Délután, messze

Egy szivattyútelep elhanyagolt fülkéjében üldögélek. Odakint a tűző napon iszonyú a hőség, egyáltalán nem jellemző egy áprilisi hónap végére. De itt bent kellemes idő van, sőt a fel-feltámadó szél a hátsó ajtón friss levegőt és tavaszi illatot hoz a helyiségbe.

Az Isten háta mögött vagyunk. Legalábbis nekem úgy tűnik, bár engem az is meglepett, hogy itt egyáltalán emberek dolgoznak. Egészen más világ és más jellegű munka ez, mint amit én nap mint nap végzek, de nem feltétlenül rosszabb annál. Nyugalmasabb. Az egyenként 75 kilowattot zabáló szivattyú-monstrumok egyenletes, zsibbasztó hangja álmosít, ahogy beszivárog a házba, elnyom minden gondolatot bennem.

Ki is mozdulok. Éveken át az időjárás viszontagságainak kitett, megszürkült műanyag székre ülök, egy gyümölcsfa alá. Kis kert, egy budi, és a szivattyúk: ezek alkotják az udvart. Érdekes, hogy a gépek zaján túl hallom a madarak hangját, és a víz csobogását is. Pedig így kint elég hangos a zúgás. Emberek tesznek-vesznek körülöttem, de én, mint ahogy a nyugdíjasok szoktak, csendesen ülök az árnyékban, és az sem zavar, hogy időnként bogarakat pöckölök le magamról. Ez most jól esik. Kicsit úgy érzem, mintha már napok óta erre vágytam volna.

Csak ülök és hallgatok. Az ütemes, monoton zúgás egyre erősödik, de csak bennem, és lassan minden külső zajt elnyom. Érzem, hogy a nap melegen süt, lecsukom a szemem, és ha minden így marad, lassan el is alszok. Majdcsak felébreszt valaki, ha indulunk vissza a civilizált világba. Most még megpróbálom elküldeni ezt a cikket a naplóba, bár eléggé térerő híján vagyunk. Ha olvasod, azt jelenti, hogy sikerült.

Üdvözlet mindenkinek a vízpartról!

Kenyérrel esőben

Odakint eleredt az eső, én meg idebent egy alig fél órája kisült kenyércsücsköt ropogtatok. Könnyű így, hogy van egy pék a családban. Az ablakon az esőcseppek szabálytalan mintázatban gördülnek lefelé, eltorzítva az üvegen túli világ látványát. Aztán egyszercsak alábbhagy az eső, csendesebben csepereg, én meg csak bambulok, és azon gondolkodom, hogy milyen régen volt, amikor egy kiadós eső esett. Melegrekordok dőlnek meg kontinens-szerte. Mi lesz velünk a nyáron? Elképesztő hőségek vannak kilátásban. De ma még nem. Kimerészkedek. Az eső nem esik már, csak az ereszek csöpögnek, meg a fák ágairól hullik alá a sok apró csepp. Az eső illata minden eddigi tavaszi illat fölé kerekedve uralkodik egy pár percig, aztán, mintha ott sem lett volna, elillan. A kenyerem is elfogyni látszik, azt hiszem, ma mást nem mondhatok.

Pihenek, tegyétek azt ti is.

...vége! :-)

Lezajlott a Nagykun Sportviadal a suliban. Hulla fáradt vagyok, három napja mást sem csinálok, csak adatot rögzítek, képeket töltök fel egy galériába, mindezt egy blog keretében. Így aztán talá érthető, hogy kissé megcsömörlöttem a blogok készítésében, és a postolásban. Most csak életjelet adok, és a héten már nem jelentkezem, mert ki akarom aludni magam. De a jövő héten újra jövök, addig mindenkinek napsütéses hétvégét kívánok!

Kikapcsolódásként egy kis sport, pár videóval, özönnyi képpel a Nagykun Diák Sportviadal hivatalos honlapján.

Djuice Stop

Nem kicsit rágtam be mobilszolgáltatómra: 2007. május 3-án eltűnik a Pannon kínálatából a djuice nonstop SMS csomag. Az a csomag, amellyel tetszőleges számú SMS-t küldhettünk 3070 Ft-ért, hálózaton belül. Azt gondoltam, hogy - mint más szolgáltatásnál - azok, akik még rendelkeznek a szolgáltatással, "változatlan feltételekkel tovább használhatják azt", és tulajdonképpen nem is tévedtem nagyot. A feltételek ugyanis változatlanok, csak egy valami változott, a szolgáltatás ára. A Pannon ugyanis ezentúl 3070 Ft helyett 4900 Ft-ot kér a szolgáltatásért (59,6%-os drágulás), ami azért komolyan gondolkodóba ejtheti az embert azt illetően, hogy valóban szüksége van-e erre a szolgáltatásra. Feltételezem, hogy sokak azonnal lemondják. Hogy ezzel a Pannon saját hálózata tehermentesítését akarja-e elérni (nem hinném, hogy megborítaná a szervereket ennyi SMS), vagy csak egész egyszerűen az üzletpolitika diktálja ezt a döntést, nem tudom. Csak azt látom, hogy mióta 2 év hűséget esküdtem, kicsit a dolgok egyre rosszabbak lesznek. Annyira egyszerűsítik a tarifákat, hogy nincs már miből választani, eltűnnek azok a díjcsomagok, amiknek az ár/érték aránya megfelelő volt számomra (djuice), és maradnak a sokatfizetős-semmitnemkapós csomagok, amiket pedig nem akarok a sajátomnak tudni. Rohadt drága már a wap és a mobilinternet (pedig egyre olcsóbb is lehetne), ezeknek hasznát is venném. Visszasírom a zöld-sárga Pannon korszakot, amikor még másodperc alapú beszélgetés, olcsó SMS volt a menő: mára mindez megváltozni látszik.

