Egy idő után az embert elkapja a cipővásárlási láz. Vagy azért, mert régi cipője használhatatlanná válik, vagy pedig azért, mert csak úgy egy új cipő kell, a régi unalmas lesz a mindig vészesen előttünk járó divat miatt.
Egy tökéletes világban a cipőboltba belépve rögvest megtaláljuk álmaink cipőjét, amelyet olcsón, percek alatt megvásárolhatunk, és csodák csodája, pontosan passzol a lábunkra. A valóság azonban ennél ridegebb.
Egyrészt igen nagy erőfeszítés, mire az ember egy olyan üzletet talál, ahol elfogadható áron kap olyan cipőt, ami nem halál gagyi, hanem néz is ki valahogy, és úgy ránézésre is meggyőz arról, hogy többet fog kibírni egy kiadós sétánál. Másodsorban: nem tudom megmondani, hogy az örökölt genetikus tényezők, vagy a cipők tervezőasztala mellett ülők hanyagsága okozza azt az igen jellemző problémát, hogy nekem mindig 42 és háromnegyedes méret kellene, szinte minden cipőből. A 42-es kicsi, a 43-as jó, de az már inkább nagy. Éppen ezért a kettő közötti méretre lenne szükségem, amit pedig sehol nem találok, érthető okokból. Harmadjára pedig rühellem azt a fajta eladói magatartást, amikor arról próbálnak engem meggyőzni, hogy az üzlet legocsmányabb, de egyben legdrágább cipője és én mennyire egymásnak vagyunk kitalálva. Én szabadon szeretek vásárolni, és szeretem én magam eldönteni, hogy mire is adom ki a zsetont. És hogy az nem egy ezüstszürke, műanyagkinézetű, javarészt a lábamból ladikot formázó förmedvény lesz, amiben úgy nézek ki, mint egy teve papucsban, az egész biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése