Nyaralás 2010 - 2. nap

Második napnak reggelén arra ébredtem, hogy a szemközti szobában lévő fél éves gyerek annyira zenél, hogy borzasztó. Értem ezalatt, hogy fél órán keresztül, mindenféle beavatkozás nélkül csak annyi volt hallható: eeeeeee! Eeeeeee! No, ez nem is idegesített annyira, mint az, hogy odakint szakadt az eső. Nem hogy szakadt: ömlött! A szálló udvarán álló gépkocsik bárkákká átalakulva várták, hogy mi lesz az ő sorsuk. Nem is nagyon mentünk mi sehova. Éppen lenge magyarban közlekedtem a szobában, ittam a kávét, hogy némi élet térjen belém, amikor hallom ám, hogy kulcs matat a zárban kívülről. „Nem ez az a szoba!” – kiabáltam kifelé, mivel azt hittem, hogy valaki nem ismeri a számokat százig. Csak matat. „Nem jó helyre jössz!” – közöltem, de megint nem volt semmi hatása. Gondoltam, csak megnézem, hogy miről van itt szó. Ekkor kinyílt az ajtó, én ott állok bögrével a kezemben, velem szemben pedig a takarító személyzet színe-java. E, mondok, ezt így most akkor hogy? Na, ők sem nagyon tudtak szóhoz jutni. Jajelnézést. Hát nekik azt mondták. De ide mindenképpen a televíziót át kell hozni. Remek, gondoltam. Ők meg arra gondoltak, hogy ha már ennyire fitt vagyok így reggel, akkor meg is foghatnám a készüléket itt a tőlünk nem is olyan messzi szobában és áthozhatnám ide. Gatyában. Jóvan. Belefér, hisz izmos vagyok.

Kis idő elteltével a komor, szürke felhők elvonultak és indulhattunk a mai napra tervezett programunk felé: irány Komárom, azon belül is a Monostori erőd és egy kis séta a szlovák oldalon, Komárno-ban. Na, ahogy haladtunk Komárom felé olyan eső kerekedett, hogy ember legyen a talpán, aki abban tájékozódni tud. Nagy nehezen megtaláltuk az erődöt. Már gyanús volt, hogy egy ilyen hely miért van tele láthatósági mellényes parkolóőrökkel. Ekkora lenne itt a forgalom? Hát csak mennék befelé a parkolóba, erre integet nekem, hogy bizony menjek tovább. E?! Mi van itt? Továbbmegyek és turul-módszerrel (háturul) közelítem meg az objektumot. Ott áll egy kajszaképű gyerek. Erődhöz mennék. Tovább egyenesen. Remek. Továbbmegyek, megint előugrik a bokorból egy kajszaképű, azt mondja hatezer per fő. Na, itt egy kicsit úgy éreztem, hogy bizony túlmentünk egy határon. Kérdezem tőle, aztán miért? Azt mondja azért, mert most csak úúúgy, az erődbe nem mehetünk be. Mégpedig azért nem, mert itt a hétvégén fesztivál lesz, témakör: amerikai autók találkozója. És erre a rendezvényre hatezer forint a belépő, fejenként. Mi csak raktuk, hogy az erődöt szeretnénk megnézni, azt mondja nincs tárlatvezetés, semmi nincs. Éppen csak az előttünk magasodó erődöt nem tagadta le a térképről. Idegállapotba kerültem és tőgázzal hajtottam ki a közútra. Ha valóra vált volna, amit akkor elmormoltam magamban, valószínűleg utoljára rendeznék meg a rendezvényt.

Egy pöpec Corvette, az egész várost ellepő amerikai autók közül

Na, sebaj van, ha már nem lett erődnézés, akkor nagy mérgünkben bizony sétáljunk át az Erzsébet-hídon Komáromból a szlovák oldalra, Komárno-ba. Igazából az Európa udvart akartuk megnézni, erről annyit tudtunk egy internetes forrásból, hogy át kell menni a hídon, aztán még egy hídon majd azt követően az első sétálóutcáról könnyedén elérhető. Átmentünk hát az ismeretlenbe, hogy művelődnénk némiképpen. Az Európa-udvart rendkívül könnyedén megtaláltuk: onnantól kezdve, hogy leparkoltunk a komáromi Tesco parkolójában, kb. 30-40 percig kellett sétálni, mely időt a Duna szélességének, valamint a szlovák oldalon lévő rozsdás rakpart szépségeinek magunk között való megbeszélésével múlattuk. Amikor már éppen kezdtünk volna elbizonytalanodni, hogy akkor most innen hogy, elénk tárult a sétálóutca. Ezen a sétálóutcán mindenhol üzletek voltak és mindenhol magyarul és szlovákul is beszéltek az elárusító személyzetek. Találtunk is itt-ott kedvünkre való holmit. Ha több Euro lett volna nálam, szívesen meglátogattam volna egy Computer music nevű üzletet, ahol remek midi billentyűzeteket árultak… talán egyszer még megtanulok zongorázni rövid életemben.

Az Erzsébet-híd Komárom és Komárno között. Átsétáltunk hosszasan.

Fekvebiciklizők Komárno főterén

A rozsdás rakpart egyik kelléke

Az Európa-udvar színes épületeinek részlete

Ahogy haladtunk visszafelé Magyarországra, az idő egyre komorabb lett és miután megebédeltünk éppen beültünk a kocsiba mielőtt az egész északi országrészben leszakadt az ég. Olyan eső volt, hogy gumicsizmában vezettem. (Nem.) A szállás felé haladván az autó alváza tökéletes mosást kapott, ugyanígy néhány biciklis bőrét is sikerült hidratálnunk, önhibánkon kívül. Leszakadt és egész utat elfoglaló faágak között evickéltünk. A szállásra megérkezve tapasztaltuk, hogy az udvaron az autók fél kerékig állnak a vízben, így megállapítottuk, hogy itt aztán adta az időjárás rendesen. Sajnos ezen a napon több programra nem került sor: az egészen éjfél környékéig el nem álló eső lehetetlenné tette azt, hogy bármit is csináljunk. Így a szálló és annak szegényes bárja látott el minket, már amennyire ez tőlük telt. Nosztalgikus érzülettel töltött el a szobánkban beázó fal… előző lakásunkban sem volt ez másképpen. Néztük a tévét (reggel még nem is gondoltam volna, hogy mekkora haszna lesz így este), ebben láttuk, hogy az Esztergom szlovák oldalán lévő Párkányban akkora vihar volt, hogy le a kalappal. Így mi is kaptunk belőle jócskán… Beszélgettünk, röhögtünk és nem engedtük, hogy az időjárás tönkre tegye a nyaralásunkat.

A szállás udvarán tavacskákban állt a víz

(Folytatás holnap.)