A djuice, mint tarifacsomag is megszűnik május 3-tól. Helyette itt van a djuice számlás 10 csomag, amely 3900 Ft havidíjért 29 Ft-os beszélgetést ígér bármikor, bárhova, és 10 Ft-ba kerül az SMS. Még mielőtt bárki is megörülne neki: havidíja csak belföldi SMS küldésére használható fel, a beszélgetések és mms-ek a havi díjon felül számlázódnak, szóval annyira azért nem örvendetes a dolog. Nézzetek szét, mielőtt tarifacsomagot váltotok.

(Zárójelben jegyzem meg a végére, hogy a djuice márka kicsit afelé tart, mint annak idején a szintén Pannon márkaként ismertté vált Bee (bi-bi-bíí) tarifacsomagok: rövid idő elteltével teljesen kihaltak. Remélem, hogy a nekem kitalált djuice, ami főként az írott kommunikációt (sms, mms, wap, mail) helyezi előtérbe, nem fog eltűnni a süllyesztőben. Mert akkor már nem lesz hova menekülni...)

Gizel nénéd merengése

Meréngemet az onokám hozottmost be ide. Mertuggya azé hozott be engemet ide, hogyhát megnéznék mán mijé nem látok rendesen. De én mán montam az onokámnak is ottho', hogy engemet ide ne hozzon be mer ezek itten sintérek, e. A zuramat is megműtötték nyócvannégybe, oszt hát mit értek el vele? Csak elvitte a szíve kilencvenkettőbe. Én nem bízok ezekbe. Megmondom magának. Az onokámnak is megmontam, de csak erősködik, hogy mama győjjön, hát nem ollyanok ezek - dehogynem. Tudom én, amit tudok, engem mán ilyen korba nem lehet átvágni, láttam én sok mindent, amikor még rendesen láttam. De most valamijé szarakodik, nem tudom, mintha álandóan húna a könnyem, pedig hát az uram mán elment, most mán kit sirassak? Nincsen nekem senkim se, csak az onokám. Az ottan a, amelyik beszéget a doktorral mostan. Csak nem tudom mit beszéhetnek, pegyig aszonta majd elmond mindent, de ollyan, mint az apja, az is csak pusmogott álandójan, sose tuttam, hogy akkor most mond valamit, vagy csak magába beszél. Montam is neki, Dezső, te osztan komoly ember sohase leszel, ha álandójan csak mormogol, oszt ehun van e, az onokám is pontossan ollyan. Mindegy a. Jóvan az mán így is, végűlis csak elvégezte a zegyetemet ű is, méghozzá aszongyák nagyon jó szakember lett ű ottan, de azt mán meg nem tudnám mondani magának, hogy mivel is foglalkozik, valami kutató, vagy tuggya a zíz, hogy mit az úristent csinál egész nap. Van péze is, hálá a felettünkvalónak, e, azé' csak kifizette most a műtéttemet is, mer azt mán az álam nem támogassa, tuggyae? Mocskosak ezek, de jóvanmá, énnekem mán nemoszt, nemszoroz. Ha csak annyira vóna jó mán, hogy a bótba az árakat lássam én aszondanám, hogy punktum, én mán ezekhe a sintérekhe nem gyönnék. Oda megyek átallában, bótba. Igyeb tán a temetőbe, ha kijutok, hogy az onokám kivisz, mer' messze van, montam is az uramnak, amikor míg élt, Isten nyugosztalja békibe, hogy Dezső, ha te eccer meghalsz nagyon messze leszel tűllem. De mindég csak kinevetett éngemet, hogy hunnat tudom én, hogy ű hal meg előbb? De ezt az ember megérzi, tuggya, valahun én is éreztem mindég, hogy egyedű maradok, oszt ehun van e, csak egyedű vagyok mán kedves uram 15 éve, hogy a Dezső engemet itt hagyott. Na, integet mán az onokám, jaaaaj nekem istenem, a lábom is hogy mennyire fáj, mer viszeres az is, hogy régen a kisbótba dógoztam, egész nap áni kellett, jajnekem, hát, na, isten megággya, menek, ezekhe a sintérekhe, jaaaaj nekem istenkém-istenkém, segíjjmeg.

---
Illusztráció: www.sxc.hu

Árukapcsolás

Jól végzett munka után vásárolj cserepes virágot.

Kemény.

Délelőtt, délben, délután, este és éjszaka

A mai napomat nem lehet csak úgy, egy mondatban elmondani. Részekre bontom.

Délelőtt a buta és csúnya trollok ádáz és aljas támadással rontottak rám, és meg akartak győzni arról, hogy nem jól végzem a munkám, annak ellenére, hogy fogalmuk sincs, mi történik velem egész nap, és arról sincs, hogy milyen munkát végzek.

Délben olyan finom kaját hoztam össze, hogy csak pislogtam, amikor megkóstoltam. Eredendően milánóinak indult, üvegesen és instantan, de aztán később - kedvesem szóhasználatával élve - felturbóztam, jól. Így aztán nem lehet elmondani, hogy mi született belőle, de lényeg, hogy az összetevők jól harmonizáltak egymással.

Délután órát tartottam, újra végigrágtam magam két darab PowerPoint feladatsoron. Nekem nem volt annyira izgalmas, mint a diákseregnek, bár itt is volt, akit nem hatott meg, hogy a lelkemet kimagyarázom saját magamból, csak hogy végre megértsék, hogy mi az a mintadia.

Este a legújabb munkámon dolgoztam, ami egy blog, tulajdonképpen a 20. Nagykun Diák Sportviadal Hivatalos Honlapja. Jelenleg én szerkesztem. Meg lehet nézni, és lehet persze dícsérni is. Körülbelül egy hétig folyamatos terhelés fogja érni, de aztán persze a kutya se fog ránézni - sebaj, azért én kiteszek magamért, amennyire csak lehet, bár többnyire hozott anyagból dolgozom.

Éjszaka már csak annyi marad hátra, hogy a holnapi napra készülök, rendesen, majd azt követően bezuhanok az ágyba, és még ébren próbálok végignézni egy részt kedvenc sorozatomból, a Helyszínelőkből.

