-érzésem van. Örülök, de ennél azért többnek is örülnék 2008-ban.

A kerek szám

Negyed hétkor kellene kelnem. Megkapom a reggeli ébresztést, próbálok is felkelni, de nem sikerül. 6.21-kor nyitom ki a szemem. Legyen akkor már 6.25, gondolom magamban, akkor van még négy percem. Persze elszunnyadok, elnyom a be nem fejezett, képzeletemet ide-oda terelő álomvilág, és a benne játszódó történet. 6.27-kor nyitom ki a szemem. Akkor pedig már azért nem kelek fel, mert várom a kerek számot: 6.30-kor akarok ébredni.

Van még valaki, aki megvárja ébredéskor a kerek számot? Vagy ez csak az én hülyeségem?

Gizel nénéd márciusi gondolatai

Milyen farsang? Jaj, ne is mongyad, vót itt akkora rajcsúr, hogy egész éccaka nem tudtam aludni. De nem ám maszkabál vót, csak gyöttek a sihederek mindenfelűrül, oszt' vége se vót tán, annyian vóttak. Jaj, szegény uram, ha látta vóna, hogy micsoda rombollást csináttak, a fűrészgéppel aprította vón' őket felfele, sorjába, az aprófával együtt. Hát ezek felborogatták a betonkukát is, mer' nem bírtak az erejökkel. Meg zúgatták az ótót, oszt' bele is mentek valami telefonpóznába, én nem tudom, biztos drága ótó vót, mer' zörgött nagyot, mikor megfogta a pózna az orrát. Rendesen fétem, hogy mi lesz velem, pegyig hát nem vagyok ollyan, aki annyira féti a bűrit, mint a másik uccába a Zelenákné a macskáját, jaj, hát azt ki nem engedi még tán a napra se mer' attú fél, hogy megpörkölődik. A szerencsétlen kisállat meg állandóan kaparja az ajtót, annyira híná a vére kifele. De oszt' csak nem engedi ki, még tán bagzani se. Meg van ollyan szokássa, hogy nem rakja ki a kukát, oszt' mán dúrja a pondró meg az apró kis szennyálatok éccaka a sok szart, amit kihajigál, lelkem, oszt' nem is lehet elviselni, akkora ott a bűz. Eccer meg is gyúlatt nyáron, oszt' a rokon Dezső ment átal a poroltóval, oszt' fújta ráfele a fehéret, az meg csak nem akart elaludni. Beolvadt az egész kukája a szennyel együtt a járdába, Istenkém de renyhe vót az. Meg irgalmatlan büdös. Na, azóta inkább kerűlök a Mén-soron, de nem gyövök arra, mán azóta lehet a macska is rászáradt az ajtó üvegire.

Cühhhh! - e, he, mostanában ezt csinálom, akkorákat trüsszentek, hogy tejjesen bekábulok tülle, úgy érzem szétszakad a fejemen a kendő. A múttkor is aszitték részeg vagyok tán, mer' trüsszentettem, oszt' le kellett űnöm a bót előtt a lépcsőre, mer' kiveszi belűllem teljesen az energiát minden trüssz. Pedig teszem befele rendesen, a fijam hozott szalonnát, de jófajtát, füstőtt szalonna, ű maga csinájja, mikor kimegy a tanyára. Na az hagymával príma. Mán azt is meg tudom venni, mer' lement az ára. Az onokám meg álandóan csak azt a szart eszi, mongyadmán, szinimini, mongya a tévébe is az ember, hogy mennyire jó, ilyen csírák vannak benne meg valami barna. Nem jó a ssemmire, mintha fűrészporra öntené a drága tejet, mégis oszt ollyan jóízűjen meg tuggya enni, hogy én csak lesek, mi az isten abba annyira jó. Mútkor, én marha, vínsígemre, e, maratt itt egy csepp, mondom majd megeszem má. Ráöntöttem a kéccáz forintos tejet, felszítta két perc alatt, oszt' olyan vót, mint az uram gázolajos rongya, büdös vóóóót! Betyárszencség, annyit montam, oszt' kilöktem a Csibinek. Mi? Melyika? A Csibi? Hát az öreg Tyuskai, a kertszomszéd, tudod, akinek a felesége nyócvannégybe ágynak esett, oszt' még azóta is benne van, na annak valami szedett-vedett macskája, neki adok minden szart, oszt úgy dagad tűlle, mintha tílleg érne valamit, amit odalökök.

