Az eltűnt kesztyű

Kedves nejem kabátzsebe

Kiszakadt, kiszakadt.

Bosszankodott ő miatta 

Jó sokat.

Mindig mondta: mondjad, uram,

Mi legyen? Mi legyen?

Varrógépem, mondjad, miért

Nincs nekem?

Lesz majd neked varrógéped,

Anyukám, anyukám.

Addig fűzzed át cérnád

A tű fokán!

Kézzel bizony megvarrni én

Nem tudom, nem tudom.

Édesanyám segít nekem –

Gondolom.

Két asszony a varrógépnél

Mit fecseg? Mit fecseg? 

Nem tudod meg, kedves komám,

Úgy lehet.

Megy a cérna, megy a beszéd

Rettenet, rettenet!

Zsebben, hogyha volt valami,

Bent reked.

Sötétedik, jön az este,

Anyukám, anyukám.

Illő volna indulni már, 

Úgy biz' ám.

De a gyerek kis kesztyűje

Hol lehet? Hol lehet?

Hogy lehet, hogy a kis kesztyűt

Nem leled?

Tűvé tettem már a lakást

Anyukám, anyukám.

Elhagyhattam azt valahol,

Úgy biz' ám.

Hová tetted te a kesztyűt, 

Életem, életem? 

Zsebbe tettem, el ne vesszen

Énnekem.

Atyavilág, mit csináltunk

Anyukám, anyukám!

Zsebbe varrtuk be a kesztyűt,

Úgy biz' ám.

Addig varrtak-beszéltek az

Asszonyok, asszonyok,

Bevarrták a kesztyűt oda,

Meghalok.

Írom én e történetet

Röhögve, röhögve.

Versbe öltöm, maradjon meg

Örökre.