Pihenjetek, ha tehetitek, nekem most nem megy, idenőttem a gép elé.

Ma zene van

Ma nincs duma, és nincs mellébeszélés. Ma zene van. Vonósok, akik érzéssel húzzák, velőtrázó dobcin és lélekre ható zongora. Csillagok alatt, a hivatalos honlapon, a Thozoo naplója olvasóinak.

Ángyom kedvence

Íme a mai költségkímélő, gyorsan elkészíthető vacsoratippünk főzőcskézőknek:

Ángyom kedvence

Hozzávalók:

• 1 kis fej hagyma
• Kevéske étolaj
• Kb. 10 dkg kolbász (friss, omlós)
• 2 tojás
• Pár dekagramm sajt a díszítéshez
• Ínyenceknek darált, piros csemege (vagy csípős) paprika, valamint egy csipet majoranna, esetleg szárított petrezselyem
  

Elkészítése:
A tojásokat felütjük, és egy kis tálban a rántottához hasonló módon felverjük, csipetnyi majorannával ízesítjük. A hagymát megpucoljuk, apróra vágjuk (esetleg karikákra szeljük, ki hogyan szereti), majd kevés olajon üvegesre pirítjuk. Ezt követően az omlós kolbászt a hagymára terítjük, kis ideig, kevergetve sütjük. Amikor elegendő zsírt engedett, ráöntjük a két tojást, és szintén rántottához hasonló módon, kb. 5 perc alatt elkészítjük. Tányérra halmozzuk, majd reszelt sajttal körbehintjük, csipetnyi piros paprikával, illetve szárított petrezselyemmel díszítjük.



Jó étvágyat!

Lion

Egy előző postban azon keseregtem, hogy hová tűntek azok a régi szép idők, amikor még Chokito-t lehetett vásárolni a boltok polcairól. A csoki szőrén-szálán eltűnt, a Nestlé azonban - mint ahogyan az a fentebb emlegett post hozzászólásai közül Creed23 jóvoltából kiderült - hiánypótlóként Lion csokit gyárt. Mivel rendszeresen hiánycikk ez kisvárosunk üzleteiben, a mai napon sikerült vásárolnom belőle kettőt, amiből az egyiket a Thozoo naplója olvasói előtt tesztelek, azonmód.

A csoki csomagolása:


Mit ne mondjak, a Chokito csomagolása sokkal inkább megnyerő volt. A csomagolás alapján olcsó tömegcsokinak gondolnám a terméket, és fel sem sejlene bennem, hogy megvegyem, ha előzőleg nem hívták volna fel rá a figyelmemet.


Kicsomagolva a finomságot, az már sokkal jobban hasonlít a Chokitohoz, meg is örültem rögvest, hogy újra régi fényében tündököl a márka, de szétszabdalva a csokit, azt kell mondjam, hogy azért az élet - mint ahogyan az lenni szokott - nem ilyen egyszerű.


A nápolyi és a tejes krém véleményem szerint a Chokitoban nem volt jelen, ebben (szintén Chokito-rajongó) kedvesem is megerősített. A puffasztott rizs azonban nagyon ott van, ugyanúgy ropog, csak valahogy a beltartalom nem annyira tömény, mint a Chokitonál. Harapva talán jobban látszanak az összetevők, és azok aránya:


Mindent összevetve: már majdnem Chokito! Igazán finom, de hiányzik belőle valami, ami a régi csokiban benne volt. Túl könnyű és túlzottan ostyás ahhoz, hogy Chokito lehessen, viszont nosztalgiaképpen megéri néha vásárolni belőle.

Munkamegosztás

Kandi kamera rovatunkban ma tanulságos kisfilm látható nő és férfi munkakapcsolatáról.

Keresztrejtvény

Tegnap keresztrejtvényt gyártottam a mai hatodik órámra, hogy nagy legyen az öröm. Közel három órán át szüttyögtem vele. A Pascal programozási nyelv ismétlése keretében egy pár Pascal utasítás is került a meghatározások közé. Ha ingerenciát érzel arra, hogy megfejtsd, kattints a kis rejtvény-képre, várd meg, amíg a nagy változat letöltődik, nyomtasd ki, és fejtsd meg! A megfejtés egy idézet, tőlem. :-)

A helyes megfejtést legelőször bekommentelő ember egy egész éves Thozoo naplója előfizetést nyer!

A türelem rejtvényt terem

Holnap kereszrejtvénnyel jövök, amit még éppen tesztelünk a kedvesemmel. Ma nincs házi feladat, jelentkezz ki. Ne ülj a gép előtt, amikor ilyen szép idő van.

Ezt mondom.

Szövegszerkesztés 2007-ben

Teljes eszköztárral munkában.

Anaglif őrület

A Digitális fotó magazin ehavi száma a térhatású képekkel, és azok készítésével foglalkozik. Mivel a lap állítása szerint nagyon könnyű ilyen képeket készíteni, úgy gondoltam, hogy belevágok, és megpróbálkozom vele.

A térhatás érzékeléséhez arra van szükség, hogy két szemünk más képet lásson, és agyunk ebből megpróbálja összeilleszteni a háromdimenziós képet. Mivel egy fényképen nem tudjuk előírni a bal és a jobb szemünk számára, hogy a képnek melyik részletét lássa, és melyiket ne, ezért a legegyszerűbb háromdimenziós képek megtekintéséhez anaglif szemüveget használunk, amely különböző színű lencséivel tulajdonképpen színszűrőként működik a szem előtt.