Mi vót még? Nincs itt más, he, faluhelyen, ennyi van, gyön a húsvét, festem a tojást, de csak a záppot, mer' a Gyányi Pali gyerekejit mindig ide eszi a fene, oszt' engem akarnak meglocsolni a büdössel, rosszúvagyok attúis, he, le kell űnöm mikor elmennek. Igyebkint se szép gyerekek, meg mosdatlanok, tudode? Olyan retek van a nyakukon, hogy répát lehet bele űtetni, montam is nekik a mútkor, húsvétkor ha elgyössz, megmosgyál! Oszt' ilyet kijabának vissza, hogy nefürgyé le! Oszt istentelen módon vihognak, vonyítnak hozzája. Én nem tudom mijé van.

De most mán elég lessz, mennyé a dógodra. Én is lökök megint valamit a Csibinek, oszt' bemegyek, lesem a telefonos játékkot, mer' azt szeretem, ahogy híjják űköt. Isten megággyon.

Pulykamelltartó

A csopaki apó után ez most a sláger, ráadásul ez elírva sincs.


Azért a "Grenadir mars" se rossz, bár én egybe írnám, hosszú í-vel. Így: Grenadírmars. Esetleg, az egyszerűség kedvéért: Krumplistészta.

Nemzetközi Párnacsata Nap

Március 22-én, szombaton nemzetközi párnacsata nap lesz. Ezen a napon Sanghajtól Párizson át New York-ig egy csomó város terein püfölik egymást azok, akik szerint a közterek nem csupán szemlesütött közlekedésre vannak. Párnacsatázhatsz Budapesten (Deák tér), Pécsett (Széchenyi tér), Székesfehérváron (Országalma) és Szombathelyen (Fő tér) 16 órakor.


Mekkora már! Kíváncsi lennék rá, hogy a magyar nép mennyire van benne ebben a világszerte egyébként eléggé elterjedt mókában. Nem igazán tudom elképzelni, ahogy egy térre való ember egymást püföli. Ha mégis, hát tíz perc és feloszlatják őket. :-)

Helyszínek a hivatalos honlapon: www.pillowfightday.com

Üssed a másik embert, jól.

Háromezerért

Azzal, hogy a neten kitöltöttem kb. 15 kérdőívet a Gfk Hungária Piackutató Intézet számára, 100 virtuális pontot szereztem. Virtuális pontja szinte mindenkinek van egy csomó helyen, viszont ezen virtuális pontok annyiban különböznek a többitől, hogy mivel elértem belőlük százat, a mai postával érkezett egy 3.000 Ft értékű vásárlási utalvány, elismerve kemény, feszített munkatempómat. Eleinte, amikor belekezdtem ebbe a kérdőíves dologba, úgy gondoltam, hogy hülyeség, és az életben nem jutok el 100 pontig. Nos, nem is adta könnyen magát, mert két év kellett ahhoz, hogy idáig eljussak, ma viszont annyira örülök ennek az utalványnak, mintha karácsony lenne.

Komoly mérföldköve ez internetes aktivitásomnak, ugyanis ez az első olyan ajándék, amelyet azért kaptam, mert a neten dolgoztam. Mégsem tekinthető ez munkabérnek, inkább csak ösztönzésnek a következő kérdőívekhez. Így jobban van kedvem 25 percen keresztül azt kattintgatni, hogy ismerem-e az adott reklámot, és ha ismerem, akkor mennyire tartom találónak, kifejezőnek, sértőnek, provokatívnak stb.

Régebben, amikor még a fotexnet.hu ért valamit, és az Ingyenlottó nevű játékon nyert virtuális forintjainkkal valóban lehetett csökkenteni egy-egy rendelés értékét, sokmindent rendeltem. Ma már alig valamit. Volt úgy, hogy a nyeremények által felszaporodott forintok beváltásával egy-egy terméket több ezer (!) forinttal olcsóbban kaptam meg, mint az üzletekben. Nem 2, meg 3 százaléknyi kedvezmény: néha volt 50% is. Az pedig nem kevés. Ma már ez nincs így, a magyar internetezők számának rohamos növekedésével nyilván befuccsolt ez az üzleti modell, és kevés olyan hely van, ahonnan tényleg jó áron lehet beszerezni cuccokat. Vagy talán nincs is.

Egy a lényeg: a háromezret magamra költöm. Megérdemlem, enyém. Éljen az internet, keressetek pénz, csak a láncleveleknek ne dőljetek be.