Nyaralás 2010 - 3. nap

Nyaralásunk harmadik napjának reggelén fürkészve figyeltem, hogy vajon esik az eső, avagy nem. Hát, nem esett. Az ég rendkívül borult volt, de ez nem akadályozott meg minket abban, hogy a történelmi korokat idéző visegrádi Fellegvárhoz autókázzunk. Az út remek volt odáig, kényelmesen lehetett haladni, bár a Fellegvár megtalálása ütközött némi nehézségbe, mivel amikor már azt hittük, hogy nem jó felé megyünk és visszafordultunk, na akkor derült ki, hogy eddig mégiscsak jó felé mentünk és most meg rossz irányba haladunk. Lényeg, hogy a vár meglett. A tegnapi eső miatt derengő reggeli párában és a felhőkben rejtező várfalak igencsak sejtelmes képet mutattak és azt mondom, hogy ez a látvány napos időben sem lett volna szebb.

A vár falai ködbe, párába és felhőbe burkolóznak

Az ódon várfalak közötti barangolás és a Dunakanyarra való fantasztikus kilátás még a tegnapi esőért is kárpótolt bennünket.

Csak kitekintek...

Az itt eltöltött két óra alatt remekül éreztük magunkat. A hangulat nagyon átjött a barangolás közben is, de a két termes panoptikum, amiben egy táncjelenet és a visegrádi királytalálkozó ebédje volt viaszbábukkal elénk tárva, csak még jobban rásegített arra, hogy úgy érezzük: tényleg 1300 környékén járunk.

Viaszbábuk ebédje

Ódon várfalak - itt-ott kiegészítve

Forgatag látogatásunk végén

A vár remek kikapcsolódás volt, rengeteg jó fotót készítettünk és utána még bazároltunk egy kicsikét. Ezt követően az aktív szórakozásé volt a főszerep: elindultunk a visegrádi bobpályához, hogy lecsusszanjunk és érezzük a sebességet. Ide nem autóval, hanem gyalog jöttünk. A tegnapi esőtől megázott és csúszós túraútvonal igazán izgalmasnak bizonyult: mellettünk a mélység, előttünk a távolság és csak bandukoltunk, bandukoltunk. Többször úgy éreztük, hogy rossz úton járunk, de az út végén kiderült: mégiscsak jó helyen vagyunk. Megérkeztünk a bobpályához. Rövid felderítés után jegyet váltottunk és elindultunk csúszni! A futam nem volt túlzottan hosszú, bár túlzottan drága sem, mindenesetre a nagy sárga szmájli mellett lévő kamerába igencsak nagyon vigyorogtam, és az élményfotót bizony megvásároltuk. Íme, milyen fess legény voltam a bobon, csak úgy robogtam majdnem tizenhéttel!


A kimerítő sportolás után jól esik egy magyaros konyha specialitásait megkóstolni. Már előre kinéztem a Patak fogadót, ami a neten is jól nézett ki, de élőben meg méginkább: kerthelyiség, mellettünk csobogó patak, finom és megfelelő mennyiségű, jó árban lévő ételek, kedves és normális pincérek… azt hiszem, egész nyaralásunk alatt erre a helyre vártam. Nem kellett túl sokat várni a szűzérmékre, héjában sült fűszeres krumplival és párolt hagymakarikákkal, valamint az én kedvesem által rendelt brassóira sem. Bár a két étel összetevőiben alig tért el egymástól, mégis teljesen más ízűre sikerült őket megkomponálni, ami mindenképpen jó pont.

Patak fogadó. Kerthelyiség, csobogás és finom ételek.

A desszertet már 22 kilométerrel arrébb, az esztergomi Szamos cukrászdában fogyasztottuk el: gigantikus fagyikelyhet és süteményeket rendeltünk össze és miközben a fél óránként esedékes lakodalmas-dudálós autócsordát néztük, ráérősen felfaltuk ezeket.

Gigafagyi, megasüti

A délutáni pihenő után úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne szemügyre venni a várost: elsétáltunk a Duna partján lévő sétányra és azon csodálkoztunk, hogy ezekből a felhőkből nem lett eső:

Jön a vihar

Nem sétáltunk át Párkányba a Mária-Valéria hídon. Egyrészt azért, mert voltunk már Szlovákiában Komáromnál, másrészt azért, mert nagyon fáradtak voltunk és harmadrészt pedig azért, mert nagyon féltünk attól, hogy elkap minket az eső. Helyette inkább beültünk a belvárostól már picit kívül eső Gyros Porta nevű helyre. Itt negyed óra után adhattuk le a rendelést, mivel egyetlenegy hölgyemény próbálta a bejövő vendégek és a telefonos megrendelők kéréseit teljesíteni, mérsékelt sikerrel. A kezdeti nehézségek után ez végül egy mulatságos eseménnyé vált. Mexikói sonkás melegszendvicset rendeltünk. Képzelj el magad előtt egy ilyet… na, én is elképzeltem. Ezzel ellentétben amit kaptunk, nos… Rendkívül érdekes volt. Egy két centi vastag kenyérre valamiféle barna, elvileg chili-szósz volt kenve, ezen nagy kukoricák és vörösbabok terpeszkedtek. Az egésznek a tetejére kúrva egy fél centi vastag gépsonka, majd a művet sajt és majonéz fedte, oszt’ jóvan, ëgyé’ gyerëk. Kaszálós melegszendvics neked, Esztergom szívében. Namost a hely úgy volt kialakítva, hogy le tudtunk ülni ilyen magasított bárszékekre, a kirakatba. Néztünk kifelé kajálás közben az utcára, mint a majmok. Közben faltunk. A szendvics elfogyasztása okozott némi nehézséget, mivel egyrészt kétszáz fokos volt, másrészt meg amint megfogtam már hullott is több darabra. Így szerintem az evési technikánk fejlesztésének is beillő mozdulatsorokkal az arra járó potenciális vásárlók közül jópárat elriasztottunk, de sebaj, mi jól szórakoztunk. Minden létezőt összekentünk majonézzel, potyogott szerteszét a bab, alig győztük összeszedni. Én egy ponton már nagyon röhögtem, de sebaj. Jó olyan helyen enni, ahol senki nem ismer. :)

(Folytatás holnap.)