Anaglif szemüveg

Az anaglif szemüveg titka abban rejlik, hogy a piros szűrővel nem látjuk a piros színeket, a cián színű szűrővel pedig nem látjuk a ciánkék színeket a fotón (viszont az ellentétes színeket feketének látjuk, pl. cián lencsével a pirosat), így igen egyszerűen el tudjuk készíteni a képet a két szem számára, az alábbi módszerrel:

Háromdimenziós képek készítése három lépésben

• Készítsünk egy fotót (lehetőleg állványról) a három dimenzióban ábrázolandó tárgyról vagy tájról! Ezt követően a fényképezőgépet toljuk el jobbra pár centiméternyit (ne forgassuk az állványon a gépet, hanem az állványt tegyük odébb) és készítsünk egy újabb képet, ugyanarról, amiről az imént. Ezzel létrejön a bal-, illetve a jobb oldali kép.
• Töltsünk le egy anaglif képeket készítő programot! Az általam kipróbált megoldás az Anamaker nevű szoftver, amely minden hasznos alapfunkciót tartalmaz, ráadásul teljesen ingyenes.
• A programba értelemszerűen töltsük be a bal-, és a jobb oldali képet, majd kattintsunk a Make 3D image feliratú gombra - és gyönyörködjünk. Szükség esetén balra és jobbra mozgatva a képeket finomhangoljuk a felvételt.
  

Elkészült műveimből kettőt osztok meg veletek, ha valakinek van otthon kék-piros szemüvege, talán értékelni tudja fáradozásaimat. (A képek korántsem tökéletesek. Nagyobb változatért kattints rájuk!)

Asztalom részlete

Plüssnyuszi

Mobil élet

Két embert ismerek, akik kőkeményen kitartanak amellett, hogy nincs szükségük mobiltelefonra. Mindkettőjükről elmondható, hogy kiegyensúlyozottak, megfontoltak, nem a kor szellemének megfelelő "rohanó" életmódot folytatnak. Ezért irigylem őket. Nekem az, hogy valaki nem használ mobilt, olyan, mintha megállt volna vele az idő.

A mobil kommunikációt mérnökként egy végtelenül érdekes területnek tartom és a mindennapi életben is gyakran használom. Hívások, üzenetek, mobil internet, wap, e-mail, emlékeztetők: mind olyan dolgok, amiket hasznosnak találok, ezért alkalmazom is őket. Itt van pl. ez a post, amit szintén csak mobilon írok. (A Thozoo naplója olvasóit hétvégén sem lehet friss bejegyzések nélkül hagyni, még annak ellenére sem, hogy ilyenkor a legalacsonyabb a látogatottsági arány.) Úgy is mondhatnám, hogy
nálam a mobil használata már függőség-szintű. Azt olvastam nem is olyan rég, hogy van ilyen betegség, hasonló a netfüggőséghez. Ezek szerint beteg vagyok. De szerencsére nem fáj, és azon túl, hogy néha kiidegelem a környezetemet azzal, hogy a telefonommal foglalatoskodom, nincs is komolyabb tünete.

Az átlagember telefonál. Esetleg néha elküld egy sms-t. Soha nem tudtam magamnak megmagyarázni, hogy miért veszek évente új telefont, de azt hiszem, azon túl, hogy magam is némiképp a marketing áldozata vagyok, a következőket mondhatom el. Nyilvánvalóan nem vesz új telefont az, aki naponta csak telefonál a készülékkel. Nem megy tönkre a telefon billentyűzete, nem lesz megunt az egész rendszer. Aki azonban hozzám hasonlóan gyakran használja a telefonját, előbb-utóbb olyan korlátokba ütközik, amelyeket a leggyakoribb mobilok zárt operációs rendszere miatt csak egy új modell vásárlásával tud orvosolni, amely már tartalmazza az adott, addig hiányzó funkciót. Nekem általában a rendelkezésre álló memória mérete a kicsi, ezért is vettem legutóbb bővíthető memóriás készüléket. És egyáltalán nem bántam meg, bár hozzá kell tennem, hogy a gyári memóriakártyát már kétszer írtam tele, szóval ebből sem ártana egy nagyobb kapacitású. A vágyak tehát mindig egyre nagyobbak, de csak meg kell találnunk a helyes egyensúlyt az igényeink és a lehetőségeink között, és okosan kell választani.

Ma ennyit tudok mondani modern életünkről.

Megmondta a frankót

A minap foglalkozás- egészségügyi vizsgálaton vettem részt, ahol többek között az is kiderült, hogy kis mértékben be van gyulladva a szemem kötőhártyája. Rögvest jött is a kérdés, hogy vajh katódsugárcsöves, vagy LCD monitort használok? Mivel az első az igaz, és ezt töredelmesen be is vallottam, így rögvest fel lettem világosítva, hogy LCD monitort kell vennem, mert az jobban óvja a szemet.

Igen.

Később venni fogok. Most csóróság van.

---
Illusztráció: www.sxc.hu

Vers lakótársaimhoz

Vers lakótársaimhoz

Kora nyári szellő szárnyán
Lengedezik sok fűszál,
A ház nem látszik már tőle,
Téged mégsem irritál.

Le nem nyírnád, arra vársz,
Hogy majdcsak megcsinálja más
Az, hogy segítenél benne,
Nem marad, csak látomás.

Ajtón kilincs mire való?
Meg kellett rég tanulni,
Ne én mutassam meg, hogy kell
Magad mögött becsukni.

Hallgatod a keményrockot,
Egy nap tízszer, ugyanazt,
Ráadásul én is hallom:
Ez engem nagyon nyomaszt.

Ezeréves porszívódnak
Hangja visít, elég gáz.
Nem lényeg, hogy több órán át
Hallgatja a lépcsőház.

Megjegyzed, hogy milyen büdös
A lépcsőház, naponta,
De három zsáknyi szemetedet
Ajtód előtt légy dongja.

Rád rohadna az is,
Hogyha neked kéne kivinni
Fogalmad sincs, melyik nap kell
A kukákat kitenni.

Nyugodtan behozhatnád, ha
Üres már, de nem teszed.
Minek tennéd? Még a végén
Piszkos lesz a két kezed.

Öröm az élet veletek,
Bár semmit sem csináltok.
Ilyen lakótársakat én
Senkinek se kívánok.

