Évforduló

Április elseje a bolondozáson túl mindig eszembe juttatja, hogy ezen a napon váltam dolgozó emberré. Mindez 2003-ban történt, egy borongós napon. Emlékszem az első időszakra: bemutatás mindenkinek (persze 2 hónapig senki nevét nem tudod), körbevezetés, elmagyarázás. Aztán két óra üldögélés egyedül, arra várva, hogy valaki majdcsak jön, mond valamit. Aztán belevetettem magam a munkába, ahogy kell. Nagy tempóval, mindent azonnal megcsináltam. Aztán később ez alábbhagyott, nem azonnal és nem mindenkinek dolgoztam. Ez már csak így szokott lenni. Idővel kialakult a szokásos munkatempóm, amelytől azóta se nagyon tértem el.

Kiszakadva az addig megszokott életmódomból rá kellett jönnöm, hogy minden nap reggel hatkor felkelni azért nem a legjobb buli, viszont a kereset reményében még ezt a kínt is képes voltam (és vagyok) elviselni. Eleinte irodai munka, keményen, később szakmai, gépszerelgetős, szoftverhangolós, 2004 őszétől pedig oktatós-tanáros. Nem tudom, hogy mi következik, egyelőre ennyit tudok magam mögött.

Maga a szám, hogy mindez 4 éve megy, nekem kevésnek tűnik. Valahogy sokkal többnek érzem, nagyon sok minden történt velem - nem gondoltam, hogy ennyi minden belefér ebbe az időbe. Megismertem rengeteg embert, aztán legalább a felét már el is felejtettem, csak azzal tartom a kapcsolatot, akivel nagyon fontos. Úgy gondolom, hogy ez is természetes, így működik ez mindenkinél. Meglehet, a 8 éves évfordulót még mindig ugyanezen a munkahelyen ünneplem, bár ha a dolgok így haladnak (és jelenleg semmi nincs, ami afelé mutatna, hogy nem így fognak haladni), akkor nem hiszem.

Lehet, hogy ennyi idő kell, amíg az ember kiábrándul egy munkahelyből?