---

(Ez már nagyon érett, mert sok a paraszt. Elnézést a ritmushibákért, hirtelen felindulásból követtem el. Akinek meg nem inge az stb.)

update: engem lepett meg a legjobban, amikor kiderült, hogy ma a költészet napja van. Nem tudtam róla, teljesen véletlenül alakult így. :-)

Őskövület akcióban

Amikor hazatér az ember a szülői házba, pihenésre vágyik. A hétvégén olyannyira sikerült pihenni, hogy egy kiadós délutáni alvást követően éjszaka nem jött álom a szemünkre, és kerestünk valamiféle kreatív szórakozást, amellyel hosszabb ideig leköthetjük érdeklődésünket. Figyelmünk egyre inkább egy romokban heverő számítógép felé terelődött, és egy huszáros vágással elhatároztam, hogy működő gépet építek a roncsból, amin egy-egy egyszerűbb játékot játszva elüthetjük az időt.

Ami rendelkezésre állt:

• egy Pentium I számítógép (75 MHz proci),
  
• egy 5.25"-os és 3.5"-os meghajtó, a hozzávaló lemezekkel,
• egy 14"-os, SVGA monitor,
• billentyűzet.
  

Aképp gondoltam, hogy ebből egy működőképes gépet építeni nem lesz túlzottan nagy kihívás, azonban belecsöppenve a gyakorlatba ez nem volt igaz.

A meghajtók hardveres beépítése nem okozott gondot, leszámítva, hogy a csatlakoztatásukra szolgáló tűk nem sínben vannak, így egy kis rutin kellett, mire minden csatlakozó pontosan a helyére került. Ami több gondot okozott, az az, hogy a BIOS Setup hosszas hangolása ellenére sem volt hajlandó a számítógép a kisebb floppykról (B: jelű, 3.5" meghajtó) bootolni, még úgy sem, hogy a direkt erre a célra kitalált Swap floppy drive lehetőséget bekapcsoltam. Erre azért lett volna szükség, mert sajnos egy darab rendszerlemezt se találtam a nagy floppyk között, viszont egy 6.2-es DOS elfeküdt egy kislemezen. A megoldás végül is az lett, hogy kicsit összekuszálva a kábeleket a 3.5"-os meghajtót kellett a floppy kábelén felülre, az 5.25"-os meghajtót pedig alá kötni, így a kisfloppy lett az A:, a nagyfloppy pedig a B: meghajtó. A nagylemezek meghajtóját ugyan ki kellett moccantani a házból, de így már bootolhattunk A: meghajtóról, kislemezről.

Nem elhanyagolható a tény, hogy az 5.25"-os meghajtó kb. 10 éve volt utoljára üzemben, ennek ellenére tökéletesen működött, és olvasta a lemezeket. Legalábbis azokat a lemezeket, amik 1.2 MB-os, szabvány méretre voltak formázva. Azonban az őskorból megmaradt, utoljára egy XT számítógép által írt 360 KB-os lemezekkel nem tudott mit kezdeni - nemes egyszerűséggel azt hazudta, hogy a lemez üres, holott biztosan tudom, hogy ez nem így van, ráadásul arra is emlékszem, hogy régebben ez a meghajtó minden további nélkül olvasta ezeket az őskövület floppykat. A meghajtót áthazudtuk a setupban 360K-ra, de természetesen úgy sem jött össze (így egy floppyt sem olvasott). Van egy olyan sanda gyanúm, hogy egy eredeti, általam sokat használt 3.3-as DOS-szal lett volna esélyem, de ilyen floppyt nem leltem. Pedig volt miből válogatni:

Kincseim
(részlet a legalább 200 floppys gyűjteményemből)

A legtöbb lemezen játékok vannak, eredeti Prince of Persia-lemezek, Tower of Eyes és Operation Wolf-remekművek, de sajnos egyikkel sem tudtunk játszani. Ezért kicsit csalódott is voltam, viszont a nosztalgia és a legózás hatalmas élmény volt. Természetesen nem ejtek könnyet, hogy elmúltak azok az idők, amelyekben ezeket a technológiákat használtuk, de jó volt belerévedni, hogy régebben még tudni kellett, hogy mit hogyan állítunk be, és nem volt minden ilyen egyértelmű, hogy csak csatlakoztatjuk az eszközöket, és természetes, hogy azonnal működik. Régen nehéz volt az élet. És csak az maradt talpon, aki nem csak konyított az informatikához, hanem értett is hozzá.

A cipővásárlás rejtelmei

Egy idő után az embert elkapja a cipővásárlási láz. Vagy azért, mert régi cipője használhatatlanná válik, vagy pedig azért, mert csak úgy egy új cipő kell, a régi unalmas lesz a mindig vészesen előttünk járó divat miatt.

Egy tökéletes világban a cipőboltba belépve rögvest megtaláljuk álmaink cipőjét, amelyet olcsón, percek alatt megvásárolhatunk, és csodák csodája, pontosan passzol a lábunkra. A valóság azonban ennél ridegebb.

Egyrészt igen nagy erőfeszítés, mire az ember egy olyan üzletet talál, ahol elfogadható áron kap olyan cipőt, ami nem halál gagyi, hanem néz is ki valahogy, és úgy ránézésre is meggyőz arról, hogy többet fog kibírni egy kiadós sétánál. Másodsorban: nem tudom megmondani, hogy az örökölt genetikus tényezők, vagy a cipők tervezőasztala mellett ülők hanyagsága okozza azt az igen jellemző problémát, hogy nekem mindig 42 és háromnegyedes méret kellene, szinte minden cipőből. A 42-es kicsi, a 43-as jó, de az már inkább nagy. Éppen ezért a kettő közötti méretre lenne szükségem, amit pedig sehol nem találok, érthető okokból. Harmadjára pedig rühellem azt a fajta eladói magatartást, amikor arról próbálnak engem meggyőzni, hogy az üzlet legocsmányabb, de egyben legdrágább cipője és én mennyire egymásnak vagyunk kitalálva. Én szabadon szeretek vásárolni, és szeretem én magam eldönteni, hogy mire is adom ki a zsetont. És hogy az nem egy ezüstszürke, műanyagkinézetű, javarészt a lábamból ladikot formázó förmedvény lesz, amiben úgy nézek ki, mint egy teve papucsban, az egész biztos.

Változnak az idők

Ma egy volt főiskolai csoporttársamnál jártam látogatóban. Jól éreztem magam, nagyon. Hihetetlen, de annak ellenére, hogy nem találkoztunk évek óta, szinte ugyanúgy tudtunk társalogni, mintha tegnap láttuk volna egymást utoljára. Csak a dolgok változtak meg körülötte: amikor megismertem még egyedül élt, és hősiesen küzdött a munkahely mellett a sulival, ma azonban már feleségével és kislányával telnek a napjai egy eldugott utcában. Jó volt ott lenni, örültem, hogy találkoztunk, sok emléket visszahozott ez az alkalom.

Ma csak ennyi. Holnap a cipővásárlás rejtelmeivel foglalkozunk.

Gumicukor gigateszt

A nemrég nálunk is megnyitott sárga-kék üzletlánc (aszongya: lidli) új termékét teszteltem, ez pedig a Party mix elnevezésű, szám szerint nyolcféle különböző gumicukrot tartalmazó ízorgia, amely szemet gyönyörködtető látványt nyújt a bazi nagy csomagjában megbúvó, avatatlan szem számára ezerfélének tűnő apró cukorkával. Ajánlható gyerekeknek, meg azoknak is, akik hozzám hasonlóan nem hajlandóak felnőni, és eldobni maguktól a gumicukor nyújtotta élvezetet. (Kedvesem gazdasági szempontból vizsgálta a terméket. Meglátása szerint első osztályú választás lehet mikuláscsomagok készítésekor: sok féle kis csomagos gumicukrot tudunk elhelyezni legalább 5 mikuláscsomagba.)

A lehetőségekhez mérten teljeskörű íz- és látványvilág-elemzést készítettem minden egyes gumicukorról, lássuk hát őket sorban! (Kicsit hosszú lesz - de csak a képek miatt.)

Hotdog


Tesztünk első alanya ízléstelen csomagolásban érkezik hozzánk, és már az átlátszó műanyagon keresztül is felismeri a gyakorlottabb játékos, hogy valamiféle erotikus felhang azért van ebben a termékben. Kicsomagolva a következő látvány tárul elénk:


Még inkább látni vélhetjük, hogy a tervezők azon túl, hogy beleütötték a sorszámot a "kiflibe", burkoltan adtak valamiféle szexuális utalást is. Az édességet fejjel lefelé fordítva a helyzet normalizálódni kezd, és ha eddig nem is, most már végképp meggyőződhettünk afelől, hogy tényleg gumicukorral van dolgunk.


A zöld, sárga és piros rétegek finom gyümölcsízűek, a "kiflit" alkotó narancssárgás-barnás színű habosított gumicukornak azonban van egy árnyalatnyi 24-es bicikli belsőgumi utóíze (gyerekkoromban kóstoltam rágógumi híján; azóta is előjön néha ez az emlék).

• Látványvilág: kisgyermekeket megronthat, ezért 3/5
• Ízvilág: találunk jobbat a piacon, szintén 3/5.

Hamburger

Az előzőhöz hasonló, ám némileg átgondoltabb szerkezet, plusz némi lego-feeling. Ez jellemzi a Hamburgert. Csomagolása ugyanúgy műanyagdobozka.


Kicsomagolva már aranyosabb: azt kell mondjam, hogy ha kellően el tudunk vonatkoztatni egy igazi hamburger méretétől, valamint ellenfényben és erős homokviharban szemléljük, kiköpött olyan, mint egy valódi, amerikai hamburger.


Majszolás céljából kézbe véve jön a meglepetés: darabjaira hullik!


Az egyes gumicukor-darabok így fogyaszthatóak el, de falánkabbak persze egyben is betömhetik - az más kérdés, hogy a szájukban ugyanúgy darabokra fog hullani. Érdemes megállni egy pillanatra, és elmélázni a saláta formázásán, amelyhez igazán hozzátették magukat a tervezők.

Mivel a Hotdoghoz és a Hamburgerhez felhasznált alapanyagok valószínűleg egy futószalagról gördültek a formázógép felé, ezért az ízvilágáról ugyanaz mondható el, mint a Hotdognál: gyümölcs, biciklibelső felütéssel. A rétegek miatt belevegyül pszichésen egy kis orrbamászó vanília, de ezt nem vettem komolyan.

• Látványvilág: mókás, tetszik, 5/5
• Ízvilág: a kerékpár nem kellene bele, 3/5

Mini Fruties

Az édességnek ezen fajtája nem lehet ismeretlen egyetlen gumicukor-rajongó előtt sem: apró, málna- és áfonyaízű cukorkák.

A csomagolás - kb. 6,5 × 9,5 cm

A cukorkák megjelenése közepes: nem mindegyik gumicukor egyforma (ld. a képet lentebb), ezt azonban betudtam annak, hogy a viszonylag nagy csomagban a sok kis csomag eléggé összenyomorodott, és így eltöltve fél-egy évet még egy gumicukornak is sok lehet. Az íz nem kimondottan teljes, valami hiányzik, főleg a málnából. Meglehet, még egy kis aromát kellett volna löttyinteni a masszába.

• Megjelenés: hiányzik a fantázia, az újdonság, 3/5
• Ízvilág: majdnem jó, valami hiányzik... 4/5

Szaxis törpék

Némi kreativitást összeszedve talán ennek a gumicukornak is lehetett volna nevet adni, azonban a projekt, amely összehozta mindezt, nem csak ezen a ponton feneklett meg...


A csomagot kibontva, és a gumicukrokat rendezgetve arra kell rájönnöm, hogy fogalmam sincs afelől, tulajdonképpen mit is ábrázolnak a cukrok. Vannak ilyen téren egyébként is problémáim, gyerekkoromban évekig tartott, amíg a klasszikus Haribo macikból ki tudtam nézni bármiféle medve-alakzatot, manapság azonban mindez zökkenőmentesen megy. Ez azonban, higgyétek el, logikai bukfenc. Megnézed:


Él bennem egy sanda gyanú, hogy a képet fejjel lefelé készítettem el, mert amit ki tudok nézni belőlük az vagy egy kéziszerszám, műanyag tokban, vagy pedig a ruházatához abszolút nem passzoló színű, hülye kiképzésű sapkával felvértezett bányásztörpe. Ez utóbbit a kéz-szerű nyúlványok irányából állapítottam meg. Mikroszkópos vizsgálat után kellett rájönnöm, hogy némelyik törpe (és ezt itt már, a csomagolás ábrájával logikailag összekombinálva is biztosan állíthatom, hogy törpe) arca is látszik. Azonban ha ezt nekem ilyen nehezen sikerült megfejtenem, túlzott mentális munkát, neadjisten agygörcsöt okozhat egy gyereknek. Ezt mindenképpen figyelembe veszem a formai kialakítás értékelésekor.

Az ízével nincs semmi gond: az átlátszó anyagok gyümölcsösek (minél természetellenesebb színű, annál savanyúbb), a sapkák pedig édesek, kicsit habosak. A szinkron közöttük jó, kellemes a kontraszt, nem üti egyik a másikat. Finom. De nem tökéletes - ebből is hiányzik egy pici valami, illetve a szájban nagyon kellemetlen savanyú utóízt hagy. (10 perc múlva írom ide: rohadt savanyú utóízt hagy. Csak óvatosan.)

• Megjelenés: a kiképzése mentálisan elpusztít, ezért 2/5
• Ízvilág: a savanyú utóíz és a kis hiányosság miatt 3/5

Happy Bear's Party

Sokat nem lehet róla elmondani. Klasszikus gumimaci, csak kisebb méretben. Unalmas. A csomagolása pedig nem győz meg. Főleg a csokornyakkendő büntet.


Lássuk, mi van belül:


Ugyanaz, mint amit már ismerünk.

Az ízéről elmondható, hogy finom. Véleményem szerint nem ugyanazok az ízek dominálnak benne, mint a csomag többi gyümölcsösénél, finomabb, teltebb, árnyaltabb, karakteresebb ízekről van itt szó. A citromsárga a gyilkos, az egy picit összerezentett, de ettől eltekintve finom.

• Megjelenés: unalmas. Ennyi. Gnóm macik. 2/5
• Ízvilág: citromsárga: mínusz egy. Ezért 4/5

Cola

A csomagolás felbontása után friss kólaillat csap ki a kis tasakból, rögvest felkészíti az embert a jól ismert íz élvezetére.


Maguk a gumicukrok - elmésen - kicsiny, félig töltött kólásüveget formáznak, ez rendkívül ötletes, bár láttunk már ilyet. A kis üvegek nem full 3D-ben pompáznak, csupán domborművek - ezáltal egy pontot máris levonunk a formai kialakítás pontszámából, tekintve, hogy 3D-s kólásüveg-gumicukrokat láttunk már, és azokat sokkal jobb fogyasztani. A színe azonban jó, és a cukor továbbra is kólaillatot áraszt.


A gumicukrok íze finom, valóban felidézi a kóla zamatát. Talán egy kis savanyítás került bele, hogy mégiscsak gumicukor legyen a gumicukor, de ettől eltekintve jónak mondható, a mezőnyhöz képest szerintem az egyik legjobb. Ezért ő kapja az első maximális pontszámot.

• Megjelenés: ötletes, de nem háromdimenziós. 4/5
• Ízvilág: finom, megkapja az ötöst. 5/5

Milli Muh

A csomagoláson pózoló, vélhetően betépett tehén azonnali kacajra ingerel bennünket, de azért ne nevessünk előre.


Kezdeti hahotánk rögvest alábbhagy, ha lerántjuk a bociról a leplet, és elénk kerül a termék, amely tulajdonképpen nem sok kicsi boci, hanem egy nagy, kifejlett tehén. Gumicukorból. Ami egyébként vagány dolog, csak ha elképzelem a szituációt, ahogy éppen a tehén feje van a számban, és kilóg egy nagy far, meg egy tőgy, majd valaki rákérdez, hogy mit eszel?, nos, hát az felborzolja kissé az idegeimet. Ettől azonban még nem rossz, csak magányos fogyasztásra kényszerít.


Jól látható, hogy kétféle gumicukor összehegesztése van itt terítéken: a fehér valamiféle habosított csoda, a barna részek pedig tényleg gumicukor-szerű gumicukrok, kicsit olyan színben, mint a kólás gumicukor alja, de mégsem. Annál sötétebb, némiképp. Az már fotózáskor is feltűnt, hogy az édesipari termék valami mélyről jövő, múltba révedő illatot áraszt, de ezt igazából nem tudtam megérteni, csak akkor, amikor megkóstoltam. Az egész tulajdonképpen szerintem - és most nem kell röhögni - tejes, vagy tejszínes, illetve csokoládés ízű lenne, de ezt olyan szinten nem sikerült a gumicukorba integrálni, hogy kóstolás után a rágás megáll egy pillanatra, és eszünkbe jut nagyanyáink fiók mélyén őrzött édessége, amely az onokáknak volt félretéve, és gyakran egy évig is rájártunk; nem fogyott abból egy szem sem, amíg mi nem ettük meg. Ennek megfelelően a szavatossági idő lejártára már senki nem emlékezett, a megfeneklett íz volt az, ami esetleg sugallt valamit arról, hogy a termék már nem kimondottan friss és üde. Valami ilyesmi érzésem volt itt is: megettem ugyan az egészet, de nem tudom megmondani, hogy konkrétan milyen íze volt, és azt sem, hogy jó volt, vagy nem. Gasztronómiai zsákutca, jellegtelen alkotás.

• Megjelenés: ötletes, de mások által kevésbé megérthető, 4/5
• Ízvilág: nem tudok érdemben nyilatkozni, nem emlékszem az ízére. Túlzottan rossz azért nem volt. 3/5

Sour Worms

A kukacok mindig is nagy szerepet töltöttek be az informatikus életében; gondoljunk csak a sikeres Worms sorozatra, amiben kedvünkre lövöldözhettük egymást, kukacok formájában. Elénk tárul most a rideg valóság: a kukacok itt is színesek, de savanyúak.


A csomagoláson belül már feltűnnek a cukrozott kukacok, gyorsan ki is bontjuk őket, és kiborítunk egy párat teszt-terepünkre. Jól látható, hogy egyféle alapanyagból készültek, ez javára is válik a terméknek.


Bennem mindig élt egy elmélet, amely tulajdonképpen ma dőlt meg. Én azt hittem, hogy a savanyú gumicukor (mint pl. ezek a kukacok, vagy egy régebbi postban tárgyalt fajta) azért vannak beszórva cukorral, hogy enyhítsenek valamit a savanyú ízen, és ne ránduljon össze az ember összes testnyílása egy tized másodperc alatt. Ezzel szemben ma megvilágosodtam, és rá kellett jönnöm, hogy a gumicukor tulajdonképpen édes, ezzel ellentétben az a szemcsés anyag, amivel beszórják savanyú, mint az ecet. Itt viszont nagyon kellemes arányban édes és savanyú az egész, így az ízére mindenképpen ötöst adok.

• Megjelenés: semmi extra. De legalább szép színes. 4/5
• Ízvilág: nekem nagyon bejött, nagyon finom. 5/5

Gumicukor gigatesztünk végére értünk, a konzekvenciát mindenki maga vonja le... Mivel minden csupa ragacs, és nem érzek semmiféle ízt a savanyún és a gyümölcsösön kívül, így egy időre jegelem a gumicukor-témát. Jóból is megárt a sok.

Esetleg még két-három kólásat bedobok... :-)

Szünet előtt

A tavaszi szünet előtti napok nem voltak túlzottan kellemesek a suliban, így aztán most várom a szünetet, mint a Megváltót szokás. Ma zajlik az utolsó nap a szünet előtt, ennek örülök. Rám fér pár nap pihenés. Rendet rakok a gépemen, az asztalomon, és magamban. Minden a helyére kerül, mert jelenleg elég nagy kupleráj van mindenhol. Aztán lehet újra kezdeni, az érettségi szünetig.

Mivel semmi nem történik, így ma be kell érjétek ezzel a bejelentkezéssel. Holnap már tartalmasabb leszek, ígérem! ;-)

---
update: aki este is idelátogat, annak már most elárulom, hogy gigantikus gumicukorteszt jön holnap, szóval érdemes benézni!

A belső én

Csaknem kiolvastam egy olyan ismerősöm önmagáról szóló blogját, akiről csak pár napja tudtam meg, hogy több éve naplót ír az interneten. Az eredmény számomra meglepő: a blogban feltárt énje és az általam megismert valóság között olyan szintű a különbség, hogy ha anélkül olvastam volna a blogot, hogy ismertem volna az íróját, és meg kellett volna mondanom, hogy vajon ki írta mindezt, egészen biztos, hogy nem rá tippeltem volna. Mindeközben az jutott eszembe, hogy ha valaki anélkül olvassa a naplómat, hogy ismerne engem, vajon miféle kép alakulhat ki benne rólam? Gondolom, hogy az eddig közölt cikkek alapján meglehetősen vegyes. De talán jól is van ez így. Ennyire különbözne a világnak mutatott arcunk attól, amilyennek saját magunkat látjuk belülről? Nagyon meglep ez engem, holott ha kicsit jobban belegondolok, nap mint nap találkozom a jelenséggel. Ez a múltkori blog pedig még jobban megerősítette bennem mindezt.

---
Illusztráció: www.sxc.hu

Évforduló

Április elseje a bolondozáson túl mindig eszembe juttatja, hogy ezen a napon váltam dolgozó emberré. Mindez 2003-ban történt, egy borongós napon. Emlékszem az első időszakra: bemutatás mindenkinek (persze 2 hónapig senki nevét nem tudod), körbevezetés, elmagyarázás. Aztán két óra üldögélés egyedül, arra várva, hogy valaki majdcsak jön, mond valamit. Aztán belevetettem magam a munkába, ahogy kell. Nagy tempóval, mindent azonnal megcsináltam. Aztán később ez alábbhagyott, nem azonnal és nem mindenkinek dolgoztam. Ez már csak így szokott lenni. Idővel kialakult a szokásos munkatempóm, amelytől azóta se nagyon tértem el.

Kiszakadva az addig megszokott életmódomból rá kellett jönnöm, hogy minden nap reggel hatkor felkelni azért nem a legjobb buli, viszont a kereset reményében még ezt a kínt is képes voltam (és vagyok) elviselni. Eleinte irodai munka, keményen, később szakmai, gépszerelgetős, szoftverhangolós, 2004 őszétől pedig oktatós-tanáros. Nem tudom, hogy mi következik, egyelőre ennyit tudok magam mögött.

Maga a szám, hogy mindez 4 éve megy, nekem kevésnek tűnik. Valahogy sokkal többnek érzem, nagyon sok minden történt velem - nem gondoltam, hogy ennyi minden belefér ebbe az időbe. Megismertem rengeteg embert, aztán legalább a felét már el is felejtettem, csak azzal tartom a kapcsolatot, akivel nagyon fontos. Úgy gondolom, hogy ez is természetes, így működik ez mindenkinél. Meglehet, a 8 éves évfordulót még mindig ugyanezen a munkahelyen ünneplem, bár ha a dolgok így haladnak (és jelenleg semmi nincs, ami afelé mutatna, hogy nem így fognak haladni), akkor nem hiszem.

Lehet, hogy ennyi idő kell, amíg az ember kiábrándul egy munkahelyből?